Trópusi ciklon

A trópusi ciklonok olyan ciklonálisan (az északi féltekén az óramutató járásával ellentétes, a délin vele egyezõ irányban) forgó, több száz kilométer átmérõjû felhõörvények, amelyek a trópusokon, azaz a Ráktérítõ és a Baktérítõ között keletkeznek.
Az Atlanti-óceánon, ill. az északkeleti Csendes-óceánon (Észak-Amerika nyugati partja mentén) hurrikánoknak, az északnyugati Csendes-óceánon tájfunoknak, a déli Csendes-óceánon (déli féltekén), ill. az Indiai-óceánon ciklonoknak nevezik õket.

Az örvénylés irányát nem számítva semmiben sem hasonlítanak a mérsékelt övi ciklonokhoz, nem két légtömeg határán keletkeznek.
Kialakulásukhoz feltétel a nagy kiterjedésû és meleg (legalább 26°C-os)
vízfelszín.
A meleg óceán felett páradús, meleg levegõ emelkedik a magasba és spirális forgásba kezd.
Amennyiben a bennük mozgó szelek sebessége eléri a 74 mérföld/órát (kb.120 km/h), a szakemberek trópusi ciklonként hivatalosan is regisztrálják és elnevezik õket. (120km/h szélsebesség alatt trópusi viharról beszélünk.)
Mivel a méretük a mérsékelt övi ciklonokénál jóval kisebb (általában néhányszáz km) és középpontjukban a légnyomás 900 hPa alá is eshet, viszonylag kis távolságokon belül nagyok a nyomási gradiensek, következésképpen intenzív és pusztító - akár 250km/h-t is meghaladó - légmozgások keletkeznek.
A ciklonok középpontjában található a legkisebb légnyomás, itt lefelé mozgó áramlás alakul ki, felhõk nem keletkeznek. Ezt a részt nevezik a ciklon szemének, amelynek mérete mindössze 15–40 km.
A szemet gyûrû alakban óriási felhõfal övezi, melyet a rendkívül heves feláramlások hoznak létre, ez a viharzóna, melybõl igen intenzív csapadék hullik.
Csak nyílt és meleg vízfelszín felett erõsödhetnek meg, mert energiájukat a meleg óceánvíz párolgásakor keletkezõ látens (rejtett, a fázisátalakulásból származó) hõbõl nyerik. Ha szárazföld vagy hideg vízfelület fölé érnek, akkor gyors elgyengülés jellemzi õket.