Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 45. sorozata
Úgy látszik, a rendkívüli novemberi meleg várása közben kedves mindannyiunk figyelmét elkerülték a következő képek: http://old.wetterzentrale.de/pics/Recm2161.gif http://old.wetterzentrale.de/pics/Recm2401.gif…
Úgy látszik, a rendkívüli novemberi meleg várása közben kedves mindannyiunk figyelmét elkerülték a következő képek:
Link Link
Link Link
Igaz, GFS op. a jelen futásban tudni sem akar semmiféle észak-európai anticiklonról. Realizálódás esetén is kérdés, hogy az AC előoldali hideg légtömeg és az atlanti ciklonok által délnyugatról ránk nyomott meleg levegő közötti "szkandert" ki nyerné meg. GEM-nél egyértelműen a hideg, ECM-nél sok a kérdőjel. Bár még nála is közelebb lopózna a Kárpátokhoz a sarki-szárazföldi levegő.
Milyen szépen kitölti már 168 óránál a sarki hideglevegő Északkelet-Európát! http://www.wetterzentrale.de/maps/GFSOPNH12_168_2.png Igaz, ez már az űrtáv vége, de a tendenciába passzolna:…
Szerintem a 120 órától kialakuló teknő poziciója sokat már nem fog változni, tengelye nagyjából Nyugat-Európa fölött marad. Legfeljebb az lehet a kérdés, hogy (medi) ciklon középpontjai mennyire lesznek képesek…
Szerintem a 120 órától kialakuló teknő poziciója sokat már nem fog változni, tengelye nagyjából Nyugat-Európa fölött marad. Legfeljebb az lehet a kérdés, hogy (medi) ciklon középpontjai mennyire lesznek képesek megközelíteni térségünket. Eszerint lehet egy száraz, kifejezetten meleg verzió (ECM) :
Link
Valamint egy nedvesebb, és ezért lényeges hűvösebb (GFS):
Link
Egyébként ha visszanézünk kicsit a 120 órás képre, láthatjuk, hogy a kifejlődésnek induló teknő nyugati támasztó anticiklonjai sokkal erősebbek, mint a keletiek. Én ebből az első pillanatban arra következtettem volna, hogy a teknő, az abban fekvő ciklonok könnyedén kelet felé mozdulnak majd, ezért inkább hátoldalra kerülünk, semmint előoldalra. Hát, jelen kilátások szerint nem így fog történni. A grönland-atlanti anticiklon leépül majd, ill. délre helyeződik 168 órára, a kelet-európai magasnyomás lényegesen megerősödik:
Link
Egyébként két hullámban fordul meridiába az áramlási kép a következő időszakban, az ilyen ide-oda ingások nem ritkák. 72 óra táján jön az első poláris expanzió, ami erős félblokk állapotig jut, mi pedig a kiképződő teknő hátoldalára jutunk:
Link
A teknősödés második felvonása 120 órától kezdődik. Elképzelésem az, hogy (hacsak a félteke egyéb részeinek áramlási viszonyai nem zavarnak nagyon be a futóáramlás által), akkor az alacsonyabb szélességek felé nyúló teknők a melegebb területek felé "tapogatóznak" Mivel az első etapban hátoldalra került Közép-Európa ekkorra már lehűl, így az újonnan kialakuló teknő a melegen maradt Délnyugat-Európa felé "orientálódik"
Link Link
Szóval, annyira nem meglepő a masszív előoldal. Azért némileg mégis szokatlan ez a felállás. A kinéző "szupermeridionális", fejlett, kelet felé már alig áthelyeződő teknő, az atlanti partvidéket érintő, mélyre leszaladó északi hidegáramlással, nálunk ugyanolyan kifejezett előoldali melegáramlással inkább a tavasz második felére jellemző. Ez az északkeleti hideg gyengeségére, a grönlandi hidegraktár dominánssá válására utal, ami a nyár közeledtével már természetes. Érdekes módon most, ősz derekán is éppen ilyen a hőeloszlás:
Link
Ezért mondtam neked korábbi hsz.nál (lásd.: https://www.metnet.hu/forum?topic=hosszutavu&fromto=71577_71577 ), hogy közel sem olyan lejátszott a mediterrán ciklonos dolog, de nézzük a tényeket. A 120 órás Nyugat -…
Ezért mondtam neked korábbi hsz.nál (lásd.: Link ), hogy közel sem olyan lejátszott a mediterrán ciklonos dolog, de nézzük a tényeket.
A 120 órás Nyugat - Európai teknösödés is hordoz magában "veszélyeket". Bár már boritékolhatónak lehetne nevezni, még se az. Az eddig rendíthetetlenül' stabilan adott Brit szk.i anticiklon is hamar "összerottyan" és inkább az óceán közepére helyeződik gröndlandi magasnyomással összekapcsolódva. Nem írom,tovább..Tehát ebből lesz nekünk nyugati teknő.
De..
Itt még változhatnak a dolgok bőven. Leszakadt HCS,hullámzó frontzóna vagy az Ac keletebbre tolodásával vagy az öblités által generált mediterrán ciklon (erősen) kérdőjeles, nagy bizonytalanságú pályájával; bőven megkeveri 'azokat a bizonyos ritkán játszott lapokat is' az időjárás.
( Ráadásul a Grönland - tenger felett megveti a lábát fent éjszakon a -10-es 850T.Ami ugye jó ("hát-")támasz lehet/lenne Skandináv fsz. körül vagy Ék.-Eu.i anticiklon kialakulásának.Ilyen klasszikusnak nem mondható,de 'erőlködésnek' még elmennő példák már fel fel bukkantak űridőben. )
Halottak napja előtti időszakról ilyen "kevert pakli" esetén sok rétű lehet a végkifejlett. Izgalmas jövőhét áll előttünk. Vajon mi lesz a vége a modelleken.
Annyiban tisztázódott mára a helyzet, hogy a nyugat-európai teknősödés, 120 órától indulva, elkerülhetetlennek látszik: http://old.wetterzentrale.de/pics/Recm1441.gif http://old.wetterzentrale.de/pics/Rtavn1441.gif…
Annyiban tisztázódott mára a helyzet, hogy a nyugat-európai teknősödés, 120 órától indulva, elkerülhetetlennek látszik:
Link Link Link
Majd a modellek által festett jövőkép kezd eltérni egymástól. GFS-nél 168 órától lassan bevánszorogna hozzánk nyugatról a teknő alacsony nyomásaival, csapadékával, majd hátoldali lehűlésével. Rövid előoldali, déliszeles epizód után felhősödés, eső, és elsősorban nyugaton lehűlés következne. Keleten viszont még maradna az indián nyár, nagy hőkontraszt alakulna ki országon belül:
Link Link Link
ECM op. a mostani futásban szabad déli, délnyugati légpályát ad, erős délies légmozgással, az évszakhoz képest kifejezetten meleg idővel, jórészt csapadék nélkül:
Link
Összefoglalva: a következő néhány nap hűvöslevegő-beáramlását követően a jövő hét vége felé, ill. szombaton előoldali, déliszeles, jórészt napos, meleg idő valószínű, magasszintű felhőzettel. Vasárnap és hétfőn lehetőség mutatkozik alacsonyabb szintű felhőzet, jelentősebb csapadék érkezésére. De ez már nagyon bizonytalannak tűnik, nem fogadnék rá.
A "temetői" hétvége egyelőre a nagyon szép, bár szeles indián nyár és a legalább részben esernyős, hűvösebb idő között látszik eldőlni.
Szerintem ez volt félreérthető: "november elejére". Jobb lett volna úgy, hogy "november elején". ;)
Szerintem ez volt félreérthető: "november elejére". Jobb lett volna úgy, hogy "november elején".
"a hónap maradék részére", "október vége fele", "a hónap legvégén" Mivel ezek érkeztek a hozzászólásomat követően, a félreértések elkerülése végett külön hangsúlyoznám, hogy az én latolgatásom november első hetére…
"a hónap maradék részére", "október vége fele", "a hónap legvégén"
Mivel ezek érkeztek a hozzászólásomat követően, a félreértések elkerülése végett külön hangsúlyoznám, hogy az én latolgatásom november első hetére vonatkozik.
Október végéről 7-én írtam: Link
"Keményvaluta" időtávon (240 óra) belül GFS, ECM és GEM op. egyaránt félblokk és blokk között ingadozó, ény-i irányítású helyzetet ad. ECM 240 órás képe már eléggé hasonlít az északi zónára, de mivel ezen túl a modell…
"Keményvaluta" időtávon (240 óra) belül GFS, ECM és GEM op. egyaránt félblokk és blokk között ingadozó, ény-i irányítású helyzetet ad. ECM 240 órás képe már eléggé hasonlít az északi zónára, de mivel ezen túl a modell nem "lát", nem tudhatjuk, hogy ezután mi történne. Lehet, az inga itt is visszalengene a meridionalitás felé.
Ugyanis a 240 óránál távolabb látó GFS szerint még egyet lőne az északnyugati irányítású helyzet, a meridiába forduló áramlási kép újabb sarkilevegő-elárasztást biztosítana számunkra. Utána pedig ránk kenődne a nyugati támasztó AC, anticiklon centrális helyzet alakulna ki. Persze, ez már az űrtáv vége, nagyon ragozni nem érdemes. Az biztos, hogy a jövő hétre kinéző hidegelárasztás után előbb-utóbb a nyugatról való AC ráterjedés térségünkre nagyon is hihető. Viszont a magasban történű jelentősebb melegedés, valamint az AC stacionáriussá válása híján igazi ködös helyzet szerintem sem néz most ki.
Hogy kelet-európai AC hátoldalán az atlanti ciklonok délies légmozgást biztosító áramlási rendszerébe kerülnénk, egyelőre nem látszik. Azonban elvileg ez sem lehetetlen, ha átkerülünk a nyugatról ránk helyeződő magasnyomás hátoldalára.
Dominánssá váló mediciklon tevékenység most nem látszik, bár GFS mutogat mediciklont 192 óránál -túl komolyan nem kell venni.
Hőmérséklet tekintetében inkább hűvös idő az összbenyomás a hónap maradék részére. Persze télies időjárásról még nincs szó, maximum-hőmérsékletek terén a 10-15 fokos tartomány valószínű. Igaz, az űrtáv legvégén GFS megnyalat a -10 fokos T850-el ék felől. Ez már egyszámjegyű csúcshőmérsékleteket jelent, ha véletlenül bejön. Mindenesetre a pakliban most benn van egy elég cidris Mindenszentek. A magam részéről ezúttal valószínűbbnek gondolom, mint az indián nyaras változatot.
Űrtáv! Meglátásom szerint november elejére még a félblocking is szépen kifullad. Az óceáni AC fokozatosan leépülhet, központja várhatóan egyre délnyugatabbra tolódik. A ciklontevékenység súlypontja Skandinávia…
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#413288 - 2018-10-17 09:26:41)
Űrtáv!
Meglátásom szerint november elejére még a félblocking is szépen kifullad.
Az óceáni AC fokozatosan leépülhet, központja várhatóan egyre délnyugatabbra tolódik. A ciklontevékenység súlypontja Skandinávia térségéből visszakerülhet az észak-atlanti régióba. Ezzel együtt a nyugat-ázsiai anticiklon szépen megerősödhet.
A magasban összességében enyhébb légtömegek érkezhetnek fölénk, de még egy-egy - az október végieknél gyengébb - frontrendszer elérheti a Kárpát-medencét. Ennek köszönhetően lehet azért némi légmozgás, ami a köd ellen szól.
Tehát november elejére átlagos vagy annál kissé magasabb hőmérsékletű, túlnyomóan száraz, az érintő frontok közötti időszakban már nagyobb területen párás-ködös időt valószínűsítek. Viszont kiterjedt, többnapos köd/stratus az időnkénti átkeverés miatt még nem alakul ki.
Ha a kiújuló észak-atlanti ciklontevékenység teknősödéssé fajulna, akkor meg jöhet a vénasszonyok nyara 2.0. Erre több esélyt látok, mint télies fordulatra.
A mesetartalékok vészesen fogyóban, a modellek immár kezdenek egy húron pendülni, ami a gyökeres makrováltást illeti. Az előttünk álló 10 napos időszak nagyjából három részre osztható: az első, amely még kb. 3 napig fog…
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#413233 - 2018-10-15 08:12:2
A mesetartalékok vészesen fogyóban, a modellek immár kezdenek egy húron pendülni, ami a gyökeres makrováltást illeti. Az előttünk álló 10 napos időszak nagyjából három részre osztható: az első, amely még kb. 3 napig fog tartani, a gyengülő kelet-európai AC hatásának jegyében fog telni: Link
utána 3-4 napig a nyugat felől ´beorrosodó´ azori AC hídja veszi át a gyeplőt: Link
azonban legkésőbb jövő kedden ez a híd látványosan összeroppanHAT, és az egyre erősebb észak-atlanti ciklontevékenység hatása alá kerülhet térségünk: Link
A ´lapkeverő´ légköri képződmény szerepét az Izland/Grönland térségéből Észak-Skandinávia felé mozgó ciklon veszi át, ennek hátoldalán hűvös óceáni levegő árasztja el kontinensünk középső részét, a lehűlés mértékétől függően 1000-1400 méter felett átmenetileg (?) szeptember vége óta immár másodszor téliesre fordulhat az idő, síkvidéken is csak kevéssel 10 fok feletti értékekre számítok legkésőbb jövő szerdától:
Link
Maga a lehűlés két hullámban érkezhet, végeredményben 10 fokot bőven meghaladó, jelentős lehűlés áll(hat) házhoz: Link
Így az idei október amolyan szendvicshónapként vonulhat be a meteorológia történetébe: elején + végén hűvös, közte huzamosabb ideig kellemesen meleg, már-már késő nyári hőmérsékletekkel. Végeredményben a most még vaskos pozitív anomália rohamosan csökkenhet, helyenként akár a léc is rezeghet - ha valóban a most előrejelzett mértékű lesz a lehűlés.
Nem gyenge hullámvasút vár ránk a jövőhéttől. :) Az időjárás eddigi jellege feltételezheti, hogy az ősz további része, a növekvő sarki hidegbázis, s a tőle "átlagostól" melegebb légtömegek kölcsönhatása révén hazánkban,…
Nem gyenge hullámvasút vár ránk a jövőhéttől.
Az időjárás eddigi jellege feltételezheti, hogy az ősz további része, a növekvő sarki hidegbázis, s a tőle "átlagostól" melegebb légtömegek kölcsönhatása révén hazánkban, hol zonális, hol döntően meridionális, rajtunk anticiklonáris hatások maradhatnak túlsúlyban. Persze tartósan Ac.-s idő esetén medence jellegünk miatt, tartósan beálló köd sokat ronthat a hőmérsékleteken.
Tudom, hogy sokaknak elhamarkodott kijelentés, de az eddigi időjárás jellegét figyelembe véve nem igen várok sokat az idei ősztől. Ködtől viszont tartok, mert ha októberre beáll, lehet hidegebb őszből egy hónap, dd nem a mozgalmasságról fog szólni az egyszer biztos. Nem beszélve a levegő minőségéről.
Erre most szépen rászóltam. :D Pedig nem is Orosházán lakom. :P Rácspont: Nyíregyháza. Nagyott változott a helyzet. Mozgalmasabb periodus következik, nem erre számítottam. Egy hidegöblités aztán magasnyomás stabilan jó…
Erre most szépen rászóltam.Pedig nem is Orosházán lakom.
Rácspont: Nyíregyháza.
Nagyott változott a helyzet. Mozgalmasabb periodus következik, nem erre számítottam. Egy hidegöblités aztán magasnyomás stabilan jó 4-6napig. Ehelyett, hétfőre egy peremciklon lesz vendégünk ami érdemben nagyobb erejű hidegöblitést végez mint a mai teszi. Visszamelegedést követően pedig újabb hidegöblités körvonalazódik.
Thermo kollégát kérdezném mint tapasztalt veteránt vagy akár Feri-t ha olvas Pozsonyból, hogy mi a véleményük a jelenleg átalakuló makroszinoptikai helyzetről és milyen tudományos valamint személyes véleményei vannak róla.
Személy szerint már nem merek semmit se megjegyezni, ekkora elszólás után, noha az én gondolatmenetemben bőven az élt hogy zárt polárfronti aktivitás, élesen a sarkkör mentén, ami nem erős jetstream-et feltételez mint elsőre néz ki. Pusztán a hőmérsékleti hőkontraszt miatt, az elkezdődött lehűlési periodus folytán csak a leghidegebb régiók menténre korlátozódik az aktivitás. Délebbre az átlagostól melegebb légtömegek jellegtelen, jobbára magasnyomású "állásai" foglalnak helyet, s változásra csak akkor lesz lehetőség, ha a megnövekedett energiamérleg északon olyan erős kiélezett hőmérsékleti kontraszot generál, hogy a felette elhelyezkedő légkörinyomás a jet a hurkosodását idézi elő. Ebből indultam ki, nagyott szólás gyanánt.
De ez az anticiklonos jelleg, akár még jól is jöhet délebbi területeken főleg igy télen, mert ha Brit vagy Skandi Ac lesz e épp tartós akkor rendre hol nyugatra hol Közép- és Kelet-Európára fog szakadni a java a hidegnek, s abből mediterrán ciklonokon át a mindenféle első és másodfajú hidegfrontig sok minden lehet, de hogy nyugalmas időjárás, az nem, az biztos.Indexeket fel se hozom,azokból most nem lehet messze ringó következtetéseket levonni.
Kicsit erős ez a váltás, noha várható volt, de laikus nézettől eltekintve magát a makroszinoptikai jelleget elnézve mégis. Véleményetekre lennék kíváncsi más szakiktól is.
Ez a forum topik lassan egyre aktuálisabb lesz.
Nem gyenge hullámvasút vár ránk a jövőhéttől. :) Az időjárás eddigi jellege feltételezheti, hogy az ősz további része, a növekvő sarki hidegbázis, s a tőle "átlagostól" melegebb légtömegek kölcsönhatása révén hazánkban,…
Nem gyenge hullámvasút vár ránk a jövőhéttől.
Az időjárás eddigi jellege feltételezheti, hogy az ősz további része, a növekvő sarki hidegbázis, s a tőle "átlagostól" melegebb légtömegek kölcsönhatása révén hazánkban, hol zonális, hol döntően meridionális, rajtunk anticiklonáris hatások maradhatnak túlsúlyban. Persze tartósan Ac.-s idő esetén medence jellegünk miatt, tartósan beálló köd sokat ronthat a hőmérsékleteken.
Tudom, hogy sokaknak elhamarkodott kijelentés, de az eddigi időjárás jellegét figyelembe véve nem igen várok sokat az idei ősztől. Ködtől viszont tartok, mert ha októberre beáll, lehet hidegebb őszből egy hónap, dd nem a mozgalmasságról fog szólni az egyszer biztos. Nem beszélve a levegő minőségéről.

Nem gyenge hullámvasút vár ránk a jövőhéttől. :) Az időjárás eddigi jellege feltételezheti, hogy az ősz további része, a növekvő sarki hidegbázis, s a tőle "átlagostól" melegebb légtömegek kölcsönhatása révén hazánkban,…
Nem gyenge hullámvasút vár ránk a jövőhéttől.
Az időjárás eddigi jellege feltételezheti, hogy az ősz további része, a növekvő sarki hidegbázis, s a tőle "átlagostól" melegebb légtömegek kölcsönhatása révén hazánkban, hol zonális, hol döntően meridionális, rajtunk anticiklonáris hatások maradhatnak túlsúlyban. Persze tartósan Ac.-s idő esetén medence jellegünk miatt, tartósan beálló köd sokat ronthat a hőmérsékleteken.
Tudom, hogy sokaknak elhamarkodott kijelentés, de az eddigi időjárás jellegét figyelembe véve nem igen várok sokat az idei ősztől. Ködtől viszont tartok, mert ha októberre beáll, lehet hidegebb őszből egy hónap, dd nem a mozgalmasságról fog szólni az egyszer biztos. Nem beszélve a levegő minőségéről.
Nem gyenge hullámvasút vár ránk a jövőhéttől. :) Az időjárás eddigi jellege feltételezheti, hogy az ősz további része, a növekvő sarki hidegbázis, s a tőle "átlagostól" melegebb légtömegek kölcsönhatása révén hazánkban,…
Nem gyenge hullámvasút vár ránk a jövőhéttől.
Az időjárás eddigi jellege feltételezheti, hogy az ősz további része, a növekvő sarki hidegbázis, s a tőle "átlagostól" melegebb légtömegek kölcsönhatása révén hazánkban, hol zonális, hol döntően meridionális, rajtunk anticiklonáris hatások maradhatnak túlsúlyban. Persze tartósan Ac.-s idő esetén medence jellegünk miatt, tartósan beálló köd sokat ronthat a hőmérsékleteken.
Tudom, hogy sokaknak elhamarkodott kijelentés, de az eddigi időjárás jellegét figyelembe véve nem igen várok sokat az idei ősztől. Ködtől viszont tartok, mert ha októberre beáll, lehet hidegebb őszből egy hónap, dd nem a mozgalmasságról fog szólni az egyszer biztos. Nem beszélve a levegő minőségéről.
Mi a véleményetek az időjárás latolgatásomról? --------------------------------------------- Elvem a következő: eső figyelést szerettem volna megvalósítani, hogy a száradni kitett ruhákat nehogy kint hagyjam az esőn.…
Mi a véleményetek az időjárás latolgatásomról?
---------------------------------------------
Elvem a következő: eső figyelést szerettem volna megvalósítani, hogy a száradni kitett ruhákat nehogy kint hagyjam az esőn. hallgattam az időjárás jelentést lesz e eső vagy sem. szerintem a tv-ben rádióban csak hozzávetőlegesen mondanak valamit. az egész ország x százalékában várható vagy nem, a képernyőn ikonokból derül ki, hogy az ország melyik területén várható csapadék, meg a frontok vonulásából de ehhez okosodnom kell még. A telefon időjósló alkalmazásai sem bizonyultak elég megbízhatónak, hol jeleztek esőt és bejött néha pedig esett és nem volt előre jelzés stb , pedig több alkalmazást is kipróbáltam külön külön és egyenként is. arra viszont jók hogy műszereket helyettesítsenek
ezekből próbáltam kitalálni a közeli jövő időjárását, északtól óra mutató járásával meggyegyező irányba közeli és távolabbi, településeket kerestem a térképen a négy + négy égtáj felé, a telefonom alkalmazásával jegyeztem hol jelentettek esőt, és a szél irányokat is lejegyeztem, ebből egy táblázatot csináltam és egyszerűsített térképen, ábrázoltam, néhány napon át figyeltem a szóban forgó települések uralkodó szélirányát és eső meglétét: az eredmény az lett hogy néha előre tudtam jelezni, hogy lesz e nálam eső vagy sem. persze finomítani pontosítani kéne a módszeremet de én nem vagyok annyit otthon hogy meteorológiával komolyabban foglalkozzam.
a településem Kevermes körülötte elhelyezkedő városok közelítőleg északra Miskolc és Varsó, északkeletre Nagybánya és Bobrujsk, keletre Deva és Odessa, délkeletre Craiova és Isztambul, délre Belgrád és Skopje, délnyugatra Szarajevó és Róma, nyugatra Pécs és Trento, észak nyugatra Budapest és Hannover.
(link eltávolítva, mert nem jeleníthető meg)
Példa: nem rég jelentették Pest környékén dörgések voltak, nyugatra pedig záporok, viszont Kevermes környékén a szél dél és dk irányú, Így tehát Pestről Pécsről nem várok esőt, dél keletről és délről pedig nem igen szoktunk esőt kapni, bárhogy gyülekeznek a felhők. Következtetés amíg Kevermesen szél iránya nem változik nyugati vagy északnyugatira, addig nem sok esély a záporra.
Akinek van kedve nézzen utána hogy lehet ezt okosabban megfogalmazni, és kielmélkedni.
várom a visszajelzéseket 180901 Jácint
Moderátori visszajelzés: ne enterrel válaszd el a mondatrészeket, hanem vesszővel, mondatok közé pontot tegyél, ne entert, kezdd nagybetűkkel a mondatokat, és sokkal olvashatóbb lesz (lásd a fenti hozzászólásodat nagyjából átalakítva). - Rudolfking

Erre én is felfigyeltem, kicsit eltévedt az ECM ebben a tekintetben, de volt már nem egy ilyen eset a nyáron, amit a GFS lényegesen jobban számolt. Több mint valószínűnek tartom, hogy a jövő heti felmelegedést a GFS…
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#409360 - 2018-08-24 09:04:50)
Erre én is felfigyeltem, kicsit eltévedt az ECM ebben a tekintetben, de volt már nem egy ilyen eset a nyáron, amit a GFS lényegesen jobban számolt. Több mint valószínűnek tartom, hogy a jövő heti felmelegedést a GFS némi túlzással, de jól fogja. Aztán lehet országos kánikula lesz, de minimum ide az Alföldre még számítok 30, esetleg 30+ fokra egy-egy nap.
De ha köztes verzió valósul meg a két királyi számításaiból, akkor sem fogunk fázniA fáklya a meleget illetően elég beszédes, az átlag is 15 köré megy, illetve közelébe és hosszú távon sem megy 12.5 alá.
Az ECM inkább Nyugat-Európára számolja a hőhullámot 240 óránál jócskán űridőben, de ez látható, felettünk pedig AC , mérsékelten meleg idővel.
A két ´királyi´ modell ezúttal szerepet cserélt egymással: míg a GFS ragaszkodik a meleg, sőt időnként igen meleg folytatáshoz, az ECM szerint a pénteken tőlünk nyugatra megerősödő AC keleti peremén azért egy elég…
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#409359 - 2018-08-24 08:55:29)
A két ´királyi´ modell ezúttal szerepet cserélt egymással: míg a GFS ragaszkodik a meleg, sőt időnként igen meleg folytatáshoz, az ECM szerint a pénteken tőlünk nyugatra megerősödő AC keleti peremén azért egy elég tisztességes hűvös atlanti lötty érkezne. Ezzel ´csak´ az a baj, hogy egyrészt tegnap este még egészen mást mutatott, másrészt meg 168 óra felett van. Őszintén szólva, túl csekélynek tűnik a nyomásgradiens a gyengécske skandi teknő és a tőle délnyugatra elhelyezkedő AC között, mintsem ekkora T-csökkenést eredményezne az a bizonyos jövő pénteki harmatgyenge HF. A GFS-fáklyán ez a HF egyáltalán nem vehető ki, így nem csodálkoznék, ha az esti ECM-futásban ennek a HF-nak nyoma sem maradna már

Friss GFS kifejezetten rossz a hónap legvégét illetően. Eszerint kánikulával búcsúzna augusztus, és úgy is kezdődne a szeptember. Kíváncsian várom, a nemsokára frissülő ECM mit ad. Több hetes 28-30 fokokról egyelőre ne…
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#409347 - 2018-08-24 07:32:32)
Friss GFS kifejezetten rossz a hónap legvégét illetően. Eszerint kánikulával búcsúzna augusztus, és úgy is kezdődne a szeptember. Kíváncsian várom, a nemsokára frissülő ECM mit ad.
Több hetes 28-30 fokokról egyelőre ne beszéljünk, mert először is, a modellek addig nem látnak el. Másodsorban szeptemberben egy masszív hőhullámhoz már nagy makroszinoptikai pech kell.
Szóval, remény mindig van, ha karcsú is egyelőre.
És ez is alapvetően É-ÉK-K-i áramlással érkezne megint, szóval a "régi nóta"? Figyelgettem ezt, de számomra rendkívül meglepő, hogy északias áramlással kapunk ennyi hőséget az idei nyáron (lehet már volt erről szó…
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#409353 - 2018-08-24 08:20:42)
És ez is alapvetően É-ÉK-K-i áramlással érkezne megint, szóval a "régi nóta"? Figyelgettem ezt, de számomra rendkívül meglepő, hogy északias áramlással kapunk ennyi hőséget az idei nyáron (lehet már volt erről szó korábban, de nem mindig figyeltem folyamatosan a fórumot). Ez nem "reklamálás" mert a déli szél undorítóbb (utóbbinál a minimális éjszakai hűlés sincs meg többnyire). Gondolom ez az irányultság ilyen magas hőmérsékletekkel megpakolva nem volt éppen a leggyakoribb a múltban, ilyen időtávon és ilyen mértékben még csak nem is emlékszem hasonlóra. Feltételezem a Kelet-Európai síkságon szépen összegyűlt a forróság már jó ideje. Feltűnő volt már a foci VB alatt, hogy a meccseken láthatólag mindig napsütés és igen meleg uralkodott, a döntő végén kívül sok esőre nem emlékszem :-)
Friss GFS kifejezetten rossz a hónap legvégét illetően. Eszerint kánikulával búcsúzna augusztus, és úgy is kezdődne a szeptember. Kíváncsian várom, a nemsokára frissülő ECM mit ad. Több hetes 28-30 fokokról egyelőre ne…
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#409347 - 2018-08-24 07:32:32)
Friss GFS kifejezetten rossz a hónap legvégét illetően. Eszerint kánikulával búcsúzna augusztus, és úgy is kezdődne a szeptember. Kíváncsian várom, a nemsokára frissülő ECM mit ad.
Több hetes 28-30 fokokról egyelőre ne beszéljünk, mert először is, a modellek addig nem látnak el. Másodsorban szeptemberben egy masszív hőhullámhoz már nagy makroszinoptikai pech kell.
Szóval, remény mindig van, ha karcsú is egyelőre.
A hozzáértőktől kérdezném: jól érzékelem, hogy a jövő hét közepétől igen könnyen egy többhetes - gyakorlatilag folyamatos, mivel a hóforduló környéki esetleges hideglöttynek már kb. egyik előrejelző oldalnál sincs…
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#409342 - 2018-08-24 07:08:11)
A hozzáértőktől kérdezném: jól érzékelem, hogy a jövő hét közepétől igen könnyen egy többhetes - gyakorlatilag folyamatos, mivel a hóforduló környéki esetleges hideglöttynek már kb. egyik előrejelző oldalnál sincs érdemleges nyoma - kb. 28-30+ okba szaladhat bele megint itt az Alföld középső része, érdemleges csapadék nélkül? Az ugye már igen meleg majdhogynem kánikula ilyen időtartamban (Kecskemét kb. mindig az egyik legmelegebb). Már a végét járom azért kérdezem, hogy mennyi lelkierő fog kelleni még. Gondolom a legrosszabb nagytérségi szcenáriót húzhatjuk be megint... hihetetlen lenne, komolyan. "Kicsit" pesszimista lettem tudom itt az elmúlt 30 nap okán, de nagyon bizakodtam hogy aug. végével lehet valami pozitív változás a melegtől szenvedőknek. Lehet-e reménykedni vagy már nem nagyon érdemes és marad a további centivagdosás? Köszi