Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 45. sorozata
Rendszeresen olvasom a német meteorológiai szolgálat, a DWD naponta kiadott középtávú elemzéseit. Jelenleg úgy értékelik a helyzetet, hogy jövő szerdáig Közép-Európában a mérsékelt lehűlés immár borítékolható. Utána…
Rendszeresen olvasom a német meteorológiai szolgálat, a DWD naponta kiadott középtávú elemzéseit. Jelenleg úgy értékelik a helyzetet, hogy jövő szerdáig Közép-Európában a mérsékelt lehűlés immár borítékolható. Utána viszont eléggé bonyolítja a helyzetet az aktuális ECM operatív futás, amely jelentősen gyengíti a hidegbetörést, sőt, a vége felé délnyugatira forduló áramlással kacérkodik. DE - és itt jön a bökkenő, a német szakik is belátják, hogy - habár az ECM a múltban gyakran játszott irányadó szerepet, tekintettel a többi modellnél (illetve végső soron az ECM- ENS-nél is) tapasztalható ´hideg/nagyon hideg´ megoldások egyértelmű túlsúlyára, óvatosan ők is arra a következtetésre jutottak, hogy a jövő hét második felében egy ´High over Low´ alaphelyzet jön létre, ami nem más, mint az általunk jól ismert MASZFEJ. Mindebből az következik, hogy legalább a hónap végéig (óvatosan megkockáztatva, hogy március első napjaiban is) immár jó 80%-os valószínűséggel már ´csak´ az évszakhoz képest néhány fokkal hidegebb, illetve annál jelentősen, akár 8-10 fokkal hidegebb variánsok maradtak csupán játékban hosszabb középtávon. Végül érdekességképpen megemlítem, hogy a hideg fordulat előidézője, az SSW, még egy jó ideig fennmatadhat, egy Grönland felett örvénylő ´melegbuborék´ formájában, amely várhatóan csak a hónap legvége körül gyengül majd jelentősen, majd lassanként felszámolódik. Meglátjuk, meddig kell majd annak utóhatásával, a MASZFEJ-jel számolnunk.
Csak 20 különböző variáció lehet ebből még. :)
Csak 20 különböző variáció lehet ebből még.
Igen ritka madár, hogy 10 napra előre ennyire stabilan adja a blokk-helyzetet az ens-bélyeg: http://old.wetterzentrale.de/pics/senspanel2401.gif
Igen ritka madár, hogy 10 napra előre ennyire stabilan adja a blokk-helyzetet az ens-bélyeg: Link
Úgy tűnik, az SSW és az ahhoz kapcsolódó poláris örvény összeomlása jövő hét végével lekeverődik és bizony az Észak-Atlanti térségben létrejövő kőkemény blocking-helyzet már borítékolható, ami ráadásul február végétől…
Úgy tűnik, az SSW és az ahhoz kapcsolódó poláris örvény összeomlása jövő hét végével lekeverődik és bizony az Észak-Atlanti térségben létrejövő kőkemény blocking-helyzet már borítékolható, ami ráadásul február végétől egész március közepéig kitolódhat.
Így az 1993 február utolsó dekádjának elejétől március első dekádjának végéig tartó utótél megismétlődhet, sőt akár túl is szárnyalható.
Nem akartam belinkelni, de miután az OMSZ is kitette az fb oldalára, meg az aer-es cikkben is szerepelnek 10 napon túli dolgok, mégis megosztom: az ECMWF többhetes előrejelzése nagy kiterjedésű hideg anomáliát dobott 10…
Nem akartam belinkelni, de miután az OMSZ is kitette az fb oldalára, meg az aer-es cikkben is szerepelnek 10 napon túli dolgok, mégis megosztom: az ECMWF többhetes előrejelzése nagy kiterjedésű hideg anomáliát dobott 10 napon túlra. Link Link
Az OMSZ-os link a tegnap reggeli futtatásból van, és nyilván egy blokkoló anticiklon a ludas.
De 15 napra előre a mai ECM ENS is blokkosodást, bitang erős grönlandi AC-t mutat: Link
Nagyon sok modell mutat már rövidebb távon is blokking helyzeteket. Szerintem biztos benne van az SSW hatása. De továbbra is érdekességként kezelem a helyzetet. Az biztos, hogy alaposan megbolondította a modelleket a poláris örvény összeomlása.
Igen a mai napra vonatkozó 10 hPa zonális szélrekord megdőlt, reanalízisek szerint 1979 óta ma a legerősebbek a keletiesek szelek odafent febr. 13-án.
Az aer-es cikkben nekem még ez az ábra érdekes, a szerző szerint ez is a lefelé terjedő geopotánciál anomália szép példája: Link
A NAO-AO páros is jól jelzi, eszméletlen ez a zuhanás... Egyelőre nem is hiszem el, hogy ez így megvalósulhat :) http://www.cpc.ncep.noaa.gov/products/precip/CWlink/pna/nao.sprd2.gif…
Nem kellene hozzátenni, hogy: Neked.? :D
Nem kellene hozzátenni, hogy: Neked.?
A skandináv-brit anticiklon minden modellfutásban ott van hétvégétől, jövő hét elejétől. Az meg nem jelent jót....mármint tél szempontjából!
A skandináv-brit anticiklon minden modellfutásban ott van hétvégétől, jövő hét elejétől.
Az meg nem jelent jót....mármint tél szempontjából!

Egy kis gyors infógyűjtés, elnézést a sok hozzászólásért. A legjobb ez a hosszú ismertető: https://www.aer.com/science-research/climate-weather/arctic-oscillation/ Február végére egy kis nyomásanomália:…
Egy kis gyors infógyűjtés, elnézést a sok hozzászólásért. A legjobb ez a hosszú ismertető:
Link
Február végére egy kis nyomásanomália: Link ami az időtáv okán inkább csak jelzésértékű, de az izlandi pozitív nyomásanomália eléggé acélos. Ezért is a negatív AO és NAO. Plusz egy kis T2m anomália: Link fagyiIlletve kiváló példa a WACC-ra: Link (WACC: warm Arctic, cold continents, azaz meleg sarkvidék, hideg kontinensek).
Egy biztos, ritkán tapasztalható időjárási anomália zajlik éppen, GFS meghülyült kb., meteorológusok egynémelyike totál odavan ettől a ritka jelenségtől, Tmax rekord dőlhet 10hPa-n, azonális szélrekord dőlt 10hPa-on, stb. Izgalmas figyelemmel követni is amúgy.
Végezetül az első hosszú ismertetőből egy acélos mondat:
"Recent research has shown that regional anomalies are important and the sea ice region most highly correlated with the winter AO is the Barents-Kara Seas region where low Arctic sea ice favors a negative winter AO and a cold Eurasia. Continued below normal sea ice in this region may be contributing to more active WAFz/poleward heat transport predicted in the models that eventually could result in a stratospheric PV disruption."
Gyors, pontatlan fordításban: kutatások megmutatták, hogy a regionális anomáliák fontosak (az északi-sarki jeget illetően), és a tengerjég főleg az AO index értékével korrelál, méghozzá úgy, hogy a Barents-Kara-tenger alacsonyabb jégborítottsága negatív téli AO indexet és hideg Eurázsiát jelent. Folytonos átlagosnál alacsonyabb jégborítottság ebben a régióban aktívabb Wave Activity Flux (sarki irányú hőtranszportot) jelezhet előre, ami pedig előrevetíthet egy sztratoszférikus PV-zavart (polar vortex zavarokat, akár splitet).
Még egyszerűbbre véve: elvileg vannak kutatások, amik a negatív jégborítottsági anomáliához negatív AO-t, polar vortex zavarokat, azon keresztül pedig hidegebb eurázsiai teleket vetítenek előre. Negatív pont, hogy az elmúlt 5 tél extra kevés jég mellett volt nálunk elég harmatos és pozitív AO indexes, bár tegyük gyorsan hozzá, hogy a masszív hideg tavaly adott volt.
Hm, lehet ez a jóslat "beválik"? :)
Hm, lehet ez a jóslat "beválik"?
Na arra én is... :) Lehet 48 óra múlva nagyon mást fognak mutatni a modellek.
Na arra én is...Lehet 48 óra múlva nagyon mást fognak mutatni a modellek.
Ezt annyival egészíteném csak ki, hogy valójában legalább kétfajta poláris örvényt értenek röviden polar vortex alatt. Az egyik a sztratoszféra örvénye, ami csak ősztől tavaszig létezik, és a sarki éjszaka befejeződése…
Ezt annyival egészíteném csak ki, hogy valójában legalább kétfajta poláris örvényt értenek röviden polar vortex alatt. Az egyik a sztratoszféra örvénye, ami csak ősztől tavaszig létezik, és a sarki éjszaka befejeződése után feloszlik. A másik a troposzféra poláris örvénye, gyakorlatilag ez az, amit a szokásos 300 hPa környékén tanyázó poláris jettel jellemezhetünk.
Viszont a kettő örvény között van kölcsönhatás, ami ilyenkor a sztratoszféra felmelegedése után megmutatkozhat erősebben. Ez pedig az, amit leírtál. A sztratoszféra örvénye ilyenkor legyengül, és eltávolodik a pólustól, vagy szétszakad, ahogy most is. A sarki területek felett kialakul egy anticiklonális forgású terület, emiatt pl. a 60. szélesség környékén nyugatiasból keleties irányúvá válik a szél. Majd ez a hatás a sztratoszférából elindul lefelé a troposzféra irányába, vagyis a magas szélességeken átlagosan magasabb nyomás illetve geopotenciál értékek lépnek fel, blokkoló AC-k alakulnak ki. Ez azt is jelenti, hogy az AO index negatív irányba mozdul el.
És ide linkelek egy ábrát a lefelé irányuló hatásról, amit pl. a NAM (Northern Annular Mode) index-el fejeznek ki. Ez az AO--hoz hasonló dolog, viszont ki van számítva nem csak a felszínre, hanem a többi magassági szintre is. Látszik, hogy a sztratoszférában megjelennek a negatív értékek, majd picit késleltetve terjednek lefelé, de közben egyre gyengülve:
Link
Ezért figyelik a vertikális metszeteket is ilyenkor, hogy egyáltalán mennyire jelentkezik ez a kapcsolat a sztratoszféra és a troposzféra közt. Szóval van amikor csak gyengébb összefüggés van, máskor meg erősebb. A modellek meg nem mindig a legjobbak ennek előrejelzésében.
Ezért végül az is lehet, hogy a split-nek nem lesz komolyabb hatása. a felszínen a nagytérségű folyamatokra.
Pedig az az igazi :) De itt egy jó kis rövid, látványos kép: https://pbs.twimg.com/media/DVSqljeX4AEqKvR.jpg:large A polar vortex egy szinte mindig létező dolog, a sarki pólus körül nyugati irányban gyors áramlás igen…
Pedig az az igaziDe itt egy jó kis rövid, látványos kép:
Link
A polar vortex egy szinte mindig létező dolog, a sarki pólus körül nyugati irányban gyors áramlás igen nagy magasságban: ezt a nyomáskülönbség, egy hideg, mély "ciklon" szerű dolog tartja fent a sarkok felett (lehet hülyeség ez így, de valahogy így képzelem el). Ezzel együtt a sarkoktól kissé délre erős, egyenletes jet stream alakul ki, ami fenntartja a zonális, nyugati áramlás dominanciáját, ciklonok jönnek mennek nyugatról keletre, de persze ebbe a stabil felállásba is belefér nagy blocking, havas helyzet stb., szóval ez nem kizáró ok továbbra sem. Ha ez a polar vortex gyengül, akkor a jet stream is gyengül, behullámozhat, ezzel pedig ahol a jet hurkot alkot, ott megnő a meridionális irányítás esélye, ami ugye egyszerűbben nálunk irdatlan blokkot és ezért extrém enyhe, előoldalat, vagy hátoldalas hideg szituációt jelent.
Ha a polar vortex (tehát a megszokott áramlás) annyira legyengül, hogy teljesen szétszakad, akkor kis önálló polar vortexek keletkeznek, és a sarkvidék fölé a magasban meleg, magasabb nyomású levegő áramlik. A jet pedig annyira behullámzik, hogy helyenként megszűnik a zonális áramlás a 60. szélességi fok környékén és akár azonálissá, azaz kelet-nyugativá válik fent az áramlás. Ez persze NEM jelenti azt, hogy lent a talaj közelében, vagy akár 500 hPa nyomáson is megfordulnak a szelek, mert azért nehéz legyőzni (gondolom) a Föld forgását. Csak azt jelenti, hogy a zonális irányítás lassulhat, és megnő az erős anticiklonok kialakulása, akár szokatlan helyeken, ha jól gondolom.
A polar split pedig azért split, mert splittelődik a jet, itt egy-két jó ábra:
Link Link
Január 29: Link
USA előtérben: Link
Hőmérséklet alapján ÉPP EZ történik, tök izgalmas: Link animáld is![]()
Jet-streamek: Link Ezek egyelőre szép szabályosak, na erről szakadhatnak le örvények, hullámzások, drámai gyengülések stb.
GFS, 10hPa szél, itt látszik, hogy szakad: Link
De 200hPa-n pl. már alig van nyoma: Link
Ezek annyira nagytérségi, nagy léptékű folyamatok, hogy ebből telet várni hazánkra enyhén erős... Az esélye lehet, hogy nő pár tized százalékkalA hatás pedig 1-2 hónapig eltarthat.
Hozzátenném, full laikus vagyok a témában, sok helyen mondhatok rosszat vagy pontatlant.
Köszi! :D Érdekes és látványos volt. Mondjuk kíváncsi lennék mennyire zavarja be ez a modelleket hosszabb távon.
Köszi!Érdekes és látványos volt. Mondjuk kíváncsi lennék mennyire zavarja be ez a modelleket hosszabb távon.

Valaki magyarázza már el röviden mi ez a split. :D Tudom nem itt kéne kérdezni, de csak sok oldalas angol leírást találtam az meg nem nyerő.
Valaki magyarázza már el röviden mi ez a split.Tudom nem itt kéne kérdezni, de csak sok oldalas angol leírást találtam az meg nem nyerő.
AO-n egyre jobban látszik, hogy mélyrepülésben van, zuhan. NAO egyelőre meg se moccan az erősen plusszos tartományból. GFS jó nagy negatív anomáliát vár az oroszokhoz, Európára nem egetrengető egyelőre. Szép kis hideg…
AO-n egyre jobban látszik, hogy mélyrepülésben van, zuhan. NAO egyelőre meg se moccan az erősen plusszos tartományból. GFS jó nagy negatív anomáliát vár az oroszokhoz, Európára nem egetrengető egyelőre. Szép kis hideg márciusra? Link
Most már látszik pár érdekes dolog a modelleken az örvény szakadás után. AO: a friss előrejelzésben zuhanásnak indulnak a tagok: http://www.cpc.ncep.noaa.gov/products/precip/CWlink/daily_ao_index/ao.sprd2.gif De hozzá…
Most már látszik pár érdekes dolog a modelleken az örvény szakadás után.
AO: a friss előrejelzésben zuhanásnak indulnak a tagok: Link De hozzá kell tenni, hogy az előző frissítésben nem ez volt a helyzet.
ECMWF 15 napos AO előre hasonlóan negatívba megy: Link (forrás: Twitter)
Érdekes kérdés, hogy hogyan terjed lefelé a keletiesre forduló áramlási kép a sztratoszférából a felszín felé az örvény szakadása után. Ehhez a friss GFS-ből egy ábra arról, hogy a 60. szélességi kör mentén átlagosan nyugatias vagy keleties-e az áramlás. A lilás színek (negatív értékek) a keleties szelet jelentik: Link
Látszik, ahogy 11-e után a sztratoszférában megtörténik a szélfordulás, és ez utána végig keleties lesz. Lejjebb megvan a pár napos késleltetés: 18-a után fordul a szél.
Itt pedig egy animálható szélesség-magasság metszet: Link Ezen az is látszik, hogy már az örvény szakadással egy időben megjelenik a magas szélességeken a keleties komponens (ábra jobb oldala). De a sztratoszféra felmelegedése kapcsán inkább késleltetett hatásokról van szó, a 17-e utáni megerősödő keleties szelekben ez a hatás már benne lehet. Ez az amit Donnie is linkelt, ekkorra látszódik a mostani futás térképein a szibériai AC-val egyesülő Skandináv AC.
Aztán majd kiderül, merre mozdulnak el a modellek...
Második futásban orbitális azonalitás 300 óra felett, és itt már nincs vita, hogy Vojejkov-e.... http://www.wetterzentrale.de/maps/GFSOPEU12_336_1.png Csírája már 240-nél, még 3-4 nap és lehet komolyan elemezgetni....…
Azért kezdtem úgy a hozzászólásom, hogy ugye nem a havas budai időre gondolsz, mert egy jó polar jet hullámzásból juthat nekünk déli hullám is, tavaszias meleggel, vagy totál átlagos idő is. Csak én gyakran kilépek…
Azért kezdtem úgy a hozzászólásom, hogy ugye nem a havas budai időre gondolsz, mert egy jó polar jet hullámzásból juthat nekünk déli hullám is, tavaszias meleggel, vagy totál átlagos idő is. Csak én gyakran kilépek ebből a lakásom és 1 km-es környezete dologból és az egész világon figyelem a szélsőségeket, ami most sok helyen sokkal nagyobb valószínűséggel jöhet összeÉs persze nálunk is nő az esélye az extrém időnek, ami csak jó lehet.

Na jó, de mint tudjuk, az erős meridionalitás sem jár mindig ÉPPEN pont hozzánk télies idővel... Most se sokon múlt, ha ez a nyugat-mediterrán ciklon kicsit gyengébb lenne, akkor nem tudná visszanyomni holnap úgy a…
Na jó, de mint tudjuk, az erős meridionalitás sem jár mindig ÉPPEN pont hozzánk télies idővel...
Most se sokon múlt, ha ez a nyugat-mediterrán ciklon kicsit gyengébb lenne, akkor nem tudná visszanyomni holnap úgy a hideget, ahogy vissza fogja.... na persze a feléledő csigagyár amúgy is véget vet a bulinak, a Voejkov-esélyt csírájában pisálja szét
Ez egy jóféle WACC, nemde?
Wetsom: mi ez az úristenezés? Kérdés volt...
Persze! (Remélem a kérdés nem a havas budai időre vonatkozik :D ) Egy hosszú ismertető: https://www.aer.com/science-research/climate-weather/arctic-oscillation/ (lustáknak a képek megnézése is elég lehet) Egy kis…
Persze! (Remélem a kérdés nem a havas budai időre vonatkozik)
Egy hosszú ismertető:
Link
(lustáknak a képek megnézése is elég lehet)
Egy kis ismertető, hogy mi is az a polar vortex (ez mindig van, állandóan létező jelenség, csak néha eltolódik, kettészakad):
Link
Egy kis látványos ismertető:
Link
Ahonnan ezeket az infókat szedem, az twitter, #polarvortex hash: Link
MetNet nyelven ez mit jelent? 1-2 hét múlva makrováltás esélye, főleg erősen meridionális irányba. Ez viszont 150 órán túl van ám
És ebből a bazi nagy keleties áramlásból odafent lesz valami hatás is idelent?

Nagyon látványos, ahogy elnyúlik, majd kettészakad a poláris örvény, és végül egy nagy anticiklonális örvény jön létre.…
Nagyon látványos, ahogy elnyúlik, majd kettészakad a poláris örvény, és végül egy nagy anticiklonális örvény jön létre.
Link
Lehet kicsit azonális szelek lesznek odafent? https://pbs.twimg.com/media/DVViavlXkAACFec.jpg:large
Lehet kicsit azonális szelek lesznek odafent?
Link
Egyébként általában igaz, hogy az SSW események hatását tekintve Eurázsia jobban érintett, mint Amerika. :) Aztán az európai rész végül lehet az átlagosnál melegebb idővel jön ki ebből. :D Érdekességképpen, ha valakinek…
Egyébként általában igaz, hogy az SSW események hatását tekintve Eurázsia jobban érintett, mint Amerika.
Aztán az európai rész végül lehet az átlagosnál melegebb idővel jön ki ebből.
Érdekességképpen, ha valakinek van kedve ilyeneket nézegetni, ezen az oldalon vissza lehet keresni, hogy az egyes felmelegedéseket mi követte: Link Pl. a lap alján a lat-lon events résznél a hőmérséklet anomáliákat.
Másik polar split: 1985 január... Valamint 360 órára (khm) a GFS és ECM T2m anomáliája: https://twitter.com/jacquesmainguy/status/959165710462156800 Egyre valószínűbb, hogy valahová Eurázsiába hoz ez a split durva…
Másik polar split: 1985 január...
Valamint 360 órára (khm) a GFS és ECM T2m anomáliája:
Link
Egyre valószínűbb, hogy valahová Eurázsiába hoz ez a split durva negatív anomáliát, de Eurázsia elég nagy...
Vettem a fáradságot, és végig pörgettem a GFS archívumban a szinoptikai térképeket 2009 január végétől március elejéig. Hát, sok volt a blocking-helyzet, azonális helyzet, sokszor nagyon hasonló ék-i blokk, mint ami…
Vettem a fáradságot, és végig pörgettem a GFS archívumban a szinoptikai térképeket 2009 január végétől március elejéig. Hát, sok volt a blocking-helyzet, azonális helyzet, sokszor nagyon hasonló ék-i blokk, mint ami most kinéz középtávon. Emlékszem is, hogy változékony, gyakran hóeséses, kora tavaszba kihúzódó télutó volt. Persze ez a cirkulációs állapot amúgy is nagyon jellemző februárra.

Tényleg nem működik... Az egyik link egy fáklya lenne, a negatív értékek jelzik a 65. szélességi kör mentén a szél keletiesre fordulását: http://gallery.site.hu/d/27807891-2/u_65N_10hpa_gefs.png Az örvény szakadása most…
Nekem 403 Forbiddent ad sajnos az első 3 linked :( De ez a warming és split tényleg durva, én még nem láttam ilyen előrejelzést, pedig néhány évente gyakran nézem:…
Nekem 403 Forbiddent ad sajnos az első 3 linked
De ez a warming és split tényleg durva, én még nem láttam ilyen előrejelzést, pedig néhány évente gyakran nézem:
Link
A sztratoszférában egy SSW (hirtelen felmelegedés) eseményt jeleznek előre a modellek most már elég következetesen, a poláris örvény kettészakadásával (polar vortex split). GFS:…
A sztratoszférában egy SSW (hirtelen felmelegedés) eseményt jeleznek előre a modellek most már elég következetesen, a poláris örvény kettészakadásával (polar vortex split).
GFS: Link
ECMWF: Link
Úgy néz ki, talán major SSW besorolást is elérheti, mivel a sztratoszférikus szelek átfordulhatnak keletiesre (negatív értékek) Link
Általában azt lehet mondani, hogy major SSW után az AO inkább negatív irányba tolódhat. Az átlagtól való nyomási, hőmérséklet és csap eltérések átlagosan ilyenek a sztratoszféra felmelegedését követően: Link
Viszont az ezzel foglalkozó egyik amerikai kutató is felhívja a figyelmet arra, hogy az egyes események utáni hatások nagyon eltérőek lehetnek. Két hasonló szitut emelnek ki az amcsik, 1999 és 2009-ben voltak ezek, és Európára nézve teljesen más hőmérsékleti elrendeződés volt a két SSW után:
1999: Link
2009: Link
Szóval talán a február 2. fele, és március hozhat majd az átlagnál hűvösebb időszakokat.