Szerintem a 120 órától kialakuló teknő poziciója sokat már nem fog változni, tengelye nagyjából Nyugat-Európa fölött marad. Legfeljebb az lehet a kérdés, hogy (medi) ciklon középpontjai mennyire lesznek képesek…
Szerintem a 120 órától kialakuló teknő poziciója sokat már nem fog változni, tengelye nagyjából Nyugat-Európa fölött marad. Legfeljebb az lehet a kérdés, hogy (medi) ciklon középpontjai mennyire lesznek képesek megközelíteni térségünket. Eszerint lehet egy száraz, kifejezetten meleg verzió (ECM) :
Link
Valamint egy nedvesebb, és ezért lényeges hűvösebb (GFS):
Link
Egyébként ha visszanézünk kicsit a 120 órás képre, láthatjuk, hogy a kifejlődésnek induló teknő nyugati támasztó anticiklonjai sokkal erősebbek, mint a keletiek. Én ebből az első pillanatban arra következtettem volna, hogy a teknő, az abban fekvő ciklonok könnyedén kelet felé mozdulnak majd, ezért inkább hátoldalra kerülünk, semmint előoldalra. Hát, jelen kilátások szerint nem így fog történni. A grönland-atlanti anticiklon leépül majd, ill. délre helyeződik 168 órára, a kelet-európai magasnyomás lényegesen megerősödik:
Link
Egyébként két hullámban fordul meridiába az áramlási kép a következő időszakban, az ilyen ide-oda ingások nem ritkák. 72 óra táján jön az első poláris expanzió, ami erős félblokk állapotig jut, mi pedig a kiképződő teknő hátoldalára jutunk:
Link
A teknősödés második felvonása 120 órától kezdődik. Elképzelésem az, hogy (hacsak a félteke egyéb részeinek áramlási viszonyai nem zavarnak nagyon be a futóáramlás által), akkor az alacsonyabb szélességek felé nyúló teknők a melegebb területek felé "tapogatóznak" Mivel az első etapban hátoldalra került Közép-Európa ekkorra már lehűl, így az újonnan kialakuló teknő a melegen maradt Délnyugat-Európa felé "orientálódik"
Link Link
Szóval, annyira nem meglepő a masszív előoldal. Azért némileg mégis szokatlan ez a felállás. A kinéző "szupermeridionális", fejlett, kelet felé már alig áthelyeződő teknő, az atlanti partvidéket érintő, mélyre leszaladó északi hidegáramlással, nálunk ugyanolyan kifejezett előoldali melegáramlással inkább a tavasz második felére jellemző. Ez az északkeleti hideg gyengeségére, a grönlandi hidegraktár dominánssá válására utal, ami a nyár közeledtével már természetes. Érdekes módon most, ősz derekán is éppen ilyen a hőeloszlás:
Link
"Érdekes módon most, ősz derekán is éppen ilyen a hőeloszlás:"
Ezt már én is észrevettem.
Jet - stream lehet felelős érte.
Valószínű, hogy az ilyen hosszú apitudójú öblitések a jövőben gyakoribbá válhatnak bolygónkon.
Ugye a magassági futóáramlás a metnetes kislexikonból idézve például a ..." poláris jet az északi féltekén tipikusan a 30. illetve a 70. szélességi körök által határolt zónában fordul elő (nyáron északabbra, a téli félévben délebbre), általában a 50 mb és 250 mb-os nyomási szintek között ".. Valamint azt is, hogy .."200 mb-os nyomási szint magasságában, a poláris jet-tel szemben jóval folytonosabb, tartósabb képződmény, az egész Földet körülöleli, benne az áramlás nyugatias. Kialakulásában az Egyenlítő környékén a magasban a pólusok felé áramló levegő játszik szerepet. A fizikából ismert perdület megmaradási törvény értelmében a sarkok felé haladó levegő egyre közelebb kerül a Föld forgási tengelyéhez, így ő maga is egyre nagyobb perdületre tesz szert, ami az áramlás növekvő mértékű zonalitásában mutatkozik meg (azaz a szél egyre nyugatiasabb irányú és egyre nagyobb sebességű lesz a sarkok felé közeledve, ami végül egy nyugati, igen nagy sebességű szelet eredményez a térítők közelében).A kétféle jet télen gyakran egybeér, egybemosódik (pl. Japán, illetve az USA térségében), különösen nagy szeleket előidézve 200 mb magasságban, elősegítve a felszíni ciklogenezist. " Forrás:
Link Ebből nekünk az a lényeg, hogy minnél erősebb a magasban a szél, annál dinamikusabb az áramlás idelent, tehát a ciklonok anticikonok magasságában. ( Javíts ki a tévedek.

)
Ha azt vesszük, akkor meg van a megoldás a hosszú apitudójú hidegöblítés okára.
120 óránál:
Link168 óránál:
Link (2018.10.21 12z.-je. )
A kék terültet az antciklon kp. hajlamra, míg az erősebb szélerősségek dinamikusabb mozgás irányába hajlanak. Mivel az idézet lexikon szövegrészből a perdület megmaradásról is szól, tehát ezek a Rossby hullámok a sarkok felé egyre nagyobb perdületre tesznek szert. A hullámzás megváltozása a jet - stream megváltozott viselkedésében keresendő.
Vegyük példának a centrifugát.

(
(De most tényleg.) Mindkét nézőpontnak megfelelne magyarázatként. Ez kissé nem ide való téma,de azért feszegetem egy kicsi. ) Ha elindítod ( alaphelyzetből gyorsítod) a régi centrifugát billeg, ha lassítod szintén kileng. Mint a jet-stream.
Tehát nyitva marad a kérdés mi befolyásolja ezt? Eddigi tudományos ismeretek szerint a felső magassági szelek időjárását döntően a Napból érkező hőmennyiség befolyásolja. Megállnék itt ezzel a gondolattal de tovább megyek. Kellene nekem szakirodalmi + info, hogy a jet streamekre nem lehet e alulról is befolyást gyakorolni ugy h melegítjük a bolygót? Ha kizárt, akkor csak a Naptevékenysége felelős a gyakoribbá válló hosszabb ampitudójú hullámzásokért. Tehát szélsőségesebb hol nagyon meleg hol nagyon hidegebb van egyes területek felett ilyenkor.
S hogy kimásszak a
"Globális jelenségekből" 192 óránál megjelent a Skandi Ac( mint lehetőség )
Link Ez már olyan fincsi kép kocka, hogy tovább nem is merem gondolni. Egyre "szebbek" a futások. Még a végén nem lesz kec mec és ránk fordul a med. Aztán beakad felettünk.

Nesze neked aszály!