2024. október 05., szombat

Meteorológiai esélylatolgatások

Adott napon: 
Keresés:
#71709
Állandóan beleszaladsz ebbe a t850 problémába!  laza A kérdéses t850 képhez ilyen 
Link
t2m hőmérséklet tartozik. Ez a - 1,+4 fokos nappali hőmérséklet minden csak nem komoly tél támadás, és ez a "legkomolyabb" hidegöblites egészen az űridőt is bele számítva. Az a baj hogy el vagy szokva a normális telektol. A t850 átlag hazánkban gyakorlatilag egész télen nulla fok alatt fut, te meg már beájulsz egy ilyen maritim löttytől. (Ami valóban elég hideg lehetne egy szerencsésen beallo hidegpárna, vagy mediciklon esetén, de ilyen nincs most láthatáron). Látható, hogy jóval északabbra is egy nudli, óceáni levegő ez. Persze nem csoda ez a reakció, hiszen főleg télen, évek óta a t850 hőmérséklet is szinte folyamatosan átlag felett fut. 
.... 
Uraim! Ti arról beszéltek mi lehet ebből a felállásból, én arrol amit most mutat. Egy szóval sem mondtam hogy nem alakulhat ez jól, hiszen a sarkvidéki, sziberiai hidegbázis adott 
#71708
Masszív szibériai hidegtől eltekintve egyelőre, de azt meg kell hagyni, és bár túl nagy jelentőséget nem tulajdonítani neki még, de a friss nyugdíjazott GFS -kizárólag érdekességképpen- 240 órától már 99 februárja felé tendál szinoptikailag. Tudom lerágott csont, sokszor emlegettük, viszont a hatalmas észak-európai ciklon és a teknő jelenléte illetve az óceán felett határozott AC centrum, aztán ami jött arra mindannyian emlékszünk, akkor még én is északkeleten éltem, és hát az a 40-60 cm hó sosem felejthető el + a hozzá párosuló viharos néhol időnként orkán erejű északi, északkeleti szél. nevet
Megjegyzem sem a nagy havazás előtt, sem utána nem volt olyan vérfagyasztó hideg, és 850-en ha archívot megnézzük sem volt hidegebb -10 foknál felettünk igazán.  Később sem jött már szibériai hideg, maritim léghullámok érkeztek többnyire északi, északnyugati légpályán amik még okoztak vegyes, zömmel eleinte havas csapadékot ezt követően is.
A GFS-en az feltűnő, hogy -10, -13 fokos 850 mellé ad éjszakára -3,-8 fok közötti fagyokat, napközben pedig többfelé gyengén fagyhat.
Az viszont sanszos, hogy az újév első hetében ismét egyre téliesebb napok jöhetnek, és ha szerencsénk lenne még jól is kijöhetnénk belőle. Nem igazán erőltetem a zord, száraz, szibériai hideget mint 2017-ben. Aki nagy havat akar, anélkül is megkaphatja mint oly sokszor bizonyította már a természet. Mindenesetre messze van, de érdekes a két kép közti viszonylag jelentős hasonlóság.  Link      Link

A PARA az is hasonlóan az óceán felé várja a magasnyomást, miközben 144 óránál már megjelenik a peremciklon, majd újév napjára 168 óra Link   viharossá fokozódó északnyugati széllel a nyugat-európai magasnyomás peremén észak, északnyugat felől bezúdulna a fagyosabb légtömeg, azonban az AC csakhamar az óceánon nyugat-keleti tengelyt venne fel, és közben a Skandináv-félsziget ciklonális uralom alatt maradna, majd hozzánk is besodródnának az enyhébb légtömegek ismételten, így újabb enyhülés követné az erősebb lehűlést. Ez akár egy Bazsának való esetenként kifejezetten viharos, északnyugati szelekkel fűszerezett helyzet is lehetne. Szerencsésen ebből egyrészt úgy jöhetnénk ki jól, ha a régi GFS által vizionált 99-hez hasonló kép állna fel, és beindulna a teknő déli részén a ciklongenezis, aztán csúszópályás mediciklonokkal az élen összejöhetne egy igazi téli helyzet, annak minden kellékével.
Természeten ez még sok irányba változhat addig, ugyanis az ECM másabb képet fest,  de ott is erős a blokk és az expandáló hideg légtömeg.
A fáklyát megemlítve a végére szintén -5,-7 fok körül fut az átlag és szór lefelé rendesen. Az SSW-t figyelembe véve pedig esélyes a poláris örvény áthelyeződése is idővel vagy szakadása, polar splitté válása esetleg. Egyelőre az áthelyeződést látom valószínűnek, aztán majd kiderül, azonban Rudolfkingel egyetértve esélyes lehet a polar split.
#71707
Ott a folyamatos ciklongyár sem fog örökké tartani.Azért Skandináviában és felette egy masszív hidegmag az AC-t is megfogja hozni Svalbard térségébe,vagy Skandináviába.
#71706
Semmiféle komoly téltámadás? 
Túl azon, hogy 216 óra, a saját linked t850 párján is bőven elegendő hideg látszik: Link
nagyjából minden jel keményebb téli idő közeledtét mutatja most, hogy p500-on mi forog éppen hova az egyes futásokon, kevésbé indikatív. A nemrég lezárult kemény, igazi téli időszak p500 térképein még ennél is kevésbé volt látványos nemhogy a t500, de a t850 is.
#71705
Javaslom, pörgesd át az északi hemiszferát ábrázoló térképeket is. 

Link

Itt látszik igazán, hogy semmiféle komoly teltámadas nem készül. Az észak skandináv térségben folyamatos a ciklongyár, ami a sarkvidéki eredetű legtömegek közvetlen déli pályáját nem hagyja kiépülni, illetve nem csak sarkvidéki levegőt szállít a hátoldalán egy egy ciklon, hanem óceáni eredetű legtomeget is az előoldalán. Így a produktum egy egy gyenge hideg öblítés összessegeben, nagyjából ilyen, napközben gyenge pluszos, éjjel ha csendes az idő, gyengén fagyos időjárást okoz. Nagyjából az látszik amit Rudolfking néhány hsz. - el ezelőtt írt. 
Tavaly is ezt a remkepet lestük egész télen. (vagy még rosszabbat). Szerencsére az időjárás fenntartja a változtatás jogát! kacsint
#71704
Köszi a bővebb tájékoztatásr,bár nem egyszerű értelmezni,de mindenképp hasznos! nevet
Viszont megint próbálok elemezni,mert nem holmi téltámadás esélyeit látom január első dekádjára...
Körülbelül a visszaszámlálásig 4 nap!4 nap van addig nagyvonalakban amikor is egy olyan folyamat indul meg Észak-Európában amelyre régóta várok és amely az egyik legkomolyabb téltámadásokat idézheti elő.Lehetőség nyílik Észak-Európában akár a rendkívüli hideg felhalmozódására,nem is kis területen.Szimplán a makroszinoptikus képből látszik,ha végig pörgetjük a friss GFS-t,de minek köszönhető ez? Hát a tartós brit és óceáni blokknak.Ehhez hozzá tenném az elég kemény NAO indexet.

Link

A tartós atlanti és brit blokk következtében Skandináviaban és Északkelet-Európában ciklonok,peremciklonok forgatják le a sarkkörről a hideget,folyamatosan egyre nagyobb területre!
GFS 216 óra:
Link
Link
Eközben nézzünk egy Izlandi nyomásfáklyát.
Link
Van szórás,de valahogy minden operatív futás a tartós AC mellett teszi le a voksát az óceánon,ez pedig komoly következményekkel járhat.(Véleményem szerint járni is fog)
GFS 240 óra:
Link
ECMWF majd nyilván hihetőbb lesz,de nagyjából nagytérségileg ugyanaz.
Most nem linkelném a légnyomás fáklyákat,de Izland,az Atlanti-ócean középső vidéke,Nagy-Britannia és nem utolsó sorban Nyugat-Skandináviára is meglehetősen magasra felszór a fáklya,utóbbi területekre pedig nem egészen rövid időre!!!
 Ezzel jelenleg arra világítanék rá,hogy érdemes nyomon követni a következő modellfutásokat,melyeken valószínűleg egyre komolyabb hideghullám is megjelenhet Európára nézve.Nagy havazásról jelenleg felesleges lenne beszélni és az esélyeiről is,de keményen beüthet a január,erre egyre jobbak az esélyek.
A legkeményebb teleken àltalában a január első harmada már kemény és legalább 1 nagy havazás előfordul a hónap közepéig.Általában ilyentájt van a téltámadások egyik gyakori fordulópontja.






#71703
Korrekt elemzés, de a major warmingot illetően némi ismertetőt leírnék, hátha így tisztábban látod majd és értelmet is nyer a regényem nevet  Érdemes elindulni a poláris örvényektől. Ezek nem más mint a poláris térségek nagy skálájú ciklonális örvényei. A troposzféra valamint a sztratoszféra örvényei egyébként különböznek egymástól.  A troposzférikus örvény tudniillik egész évben jelen van váltakozó intenzitással, erős nyugati szél jellemző őket, ellenben a sztratoszférikus társa a téli félévünkben tisztel meg minket a jelenlétével.  Viszont jön tavasszal a sztratoszférában irányt vált a szél és megszűnik. 
A sztratoszférának az áramlását nyáron keleti, télen nyugati szelek alakítják az északi hemiszférán.
Alapjában nekünk a sztratoszférikus poláris örvény lehet most az érdekes, így ezzel összefüggésben leírnék még pár elsajátított gondolatot.  A Föld sarkköreinél, a sztratoszféra alsó rétegében, a téli félévben alakul ki. Változó intenzitással fennáll, alacsony nyomású az óramutató járásával ellenkező (ciklonálisan forgó)  légképződmény, amely egy nagy kiterjedésű alacsony légnyomású
területet hoz létre a sarkkörök felett. Ezért van ott hidegebb. Másik értelemben a nagy meridionális hőmérsékleti gradiens által alakul ki a téli időszakban a magas szélességek sztratoszférájában. Elliptikus alakját pedig a vertikálisan terjedő Rossby-hullámok erőteljesebb mivoltjának köszönheti a kiterjedt szárazföldek végett amik meghatározzák az északi féltekét ugyebár.
Beszélhetünk erős és gyenge örvényről, ugyanis intenzitásuk változó mit szó esett róla, és kizárólag most az északi félgömböt uraló örvényről írnék ami ránk hatással lehet.
Ha erős örvény áll fenn, akkor a sark felett igencsak alacsony nyomás a meghatározó, így a nyomáskülönbség kiegyenlítődéséhez a közepes szélességek felett jellemző magasnyomású területek felől az alacsony nyomásközpontú pólus felé áramlik a levegő. Ebben az esetben Észak-Európában és az Egyesült Államok keleti felén  enyhe téli idő a jellemző.
Gyenge örvény esetébe  az északi sark felett magasabb nyomás válik uralkodóvá. Emiatt a hideg légtömeg a sarkok felől az egyenlítő irányába áramlik, és a szubtrópusi területekről származó meleg légtömeg a hideg övezet felé. Tehát észak-déli irányú mozgás jön létre a sarkvidéki és a
szubtrópusi területek között. Ez pedig kemény téli idővel, nagy havazásokat produkálhat Európában, Észak-Amerikában valamint Kelet-Ázsiában. Nagyon meleg nyár alakulhat ki a sarkkör térségében, míg a mérsékelt és szubtrópusi égövön jellemző hőhullámok elmaradnak, rövidebbnek, gyengébbnek mutatkoznak. Lásd idén, igaz a nyár második fele igencsak kánikulás lett, de elmaradtak a szubtrópusi melegadvekciók dél, délnyugati légpályával a 38-40 fokokkal, és tartós hőhullám jellemezte Skandináviát és a Jeges-tenger partvidékét bele értve tágabb értelemben Észak-Európát ahonnan kaptunk lényegében mi is a hőhullámot idén keleti áramlás mellett, gyenge északi, északkeleti légpályán.

Visszatérve az arktiszi örvényre ez mind méretében és elhelyezkedésében határozottabb módon produkál változásokat mint az antarktiszi társa. Ez pedig nem utolsó sorban az SSW-nek (sudden stratospheric warming) is köszönhető, ami akkor következik be, amikor az északi szélesség 60. fokán a 10 hPa nyomási szinten a zonális (nyugatias) szelek azonálissá (keletiessé) fordulnak. Amikor bekövetkezik a melegedés az lesz a melegedés központi dátuma.
Beszélhetünk örvény-áthelyező és örvény szaggató SSW-ről. Áthelyeződés során a poláris örvény pólustól történő elmozdulását értjük, szinte vessző alakra hasonlíthat.
Örvény-szaggató esetben a poláris örvény két hasonló méretű örvényre tagolódhat, de akár több kis örvény is létrejöhet, (polar split)
SSW leginkább a tél derekán fordul elő, de februárban a tél végén is találkozhatunk vele. Máskor ritkábbak.  Márciust követően már nincs SSW onnantól végső melegedésről van szó. Az örvény-áthelyező SSW a téli hónapokban egyforma gyakorisággal bír, az örvény-szaggató az szinte csakis januárban és februárban legalábbis a statisztika ezt támasztja alá. Az már más, hogy a kivétel erősítheti a szabályt. Na de a másik, hogy az SSW amplitúdója végül márciusban jelentősen mintegy a felére csökken. Ellenben novembertől egészen februárig állandó. 

Azt hiszem kicsit hosszadalmas lett a mondókán, de a jövőre nézve annak aki szeretné bele vetni jobban magát a latolgatásba, akár jól jöhet ez a kis betekintő. Röviden persze a Major Warming és a polár vortex közötti kapcsolat alakulása jelenthet számunkra komolyabb téli epizódot is mint azt fentebb leírtam, valamint bizonyos esetekben előoldali ciklonális áramlások is fellángolhatnak, enyhe idővel. Azonban egy észak-déli pályának, esetleg retrográd mozgásnak is meg van a helye és esélye ha minden jól alakul! Február végén azért megpuszilt minket a -20, -25 fok közötti fagy a poláris örvény gyengélkedésének koszönhetően egyrészt, úgyhogy bízzunk idén, illetve most már lassan jövőre a legjobbakban!


Minden MetNetes kollégámnak és családjának áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánok! havazas
#71702
18-dikai hsz.-om folytatásaként: "Nekem az a gyanúm.." kezdtem bejegyzésem. nevet 
Link
Még, ha nem is teljesen Brit-Izlandi és nem is túl hosszúéletű csak nem az ÉK-i Ac lett/lesz a dologból.
Cséplés, bizonygatás ide vagy oda, nem vészmadárkodásból, de ettől a makroszinoptikai "szerencsétlenkedés(ek)től" kezdek frászt kapni. szegyenlos
Hál' istennek volt múltkorába hó, hideg is, igy tompit az igényeimen, de a jelenlegi indexeket elnézve alig tudok további igazi Téli idő szempontjából bizatót kiolvasni. Még a modellekből sem. Igazi téli időt: értsd def.: tartósan 0 fok alatti T2méteren.

Vannak jelek itt-ott futásokon,de néha ugy érzem kezdem elveszteni a fonalat. 
Lényeg, hogy:
Ezek a markáns hidegmagok, közeli 0 fok feletti 850-es T-k közelében egymás után generálodnak a sekély ciklonok és továbbra is egyben tartják a fenti hidegmagokat. Hiába a közelség, a kiélezett hőkontraszt zonalásiabb áramlást generál. Ha kiegyenlítettebb lenne talán hajlam mutatkozni kiterjedtebb anticiklon létrejöttére.
#71701
Most már kezd nyoma lenni,ugyanakkor kérdéses hogy tényleg mihez kezd magával a mostani GFS alapján egyre brutálisabb Brit-AC.(1040-1045 hPa)
Január első napjaira amennyiben szerencsénk lesz meg lehet az esélye a tél eddigi legerősebb támadására,vagy szárazon,vagy nedvesen.(Mediterrán ciklonnal) Persze rengeteg a kérdőjel,ugyanakkor minden egyes komoly téltámadás időnap előtt fel szokott tűnni egy hosszútávú operatívon és a fáklyákon egyaránt.
A Londoni légnyomás fáklya továbbra sem piskóta!
Link
Izlandi még nem az igazi,de az átlag 1020 hPa-n Január elejére.
Link
Izland alatt az atlanti óceán a Brit-szigetekkel párhuzamosan!
Link
Egy Balti-tengeri fáklya:
Link
Egy Adriai-tengeri nyomás fáklya:
Link
Ami egyre biztosabb hogy most nem a ránk telepedő AC-t erőltetik a főfutások,hanem annak fokozatosan az óceán felé helyeződését,bár még a mediterrán térségre szóló nyomás fáklyán igencsak nagy a szórás és ezzel együtt hazánkra is:
Link
Itt ugyanakkor megjegyezhető hogy az átlag is süllyedésbe kezd elseje,másodikától.Ami felettébb érdekes hogy a NAO és AO is szórásba kezdett lefelé és emlegetik a Major Warmingot is,bár utóbbihoz annyira nem értek még,de befolyással lehet egy keményebb téltámadásra ahogy hangoztatták,ugyanígy az ellenkezője is elsülhet,de erre szerintem kicsi az esély,bár a medi előoldal az játszik,ha túlságosan nyugatra szakadna a hideg.
Ami biztató az tényleg a légnyomásfáklyák.Skandináviára sem elég egyértelmű,nagyon szór,így az még képlékeny hogy az AC kihúzódása után,már amennyiben megvalósul,beékelődne-e Skandinávia térségébe valamilyen formában a magas nyomás,vagy markánsabb ciklonnal,teknővel egy mediterrán térséget akár beindító hidegbetörés lenne.A hideg valószínűleg vagy egyik,vagy másik formában,de leszakadna.A fáklyák hazánkra sem túl melegek,de érdemes pl egy Franciaországi fáklyát is megnézni ide-oda.Van szórás,lefelé is!Ez reményt kelthetne egy nagy havazásos helyzetre,hiszen ha ott szakad le a hideg,jó pályájú mediterrán ciklon keletkezhet akár hazánkat is érintő útvonalon,havazásokkal.
A száraz verzió is benne van a pakliban természetesen,amennyiben tényleg az AC Skandinávia fölé beékelődne,számos példa volt már erre,talán 2017 január is,de most az operatív futások nem ezt támasztják alá.Az elkövetkező futások mindenképp fontosak lesznek,főleg ha 240 órán belülre kerül az időtáv az ECMWF-en is.Január első napjaiban nagy eséllyel egy komoly téltámadás "körvonalazódik",de itt megjegyzem hogy ez nagyon nagyon távoli kilátás,az ellenkezőjére is fordulhat a dolog,mindenesetre az eddigiek után és az elmúlt évek rossz sorozatai után nem lepődnék meg,ha ezen a télen minden összejönne!
#71700
A britekhez várhatóan beáll a magasnyomás, mint a szög: Link és véget vet annak a ciklonútvonalnak, ami most épp importálja nyugatról a meleget. Dél-Skandinávia is izmos anticiklon felé épül: Link akkor miért nem jön hozzánk a kemény hideg? Link Azért, mert Észak-Skandináviában marad a ciklonok uralma, ezzel letiltva a teret a szibériai hideg térhódításának. Látszik, hogy jönne az a hideg, de a ciklonok az AC-k peremén ide-oda lökdösik, mire megérkezik hozzánk: Link és az utánpótlás sem lenne így adott. A magasban Szentpéterváron sem lesz túl hideg emiatt: Link ettől jóval délebbre, Ukrajnában is hidegebb van 850-en: Link a 2m-ről ilyenkor már nem is beszélve. A nagy nyugat-szibériai anticiklon leépül, megszűnik, még csak utánpótlása sincs: Link
Ugyanakkor, ahogy - nemrég a mettársalgóba - Zivi is írta, a polar vortex zavara egyre biztosabb, és egy split sem kizárt. Mivel most van a melegedés maximuma (egész pontosan december 24-én lesz, stílusosan: Link ), indul a kb. két hetes visszaszámlálás a következményekig. Ennek egyelőre nyoma sincs még az ultra-hosszútávon, bár itt azért már szétesik a poláris örvény: Link érdemes gyorsan animálni. Ebből még az is kisülhet, hogy USA kap kemény telet, mi meg kemény előoldalt. USA nyugati partjainál véget ér az ősz: Link és ezt követően is látni komolyabb hidegbetörések esélyét Link míg Európára egyelőre békések a fáklyák. A NAO 0, az AO pedig pozitívba tart, tehát egyelőre még nem mondanám, hogy oly sok egyértelmű jel érkezne a téli váltásra az ünnepek között / végén.
#71699
Úgy látszik, a félblokkos, ény-i irányítású képek se fognak veszendőbe menni. Ugyanis karácsonykor a lábashideg éppen csak meglegyint ék-ről, elsősorban Északkelet-Magyarországra hoz komolyabb lehűlést ECM szerint.

Link

Majd rögtön utána az északkeleti hidegtömeg már meg is hátrál, térségünkben kialakul az "enyhe dny, hideg ék" jellemezte, tipikus északnyugati légpálya.

Link     Link

Később a támasztó, ny-i AC ránk kenődik, a magasban melegedés indul.

Link

A továbbiakban, 240 óránál ECM és GEM újabb félblokkosodást, míg GFS kifejezett AC centrális helyzetet mutat.
Link     Link     Link

Az előbbi verziók tűnnek esélyesebbnek, tekintve, hogy sok futásban megjelentek már. GFS verziója viszont egyelőre "szingli"
Az összkép az, hogy a tartósabban megenyhülő, atlantikus irányítású időszak elején lesz egy "epilógus" hideglötyi pont karácsonyra. Persze, valami látványos dolgok ettől sem várhatók, még harapósabb fagy is csak ék-en. Majd félblokk-félzóna képek, ameddig érdemes nézegetni.
GFS 300 óra fölött igazi "vonalzós" dny-i, ny-i légpályát ad, de ilyen időtávban persze nem kell hinni neki. Sőt, az utóbbi napok (és részben a mai nap) nagy modell-összevisszasága után a többi modell jövőképének se szabad azonnal bedőlni. Az mindenesetre elég valószínű, hogy az ünnepek, meg január első napjai legalább az ország nyugati felén, kétharmadán elég almás időt hozhatnak, már ami a szép telet illeti.

#71698
Érdekes fordulatot vettek a szinoptikai folyamatok a modellek (ECM, GFS)  térképein az utóbbi futásokban. Azelőtt először is adva volt egy lábashideg leszakadás, pontosabban expanzió a kontinens északkeleti peremvidékein. Volt Olyan ECM verzió, ami szerint ez a sarki-szárazföldi hideglevegő legalább részben eléri térségünket az ünnep első napjaiban. Aztán úgy látszott, hogy a túl erős atlanti ciklontevékenység miatt a lábashideg még csak megközelíteni se képes Közép-Európa térségét, a modellek ehelyett északnyugati irányítással, sarki-maritim légtömegek időnkénti beáramlásával kacérkodtak az ünnepekre. A friss futások viszont újra adják a messzi északkeleti jövevény, a lábashideg hatását.
Ennek térségünkhöz való közeledését, esetleg beáramlását érdekes módon éppen a lefűződő atlanti ciklonok tennék lehetővé.

Link

Itt az látható a térkép (72 óra) jobb felső sarkában, hogy az orosz tábla keleti részén, a hatalmas AC-n belül, van egy alacsonyabb nyomású (1025 hepás) terület, melyet ény-ról  egy még erősebb, 1035 hepás AC támaszt. Ez a bárikus jele az északkeleti hideg előretörésének. A hideg lassan elfoglalja a kontinens északkeleti részét, beleértve a skandináv-térség keleti területeit. Ugyanakkor a kontinens legnagyobb részének időjárását egy, az Atlanti-óceántól a balti államokig terjedő ciklonális zóna irányítja.

Link

A következőkben (120 óra) a gyorsan kialakuló nyugat-európai AC  lefűzi a ciklonzóna keleti felét. A lefűzött ciklon északi oldalán már sarkvidéki levegő van, a délin (térségünkben is) még enyhe, óceáni levegő.

Link

144 óránál a ciklon hátoldalra kerülünk, és az berántja hozzánk a skandináv térségbe "betárazott" sarki-szárazföldi levegő kisebb-nagyobb részét.
Ez már a 2. ECM futás, ami dec. 24-ről dec. 25-re a magasban (is) jelentős, mintegy 10 fokos lehűléssel számol. Érdemes lesz most már figyelgetni arrafelé.
Megjegyzendő, hogy GFS-nél lényegében megegyező folyamat játszódik. Viszont ő távolabbra, északkeletebbre számolja a lefűzött ciklon középpontját, és az a későbbiekben nem szorulna d, dk-re, mint ECM-nél. Ezért nála nincs olyan drasztikus időváltozás dec. 25-re, mint az ECM-nél.
#71697
Igen, elég valószínű, hogy major warming lesz. Vagyis a 60. szélességi fokon, a sztratoszférában (10 hPa) az átlagos zonális (nyugat-keleti) szélkomponens átfordul keletibe. Ezt okozhatja az örvény áthelyeződése alacsonyabb szélességekre , vagy akár szakadása (split). Egyelőre továbbra is az áthelyeződés várható, bár a vége akár splitbe is átmehet.  Ezt adja már a teljes GFS ENS, nagyjából  a GEM ENS is, ECM OP is közelíti. A szélfordulásra van egy jó vertikális keresztmetszetes megjelenenítési mód, ami az északi félteke zonális szeleit mutatja, különböző szélességekre átlagolva.
A téli kb. megszokott helyzet ilyen (piros x jelöli  a 10 hPa-on, a  60. szélességi kört): Link
GFS szerint a  sztratoszférában megjelenik a keleti széllel jelemzett terület (kék szín), és odafent lassan terjed lefelé, kérdés majd, hogy megint betör-e a troposzférába később, bár egy a februárihoz hasonló szakadás szerencsésebb helyzet lenne.
Link
Link
#71696
Eldőlni látszik, hogy a karácsony első 1-2 napját ny-i, ény-i áramlásos, óceáni enyhe levegő irányította helyzet jellemzi majd.

ECM:     Link     Link     Link

Ez a kép kifejezetten enyhe, "ünneprontó" időjárást sugall elsősorban a délnyugati, déli országrész tekintetében. Északkeleten van némi esély egy hangulatosabb időjárású szentestére, bár a bárikus felállás, melyből egyenesen következik a dinamika és a lekeveredési hajlam, ott sem egy tipikus hidegpárnás, hideg-beragadós fajta. Dec. 25-én aztán ény-ról gyors mozgású hf érkezne, mögötte a magasban lényegesen alacsonyabb hőmérsékletű levegő beáramlásával. Mivel azonban itt sarki-tengeri légtömegről lenne szó, a -5, -6 fokos T850 talaj közelében még mindig kora tavaszi időt jelentene. Tehát, ECM verziója szerint dec. 24-én az ország nagy részén igen enyhe, dny-i szeles, prefrontális idő lenne, ék-en a hideg, a köd és ködpárna beragadásának nem túl vérmes esélyével. 25-én hidegfront, valamekkora frontális, természetesen folyékony csapadék. Majd erősen ény-i szeles, valamivel hidegebb, de még így is enyhe idő, csökkenő felhőzettel, felhőátvonulásokkal.

UKMO nagyon hasonló:     Link

Megjegyzendő, hogy maradt azért még bizonytalanság a forgatókönyvben. Bár GFS is félblokk-szerű, ény-i irányításos képeket, valamint délnyugaton kifejezetten enyhe, északkeletebbre valamivel hidegebb szentestét és dec. 25-ét ad. De nála a közeledő hf megtorpanna a Kárpátoktól északra, és csak 27-én lépne be az országba annak keskeny csapadékzónája.
Ami a továbbiakat illeti, összességében továbbra is blokk felé ingadozó félblokkos, brit AC keleti peremén legördülő ciklonos alapfelállás mutatkozik, többé-kevésbé hideg, többé-kevésbé maritim légtömegek beáramlásával. Mozgalmas időjárás ígérkezik tehát a két ünnep között, komoly téli hideg viszont egyelőre nem látszik erre az időszakra. Hogy az atlantikus irányítású időszak meddig tarthat, nagy kérdés. A javuló, blokk felé haladó képek ne tévesszenek meg senkit: ebben a helyzetben bármikor "csúszhat egyet" az áramlási kép, atlanti blokkból pillanatok alatt visszaválthat félblokkba, félzónába az észak-atlanti ciklonok áttörése által. Mégis van egy olyan érzésem, hogy legkésőbb január elején ismét kaphatunk egy komolyabb blokk-epizódot. Erre a most nagyon kifejezettnek tűnő grönland-svalbardi hidegmag, továbbá az áramlási pályák sok futásban megmutatkozó begörbülési hajlama jogosít fel.
#71695
Végre. nevet
---
Ez majd eldönti Termo dillemáját. vidám 
--
(Nekem az a gyanúm, hogy ebből nem ÉK-i AC szörny lesz, hanem egy Brit szk.-i - Izlandi anticiklon, Skandináv alacsony nyomássa karöltve. Az a "nincs pardon" kategória. hidegAC persze nem kizárt hogy kissé dny-ék tengelyirányt vesz fel végül, mert Grönland partjai mentén nagyon hidegmag érkezik, ami jelentősen kiélezi a hőkontraszot, s egyben az Ac peremén kialakuló ciklonokat generál majd.(+NAO) S végül Skandi Ac-ba is átmehet a kezdeti Brit szk. AC, de jó kora zutty indulna meg odafentről, ha minden "jól megy". 
Kezdeti óceáni lötty némi csapadékkal, majd farkas ordító hideg(-10fok alatti T850-en).
#71694
Elnézést kérek, ha a korábbiakhoz képest valamelyest laikusabb szemszögből szólok hozzá a témához, de úgy érzem, ezt most le kell írnom ide. Karácsonyt illetően a Dunántúlon eldőlni látszik, hogy 11 év után is csak képeslapokon lehet megcsodálni a hóba burkolózott Szentestét. Északkelet azonban szintén győzedelmeskedik a fehér oldalról, de azért azt is meg kell jegyezni, hogy alapból jelentős klímabeli különbségek vannak az ország délnyugati és északkeleti határvidéke között még annak ellenére is, hogy az iskolában nekem úgy tanították, hogy hazánk éghajlata egységes. Lényegre térve, ünnepek alatt az enyhe óceáni eredetű légtömegek uralma fogja nekünk meghozni a nyugati tájakra a karácsonyi tavaszt, egy általam kedvelt előrejelző oldalra hivatkozva Link Pécs-Barcs térségében akár 15 fok feletti meleget sem lehet kizárni 24-én és 25-én, de az azokra a napokra vonatkozó melegrekordok szerintem nem dőlnek majd meg. Északon, északkeleten azonban tartósnak ígérkezhet a köd, de ott is +5 fok köré enyhülhet majd a levegő, másutt úgy kellemes 6-10 fokos maximumokban lehet eltölteni a karácsonyt. Azonban megjegyezném azt, hogy a kontinens északkeleti területei fölött a korább évekhez képest jóval tetemesebb mennyiségben halmozódott fel a fagyos szibériai eredtű légtömeg, amely - véleményem szerint - januárban, februárban és akár március végén, április elején komolyan beleszólhat időjárásunkba. A tél további részében sejtek egy komolyabb - akár 3-4 hétig kitartó - fagyos periódust zord éjszakákkal és jóval fagypont alatti nappalokkal, valamint komoly havazásokkal és a közlekedést teljesen hazavágó hófúvásokkal. Leginkább január, február valamint március második felében látok arra esélyt, hogy komoly téli fordulat következzen be időjárásunkban. Utóbbiakhoz nem tudok modellekre támaszkodni, csupán az eddig tapasztaltak alapján vázoltam fel a lehetséges kimenetet. Azt sem érdemes figyelmen kívűl hagyni, hogy manapság húsvétkor nagyobb az esélye, hogy fehérbe boruljona táj, mint karácsonykor, mert valahogy eltolódtak mintegy másfél hónappal az évszakok. 
#71693
A GFS-en már stabilan látszik, hogy december legvégén-január legelején legyengül, szétesik a poláris örvény, és bár határozott szakadás nem látszik, jelentősen elnyúlhat a cirkulációja (olykor megjelennek kisebb önálló örvények is, de még inkább egymás mellett, nem egymástól távol).
Nagyából itt kezdődne: Link
#71692
Na ha valami, akkor ez remélem MW: Link és lesz egy szép kis polar split, vagy jet eltolódás. (Ha lesz: 2 hét átmeneti idő, tehát 460 óra múlva, azaz 19 nap múlva, január elején lehet hatása - ha lesz egyáltalán hazánkra.)
Judah Cohen is ezt vetíti előre, hogy most már eléggé valószínű a polar vortex zavar, ami a novemberi légnyomás-anomálián is látszik, aminek meg a következménye az októberi nagy szibériai hófelhalmozódás. Pár napos előrejelzés: Link
Érdekes angol elemzés, csak sajna már 7 napos: Link
#71691
Most már kifejezetten érdekel, hogy oldódik meg a jelenlegi szinoptikai patthelyzet az északkeleti AC, az atlanti ciklonok és a mediciklon(ok) között. Újonnan előkerült érdekességként megemlítendő a távoli északkeleten, az Ural előterében 120 órától kezdődő hidegleszakadás. Ez az aktuális ECM-nél elég masszív:     Link     Link

Ez egyrészt megerősítené, stabilizálná az északkeleti AC-t, másrészt annak peremén minket is meglegyintene a lábas hideg:     Link
Száraz, de ropogós fagyos karácsony lenne ez így.
Bár 240 óránál már ez a kép:     Link
Legalábbis a magasban már győzne az atlanti ciklontevékenység.
A 120 órás sarkilevegő-leszakadás GFS-nél is megvan:     Link
Ő azonban erősebbre számolja az óceáni ciklontevékenységet, emiatt a szárazföldi hideg még csak megközelíteni se tudná térségünket. 192 óránál ez a tavaszias kép fogad a GFS-en:     Link
Ebben a szituációban még inverzióban se nagyon bízhatnánk. Megjegyzendő, hogy se a GFS, se a GEM nem tartja fenn sokáig a nyugati légpályát tőlünk északra, hanem hamar nyugat-európai teknőt csinál belőle. Ebből GFS most egy mediciklont is álmodott 240 órától:         Link
Mediciklon-előoldali, enyhe karácsonyt helyez kilátásba ebben a futásban.
Szóval, összességében elég nagy a modellkáosz még mindig, ami a karácsonyt illeti. A mérleg még most is inkább a délnyugatról, nyugatról érkező enyhülés felé billen, de a fejemet  egyáltalán nem tenném erre. Egy hidegpárnás, keleti hidegbeszivárgásos lehetőség is benn van a pakliban.
Ha valaki a privát véleményemet kérdezi, azt mondom: nem hiszem, hogy tartósan valami félblokk-szerű verklibe váltana a cirkuláció. Inkább azt tudom elképzelni, hogy a zonálisabb  -pardon: nyugatiasabb áramlású- rövid epizód után újra meridiába megy az áramlási kép. Hogy ez aztán AC peremi hidegbeszivárgást, vagy szabad C előoldalt jelent-e, meg nem tudnám mondani.
#71690
Legalább is GFS űridőben ezt adja.

Addig a rácspontomra további csapadékos időt sejtet. Ünnep elött, ünnep alatt is. 
Link 

Az AO valószínűleg marad negatívba az előrejelzések alapján. Remélhetőleg végig e hónapban.
A NAO még pozitív,de várom hogy az is kövesse az AO-t, akkor valószínűleg kihúznának a "cilinderből" a modellek egy blokkoló AC-t az óceánra. vidám Az szépen alávágna az izlandi ciklongyárnak. kacsint
#71689
Mostanra letisztulni látszik a fáklya, így főleg az ünnepek elejére - főleg azokon a helyeken, ahova lekeveredik az enyhe óceáni légtömeg, ott az úgymond szokásos 12-14 fokok lehetnek december 24-én. A nagy enyheseget viszonylag hamar hűvösebb, ám meg mindig óceáni légtömegek követnek, a többi pedig már 10 nap felett van, így csak találgatni lehet, hogy gyorsan visszaáll- e a meridionalitas. Az ECM aktuális több hetes anomália kitekintese szerint az új esztendő inkább az átlagosnál 1-2 tokkal hidegebb idővel indulna, így a zonalis epizód  a múltkorihoz hasonloan csak néhány napra szorítkozna, és a karácsonyi enyheseg után Szilveszter, majd 2019 első napjai zordabban indíthatnak, ha a ciklusok eddigi váltakozásat veszem alapul.
#71688
Hát, ha most kéne elorejeleznem dec. 24-25-re, igencsak dilemmaban volnék. A modellek egyelőre meglehetős eltero jovokepeket vazolnak fel. Bár ezeknek van közös nevezoje: a legalábbis átmenetileg meghatralo sarki-szárazföldi hideg, és a tért nyerő atlanti hatás. Ezen belül ECM a jelen futásban nyugat-európai teknobe torkolló zonalitast ad, GFS ismételten blokkba forduló felblokkot, időleges eny-i iranyitasokat, az eny-i legpalyaktol ék-re "lesben álló" szárazföldi hideg legtomegeket. GEM most GFS-hez hasonlít.
Tekintve a GFS urtavlati "szuper" blokk anticiklonjat, nemkülönben a Gronland-Svalbard-Novaja Zemlja tengelyen kialakulo masszív hidegtomeget, az sejthető, hogy az atlanti hatás átmeneti lehet. December legutolsó napjai már ismét AC keleti peremén mozgó hidegaramlást hozhatnak. De hangsúlyozni kell, a helyzet egyelőre elég képlékeny. Pár nap meg biztosan szükséges ahhoz, hogy úgy-ahogy letisztuljon a hónap utolsó hetének várható időjárása. 
#71687
Rácspontom felszíni t diagramja: Link és Link
Ez kérem továbbra is a Kelet-Európai síkság hideg-depójának (hűtőszekrény-effektus) hatását mutatja, amiről már többször írtam.
#71686
Tény, hogy megenyhülő, d-i, dny-i áramlásos makrokép mutatkozik az ünnep első napjaira, méghozzá nagyon sok futás óta. A december közepi szupermeridionális, hideg AC + mediciklon uralta felállás után ez a változás szinte természetes. Azt azért meg kell mondani, hogy 240 óránál számottevő eltérés van a modelleknél a várható szinoptikai helyzetet illetően.

ECM:     Link
Ez a legrosszabb. Az 1015 hepa légnyomás szinte biztos elég dinamikát kölcsönözne a magassági meleg lekeveredéséhez. Ebben az esetben valóban 10, 10+ fokok lennének karácsonykor.

GFS:     Link     Link
Ez azért biztatóbb. Bár ez is a hideg utóvédharcát mutatja, de sokkal jobb esélyeket nyújt inverzióra, a talaj közeli hideg megmaradására.

GEM:     Link     Link
Szintén alapvetően enyhe, nyugati áramlásos képet látunk. Viszont kialakuló észak-atlanti blokk mutatkozik, előoldalán vaskos hidegleszakadás kezdeményével. Egy ilyen kép, ha megvalósul, az ünnepek enyhe kezdete után erős lehűlést sejtet a hónap legvégére.

És hogy mekkora a bizonytalanság:      Link

Karácsonykor még elég kicsi, csupán 10 fokos a szórás. Ez az ünnepekben aztán szépen a kétszeresére, 20 fok közelire nő.
A jelenlegi összkép karácsonyra több-kevesebb enyhülést valószínűsít legalább a magasban. Viszont ennek az alsóbb régiókra való ráterjedése több variációt enged feltételezni. Jó esetben az ország kisebb-nagyobb hányadán beragadhat az inverzió és ezzel a hideg.
Az ünnepek további részében nem elképzelhetetlen hidegebb, hidegleszakadásos makrokép előállása.
#71685
Akkor h lazalleluja.
#71684
Nagyjából annyi, mint ennek nevet Link
Ha az ünnepeket kérded: kár ezzel most még érdemben foglalkozni, 9-10 nap az a bármi kategória.
#71683
Nem akarok ünneprontó lenni, de szerintetek ennek itt mennyi a realitása?
Link
#71682

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#25719)
#71681
Törölt tartalom
#71680

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#2571laza
#71679
Lassan már a borsodi (egész pontosan a miskolci) rácspont felszíni t diagramja is a hideg-depó hatását mutatja: Link és Link
Az elmúlt decemberek nagy részében még a Kelet-Európai-síkság nyugati részén is szépen mutatott volna.
#71678

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#25717)
#71677
Link

Máshogy látom a dolgokat. Vannak/voltak ugyan megátalkodott, beragadó zonalitások, a kontinens centrumában 1040 hepás magasnyomásokkal, attól északra dühöngő, "vonalas" nyugati áramlásokkal, mikor esetleg megkockáztatható egy ilyen, csaknem 2 hetes távprognózis. Csakugyan előfordulhatnak bebetonozott, "megdönthetetlen" zonális képek, melyek esetén kis kurázsival vállalható a kockázat.
Most nem ez a helyzet. Igaz, a modellösszkép elég sokáig kelet felé hátráló hideg AC-t, az óceán felől teret nyerő ciklontevékenységet és enyhébb légtömegeket mutatott már a jövő héttől. Az összkép ugyan egyelőre még mindig ez, viszont a  hihető időtartományban most megjelent ez az ECM részéről:     Link     Link

Az orosz tábla középső részén addig is fennálló AC-tól északnyugatra újabb anticiklon centrum képződik most már magas szélességeken. Ennek előoldalán leszakad a hideg, majd a hatalmassá növekedett északkelet-európai magasnyomás déli peremén megindul felénk a lábas hideg.
Tény, hogy ez egyelőre még csak egy futás, és a GFS középtávú jövőképe is egyelőre más, sokkal enyhébb. Viszont "cserébe" űrtávban, épp karácsonyra mutat most a GFS óriási atlanti blokkot, a kontinens centrumában fejlett teknőt, térségünkben határozott maritim hidegáramlással, változékony, csapadékos idővel. Bár ez a verzió rettentő nagy fenntartással kezelendő, mégis, véleményem szerint sutává teszi a kijelentést, miszerint enyhe szinoptikai kép, nagy területre kiterjedő enyhe idő fogja valószínűleg jellemezni Európa időjárását karácsonykor.
Egyelőre azt mondanám, totális a bizonytalanság, a helyzetben potenciálisan benne vannak hideg és enyhe lehetőségek is egyelőre. 
#71676
Nincs változás, a közeli Vereckei-hágó légnyomás+felszíni t diagramja árulkodik: Link
Azaz a  hideg-depó már érvényesíti fogja hatását, legalább a Kárpát-medence keleti felén.
#71675
Biztató bizony. kacsint
A hétvégi péntek estétől megérkező mediterrán ciklon is kellemes meglepetés igy középtávon. Eddig ide esőt vár, most 10 cm havat az ECM. nevet
Forum témára kanyarodva az Északi - Sarkividéki területei felett( Jeges-,Grönlandi-,Barents-,Kara-tenger) az elkövetkezendő 96-120 órában egyre inkább magasnyomás szerep kerül túlsúlyban az eddigi javarészt alacsony nyomú sarki ciklonok helyére. Önmagában nem jelzés értékű. de mivel az AO korrelációs területeit alá esik és a Grönlandi magasnyomással enyhe kapcsolatot ápol mindenképp megindulhat Európa legészakibb területei felé a sarkividéki hideglégtömeg. Ezt a GFS-en fellapozva már látszik, ahogyan az is, hogy a markáns hideglégtömeg peremében (éles hőkontraszt miatt) ki-ki mélyül egy-egy ciklon még délebbre "cibálva" a sarki légtömegeket ( Barrents-,Kara-tenger).

A soron következő Izlandi ciklongyár teknője GFS-en 168 óránál kezdene látványosan behalni. ECM,GEM még nem igen lát belőle semmit. Itt maradnak a ??? kérdőjelek.
Ha marad az eddigi trend Thermometer féle oldalzsebes Ac-re tenném voksom. Ennek verizója Skandi Ac vagy Ék.Eu.i. 
Én tartok az atlanti ciklongyártól. Még ha kicsit alább hagy is Karácsony felé standálva.

Az AO index se kézpénz, ha 0 alá megy az index, ha NAO pozitív. (Persze láttunk már példát enyhe pozitív NAO esetén is tudott nekünk lefűződő HCS-ból szép téli idő lenni. nevet)
Ezért vagyok ugy vele, hogy a hónap utolsó dekádja tényleg hozhat izgalmakat. Maga a kiinduló alapkép magasnyomás előretörése Európa északi vidékei felé. Valamint ott van a Grönland északkeleti, északi régiója ill. partjai felett a markáns hidegmag. 
Véleményem szerint:
Két út van tehát, ami mindkettő meridionális Európára nézve. ( Ezt most ne hazánkra vetítve értsük. Lehetünk mi nyugati Eu.-i lefűződéstől markáns meleg előoldalon is. Meg hátoldalon is. ) 

Egyik ha marad a ciklongyár nem hagyj alább csak átmenetileg és jönn az "oldalzsebes" lefűződés. HCS esetleg északi magasnyomás(Skandi, Ék-i Eu. anticiklon), s az alá szorult ciklon szintúgy havas esélyek vagy magasnyomás a kontinensen egésze felett és száraz, hideg idő.

Másik leáll a ciklongyár(GFS verzió). Grönland felől vagy téritői övről az Atlanti - óceánon épülhet anticiklon. Aztán vagy Nyugat- vagy Közép - Európa kaphatja telibe a soron következő lefűződést. 
#71674
Ahogy fordulunk a képzeletbeli célegyenesbe és az előrejelezhető tartomanyba érnek az ünnepek, annál inkább szaporodnak az óvatos optimizmusra okot adó jelek. Az elénk atlanti ciklontevekenyseg ellenére hosszabb távon nem a zonalitasnak áll a zászló. Bár nagyobb hideg leszakadások nincsenek/és egy ideig valószínűleg nem is lesznek/ napirenden, a meridionakis irányítás és a folytatódó blockinghajlam nem kis esellyel akar egy mérsékelten hideg, legalább az ország egy részen akar fehér Karácsonyt is eredményezhet. Érdemes lesz tovább figyelni az egymást követő modellfutasokbol levonható tendenciát. Az irány egyelőre elég biztató nevet
#71673
Bár még 12-13 nap, de óvatosan fogalmazva is megemlítendő, hogy bizony az idei karácsony időjárása, évek óta nem látott kedvező makroszinoptikai helyzet által látszik körvonalazódni! Atlanti blokkosodási hajlam, Közép-Európa felé lefűződő teknők, med. ciklonok generálódása. Ebben az átlagoshoz közeli télies-csapadékos időszakon át a mélytéli havas helyzetig minden benne van a pakliban...Lesz talán egy régen látott, "klasszikus" karácsonyunk?havazashidegnevet
#71672
Időközben a sztratoszférában is zajlanak majd az események. Egy-két hete azt hiszem Zivipötty írta, hogy jöhet egy nagyobb felmelegedés, de azóta az ellaposodott. Viszont a következő napokban egy kisebb felmelegedés már "letolja"  a pólusról, és elnyújtja a sztratoszférikus örvényt. Aztán 20-a körül egy újabb, erősebb felmelegedést mutogat a GFS és a GFS PARA, még mindig nagy az időtáv, de azért ha pár napig mutatja továbbra is, akkor komolyan lehet már venni. És abba akár bele lehet látni egy major warming-ot is karácsonyra. Szép lenne ha a februári után ebben az évben egy újabb lenne. Mondjuk volt már olyan korábban is , hogy egy évben kettő is kialakult. Annyi különbség mindenképpen látszik, hogy egyelőre nem polar split-nek tűnik, vagyis nem szakadhat az örvény, csak áthelyeződhet majd.
Link
Link

Szerk: megjött a friss ENS, természetesen nagy a szórás, egyelőre major warming-ot csak 1-2 tag ad, de valamiyen szintű felmelegedésnek nagy az esélye. Ha 8-9 napos időtávig tartják a modellek, akkor már elég hihető lesz.
#71671
Kozepterfeles a barometrikus jelleg már jó ideje, azaz a légnyomás-ingadozások holtpontja 1013 hPa körüli (szélső pontjai kb. 1000 és 1028 hepanal vannak) 
Ebből a számomra az következik, hogy igazi északi zóna, nálunk kifejezetten magas légnyomással, messze északra tolódott gyors nyugati áramlásokkal és hidegebb legtomegekkel jellemezhető, tényleg reménytelen szinoptikai kép szerencsére nem nagyon valószínű a továbbiakban sem. Jobb terfeles barometrikus jelleg esetén, mikor az ingadozások szélső értékei mondjuk 1020 és 1040 hepa között vannak (ez az igazi zonalis hajlamu magas indexerteku cirkulacio jellemzője) az eny-rol, ny-rol rank kenodott AC-k is tartósan nagyon magas légnyomásuak, a magas nyomás "sulypontja" egyértelműen délen van. Ez látszólag
jo téli idő szempontjából, mert nálunk könnyen kialakulhat hidegparna, fagypont körüli, az alatti homersekletekkel. Ez az a szituáció, mikor térségünkben, de még a mediterrán térség északi részein is teliesebb az idő, mint a tomboló ny-i áramlás által érintett Eszak-Europaban. Az ilyen felállás betonstabil, szinte megdonthetetlen, és tartósan, teljesen kizar mindenfajta hidegadvekciot. 
Nos, szerencsére ilyesmi most nem látszik. Ha ki is alakul a zóna, az a kellemesebb fajta lesz viszonylag közeli északi ciklonokkal, közeli hideg oldallal. Ez könnyen eszaknyugatira forduló áramlást, legalább átmeneti hideglottyoket jelent, valamint az áramlási kép tartosabb meridiaba fordulasanak lehetőséget. 
#71670
Jó pár napos kihagyás után, amit magánélet és időhiány miatt meghiusult komolyabb modellnézegetés véget ér. Jövőhéttől igyekszem aktívabb lenni. Ahogy "félszemmel" követve az esményeket olyan sokmindenről nem maradtam le. 
8 nappal ezelötti bejegyzésemben " véleményem szerint maradok a Brit Blockingnál.  Amit persze nem zárja ki hogy végül megint Grönland-Izland-Skandináv vagy csak "mezei" klasszikus Skandi Ac legyen. " 
Összegezve:

Brit block avagy inkább átmeneti francia kp. anticiklon csak bejönn,de a klasszikusnak nem igen vagy csak rövid ideig mondható Skandimáv anticiklon is. A folytatásban Thermo kolléga megérzései nem csaltak bő egy hete sem. Az aktív ciklontevékenység ezt a hideglevegővel kevésbé "megtelt" magasnyomást szintúgy eltolja mint az elözőt. 

Az indexek tekintetében valószínűsíthető, hogy nagy valószínűséggel Európa délebbi területeit is érintő, gyökeresebb hideg tél irányába mutató változást a hónap második felében mutatkoznak jelei.
Az öreg kontinensen a mostani meridionális korszakot félzonás,zonás áramlás váltja(javítsatok ki ha tévedek, mert hsz.itt még nem olvastam el lentebb, wetterzentr.. oldaláról jöttem az imént..). 

Az AO időszak végi szórása és az űridős kimenetek az ECM-en mind azt sejtik, hogy bizony az AO korrelációs területei fölé magasnyomás tőr utat, tehát a NAO-ra és kisebb indexekre ( számunkra fontos ) SCAND-ra is hatást gyakorol majd. Ez valszínűleg mivel a AO korrelációs területei "nem itt vannak, hazánk mellett",hanem Észak - Európa peremterületeinél, igy negatív mérleg esetén további 3-4napos csússzásal kell számolni, ha egy átrendeződés beindul.
A mostani helyzetképet elnézve korai megmondani,hogy ez pont Karácsonykor vagy éppen kicsivel két ünnep közt következik be, de ahogy Thermo-t korábbi írásaiban megjegyezte, hajlam van az ÉK-i Ac ugynev. "oldalzsebes" lefűződésekre, HCS-kra. Nos. nevet Magával a pontos lefolyással túl korai "hajóra szállnom", maradnék a velősebb észrevételeknél. kacsint

Egyrész annál, hogy nem elhanyagolható erőséggű az sem, hogy a leendő Skandi Ac és mély ciklon által a megszokotnál erősebb előoldali meleg(T850-en) hatol Grönland keleti és északkeleti vidékei felé, ahol a sziget északi felén "régóta toporgó" markáns hidegmagtól rögvest sekély ciklon alakul. Ez nem új keletű; a múltkori ilyesfajta szitunál is ez volt a "bibi",sőt ott Grönland-Izland-Skandináv volt. Ott még "befejelt" a főn is a keleti végeken. "Nem volt tele az AC hideggel." 
A mostani leendő és a múltkori közös vonala az, hogy az igen hidegmag nem tud Észak - Európába átvándorolni a tengeren, sőt érdemi hideggel sem tud az AC szippkázni. Gyakorlatilag azt keveri amit előoldalán feltolt északra, meg amit "lecsípkedett" az Északi - Sarkvidéki hidegbázisból. Szinte semmit.

A másik ok lehet maga távkapcsolati rendszeren az El-Nino. Nem elég erős, hogy pocsék makroképet eredményezzen,de ahhoz van hatása, hogy erősen tartsa az atlanti ciklontevékenységet. Nézhetnénk mi dübörgő zonázást, ahelyett meridionális képeket lapozunk és ugye ez most síkon szépen bukjuk ezt a "maszlagot",de a következő zonázás után várhatóan a hónap utolsó napjaiban új makrokép állhat, s új reményekben bízhatunk. 
#71669
Látom, a Met. társalgóban is megjelentek latolgatasok az ünnepek idojarasara. Mégpedig zonalis/elooldali képeket valószínűsito értelemben. Ami a GFS urtavlatijabol több futás ota látszik, az tényleg ezt kell eszünkbe juttassa. Persze, egy vagy akár több futás 300 óra fölötti képei nem kepezhetnek alapot latolgatasra. Legfeljebb egy apró adalék ez, amit a többi közvetett, kis jellel együtt, a helyén kell kezelni. 
Ilyen lehet pl. az a meggondolas, hogy jelenleg tipikus ciklusvegi szinoptikai kép ígérkezik jövő hét végére. Északon, északkeleten hideg AC, hozzá teljesen délre fuzodott (medi) ciklon. Ez a kép többszöri ciklon alacsuszasokkal jó ideig el tud ugyan tengodni (de ez is csak inkább a tél 2. felében, mikor törvényszerűen csökkent a ny-i drift) viszont dinamikusabb legmozgasokhoz, komolyabb akciókhoz innen már csak hosszabb-rövidebb zonalis korszakon át vezet az út. 
A magam részéről jelenleg minimum 60%-os esélyt adok egy zonalis epizód kialakulására röviddel karácsony előtt, ill. az ünnepekben. Viszont lehet, ez nem a klasszikus, kirobbanthatatlan "vonalzóna" lesz, hanem gorbultebb legpalyaju felállások. Az urtavlati képek alapján azt is el tudom képzelni, hogy az átmeneti zonalis cirkulacio elég hamar visszavalt majd meridiaba. Szerintem szép téli időjárás szempontjából jobb, ha elengedjuk a szentestet és a karácsonyi ünnepek első 2-3 napját. Utána viszont bármi történhet, akár elég jó téli epizod is jöhet már dec. legvégén, jan. legelején. 
#71668
ECM tobbhetes anomalia-terkepeihez: a dec. 16-23 hét pozitív hoanomaliaja eléggé hihető. Ezen időszak időjárási jellegét a lassan keletre hátrálo blokk AC és az ezzel párhuzamosan az Atlanti-óceán felől a kontinens középső területei irányába tért nyerő ciklontevekenyseg és enyhébb legtomegek határozzák meg meglehetős valószínűséggel. Bár a hideg AC tervesztesenek ütemében lehetnek variációk. Elkepzelheto, hogy végül hosszasabban beragad a hideg a Kárpát-medencébe. Ezt a következő 2 hét fogja eldonteni. 
Ezután viszont a modell szerint nincs kegyelem: egészen jan. 3-ig az átlagosnál enyhébb időt helyez kilátásba. GFS urtavlatija az ünnepek felé közeledve erős izlandi ciklontevekenyseget, térségünkben ny-i, dny-i meleg áramlást mutat jelenlegi futásaban. Tulajdonképp a dec. eleji, közepi blokkhajlam után a zonalitas feltamadasa a napforduló környékén és utána egyáltalán nem volna meglepő, erre a múltból kismillió példa van. Viszont itt figyelembe vehető 2 dolog: egyrészt eddig a blokkot és inkább zonalis helyzetek gyorsan váltottak egymást. Nincs beragado zonalitas "szaga" a jelenlegi szinoptikanak (persze, ez még kialakulhat) 
A másik a Gronland-Svalbard térségben nemsokára megjelenő igen jelentos hidegmag. Különösen erre kell majd figyelnünk. Ha tényleg kialakult abban a formában, ahogy most már sok futás adta, az könnyen meridionalisra gorbitheti a zonalis legpalyakat viszonylag kevés idő elteltével. Az ünnepek végig zonalis, enyhe felállása számomra kissé gyanús, véleményem az, hogy könnyen megjelenhet majd észak-atlanti vagy skandináv AC, ami teljesen atrajzolhatja dec. legvegenek kilátásait. 
#71667
Szerintem a jövőhét nagy részében hózáporokon kívül nem igazán lesz esemény, de 15-e körül már szépen mocorognak a tagok és a széthúzás sem jelentős most ami a T-t illeti. Nyilván a hideglötty délre szakadásával a modellek párhuzamosan a  medik esélyét is növelik, ugyanakkor mint mindannyian tudjuk, ez ilyen 50-50, fej vagy írás esélyes. Kerülhetünk durva előoldalra, hiszen nem látok tartós Azori AC megjelenést, ugyanakkor kaphatunk majd normális ciklonpályát is, mivel idén eddig nem sok ilyen volt, talán most van erre némi sansz. Bizakodó vagyok, már csak a statisztikából is kiindulva, hogy eddig inkább vagy száraz hideg, vagy csapadékos zónalitás volt, tehát ha az időjárás is megpróbál kicsit a stat.-hoz viszonyulni akkor jók lehetünk. Persze a helyzet bizonytalan mint mindig, de legalább nem +5 fokon van a tagok átlaga a fáklyán, hanem inkább a 0 alatt (még Karácsony fele is). 

beillesztett kép

#71666
Ez kb. a Vereckei-hágó légnyomás+felszíni t diagramja: Link
Ez a Kelet-Európai síkságon kialakuló hideg-depó (hűtőszekrény-effektus)  hatása, már egész közel érkezhet a nyugati széle.
Moszkva elsüllyed a hidegben: Link és Minszk is stabilan is a hideg-depó területén marad: Link

Azaz továbbra is az a véleményem, hogy a jövő heti hideg-elárasztást követően hiába a modellek által össze-vissza mutatott ciklonok jövése-menése, a hideg-depó már érvényesíti fogja hatását, legalább a Kárpát-medence keleti felén.
#71665
GFS most éppen úgy gondolta, folytatja a lefűzögetést,  űrtávban is mediciklonokat csinál az atlanti csigákból. Persze, egy futás nem futás, az összkép egyelőre nem ez, hanem a csúszópálya összeomlása.  Meglátjuk, hogy alakul a továbbiakban.
#71664
Az ECMWF-en 192 óránál ott az atlanti csiga plusz a peremén képződhet egy peremciklon szerűség Link amit 216 óránál elindít a kontinens belseje felé Link 850 valamilyen szinten megenyhül, szépen visszahúzódik északra a hidegebb levegő Link 

Kíváncsi leszek, hogy a futás ORSC-e vagy sem. Mindenesetre a GFS-en is látszik egy perem, már 168 óránál Link ami 192 óránál az ECMWF-el karöltve kvázi egy helyre is adnak Link A GFS verzió is elindítja a ciklont a kontinens belseje felé, de hát kezdünk az űrtáv felé haladni. Kíváncsi leszek az előttünk álló időszakra. 
#71663
ECM szerint kb. 190 óráig, GFS szerint 200 óráig jók vagyunk. Utána azonban az északkeleti AC meghátrál, ezzel párhuzamosan az atlanti anyaciklon közeledik a kontinens partjaihoz. Ezzel a csúszópályás, alácsúszós felállásnak, melynek lényege éppen az anticiklon valamint az atlanti főciklon helyben maradása, meszeltek. Bizony ez, legalábbis a magasban, jelentős melegedést jelent nálunk. A téli lehetőségeknek bizonytalan időre végük volna.  Elég messze van még szerencsére, ezért akár jelentősebben módosulhat a menetrend. De az fölöttébb valószínű, hogy a hideg lassan(?) meghátrál a komolyan vehető időtáv vége felé.
#71662
Én is erre figyeltem fel, ha az AC alatt valóban át tudnak magukat délen préselni a ciklonok, ez tényleg hozhatna érdemi havazást is térségünkbe, legalább regionális szinten. A GFS átlag immár -7 fok alatt jár hosszabb középtávon, viszonylag csekély szórás mellett. Továbbra is az a velemenyem, hogy erős hidegadvekcio nélkül is kialakulhat egy egészen ígéretes téli helyzet immár jó 80% -ős eséllyell, hiszen a szórás elég kicsi, az ős inkább lefelé. Ha már a délkeleti szélnel tartunk, nálunk gyakran előfordul, hogy míg Bécsben 14 fok mellett tombol
a tavasz a télben, addig Pozsonyban -1/-2 fok mellett makacsul ellenszegul a hideg délkeleti szél. Ebben nyilván a helyi orografia fontos szerepet játszik, hiszen a Dévényi-kapu mintegy gátat szab a nyugati enyhe szél áttörése ellen, és elég erősnek kell a talajközeli áramlásának lenni ahhoz, hogy ezt az akadályt leküzdje. Így az Erdohatsag (Zahorie) régió előbb kapja meg a meleget, mint Lozsony, hiszen oda a Bécsi-medence felől akadálytalanul át tud törni az enyheseg, mint hozzánk. A csak most kezdődő télen ennek a jelenségnek bizonyára többször tanúi leszünk majd.
#71661
200 óra környékén igencsak csúszópálya-gyanús képek:

Link     Link

Link     Link

Link     Link     Link

Az utolsó térképen (GFS) már komplett lefűződést, az AC alá "beszorult" mediciklont látunk. Bár a magassági hideg itt eléggé határeset:    

Link

azért egy ilyen felállás "paklijában" feltétlenül ott van a havazás is.
#71660
Az általad leírtakkal egyetértve, attól függetlenül ki kell hangsúlyoznom, hogy a bárikus felállás a döntő. Igaz, ugyanaz a blokkhelyzet lehúzhat ránk hidegebb és kevésbé hideg légtömegeket, mégis, a várható időjárás jellegét a légnyomás-eloszlás döntően meghatározza, és egy szimpla hőfáklyánál sokkal többet ér. Szerencsére mostanában elég masszív blokkhelyzetek néznek ki, és ránk nézve kedvező  pozicióban. Hogy aztán a hőmérsékleti op. fickándozik (esetleg az ens is mozdul valamennyit ide-oda) futásról-futásra, az természetes, és sokat nem kell törődni vele.
Egyébként elég stabilan adják a modellek a soron következő hidegebb etapban a -5 fok körüli, ill. a -5 és -10 fok közötti T850 tartományt, ami szárazföldi hideglevegő esetén csakugyan nem egy rossz hőmérséklet.
Sok futást végigpörgetve az ember szinte a bőrén érzi az erős blokkhajlamot. Az anticiklonok "szeretnek" mostanában magas szélességeken tartózkodni, míg a déli magasnyomás szinte sehol sincs. Azért a télfan-ok még ne bízzák el magukat. A dec. eleji, közepi időszak, ha nem is feltétlen blokkos, tomboló zonalitást nem szokott hozni. Ez utóbbi nagyon sokszor a napforduló környékén kezd kialakulni, és utána hosszú hetekig is eltarthat. December közepe és vége között gyakran ég és föld a különbség szinoptikai jelleg tekintetében, a hó vége összehasonlíthatatlanul nagyobb zonális jelleggel bír, mint az eleje/közepe. Persze korántsem biztos, hogy idén is ez lesz a menetrend, hisz az időjárásban számtalan variáció lehet. Viszont ezt a szingularitást (karácsonyi hóolvadás) nem hagyhatja figyelmen kívül az ember, mikor az ünnepekre tippelget.
Még egy dolog, bár ezt inkább csak érdekes "agyrémként" említem. Már a második esetét tapasztalom mostanában a hideg dk-i szélnek. A kelet felé hátráló hideg AC nyugati peremén, voltaképp már C előoldali helyzetben talajközelben még igencsak fagyos szelek tudnak fújni délkeletről.
De nem minden esetben: voltak évek, mikor ilyen szituációban egyből megadta magát a hideg, már a dk-i szél is enyhe volt. Máskor meg csaknem a következő lehűlési etapig is kitartott a hideg délkeleti áramlás. Mostanság úgy látszik, jól "védekezik" a szárazföldi hideg, hosszú utóvéd-harcot tud folytatni. Hogy ennek van-e bármilyen prognosztikus értéke? Erre azért nem fogadnék.

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2024-10-05 07:35:48

Szolnok

11.0 °C

27002

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

129252

Hírek, események

Szélvihart hoz a Dunántúlra a mediterrán ciklon

Szélsőségek | 2024-09-13 19:04

pic
A mediterrán ciklon nem csak sok esőt és lehűlést, hanem nagy szelet is hoz, főként a Dunántúlra.