Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 45. sorozata
Mostanra letisztulni látszik a fáklya, így főleg az ünnepek elejére - főleg azokon a helyeken, ahova lekeveredik az enyhe óceáni légtömeg, ott az úgymond szokásos 12-14 fokok lehetnek december 24-én. A nagy enyheseget…
Mostanra letisztulni látszik a fáklya, így főleg az ünnepek elejére - főleg azokon a helyeken, ahova lekeveredik az enyhe óceáni légtömeg, ott az úgymond szokásos 12-14 fokok lehetnek december 24-én. A nagy enyheseget viszonylag hamar hűvösebb, ám meg mindig óceáni légtömegek követnek, a többi pedig már 10 nap felett van, így csak találgatni lehet, hogy gyorsan visszaáll- e a meridionalitas. Az ECM aktuális több hetes anomália kitekintese szerint az új esztendő inkább az átlagosnál 1-2 tokkal hidegebb idővel indulna, így a zonalis epizód a múltkorihoz hasonloan csak néhány napra szorítkozna, és a karácsonyi enyheseg után Szilveszter, majd 2019 első napjai zordabban indíthatnak, ha a ciklusok eddigi váltakozásat veszem alapul.
Hát, ha most kéne elorejeleznem dec. 24-25-re, igencsak dilemmaban volnék. A modellek egyelőre meglehetős eltero jovokepeket vazolnak fel. Bár ezeknek van közös nevezoje: a legalábbis átmenetileg meghatralo…
Hát, ha most kéne elorejeleznem dec. 24-25-re, igencsak dilemmaban volnék. A modellek egyelőre meglehetős eltero jovokepeket vazolnak fel. Bár ezeknek van közös nevezoje: a legalábbis átmenetileg meghatralo sarki-szárazföldi hideg, és a tért nyerő atlanti hatás. Ezen belül ECM a jelen futásban nyugat-európai teknobe torkolló zonalitast ad, GFS ismételten blokkba forduló felblokkot, időleges eny-i iranyitasokat, az eny-i legpalyaktol ék-re "lesben álló" szárazföldi hideg legtomegeket. GEM most GFS-hez hasonlít.
Tekintve a GFS urtavlati "szuper" blokk anticiklonjat, nemkülönben a Gronland-Svalbard-Novaja Zemlja tengelyen kialakulo masszív hidegtomeget, az sejthető, hogy az atlanti hatás átmeneti lehet. December legutolsó napjai már ismét AC keleti peremén mozgó hidegaramlást hozhatnak. De hangsúlyozni kell, a helyzet egyelőre elég képlékeny. Pár nap meg biztosan szükséges ahhoz, hogy úgy-ahogy letisztuljon a hónap utolsó hetének várható időjárása.
Rácspontom felszíni t diagramja: http://www.meteociel.fr/cartes_obs/gens_display.php?x=&y=&run=6&lat=48&lon=20&runpara=0&type=3&ext=1 és http://www.wetterzentrale.de/maps/GFSENS06_48_21_208.png Ez kérem továbbra is a…
Tény, hogy megenyhülő, d-i, dny-i áramlásos makrokép mutatkozik az ünnep első napjaira, méghozzá nagyon sok futás óta. A december közepi szupermeridionális, hideg AC + mediciklon uralta felállás után ez a változás…
Tény, hogy megenyhülő, d-i, dny-i áramlásos makrokép mutatkozik az ünnep első napjaira, méghozzá nagyon sok futás óta. A december közepi szupermeridionális, hideg AC + mediciklon uralta felállás után ez a változás szinte természetes. Azt azért meg kell mondani, hogy 240 óránál számottevő eltérés van a modelleknél a várható szinoptikai helyzetet illetően.
ECM: Link
Ez a legrosszabb. Az 1015 hepa légnyomás szinte biztos elég dinamikát kölcsönözne a magassági meleg lekeveredéséhez. Ebben az esetben valóban 10, 10+ fokok lennének karácsonykor.
GFS: Link Link
Ez azért biztatóbb. Bár ez is a hideg utóvédharcát mutatja, de sokkal jobb esélyeket nyújt inverzióra, a talaj közeli hideg megmaradására.
GEM: Link Link
Szintén alapvetően enyhe, nyugati áramlásos képet látunk. Viszont kialakuló észak-atlanti blokk mutatkozik, előoldalán vaskos hidegleszakadás kezdeményével. Egy ilyen kép, ha megvalósul, az ünnepek enyhe kezdete után erős lehűlést sejtet a hónap legvégére.
És hogy mekkora a bizonytalanság: Link
Karácsonykor még elég kicsi, csupán 10 fokos a szórás. Ez az ünnepekben aztán szépen a kétszeresére, 20 fok közelire nő.
A jelenlegi összkép karácsonyra több-kevesebb enyhülést valószínűsít legalább a magasban. Viszont ennek az alsóbb régiókra való ráterjedése több variációt enged feltételezni. Jó esetben az ország kisebb-nagyobb hányadán beragadhat az inverzió és ezzel a hideg.
Az ünnepek további részében nem elképzelhetetlen hidegebb, hidegleszakadásos makrokép előállása.
Nem akarok ünneprontó lenni, de szerintetek ennek itt mennyi a realitása? https://www.yr.no/sted/Ungarn/Somogy/Barcs/langtidsvarsel.html
Nem akarok ünneprontó lenni, de szerintetek ennek itt mennyi a realitása?
Link
Nagyjából annyi, mint ennek :) http://www.wetterzentrale.de/de/show_diagrams.php?geoid=55640&model=gfs&var=93&run=6&lid=OP&bw= Ha az ünnepeket kérded: kár ezzel most még érdemben foglalkozni, 9-10 nap az a bármi…
Nagyjából annyi, mint ennekLink
Ha az ünnepeket kérded: kár ezzel most még érdemben foglalkozni, 9-10 nap az a bármi kategória.
Nem akarok ünneprontó lenni, de szerintetek ennek itt mennyi a realitása? https://www.yr.no/sted/Ungarn/Somogy/Barcs/langtidsvarsel.html
Nem akarok ünneprontó lenni, de szerintetek ennek itt mennyi a realitása?
Link
Nincs változás, a közeli Vereckei-hágó légnyomás+felszíni t diagramja árulkodik: http://www.wetterzentrale.de/maps/GFSENS06_49_23_208.png Azaz a hideg-depó már érvényesíti fogja hatását, legalább a Kárpát-medence keleti…
Nincs változás, a közeli Vereckei-hágó légnyomás+felszíni t diagramja árulkodik: Link
Azaz a hideg-depó már érvényesíti fogja hatását, legalább a Kárpát-medence keleti felén.
http://propeller.hu/itthon/3389685-lesz-iden-feher-karacsonyunk-nemeth-lajos-igy-latja Máshogy látom a dolgokat. Vannak/voltak ugyan megátalkodott, beragadó zonalitások, a kontinens centrumában 1040 hepás…
Link
Máshogy látom a dolgokat. Vannak/voltak ugyan megátalkodott, beragadó zonalitások, a kontinens centrumában 1040 hepás magasnyomásokkal, attól északra dühöngő, "vonalas" nyugati áramlásokkal, mikor esetleg megkockáztatható egy ilyen, csaknem 2 hetes távprognózis. Csakugyan előfordulhatnak bebetonozott, "megdönthetetlen" zonális képek, melyek esetén kis kurázsival vállalható a kockázat.
Most nem ez a helyzet. Igaz, a modellösszkép elég sokáig kelet felé hátráló hideg AC-t, az óceán felől teret nyerő ciklontevékenységet és enyhébb légtömegeket mutatott már a jövő héttől. Az összkép ugyan egyelőre még mindig ez, viszont a hihető időtartományban most megjelent ez az ECM részéről: Link Link
Az orosz tábla középső részén addig is fennálló AC-tól északnyugatra újabb anticiklon centrum képződik most már magas szélességeken. Ennek előoldalán leszakad a hideg, majd a hatalmassá növekedett északkelet-európai magasnyomás déli peremén megindul felénk a lábas hideg.
Tény, hogy ez egyelőre még csak egy futás, és a GFS középtávú jövőképe is egyelőre más, sokkal enyhébb. Viszont "cserébe" űrtávban, épp karácsonyra mutat most a GFS óriási atlanti blokkot, a kontinens centrumában fejlett teknőt, térségünkben határozott maritim hidegáramlással, változékony, csapadékos idővel. Bár ez a verzió rettentő nagy fenntartással kezelendő, mégis, véleményem szerint sutává teszi a kijelentést, miszerint enyhe szinoptikai kép, nagy területre kiterjedő enyhe idő fogja valószínűleg jellemezni Európa időjárását karácsonykor.
Egyelőre azt mondanám, totális a bizonytalanság, a helyzetben potenciálisan benne vannak hideg és enyhe lehetőségek is egyelőre.
Ez kb. a Vereckei-hágó légnyomás+felszíni t diagramja: http://www.wetterzentrale.de/maps/GFSENS06_49_23_208.png Ez a Kelet-Európai síkságon kialakuló hideg-depó (hűtőszekrény-effektus) hatása, már egész közel érkezhet a…
Ez kb. a Vereckei-hágó légnyomás+felszíni t diagramja: Link
Ez a Kelet-Európai síkságon kialakuló hideg-depó (hűtőszekrény-effektus) hatása, már egész közel érkezhet a nyugati széle.
Moszkva elsüllyed a hidegben: Link és Minszk is stabilan is a hideg-depó területén marad: Link
Azaz továbbra is az a véleményem, hogy a jövő heti hideg-elárasztást követően hiába a modellek által össze-vissza mutatott ciklonok jövése-menése, a hideg-depó már érvényesíti fogja hatását, legalább a Kárpát-medence keleti felén.
Ahogy fordulunk a képzeletbeli célegyenesbe és az előrejelezhető tartomanyba érnek az ünnepek, annál inkább szaporodnak az óvatos optimizmusra okot adó jelek. Az elénk atlanti ciklontevekenyseg ellenére hosszabb távon…
Ahogy fordulunk a képzeletbeli célegyenesbe és az előrejelezhető tartomanyba érnek az ünnepek, annál inkább szaporodnak az óvatos optimizmusra okot adó jelek. Az elénk atlanti ciklontevekenyseg ellenére hosszabb távon nem a zonalitasnak áll a zászló. Bár nagyobb hideg leszakadások nincsenek/és egy ideig valószínűleg nem is lesznek/ napirenden, a meridionakis irányítás és a folytatódó blockinghajlam nem kis esellyel akar egy mérsékelten hideg, legalább az ország egy részen akar fehér Karácsonyt is eredményezhet. Érdemes lesz tovább figyelni az egymást követő modellfutasokbol levonható tendenciát. Az irány egyelőre elég biztató
Bár még 12-13 nap, de óvatosan fogalmazva is megemlítendő, hogy bizony az idei karácsony időjárása, évek óta nem látott kedvező makroszinoptikai helyzet által látszik körvonalazódni! Atlanti blokkosodási hajlam,…
Bár még 12-13 nap, de óvatosan fogalmazva is megemlítendő, hogy bizony az idei karácsony időjárása, évek óta nem látott kedvező makroszinoptikai helyzet által látszik körvonalazódni! Atlanti blokkosodási hajlam, Közép-Európa felé lefűződő teknők, med. ciklonok generálódása. Ebben az átlagoshoz közeli télies-csapadékos időszakon át a mélytéli havas helyzetig minden benne van a pakliban...Lesz talán egy régen látott, "klasszikus" karácsonyunk?
Nem tudom hogy vagytok vele,de én véleményem szerint maradok a Brit Blockingnál. :) Amit persze nem zárja ki hogy végül megint Grönland-Izland-Skandináv vagy csak "mezei" klasszikus Skandi Ac legyen. Tegnap már leírtam…
Nem tudom hogy vagytok vele,de én véleményem szerint maradok a Brit Blockingnál.Amit persze nem zárja ki hogy végül megint Grönland-Izland-Skandináv vagy csak "mezei" klasszikus Skandi Ac legyen.
Tegnap már leírtam nem repülők rá megint.
Annyi hozzáfűzni valóm van, hogy a félblockot már a GEM kábé 3 napja adta stabilan hogy Mikulás után kicsivel de lehet valami óceáni lötyi. Aztán tegnap a Gfs pajti is kihúzta "zsákjából" űridőben, most előbb lapoztam fel a ECM-et ő is elővette a "kalapból" a Brit Ac verizót. Mind3 kis eltéréssel, de egyet add.
Igy dióhéjban valószinű hogy marad körülbelül 1 hét zonázás, aztán beillebbenünk blockba. S ha netán neked lenne igazad Termo,hogy elkenödik, akkor szerintem Skandi Ac lesz belőle. Keveredési zónát űridőben mindegyik ad, tehát lehet/lesz "izgalom" bőven, csak most nem mediterrán ciklonon kell "izgulnunk",hanem az óceáni lötty magas harmatpontján,hogy síkon lesz-e hó és ha lesz is hol lesz olyan az intenzítás hogy megmarad-e? Középhegységeink meg más tészta.
(( Dörzsöli a tenyerét. ) A látványtól a mosoly kap el hogy -számomra - rég nem látott vendég lesz a nyugati frontos, enyhe időszak. Megélni egy nap mind a meleg- mint a hidegfrontot. Annak jellemző csapadékát és kellékeit. Kezdve az áztatón át, a hidegfronti záporosig. S,hogy ez ényi-ba fordul és be is havazódhatunk ha ugy van. Ümmm... Mindenképpen pozitív. Legalább nem unalmas, bicigli támasztós köd néz ki. Nekem üditő nézegetni a térképeket. ))
Az ECMWF-en 192 óránál ott az atlanti csiga plusz a peremén képződhet egy peremciklon szerűség http://www.meteociel.fr/modeles/ecmwf/runs/2018120600/ECM1-192.GIF?06-12 amit 216 óránál elindít a kontinens belseje felé…
Az ECMWF-en 192 óránál ott az atlanti csiga plusz a peremén képződhet egy peremciklon szerűség Link amit 216 óránál elindít a kontinens belseje felé Link 850 valamilyen szinten megenyhül, szépen visszahúzódik északra a hidegebb levegő Link
Kíváncsi leszek, hogy a futás ORSC-e vagy sem. Mindenesetre a GFS-en is látszik egy perem, már 168 óránál Link ami 192 óránál az ECMWF-el karöltve kvázi egy helyre is adnak Link A GFS verzió is elindítja a ciklont a kontinens belseje felé, de hát kezdünk az űrtáv felé haladni. Kíváncsi leszek az előttünk álló időszakra.

Az ECMWF-en 192 óránál ott az atlanti csiga plusz a peremén képződhet egy peremciklon szerűség http://www.meteociel.fr/modeles/ecmwf/runs/2018120600/ECM1-192.GIF?06-12 amit 216 óránál elindít a kontinens belseje felé…
Az ECMWF-en 192 óránál ott az atlanti csiga plusz a peremén képződhet egy peremciklon szerűség Link amit 216 óránál elindít a kontinens belseje felé Link 850 valamilyen szinten megenyhül, szépen visszahúzódik északra a hidegebb levegő Link
Kíváncsi leszek, hogy a futás ORSC-e vagy sem. Mindenesetre a GFS-en is látszik egy perem, már 168 óránál Link ami 192 óránál az ECMWF-el karöltve kvázi egy helyre is adnak Link A GFS verzió is elindítja a ciklont a kontinens belseje felé, de hát kezdünk az űrtáv felé haladni. Kíváncsi leszek az előttünk álló időszakra.
ECM szerint kb. 190 óráig, GFS szerint 200 óráig jók vagyunk. Utána azonban az északkeleti AC meghátrál, ezzel párhuzamosan az atlanti anyaciklon közeledik a kontinens partjaihoz. Ezzel a csúszópályás, alácsúszós…
ECM szerint kb. 190 óráig, GFS szerint 200 óráig jók vagyunk. Utána azonban az északkeleti AC meghátrál, ezzel párhuzamosan az atlanti anyaciklon közeledik a kontinens partjaihoz. Ezzel a csúszópályás, alácsúszós felállásnak, melynek lényege éppen az anticiklon valamint az atlanti főciklon helyben maradása, meszeltek. Bizony ez, legalábbis a magasban, jelentős melegedést jelent nálunk. A téli lehetőségeknek bizonytalan időre végük volna. Elég messze van még szerencsére, ezért akár jelentősebben módosulhat a menetrend. De az fölöttébb valószínű, hogy a hideg lassan(?) meghátrál a komolyan vehető időtáv vége felé.
200 óra környékén igencsak csúszópálya-gyanús képek: http://old.wetterzentrale.de/pics/Recm1921.gif http://old.wetterzentrale.de/pics/Recm2161.gif http://old.wetterzentrale.de/pics/Rgem1921.gif…
Ehhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy az aktuális ECM ENS szerint a lassan kelet felé mozgó anticiklon délkeleti peremére kerülnénk a jövő hét közepe felé, kemény hideg érkezése a magasban ugyan egyelőre nem…
Ehhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy az aktuális ECM ENS szerint a lassan kelet felé mozgó anticiklon délkeleti peremére kerülnénk a jövő hét közepe felé, kemény hideg érkezése a magasban ugyan egyelőre nem valószínű, azonban a lassan az évi minimumát elérő napállás mellett, véleményem szerint -6/7 fokos T850 hPA értékek mellett elég tisztességes hideg lehet majd síkvidéken is, mivel a Kárpát-medencét kitöltő légtömeg immár nem óceáni, hanem kontinentális eredetű lehet majd, alacsony harmatpontokkal. Mivel az AC középpontja meglehetősen távol lesz tőlünk, ebben a helyzetben kisebb regionális havazások bőven benne vannak a pakliban:
Link
Luca napja körül tehát egy újabb téli időszak körvonalazódik, melynek hossza és kimenetele erősen kérdéses még, ám - télvárás szempontjából szerencsére - a melegpumpa újabb beindulására egyelőre igen csekély az esély, meglátjuk, mit hoz a karácsony előtti időszak.![]()
Atlanti ill. nyugat-európai blokk AC-k esetén attól szoktunk tartani (mi, a tél barátai), hogy 1. a blokkoló AC "ránk kenődik", vagy 2. nem kenődik ránk, hanem ennek az anticiklonnak az északi része épül le, azaz az…
Atlanti ill. nyugat-európai blokk AC-k esetén attól szoktunk tartani (mi, a tél barátai), hogy 1. a blokkoló AC "ránk kenődik", vagy 2. nem kenődik ránk, hanem ennek az anticiklonnak az északi része épül le, azaz az általa a kontinens közepébe lefűzött alacsony nyomású terület északon veszti el a "támasztékát" Az atlanti alacsony nyomás és enyhe légtömegek északról kerülik meg a "csonkolt" blokkoló AC-t, és így érnek el minket ény-ról. A blokkhelyzet félblokká, félzónává fajul.
Most, érdekes módon, ennek éppen az ellenkezője látszik több futásban, ECM-nél és GFS-nél meglepő összhangban. A blokk AC déli része épül le, északi része marad, pontosabban megerősödik. Az atlanti ciklonok és enyhe levegő dél felől kerülhetik meg a az északra, északkeletre húzódott anticiklont, így érhetik el térségünket, ha valóban kialakul a helyzet.
Link Link Link Link
GFS valamivel később indítja a folyamatot, de a lényeg nála is ez. Bizonyos kétkedéssel fogadhatjuk ezt a kimenetelt. Még elég friss ez a verzió, és egyelőre csak 200 óra fölött válik határozottá a folyamat. A következő futásokban még könnyen visszatáncolhatnak az operatívok. Illetve magát a folyamatot (a blokk AC délről való meggyengülését) valószínűleg nem "felejtik el" a következő futásokban sem, de időben kitolhatják: nem biztos, hogy a nyugatról támasztó AC ilyen gyorsan és ilyen mértékben számolódik fel, és hamarosan "benyalhatnak" majd az óceáni légtömegek.
Optimális esetben az észak-európai AC stacionáriussá válhat, keletre szorulása lelassulhat, megállhat. Ha így alakulna, az erőszakosan a kontinens belseje felé nyomakodó óceáni hatás kénytelen lenne délre, a Mediterráneumba leszorulva folytatni útját k-dk felé: csúszópályás ciklonok.
Meg kell mondani, jelen kép alapján ennek nem nagy esélye látszik, az AC túlságosan északon lesz ehhez. De hátha majd mégis... A következő futások döntenek.
Így igaz, régen volt már igazi dinamikus, é-ény-i hosszúpálya. Egy brit-izlandi blokk AC azért jó, mert van hova mozduljon kelet felé úgy, hogy nálunk még mindig északias marad az áramlás. A skandi blokk anticiklonoknak…
Így igaz, régen volt már igazi dinamikus, é-ény-i hosszúpálya. Egy brit-izlandi blokk AC azért jó, mert van hova mozduljon kelet felé úgy, hogy nálunk még mindig északias marad az áramlás. A skandi blokk anticiklonoknak tényleg megvan az az erősségük, hogy egyből lábas hideget indítanak felénk, viszont már kis keleti áthelyeződésre is hátoldalra kerülünk. Ott pedig a déliesre forduló áramlás fenyeget! (A csúszópályás verzió ritka)
Az ilyen, túl keleten felálló blokk AC által támasztott (medi)ciklonok is túlságosan keleten vannak, ezért hozzánk gyakran csak csontszáraz, magasnyomású ("oldalzsebes") hidegbeáramlást hoznak.
Az atlanti blokk kezdetben a lábas hidegnél kisebb értékű maritim hidegöblítést jelent, ellenben a blokkoló AC keletre helyeződésével az érkező hideglevegő mind lábasabb jellegűvé válik. Közben pedig a közelünkben pöröghetnek ki a megtámasztott ciklonok: sok csapadék lehet, a végén egyre inkább hó formájában.
Igaz, atlanti blokknál nem istenbizony, hogy végigfut a ciklus, és az AC teljesen lefűzi a kontinensre az ény-i alacsony nyomásokat. Előfordulhat, hogy a folyamat visszafelé megy, a brit-izland-grönlandi AC hidat áttörik a nyugat-atlanti ciklonok. A blokk félblokká, félzónává alakul.
Egyelőre drukkoljunk annak, hogy az atlanti blokk tényleg feláll, valamint tartós, teljes blokkoláshoz vezet. Ebben az esetben elég jó decemberünk lehet.
Hát ez december 10-re eléggé tömör atlanti blokknak néz ki minden modellen. Jó lenne már egy ilyen helyzet, elég régen volt már full frontál északi hidegelárasztás - ami persze akkor fog valamit is érni ha utána marad…
Hát ez december 10-re eléggé tömör atlanti blokknak néz ki minden modellen. Jó lenne már egy ilyen helyzet, elég régen volt már full frontál északi hidegelárasztás - ami persze akkor fog valamit is érni ha utána marad egy ideig az ÉK-i áramlás...
A Kelet-Európai-síkságon kialakuló hideg-depót nem tudja megroppantani a zonális áramlás, így nem tartom hosszú életűnek a ciklonok kontinens felé húzódását, Mikulás után visszarendeződést valószínűsítek.
A Kelet-Európai-síkságon kialakuló hideg-depót nem tudja megroppantani a zonális áramlás, így nem tartom hosszú életűnek a ciklonok kontinens felé húzódását, Mikulás után visszarendeződést valószínűsítek.
A Kelet-Európai-síkságon kialakuló hideg-depót nem tudja megroppantani a zonális áramlás, így nem tartom hosszú életűnek a ciklonok kontinens felé húzódását, Mikulás után visszarendeződést valószínűsítek.
A Kelet-Európai-síkságon kialakuló hideg-depót nem tudja megroppantani a zonális áramlás, így nem tartom hosszú életűnek a ciklonok kontinens felé húzódását, Mikulás után visszarendeződést valószínűsítek.
Alapjaiban leírtad, amit én is gondolok. Nyugati áramlás néz ki a hónap első napjaitól, de a modellösszkép szerint ez az áramlás hajlamos lesz a belengésre. Ezzel kapcsolatban elérik térségünket az alacsony nyomások,…
Alapjaiban leírtad, amit én is gondolok. Nyugati áramlás néz ki a hónap első napjaitól, de a modellösszkép szerint ez az áramlás hajlamos lesz a belengésre. Ezzel kapcsolatban elérik térségünket az alacsony nyomások, frontok és a csapadék. Azaz nem az a fajta betonstabil északi zonalitás néz ki egyelőre, amit a télrajongó úgy utál. Ez a "jófajta" nyugati áramlás képe, amely bármikor északnyugatira, északira fordulhat.
Viszont gyors marad az áthelyeződés, a ciklonok és köztes anticiklonok egymást követik, egyértelmű blokkhelyzet egyelőre nem látszik.
Ez persze megérhet akár dec. közepére is, de a folyamatok sajnos a másik irányba ugyanígy mehetnek: a félzóna/félblokk tipikus zonalitásba válthat vissza. Blokkosodás esetén pedig előoldalra is juthatunk, bár ennek -azaz nyugat-európai teknősödésnek- egyelőre semmi jelét se adják a modellek (egy tegnapi eltévedt GEM futás kivételével) Igazi tél egyelőre még nem jelent meg a modellek térképein, de megjelenése megítélésem szerint ezúttal belátható időn belül sem reménytelen. Érdemes figyelgetni, merre fordulnak a dolgok.
Indexek: fontos plusz adalékot jelentenek, de a "király" a modellösszkép, ami az egymást követő op. térképekből adódik össze. Ez dönt, nem az indexekből (esetleg) kiagyalható alapfelállás. Ha e kettő ellentétben van egymással, nyilván ez utóbbi veendő figyelembe. Most is jobbára pozitiv NAO mellett maritim hideglöttyök látszanak. Egyébként az AO görbére érdemes néha rápislantani. Az észak-atlanti blokkhajlamot úgyis feltétlen észreveszi az előrejelzési térképeken az, aki "erre van kihegyezve", hiszen azok épp az euro-atlanti térséget mutatják. A félteke léptékű AO viszont rejtve maradhat.
"az féltekei vonatkozásban nagy leszakadási hajlamot jelent majd." Ami látszik is. Külön figyelemre méltó hogy a ciklon centumok a szokásostól délebbi pályán futnak igy a ciklon kp.-tól északabbra van hajlam Ac-sodásra,…
"az féltekei vonatkozásban nagy leszakadási hajlamot jelent majd."
Ami látszik is. Külön figyelemre méltó hogy a ciklon centumok a szokásostól délebbi pályán futnak igy a ciklon kp.-tól északabbra van hajlam Ac-sodásra, valamint a hosszúapitudójú hidegöblitések között is van "hajlam" a téritői Ac-ról benyúló vagy leszakadó Ac-ra. Véleményem szerint veled ellentétben nem a kontinentális hanem az óceáni martin levelgőt favorizálok. A GEM napok óta játszik ezzel, egyre határozottabban. Űridőbe már a Brit Blockingot is meglebegtetett 192 órától. Az ecm ebből sokat "nem lát",de a GFS is mutat ilyet űridőbe.
Ebből szerintem kulcsfontossági pont hogy nem közvetlenül Grönland partjai mentén futnak a ciklon centrumok, hanem délebbre és rég nem látott "vendégként" a kontinens belsejébe is rendre "berongyolnak" majd meleg- és hidegfronti karjaik.
Kezd némi markováltás jele megmutatkozni a modelleken de lehet ebből hónap közepe lesz decemberben. Bár személy szerint tartható a 5-6napos zonázás majd december 8-10 környékén vagy félblock vagy teljes blockba fordulás. Brit módra.![]()
Addigra valószínűleg az indexek is sokat változnak még, de nem temetem annyira a helyzetet. Mint fentebb már megemlítettem 2x-szer is hogy miért.![]()
A Met. társalgóban szóba kerültek az indexek. Nézzük: http://www.cpc.ncep.noaa.gov/products/precip/CWlink/daily_ao_index/ao.sprd2.gif http://www.cpc.ncep.noaa.gov/products/precip/CWlink/pna/nao.sprd2.gif Jelen állapot…
A Met. társalgóban szóba kerültek az indexek. Nézzük:
Link Link
Jelen állapot szerint AO masszívan negatívban lesz. NAO inkább a pozitiv tartományban időzik. A vége felé két cluster-re oszlik, az alsó közülük 0 alatti. Ha ez a figura valósul meg, az féltekei vonatkozásban nagy leszakadási hajlamot jelent majd. Viszont a jobbára pozitiv NAO miatt, alacsony észak-atlanti nyomások mellett a maritim hideglötty valószínűtlen. Ha kapunk hidegáramlást a következő időszakban, az jobbára északkeletinek, kontinentálisnak feltételezhető.
Friss ECM 200 óra fölött ismét az atlanti ciklonok lefűződését adja a kontinens centrumába, rajtunk 1000 hPa körüli alacsony nyomással, Északnyugat-Európa fölött AC-al. Tulajdonképp a pár nappal ezelőtti felállás…
Friss ECM 200 óra fölött ismét az atlanti ciklonok lefűződését adja a kontinens centrumába, rajtunk 1000 hPa körüli alacsony nyomással, Északnyugat-Európa fölött AC-al. Tulajdonképp a pár nappal ezelőtti felállás ismétlődne meg, azzal a különbséggel, hogy kevesebb lenne a hideglevegő a környékünkön.
Tulajdonképp a GFS fáklya sem egy tipikus meleg. Dec. 6-a után az ens átlag a 30 éves középgörbén fut, 4-től hirtelen nagyra növő szórás mellett.
Szóval, szerintem egyelőre csak az dőlt el, hogy a hónap első 5 napja a jelentős enyhülés jegyében telik. Ennek tetőpontja épp 5-e környékén mutatkozik, ócska Mikulásunk lesz. Utána viszont több lehetőség is van, és ezek közül egyáltalán nem mindegyik enyhe teles.
Amit viszont kissé aggasztónak gondolok télvárás szempontjából, az az, hogy a Hudson-öböltől északra igen megerősödik, Európa északkeleti peremterületein ezzel szemben elfogy a hidegdepó. Ha ez az eloszlás megvalósul, netán tartósodik, úgy az észak-kanadai hideg az óceánra "kifolyva" egyre-másra generálja a "megőrült" csigákat a labrador-izlandi térségben. Ezek keletre vándorolva nemigen találkoznak "ellensúllyal"
Ez bizony tartósan szabad atlanti hatást, szabad óceáni enyhelevegő-beáramlást jelentene Európába. Azaz az utóbbi telek "papírformáját" (kivéve 2016/17) Persze ez is durva leegyszerűsítése a dolgoknak, itt az egész félteke hőeloszlása, a teljes jet szisztéma számít. Lehetnek ebben is meglepetések, csak 240 óra felé haladva a hőeloszlás az euro-atlanti térségben olyan, ami rossz múltbeli eseteket juttat az ember eszébe.
Friss ECM 200 óra fölött ismét az atlanti ciklonok lefűződését adja a kontinens centrumába, rajtunk 1000 hPa körüli alacsony nyomással, Északnyugat-Európa fölött AC-al. Tulajdonképp a pár nappal ezelőtti felállás…
Friss ECM 200 óra fölött ismét az atlanti ciklonok lefűződését adja a kontinens centrumába, rajtunk 1000 hPa körüli alacsony nyomással, Északnyugat-Európa fölött AC-al. Tulajdonképp a pár nappal ezelőtti felállás ismétlődne meg, azzal a különbséggel, hogy kevesebb lenne a hideglevegő a környékünkön.
Tulajdonképp a GFS fáklya sem egy tipikus meleg. Dec. 6-a után az ens átlag a 30 éves középgörbén fut, 4-től hirtelen nagyra növő szórás mellett.
Szóval, szerintem egyelőre csak az dőlt el, hogy a hónap első 5 napja a jelentős enyhülés jegyében telik. Ennek tetőpontja épp 5-e környékén mutatkozik, ócska Mikulásunk lesz. Utána viszont több lehetőség is van, és ezek közül egyáltalán nem mindegyik enyhe teles.
Amit viszont kissé aggasztónak gondolok télvárás szempontjából, az az, hogy a Hudson-öböltől északra igen megerősödik, Európa északkeleti peremterületein ezzel szemben elfogy a hidegdepó. Ha ez az eloszlás megvalósul, netán tartósodik, úgy az észak-kanadai hideg az óceánra "kifolyva" egyre-másra generálja a "megőrült" csigákat a labrador-izlandi térségben. Ezek keletre vándorolva nemigen találkoznak "ellensúllyal"
Ez bizony tartósan szabad atlanti hatást, szabad óceáni enyhelevegő-beáramlást jelentene Európába. Azaz az utóbbi telek "papírformáját" (kivéve 2016/17) Persze ez is durva leegyszerűsítése a dolgoknak, itt az egész félteke hőeloszlása, a teljes jet szisztéma számít. Lehetnek ebben is meglepetések, csak 240 óra felé haladva a hőeloszlás az euro-atlanti térségben olyan, ami rossz múltbeli eseteket juttat az ember eszébe.
A jelenlegi AO jelentősen szór. http://www.cpc.ncep.noaa.gov/products/precip/CWlink/daily_ao_index/ao.sprd2.gif Hidegmagokból "adalék" a télies folytatáshoz, (extra) hosszútávon is adott lehet. Persze, ha lentebb leírt…
A jelenlegi AO jelentősen szór. Link
Hidegmagokból "adalék" a télies folytatáshoz, (extra) hosszútávon is adott lehet.
Persze, ha lentebb leírt módon bejönn amit az ECM "odafent" a sarkkörül jósol.
Az Északi - Sarkkörön jelenleg található AC tőlünk jó messze Kelet- Szibériai - tenger központtal van.
Link
Ha marad az ECM forgatókönyve, az anticiklon központja az elköv. 168-192órában fokozatosan Szibéria nyugatibb partmenti tengerei fölé helyeződhet, ami a szárazföld felett, betonkemény szibériai eredetű (orosz macit) terel az Urál hegység irányába. Link Link
Ez "kőkemény falba ütközés lenne" az izlandi ciklongyárból kikerülő, felkanyarodó ciklonoknak, ami rendre széttépné a ciklonok melegfrontjait. Mint valami síkló repülő( a meleg levegő) felcsúszna a nálánál jóval nehezebb szibériai hideglevegőjű talpasra.
Ez lenne még csak a csúnya!A szárazabbik fajtából...