2024. október 05., szombat

Meteorológiai esélylatolgatások

Adott napon: 
Keresés:
#71816
Thermometer említette zonálisabb áramlási képek továbbra sem tűnhetnek tartósnak ha alaposabban "körültekintünk".

Az AO ugyan most jelentősen megindult felfelé,de azért van szórás visszafelé is,illetve van amelyik tag ott sem emelkedik pozitív tartományba,tehát bőven február második felére lehet ez még erősebben negatív is.
Link

A NAO enyhén pozitív tartományban,de ott is látszódik visszaesés,sőt február második felében már negatívba is szór,így feltehetően lesz még gyengélkedése az óceáni ciklonaktivitásnak,mely az utóbbi modellképek alapján már elég lehet hogy akár egy újabb átmeneti,vagy tartósabb szinoptikai átrendeződés kezdetét jelentse.
Link

Észak-Brit fáklya:
Link
Skandináv nyomásfáklya:
Link

Izland:
Link
Itt még hatalmasabb a káosz,ami utalhat szintén arra hogy még ez fordulhat akár kedvező irányba,s valóban elég egy hajszálnyi elgyengülés,így akár egy Brit-AC hídból könnyen a GFS P által vizionált verzió is kisülhetne,de ennyire részletesen még szerintem nem érdemes ezzel foglalkozni,hiszen az elmúlt napokban is nagyot fordult a felfelé szóró Skandi nyomásfáklya és gyorsan elfelejtették a makrováltást a modellek,de legalább újabb esélyek jelentek meg a váltásra.Az északkeleti hidegdepó kissé visszaszorul,de egy jó blokkal pillanatok alatt megérkezhet,melyre sok-sok példát fel lehetne hozni.

Véleményem szerint ez a tél még nincs lefutva,kíváncsian várom hogy tovàbbra is tendencia marad-e az emelkedő Brit és Skandi magasnyomás a fáklyákon.A lehetőségek adottak lehetnek ismét nevet
#71815
Az a teknő, amelynek előoldali déli áramlását "élvezhetjük"  -pontosabban a poláris expanzió, ami a teknőt szülte- azért lehúzott egy adag hideglevegőt északról:     Link

Nem sok, nem is nagyon hideg, de ott van. Az is látható, hogy ez a hideg "zsák"  egyaránt összefüggésben van az észak-urali és az észak-grönlandi hidegdepókkal. A teknő némi keletebbre helyeződésével, lefűződésével az erős déli áramlás megszűnik térségünkben, és a mérsékelten hideg levegő ránk löttyen északnyugatról.     Link

A lefűződéssel az anticiklonális "bilincs" kattan a teknő maradványaként a Mediterráneumban örvénylő ciklontól északra. Nálunk 1030 hPa-t megközelítő nyomás lesz már 48 óránál, azaz a következő 1-2 napban gyors, jelentős légnyomás-emelkedés valószínű. Ez a magasnyomás aztán a hét további napjaiban is vendégünk marad. A nyomásgradiens pedig olyan, hogy az AC továbbra is képes egy kevés hideglevegőt lecsorgatni az észak, északkelet-európai "raktárból":     Link     Link     Link

A halvány hidegadvekcióval párosult anticiklonális hatás adja majd a következő napok időjárási "arcélét" Összességében szárazabbra, naposabbra, és a most hétvégén uralkodónál mindenképp hidegebbre fordul az idő. Persze, valódi téli időre senki se számítson. Éjszakánként ugyan északnyugatról délkeletre haladva mind több helyen lesz gyenge vagy közepes fagy. A nappali órákban viszont 5 fok körüli, inkább kicsivel a feletti értékeket mérhetünk a hét legnagyobb részében. Olyan jó kora tavaszi, március legeleji idők néznek ki. ECM szerint kedden a mediciklon még képes lesz kis esőt varázsolni a Tiszántúlra, egyébként csapadék nem várható. A szél elég sokáig északi, északkeleti lesz, majd a hét második felében befordul délkeletibe. A gyenge légmozgású éjszakákon, hajnalokon előfordulhat párásság, ködfoltok. De nagyobb kiterjedésű, tartós köd nem valószínű.
Ez a meridinális fázis végén megrekedt szinoptikai kép, voltaképpen hideg AC rendkívül jellemző a tél végére. Tartós magas nyomás, északkeletről szivárgó szárazföldi levegő, száraz, jobbára napos, se nem igazán hideg, se nem enyhe idő jár vele. A hemiszférikus hőkontraszt rendszerint már kicsi ilyenkor, emiatt nem indul új ciklus, ismételt északi zonalitás. De ez inkább február végének, március elejének a "története"
Ha azonban van még regenerációra, expanzióra hajlamos északi hidegdepó (február elején még szokott lenni) akkor felállnak a nyugatias légpályák tőlünk északra. Jelenleg ez utóbbi kimenetelt sugallják a modell-térképek.
ECM:     Link     Link     Link
GFS:     Link     Link     Link

Hogy a zonálisabb áramlási képek meddig állhatnak fenn, kérdés. Február elejének általánosan nagy blokk-hajlama mellett valószínűleg nem nagyon sokáig. Bár ez csak vélelem, nem valószínűség. ECM 216 órától már ismét blokkosít:     Link     Link
Sőt, GFS is elkezd félblokkosítani jelen futásában:     Link      Link

A mostani kilátások szerint tehát gyorsan ismét a meridionalitás felé lendülhet az inga. De hogy ez pontosan mit hoz: röpke félblokk/blokk epizódokat, vagy tartósabb nagy blokkot, határozottan végigfutó szinoptikai ciklust  a végén mediciklon-szakkal, az még igencsak a jövő zenéje.
#71814
"..függ NAGYBAN attól mennyire sikerül az Azorinak teret hódítani a konitnens belsejében. Mert ha csak "félmegoldásra" tellik majd, az olyan Nyugat-,Közép-Eu.-i lesz és északnyugatról némi lefűződéssel Közép-és Kelet-Európába."

"Félmegoldásra" tellhet, rövid- és középtávon nagyon ugy fest. GFS-en és ECM-en a jövöhét nagyobbik fele ebben telik majd; lassú, fokozatos lehűléssel.

Tekintsünk kicsit távolabbra:
A mostani helyzetben egy Nyugat-, Délnyugat - Európai blocking van, aminek vaskos előoldalán helyezkedünk el.

Ami leszögezhető, az az, hogy a maghelyzeti Grönland éki régiójában "tanyázó" hidegmag továbbra sem számolodik fel, s átmeneti "enyhébb" időszakok után újra feltöltődik. Sőt a mostanra vaskosra hízott hidegdepo nem csak azon térség felett hanem Grönland-tenger egészében és a Barrents - tenger felett is -10 vagy az alatti 850-ek vannak. Történetesen a Jeges-tenger vizeinek felett vaskos hidegbázis blokkoló hatásának oka, egy Közép-Szibériai tartós anticiklon belógó pereme és egy Északi-Sarki ciklon közös áramlási rendszere, ami "betart" a konyha nyelvben elhíresült= Izlandi ciklongyárnak.

A ciklonok az enyhén pozitív NAO -t jól tükrözve aktívak az Atlanti - óceánon,de mivel a "felkanyarodási" út a Jeges tenger irányába "rendre zárva van", jobbára Izland és Grönland keleti partjai előtt pörgetik ki magukat vagy kényszeresen Skandináviára csúsznak.(Skanidnáv fsz. is belógó ciklonosodás miatt nem tud jó pozicióban lenni a magasnyomás Ék Európában, hogy Európa belső területei felé történjen hidegöblités.)
- A folytatás vegyes.
Mivel Európára nézve a AO + tartomány felé "lépdel" és korrelációs területi felett a magasnyomás helyett, az alacsony nyomás kerül előtérbe. Igy hosszútávon felveti a ciklonok felkanyarodási esélyét, ne talán két ciklon között behullámzó jet-et és közé ékelt anticiklont valahol az óceánon vagy Európa nyugati partjai felett.
Most az látszik, hogy a fent említett Nyugati blocking utáni magasnyomású hid és önálló bizonytalan Ac központú idő jöhet a kontiens belsejében, jobbára átlagoshoz közeli vagy néhány fokkal melegebb időjárással.
Két út lehetséges. S az utak közt is eltérő kimenetekkel.

1. Pozitív NAO.
a), Anticiklon domnancia a kontinens belsejében.Bizonytalan központokkal, jobbára enyhébb téli/télies idővel.

b), Skandinváia fölé is belógó ciklontevékenység hazánkat is elérő nyugati, északnyugati frontokkal. Átlagoshoz közeli hőmérsékletekkel.

2. Negatív NAO.

Itt pontokba nem szedem, mert negatívba fordulása esetén magasabb szélességek felett jelenik meg a magasnyomás (hajlama), ami bizonytalan, hogy hol és milyen központtal üti fel a fejét az antciklon. Télvégi cirkulációra jellemző az óceán közepi kialakulás, viszont a jet által mozgatott keletebbre vándolás is, s épp úgy lehet példát felhozni a tartós egyhelyben lecövekelt anticiklonra is. szegyenlos Ez a fajta behullámzások kezdetben Nyugat,Délnyugat Európai lefűződésbe torkolanak általában mediterrán ciklon képződéssel és csak északkeletebbi, keletebbi magasnyomás áthelyeződésével tud a blocking Európa belseje felé lógulni. Tehát a - NAO nem garancia arra, hogy mi nálunk újra zimankó jöhet, csupán jobb lehetőségek adódhatnak mint + NAO esetén. Itt a magasnyomás kp.-jának a helyén van a hangsúly, hova szakad le a hideg és mennyi.

A mostani délnyugati Európai lefűződés után zonális kép jönn. Tartósságába nem bocsájtkoznék tekintettel lassan közeledő télvégi cirkulációra, ami kora tavasszal is jellemző. A hidegöblitések nyugatabbra helyeződő súlypontja. Nem naptárhoz igazodik az időjárás. Volt már havas márciusunk és volt hogy már a februártól tavaszodott. Azt nem tudom megmondani mikor lesz vége, de azt sem, hogy a következő érdemi hidegöblités a leendő zonális ciklus után félblock, block vagy ék-ei Eu.i hidegöblitésből jönn-e össze. Annyit viszont igen, hogy most ugy tűnik erre a hónap második dekádjában(15-ei napok után) kerülHET majd sor. Nem tartom kizártnak, hogy ez a leendő zonálisabb korszak ugyanolyan makacs lehet mint tél elején mint a ki-ki újúló délnyugat-Eu. anticiklon.
Gyakorlatilag a vortex arra volt jó pincébe vágja az AO-t de mivel ez a terület lefedi az Északi - Hemiszféria körülbelül 1/3-át és földrajzi okok miatt Észak-Amerika jobbán áll hidegöblitések terén mint a nyitottabb Európai területek USA kapta "ajándékba" a hideget. Mi meg "szívunk" az általa bebikázott NAO-nak, ami enyhén pozitív volta mellett is képes volt ellenállni -eddig- az észak, északkelet felől támadó magasnyomásnak, ami szintén a negatív AO hoz volt köthető. Ez a skandi alacsonynyomás miatt, ami túlsúlyban van nem tud jó szögben kialakulni a kontiens északkeleti felét jól lefedő antciklon nem tud délnyugat fele lódulni a szibériai hideg. Ez a helyzet most ugy fest megy a levesbe. Én meg ezt a helyzetet jól benéztem. - marad a bevezetésemben idézet "félmegoldás", hosszútávon bizonytalan jövőképpel.

Viccesen fogalmazva: "Ott van még a Március!"  laza
#71813
Az ECM-en 144órától ott a Skandináv magasnyomás. nevet 192-ön túl pedig;
űridőben persze beindul a szibériai jegesmaci. Talpaslábas..hideg Nem az ordasabbikból, de az idei télen még nem volt ilyen felállás. Magam részéről szorítok neki, már csak azért is mert 1. nem volt ilyen makrokép az idei télen, 2. a mostani enyhe időt inkább száraz hidegre cserélném. Ugyanis jószögben pl. egyes Ék-i irányú főként lengyelországi tengelyű lefűződésből Alpokot nyugatról kerülve(hidegnyelv iránya), hozzánk pedig északról beszívárogva még lehet Észak-olaszországi partok mentén kimélyülő és felkanyarodó medi.  laza ) 

Kíváncsian várom marad-e a trend. Szép február lehet(ne), ha bejönn(e). kacsint 
#71812
Szépen összefoglaltad. nevet 

Ahogy Professzor Úr is mondta lentebb az az Azori Ac orrosodása látszik hosszútávon, ami felveti félblock vagy blockba fordulás eshetőségét. 
Nos elötte lesz egy bődületesenek mondtható( de lehet csak számomra az) 96órától az ECM-en de a többi modellen is egy jókora T850 0'C fokos Nyugat - Eu.-i hidegöblités, ami jócskán "berongyol" Észak-Afrikába. 144 ó: Link 168ó: Link ( Ez a tipikus "híradós eset" szokott ilyenkor lenni, mikor az első adag Marokkót, Algériát is megnyalja és az Észak-Afrikai hegyekben havazik. A laikus fogja a fejét, ""Klímaváltozás ÁÁÁ", mi meg mosolygunk az egészen, mert az Atlasz hegység cirka 2000-2500 méter közötti hegyei között laza 850T-s 0 fok (~1550méter) nem nagy ördöngöség néhány cenitnek összejönni. Mellesleg megjegyzem: Legmagasabb csúcs ott: 4165m Toubkal /Marokkó/)

Szóval. 
Hosszútávon úgy fest egy a csúszópályás felállás marad, majd a skandináviai hideglégtömegek kisöprésével párhuzamban esély nyílhat a ciklonok nyugat-keleti vándorlásának, ami felveti az Azori Ac keletebbre való orrosodásának vagy központjának esélyét/áthelyeződését. Az áthelyeződésnek azaz magának az anticiklon kp. helyzetének elmozdulását inkább kívánnám, mert délnyugati központ esetén skandi alacsony nyomás állhat elő félblockkal, kis eséllyel Brit block is lehet belőle, amennyiben vagy annyi hajlam a magasnyomás északabbra való helyezkedését illetően. 
A kitartóan ugyan 0 közeli de mégis pozitív NAO nem ezt a verziót támogatja. Jó eséllyel marad az Azori orrosádásra való hajlam, ami nálunk északról némi óceáni hüvös, váltakozó nedvességtartalmú levegőt fűzhet le.

Hosszútávon a messze ék-Európában lévő igen hideg Ac-ról ne feledkezzünk meg, mert amennyiben az Atlanti ciklon tevékenység Izland térségében korlátozdóHAT, ugy a kontinens belseje felé utat törő Azori Ac és Ék Eu.-i Ac össze is kapcsolódhat. - ez persze fikció.
Ez majd függ NAGYBAN attól mennyire sikerül az Azorinak teret hódítani a konitnens belsejében. Mert ha csak "félmegoldásra" tellik majd, az olyan Nyugat-,Közép-Eu.-i lesz és északnyugatról némi lefűződéssel Közép-és Kelet-Európába. Ha viszont, ha összekapcsolódik leginkább a hónap közepétől Voyekov. nyelvnyujtashideg ..utóbbiban a folytatást tudjuk.
#71811
Tél Tábornok átmenetileg pihen egyet, hogy erőt gyűjtsön az újabb, egyelőre még bizonytalan mértékű támadására, ugyanis elnézve a modelleket a GFSP és  GFS op is egyre inkább az Azori AC kontinens belseje felé való orrosodását, terjeszkedését mutatja a távolabbi kilátások terén, ami akár a blokk kialakulását is jelentheti. Link
Igaz ez már az időszak második fele lehet, (inkább február 2. hete) előtte azonban még túl kell lennünk az egyre biztosabbnak és elkerülhetetlennek látszó nyugat- északnyugat-európai ciklonok által előidézett előoldali áramlásának köszönhető bemelegedéseken. Link  
Az operatív és a PARA kérészebb életű enyhüléssel számol, és nyugat-európai, majd jó esetben Skandináv blokkba hajló képest prognosztizál a távolabbi kilátások alapján. Az ENS átlaghoz képest számottevőbb lehűléssel ezt ki kell emelni, tehát van ebben bőven bizonytalanság, de akár az ENS is elindulhat még meredekebb lejtőn.
Link

Az enyhülésről: különösen az Alföld lehet érintett a történetben, térségem és attól délre-keletre február első hete meghozhatja a kora tavaszi ízelítőt hosszabb idő után, ám a melegadvekció kiterjedése jelentősebb is lehet azt meg kell jegyezni, akár országos átlagban is kialakulhat az első igazán enyhébb, tavasziasabb jellegű időjárás. Az előző ECM futás megpedzett délkeletre 15-18 fok körüli maxokat is, ellenben a friss futás visszafogottabb, szerényebb, de még így is lennének 11-13, kisebb körzetekben 14-15 fok közeli maximumok várhatóan.
Dinamikáját tekintve elég szeles idő néz ki, nem ritkán erős , helyenként viharos déli, délkeleti szél hozhatja az átlagosnál magasabb hőmérsékletű izotermákat hazánkba.
Jelen futások a ciklonokhoz tartozó frontok, hullámzó frontálzónák alapján akár gyakori, jelentős mennyiségű esőzéseket, amennyiben a Dunántúlon kevésbé teljesedne ki a melegadvekció, látványhavazást, havas esőt eredményezhetne, de kevésbé sem izgalmas téli időt.  Erre én kisebb esélyt látok, van rá sansz, hogy behúzzuk legalább 1-2 napra országosan az első kora tavaszi 6-13 fok közötti csúcsértéket, sőt délen nem kizárt a 15 vagy 15+ fok sem!

A lényeget összefoglalva, február első hete nagyobb eséllyel hoz kora tavaszias időt az ország jelentős részén, ez esőkkel, záporokkal járhat, és nagy területen élénk, erős esetenként viharos déli, délkeleti széllel. A naposabb időszakok simogató jellegűbbek lehetnek a déli tájakon. Az éjszakai kiterjedt fagyoknak is búcsút lehet inteni egy időre. Ha minden jól alakul továbbra is tartom, hogy akár félblokk, Brit, nyugat-európai AC, vagy a megelőlegzett GFS által tartott észak-európai AC által kialakuló teljes blokk tiszteletét teheti  február 2. hetében.  Mivel északon -ha egyelőre most messzebb is kerül a poláris légtömeg- de van tartaléka a hidegnek, és nem valószínű, hogy az februárban, legalábbis annak bizonyos mértékű hulláma ne érjen el minket és sorozatos előoldalak álljanak fel, a medencébe ragadó kora tavasz vagy kettőség ( dunántúli késő tél vs. alföldi kora tavasz) képében. 
Alapjában megerősíteni tudom, hogy vissza fog még térni a tél, erősebb hidegbetörés esélyei nem elhanyagolhatóak, hiszen még csak most kezdődik február, és tavaly sem kényeztetett el minket a hó vége, illetve március eleje ami a tavaszt illeti nevet Úgyhogy korai lenne még temetni a telet!
#71810
A következő időszak alapvonását és érdekességét ez a két diagram adja:     Link     Link

Az AO a "pincében" van, és ez már a sokadik ilyen futás. AO és NAO rendszerint együtt mozog. A jelen eset a ritka kivételek egyike: tetemesen a negatív tartományban tartózkodó AO görbe mellett a NAO enyhe pozitivitása figyelhető meg.  Ehhez még nézzük a következőt:

Link     Link

Ezek a képek "visszaigazolják" a negatív AO alapján vártakat: viszonylag magas szélességeken erős AC-k, alacsony szélességeken élénk ciklontevékenység, "lábait" messze délre nyújtó izoterma "amőba"  -sarki hidegleszakadási hajlam. Közbevetőleg megjegyzem, hogy az alacsony AO értékű éra nálunk is megnyilvánul a légnyomási bal térfelességben. Gyakran és tartósan 1013 hPa alá zuhan térségünkben a légnyomás. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy éppen az Atlanti-óceántól az Ural vidékéig terjedő ciklonális "cellában" a magas szélességeken sincs anticiklon. Ez a tény fejeződik ki a NAO relatív magas voltában. Egyben ez azt is jelenti, hogy éppen a mi félteke-szegmensünkben nincs olyan anticiklon, ami a ciklontevékenységet végérvényesen az alacsonyabb szélességekre szorítaná, lefűzné. Az Észak-Atlantikumban sorozatosan képződnek ciklonok, melyek a negatív AO-s jelleg miatt lenyúlnak az alacsony szélességekig, de csak inkompletten  fűződnek le. Tulajdonképp csúszópályás felállás, amihez még az északkeleti, finn-skandináv hideg terület is adott, mely a délre került cikloncentrumok lefűződését bizonyos mértékig lehetővé teszi.
96 óránál még mindig nagyon hasonló a kép, a skandináv hidegraktár gyengül csak meg kissé:     Link     Link

168 óránál:     Link     Link

A "verkli" nagyon tartósnak tűnik. De, minthogy a szárazföldi hidegnek egyelőre nincs terjeszkedési hajlama nyugat, délnyugat felé (mi több, a skandináv térségből valamennyire ki is takarodik az igazán fagyos légtömeg) a csúszópályás elrendeződésnek egy "melegebb" változatával lesz dolgunk. Ez tökéletlen, időleges mediciklon-lefűződéseket jelent, továbbá a perem(medi) ciklonoknak másfajta pályáit, mint mikor igazán erős északkeleti AC-t kell "kerülgetniük" A lefűzött mediciklonok azonban még így is "beszipkáznak" majd valamennyit a kontinens északi részeit kitöltő nem igazán zord hőmérsékletű, de azért hideg levegőből.
Az első lefűződés 30 óránál:     Link     Link     Link
A csapadékos területeken ha halványan is, de negatív T925   -azaz "pengeél" helyzet halmazállapotra. Kis szerencsével azonban többfelé lehet hó az országban a havaseső, eső mellett.
A következő mediciklon lefűződés 96 óránál:     Link     Link
Csapadék:     Link     T925:     Link
Jó eséllyel ez is vegyes halmazállapotú lesz, kis szerencsével többfelé havazás. Összefoglalva a jövő hét gyenge csúszópálya, nem az a kimondott komoly tél, de hóesélyek azért mutatkoznak.
Távolabbi kilátások tekintetében űrtávban sem látszik térségünket érintő hidegleszakadás, de tekintve a meridionális, negatív AO-s érát, bármikor megerősödhet anticiklon akár a skandináv-északorosz, akár az észak-atlanti térségben. Kialakuló, megerősödő skandináv vagy észak-atlanti blokkot egyáltalán nem zárhatunk ki.




#71809
Igen nehéz hosszabb távra mostanság kitekinteni, ugyanis kifejezetten élénk a (mediterrán) ciklontevékenység. Az Észak-Atlanti térségből sorra lefűződő ciklonok és ezáltal az észak felől érkező hideg, valamint a dél felől közeledő enyhe légtömegek határán kifejezetten mély mediterrán cikloncentrumok keletkeznek, amik jelentős hatással vannak a Kárpát-medence időjárása és ez a továbbiakban sem változik nagy valószínűséggel. Maradhat a csúszópálya, keveredési zóna,  ami pedig kulcskérdés az a ciklonok pályája. Mivel ez dönti el, hogy elő- vagy hátoldalon helyezkedünk majd, illetve mennyire érvényesül az előbbi vagy utóbbi hatása.
A Nyugat-Európára lecsorgó egyre hidegebb légtömegek, már-már űrtávban az október végére emlékeztetnek, mikor a Spanyoloknál, de még Marokkó magasabb részein is hullott hó, miközben itt nálunk rekord meleg időjárás alakult ki.
DE ez egyelőre hála nem fenyeget, bár a teknő súlypontjával nyugatabbra helyeződhet, az időszak második felében ami már a jövő hetet illeti jelen számítások alapján (mediterrán) ciklon előoldali áramlásába kerülhetünk. Ez délire forduló áramlást jelöl ki, amiben váltakozó nedvességtartalmú és mediterrán eredetű léghullámok érkezhetnek, tehát ez már sokkal rosszabb képet fest mintha az óceáni légtömegek keverednének felénk, mivel ez már komolyabb melegadvekciót is jelenthet, ha nagyon rosszul talál be egy ciklon és tőlünk délnyugatra, nyugatra örvénylik, lásd október 27-től, 30-ig zajló eseményeket.
Természetesen ilyen távból ezeket a ciklonpályákat nem lehet pontosan behatárolni, így gyökeresen más képet is festhet a jövőkép ehhez mérten. Ezért kijelentésekbe nem is bocsátkoznék.
Az általad felvetett déli, délkeleti áramlási kép (gondolom AC peremre gondoltál) a gyenge áramlási kép, sokkal inkább dinamikus lehet amennyiben a ciklon előoldal helyeződik fölénybe. Az esetben ahogyan az ECM is jelzi, erős délkeleti , majd déli légáramlás állna elő. Lényegét tekintve tőlünk keletre AC, miközben nyugatra ciklon, a kettő között felépülő áramlási kép pedig értelemszerűen meridionális, annak is a déli változata.
A GEM esetében az általad felvetett gyenge délkeleti, déli áramlás kialakulása kelet-európai AC, a Spanyol-Marokkó határon ciklon örvénylene, de annak már érdemi hatása a dinamikát tekintve ránk eleinte nem lenne.

A tél ezen időszakában január végén, február elején  dinamikusabb szokott lenni a légkör, noha ez nem mindig van így.  Egy AC perem vagy centrális helyzet vele járója télen a ködös, nyirkos levegő,  ha a magasban jelentősen enyhébb levegő található, vagyis melegadvekció zajlik. Ebből az időjárásból köszönöm, de én sem kérnék ha lehet.
Esélye nem elhanyagolható, amennyiben a kelet-európai magasnyomás közelebb kerül térségünkhöz. Az ellensúly a Nyugat-Európa felett kimélyülő teknő lehet, az ahhoz kapcsolódó ciklonok előoldali áramlás ezt megakadályozhatja, amennyiben a ciklon előoldalak erősebb behatást gyakorolnának.  Ha a magasnyomás kerül fölénybe akkor az általad megpedzett gyenge délkeleti áramlás alakulhat ki, köddel.  Az Azori AC észak, északkelet felé történő orrosodása és a keletről terjeszkedő magasnyomású zóna kellő lehetőséget jelent a tőlünk nyugatra kimélyülő teknőnek.

Tartós blokk ami nem ciklonális jellegű lenne, hanem AC-re hajazó aligha tud kiépülni, az óceánra zúduló hideg, fagyos légtömeg sorra generálja az atlanti ciklonokat, amik aztán délkelet felé törnek, így hiába is próbálkozna AC létrejönni egy számunkra kedvező helyen, pl Skandináv-félsziget, egyszerűen nem jön össze. Az Azori orrosodását pedig hamar legyűrik a mély és határozott ciklonmagok. Kanada keleti felén masszív hidegmag helyezkedik el, a nyugat-szibériai hideg pedig az élénk atlanti ciklontevékenység és a satnya orrosodások mellett nem tud eljutni hozzánk.

A keveredési zóna egyelőre ami mérvadó, ebben a helyzetben bitang nagy havazások is lehetnek regionális, pl. Nyugat-Dunántúl, illetve kiadós, előoldali esők az Alföldön, tavaszias meleggel. Országos előoldali pozícióra azért nem fogadnék, a Nyugat-Dunántúl azért jól jöhet ki a jövő heti helyzetből. Ha szerencsénk van a ciklont keletebbre számolják majd a középpontjával így máris változhat a kép. Őszintén remélem, hogy nem bukunk ekkorát a jövő heti játszmát illetően, illetve merem remélni a kelet-európai magasnyomás nem mászik a közelünkbe, hogy déli, délkeleti áramlást generáljon. Ebben a szezonban még nem volt szibériai eredetű hidegbetörés, erős Skandi AC pedig eltűnt alighanem a modellekről ami segítségére lehetne leginkább. Most ha jön is egy enyhébb időszak, február elején az gyorsan lecsenghet, amit akár újabb félblokk követhet, északnyugati irányítással. Nagyjából magát a folyamatot nem lehet leképezni, csupán ez már következtetés, hogy enyhülést, lehűlés követ újból. Az pedig ha először nem is teljes blokk képében mutatkozna. Adott az Azori AC ami északnyugat felé helyeződik, elsőként Brit-szigetek- Izland térsége, majd úgy további centrum a Skandináv-félsziget felé.   GFS operatívon űridőben vannak jelek, csak hát maga a jövő heti folyamat sem tiszta még, és 2-3 napnál távolabb teljes a káosz.

Viszont egy misét megért tőlem is az általam várt jövőkép, ugyanis a 20-i időszakot tökéletesen leképezte az amiről pár sorral lentebb írtam, hogy ez idő tájt, előfordul a makrováltás, hidegbetörés, mediterrán ciklontevékenység. A medik adottak, hidegbetörés ugyan nem volt, de a csúszópálya bejött, illetve még a folytatás erős kérdés. Ha összegezni kellene azt mondom hozza a formáját a január, a hó eleji hidegbetörés után szépen, meglepetészerűen jöttek az észak-európai ciklonok, melyek melegfrontjai kiadós havazásokat produkáltak, a félblokk után egy félzónára hajazó kép következett, óceáni légtömeg váltotta a jeges-tengeri, maritim légtömegeket, illetve ezen légtömegek keveredése uralkodott, keletebbre némi kontinentális beütéssel. Jelenleg keveredési zóna, viszonylag sok csapadék az ország jelentős részén.  

Masszív hidegmag helyezkedik el a hemiszféra északi részén, ez még februárban sőt még márciusban is megvetheti a lábát hazánkban, nem is gondolnám, hogy innentől teljes lecsóba vágás történjen. Enyhe periódusok mindig is voltak télen még a leghidegebb teleken is, úgyhogy én nem aggódok, hogy most mi lesz és jaj "mindmeghalunk" mert jön egy előoldal vagy C melegszektor kacsint 
#71808
Nekem térképeken az "utóbbi" időben (az Északi Hemiszfériában) két akció centrum kölcsönhatása tűnt fel. Az egyik az Észak Amerikai hidegmag, a másik az Azori szk. Ac
Nos nekem az a megérzésem, hogy az utóbbi ránk is hatással bíró légköri képződmény(AC) továbbra is közös áramlási rendszerében az Izlandi csigagyár hátoldali löttyeivel Nyugat - Európát öntözi/szórja majd.

Kezd - elnézést a kijelentésért(!),de nekem olyan - "télvégi cirkulációt" felvenni a helyzet. Főleg ezek a megjelenő nyugati hidegöblitések, amikkel nem lenne baj, ha nem szivárogna időnként a spanyolokhoz is belőle. ( Zárójelbe megjegyzem. Tudjátok ti is,hogy tél vége jellemző mikor még a spanyolok is kapnak a fehér "jóból", s itthon hallunk a TV-ben mediterrán növénykék behavazódásáról..stb.Nálunk persze eloldal. Hol száraz, hol esősebb verzióval.)
Legalább is nekem ez ötlött fel.
Nem temetem a telet félre ne értse valaki, csak kicsit elmozdult a hidegiránya nyugatabbra, amiből ugye van az a helyzet amibe vagyunk és Thermometer kolléga lentebb jól kivesézett, de vannak jelek, ha Skandináviában csak időlegesen, de Ék-Európában "gyökeret verő" magasnyomásnak, s látom jeleit annak, hogy egyre inkább nyugat kaphatja majd a hideg "óceáni kevert"( ) löttyöket. Én a korábbi hsz.-omra is reagálva ( 19/01/13 22:45 Link ) a mostani ciklus még a héten kitart,de ha bejönn a még nyugatabbi súlypontú hidegöblitések sorozata, akkor hullámzó frontrendszeren át(amit már korábban említettek lent) és az általam említett mediterrán dömpingig minden lehet, csak számottevő hidegünk nem. eso Ebből előoldal lenne, regionális havazásokkal hátoldalon,már ami még maradna a hidegöblitésből és nem fújná el a nyugatias, északnyugatias légpálya. Egyetlen bizodalmunk tél várás szempontjából, ami igazság szerint első száraz hideg "felvonás" lenne, a felénk teret hódító vagy érintőlegesen belógó ugynev. lábas hideg Ék-Eu.i anticiklon jó voltából. 13-ai hsz.-omban "megpendítettem" annak jelét, hogy a ha minden jól megy felépülHET. Most annak lászodnak jelei, ha skandinávoknál nem is lepi meg a "lábát", akkor majd Urál hg. feletti központtal gyakorolhat befolyást az Európai régióra. 
Ez lehet a mostani csúszópályás idő folytatása vagy mint korábban taglaltam inkább az Észak-Amerikai hidegmag mentén futnak majd a ciklonok karjai és a kontinensre rátelepszik az Ék Eu. az. száraz, verő fényes napos hideggel. kacsint Ha porul jánánk rosszabbik esetben gyenge déli,délkeleti áramlással inverzió, majd Kárpát-medencében boritékolható egésznapos egészségtelen szmogos, jellegtelen, ködös időjárás..( fúújj..beteg ) ..míg tart az AC hajlam.
#71807
A következő kb. egy hét időjárása, de legalábbis a modellek térképein látható történések igencsak érdekesnek ígérkeznek. Egyelőre ez utóbbi tekintetben elég nagy káosz látszik, mégis, sok futás és több op. képeit figyelembe véve, egy csúszópályás alaphelyzet körvonalai tűnnek elő.
Persze, maga a csúszópályás szituáció nagyon instabil dolog, nem véletlen a modellek hezitálása. Ebbe az alaphelyzetbe ugyanis két "verkli" van "összeépítve" Először is, van egy atlanti komponense: egy ismételten a blokk felé tendáló félblokk, izlandi-brit ciklonnal, azori AC-al.
Másodsorban van egy szárazföldi összetevő, ami egy észak, északkelet-európai hideg anticiklonból és mediterrán ciklonokból áll. E kettő aránya, erőviszonyai határozzák meg, merre tendál végeredményben a felállás. Ha az első kerül túlsúlyba, az ék-i AC egészen visszaszorul keletre, a kontinens nagy részének vonatkozásában félblokkos, félzónás kép áll elő. A másik összetevő uralkodóvá válásával a mediterránná lett ciklon teljes, tartós lefűződése figyelhető meg az atlanti alacsony nyomású területről, hátoldali áramlásának összekapcsolódásával az északi AC előoldali hidegáramlásával. Ezzel ék-i hosszú légpálya jön létre a szárazföld középső része felett, térségünkben sarki-szárazföldi hideglevegő beáramlásával.
Megjegyzendő, hogy vélhetőleg két hidegmag, nevezetesen az észak-amerikai és az északnyugat-eurázsiai erőviszonyai határozzák meg döntően, hogy a csúszópályás szituáció melyik összetevője válik túlsúlyossá. Ha az első dominál, az atlanti összetevő lesz az uralkodó, ha az eurázsiai az erősebb, úgy a szárazföldi-mediterrán.
Fentiek előrebocsájtásával nézzük a konkrét helyzetet. Tegnap és tegnapelőtt voltak futások (GEM, GFS) melyek a második lehetőséget villantották fel: ék-i légpálya, térségünkre nézve határozott sarki-szárazföldi hidegelárasztás a jövő hét vége felé. Mára a mérleg nyelve az ellenkező irányba lendült. A jelenleg induló lefűződés még megtörténne, de az így létrejövő "ék-i AC, mediterrán ciklon" elrendeződés nem tartósodna, még kevésbé kapcsolódna össze a medi hátoldala az ék-i anticiklon előoldalával, nem jönne létre hideg ék-i légpálya. Az Észak-Atlantikumban gyorsan, erőteljesen süllyedő légnyomást adnak most a nagy modellek, az északi AC gyors meghátrálásával k felé. Emiatt az atlanti ciklontevékenység nem szorulna le a Mediterráneumba, nem lenne második alácsúszás: a csúszópályás felállás átmenetileg(?) megszűnne.
A kontinens nagy része vonatkozásában gyorsan a teljes blokk irányába menő félblokk, majd a blokkban térségünkre nézve előoldali pozició néz ki az űrtávlat határán. Ilyen jelenleg  a GFS:

Link     Link     Link

Megjegyzendő, hogy a többi modell inkább fenntartja a csúszópályát, tehát GFS verziója a potenciálisan előfordulható változatok szélső pontja.

ECM:     Link     Link     Link

GEM:     Link     Link     Link

Még két kép a fentiekhez:     Link
Feltűnő az észak-amerikai hideg terület túltengése. Ennek alapján nem túlságosan meglepő a "lelőhetetlen" észak-atlanti ciklontevékenység. Ugyanakkor az északkelet-európai, nyugat-szibériai hideg terület sem fejletlen, ezért lehet egyáltalán csúszópálya. Viszont ez utóbbi nem expanzív, átmenetileg visszahúzódhat keletre. Hogy az európai makrokép nem válik mégsem zonálissá, az se csoda. Az AO a pincébe megy, és ez már a sokadik ilyen futás:
Link

A közelebbi, jobban megfogható kilátásokra térve el lehet mondani, hogy a nemsokára kialakuló, lefűződő mediciklon hátoldala, az északi, északkeleti komolyabb hidegbetáplálás most már szinte bizonyos elmaradása miatt, nem fog jelentős hideg légtömeget tartalmazni.

ECM:     Link     Link     Link

GFS:     Link     Link     Link

Első megközelítésben az csak a Dunántúl nyugati fele számára jelent nagy valószínűséggel havazást, máshol vegyes halmazállapot, ill. inkább eső feltételezhető. Ha megnézzük a T925 térképeket, azt látjuk, hogy kedden napközben még az egész ország felett negatív értékek láthatók. Szerdán és csütörtökön nagyjából az ország nyugati kétharmada a 0 fok alatti, míg a keleti harmad az a fölötti értékek alá esik. Pénteken aztán nyugatról ismét előretörne, az ország legnagyobb részét elfoglalva, a fagy 925 hepán. Ehhez ECM szerint kedden nem tartozna csapadék. Szerdán dny felől csapadékzóna érne el, a Dunántúlon nagyobb, keleten kisebb csapadék-mennyiségekkel. A halmazállapot nyugaton szilárd lenne, középen feltehetőleg vegyes, egészen keleten folyékony. Csütörtökön a Dunántúlon még ígérkezik havazás.  Pénteken szintén nyugaton
lehet hó, de ekkor már délkeleten is mutatkozik csapadék, szintén hó formájában. Megjegyzendő, hogy nem nagy mennyiségekről van alapvetően szó, és külön kiemelendő még most is a bizonytalanság.
#71806
Érdekes lehetséges trend.  szegyenlos - de még semmi sincs maradéktalanul boritékolva. 

Skandináv magasnyomás jelei már látszanak,de a magasnyomás központja a lényeg. S az még se a ECM-en se túl biztos, a GEM elvetemült verzióval nem foglalkoznék,de meglátásom szerint makroszinoptikai helyzetképek korai észrevételéhez jó a modell, de részeleteiben ( hőmérséklet,csapadék) nem igazán. Erősen csapong, sőt túlozz. 

Ha csak a nyomást veszzük alapul igen valószínű, hogy lesz skandináviai maganyomás kiépülése, csak ugy ránk nézve nem mindegy milyen központtal. 
Nahh meg:

- Meddig? szegyenlos

Az a böhöm mediterrán ciklon miatt aggódnék, hál' az égnek addig 1000x változik majd a felállás.
Az AO a pincébe tart, s a sarkok felől kiáramló "brutális" nevezzünk inkább markáns hidegöblitések szépen lassítják a NAO korrelációs területeit is. 
Tehát ha az indexek szemszögéből nézem nagyon dolgozik az Észak-Sark,hogy Európára rántson egy jó adag hideget. Negatív NAO esetén beáll az óceánra a magas AC hajlam, aztán vagy Nyugat- vagy Közép-Eu. fog a hideg szakadni. 

Legalább is hazánkra nézve, aki Közép- és Nyugat Eu.-i rácspontokat néz össze-visszaságot lát, pedig nincsen.  Csupán a dny-atabbra helyeződött Ac utat nyitott a nyugatot is elérő hidegöblitésnek, ami beindította a medigyárat. 

Hosszútávon pedig északról magasnyomás terjeszkedik Eu. felé, tehát "szorul a hurok".
- és nagyon nem mindegy hol lesz egy-két kulcsfontosságú blokkoló anticiklon központja. 
#71805
71782. hozzàszólásomban, majdnem 1 hete megemlítettem a hullámzó frontrendszer lehetőségét, már akkor látszott az ECM-en,  hogy benne van a pakliban és a vele párosuló jelentősebb csapadék  (eső ,később latvanyhó) úgyhogy ezt az elmúlt  hetet sikerült elég jól fogni, igaz a csütörtök sokkal melegebb lesz, mint amilyennek akkor látszott, tehát tavaszias nap lehet nagy területen, észekkaleten is kienged a fagy
#71804
Egyelőre a Nyugat-Európa feletti magasnyomás peremén érkező melegfront határozza meg az időjárásunkat, majd fokozatosan az észak-európai  többközéppontú ciklonrendszer melegszektorába kerülünk.
Link   
Link
Ezért a a mai és holnapi napon is az átlagostól enyhébb, holnap kifejezetten tavaszias napunk lehet, tetőzik a januári kora tavasz, az ország déli területein akár +10, +13 fokot elérő maximummal, sőt kisebb körzetekben megkockáztatom, hogy elérjük a 14-15 fokot is. Északkeleten maradhat lényegesen hűvösebb, ott a legmelegebb órákban a határ mentén csak +1, +2 fok lehet a maxi.  Ehhez több-kevesebb napsütés is társul majd. Természetesen délnyugatira fordul a szél iránya és megélénkül, helyenként megerősödik.  Link

Ezt követően pedig hidegfront érkezik, északnyugatira vált a szél és nagy területen megerősödik, néhol viharossá fokozódik, már péntekre virradóan esőkkel, később vegyes csapadékkal, záporok mellett hózáporok, havas eső záporok alakulhatnak ki. Az Azori AC orrosodásából lefűződő magasnyomású centrum felénk helyeződik, 1020 hPa köré emelkedik a légnyomás.
Link 
Tőlünk délre a hidegfront hullámot vet és ehhez kapcsolódik majd egy sekély ciklon, lényegében nem egy klasszik mediciklonról van szó. Link
Ennek  áramlási rendszerében, átmenetileg kissé enyhébb, nedvesebb levegő érkezhet a magasban, legyengülő és keletiessé váló légmozgás mellett. Link   Tehát véget is ér gyorsan a felbokkból, félzónára váltó viharos északnyugati szeles, átmenetileg kora tavaszi időjárás.
Elsősorban az Alföld déli és keleti vidékein valószínű vasárnap többfelé gyenge havazás, hószállingózás az ECM alapján.  Link

A GFS mindkét verziója kiterjedtebb csapadékkal számol valamivel, de mérhetőbb mennyiség szintén az Alföldi, déli, és keleti súlyponttal látszik, amibe persze a Dél-Dunántúl is bele tartozik. Link  A friss operatív szinte országos csapadékot ad, de szerintem ennek kicsi a valószínűsége és már szombat estére teszi a kezdést.
Link

DE a lényeg viszont, hogy jövő héten azaz 20-a után is maradni látszik a hétvégén visszatérő tél! Az Észak-Atlanti teknőből lefűződő ciklonok által akár egy jó kis csúszópályás medis helyzet is megvalósulhat, és egyelőre nagy kérdés a lefűződő ciklon erőssége és annak mértéke.  120 óránál most így néz ki. Link 
144 óránál már látható, hogy a Skandináv-félsziget felett megjelenik egy egyelőre nem túl vérmes, 1020 hepás AC centrum. Link
Az Azori AC 168 órától is tartósan a kontinens észak részei felé orrosodik majd, illetve Észak- Északkelet -Európában egyre inkább a magasnyomás kezd majd teret hódítani, és az északkelet-európaivá váló AC-t fagyos, sarki létömegek kezdik kitölteni. 
Link

Kicsit erősebbé váló AC esetén már biztosabb lehetne a hidegelárasztás esélye, de a jelen futás az így is a tél felé hajaz, kilőtte azt a böszme ciklonális előoldalt. Emellett persze a tőlünk délre örvénylő és soron következő ezúttal már nagyobb kiterjedésű mediterrán ciklon áramlásában nedves léghullámok érkezhetnek, egy-egy nap a jövő héten azért benne van legalább kisebb havazások esélye, amiből még persze nagy is lehet ebből a távból tekintve. havazas
A cirkulációs kép egyre inkább az északkeleti, keleties áramlatok kialakulását kezdi pedzegetni a hónap utolsó hetére, amihez a társuló csapadék igen kérdéses tehát. Egyelőre kevés csapadék látszik, térségünkre a magas légnyomás központok nagyobb hatást gyakorolhatnak mint az alacsony vagyis ciklonális nyomásúak. Ebben a helyzetben bőven benne lehet a ködös, fagyos, zúzmarás téli idő is, ami bár nem túl izgalmas, de mindenképp az évszaknak megfelelő.


#71803
A következőben vagy havasan,vagy szárazon,de egyre keményebb téli modellfutásokra számítok.
Link
Igaz az indexek is folyamatosan változnak,de ez azért így meredek ami az AO-t illeti.Egyébként a modellek nagyot fordultak tegnapról mára.Érdemes lesz a mediket figyelgetni a modelleken,bőven benne vannak a legkeményebb forgatókönyvek is a mutatott makroképek szerint.ECM ENS kifejezetten érdekes,bár kétlem hogy este ugyanezt a képet látnánk majd rajta hosszabb távon.
#71802

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Külföldi idõjárási események (#10799)
#71801

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Külföldi idõjárási események (#1079laza
#71800
Sajnos egyre rosszabbul néz ki az összes modellen, amiről 2 napja írogattam. Gyengült a hidegadvekció és a kicsit keletebbre is helyeződött annak súlypontja. szomoru
#71799
Thermometer, csokito18:  kimerítő elemzések, eléggé eltérő következtetésekkel.  A friss GFS ENS-t végigpörgetve nekem úgy tűnik, hogy egyre nagyobb valószínűséggel elérkezhet a csúszópályás ciklonok ideje, ebben bőven megvan a medképződési potenciál, és ahogy az előbbiekben már elhangzott, szerencsére nem egy helyben álló, ´reménytelen´ előoldali pozícióval riogató ciklomokról lehet szó, hanem nyugatról kelet felé áthelyeződő, hátoldalukon viszonylag nagy mennyiségű hideg levegőt berántó képződményekkel lehet dolgunk. Így, ha minden igaz, a Kárpát-medencében (beleértve a síkvidéki részeket is) ebben a hónapban akár többfelé, újra fehér köntöst ölthet majd a táj. Habár az alpesi országokra igencsak ráférne már egy szárazabb időszak, az időjárási térképeket végigpörgetve nincsenek igazán jó híreim a számunkra, hiszen a többfelé amúgy is tetemes hótakaró a hónap második felében időszakosan újabb, tizen-centiméterekben mérhető nagyságrendekkel gyarapodhat majd. Ahogy minden jóból, a túl sok hóból is megárt a sok, így végeredményben annak szorítok, hogy csokito18 latolgatása jöjjön be, és a hónap vége felé szárazabb, csendes hideg időszak vehetné kezdetét. Főleg Ausztriában, az Alpok északi oldalán biztos vagyok benne, hogy nem vennék zokon, ha az idei télen már egy deka hó nem esne arrafelé, ám ha egy üzlet, vagy ha úgy tetszik, verkli, egyszer beindul,  még hosszú hetekig eltarthat, míg kezdetét veheti majd egy teljesen más típusú időjárási alaphelyzet. Ez még viszont, szerény meglátásom szerint, még jócskán odébb van/lehet még nevet
#71798
"későbbiekben lehetőséget ad igazán "zimankós" elrendeződések megjelenésére" 

Nekem csak annyi hozzáfűzni valóm lenne, hogy az anticiklon súlypontjának áthelyeződésével párhuzamosan most már Nyugat-Európát is el-el érik a meleg/hidegfrontok.

Különös tekintettel a hidegfrontra figyelnék oda,ahol az óceánon kint "tanyázó" magasnyomás beránt(/hat) maga alá némi hideget, amit a Földközi-tenger nyugati és középső medencéjében; különösen inkább a nyugati felében mediterrán ciklon tevékenység félfokozódásához vezet/vezethet. Európa nyugati és középső részén alacsony nyomás, míg messze előbb északkeleten majd inkább északon ilyen nyomás elrendeződés magasnyomású hajlam megerősödését vonja maga után. Mivel a modellek többsége ugyan nem adja - teljesen - ezt a fajta verziót elég egyértelműnek tűnik, hogy számomra ez fikció (lenne).
Pedig az AO jelentős bizonytalansága és ránk különös tekintettel számottevő hatást bíró NAO index stabil(!) pozitívja ezt valószínűsíti. Ráadásul most már a jól fejlett hidegdepo Amerikára is rá-rá csurran",tehát az AO jelentős szórása még nem feltételezi, hogy a következő adagot mi fogjuk kapni.

Itthon pedig, tehát marad az óceáni ciklonhajlam. De nem vonalzós felállás, hanem északnyugati. Az Ural térségében pedig szerintem teret fog hódítani a magasnyomás. Noha nem minden ciklon veszi a "kanyart" Európának, mégis úgy látom sokakkal ellentétben, hogy huzamosabb "enyhébb" időjárás jöhet.

A hidegöblitések súlypontja fokozatosan Nyugat - Európa felé tolódik, felénk pedig teret hódit a dél-nyugatiasabb légpályák, még ha egy ciklon előoldalán is átmenetileg,de nem leszünk a meridionális áramlási fázis "jó helyén". 
Persze nézőpont kérdése.nevet 
Változékonyság borítékolható, de amennyiben létre jön az Ural hg.-i magasnyomás,s az Izlandi ciklongyár is "békén hagyj" minket és csak a hidegdepo mentén rója köreit,akkor két magasnyomás közé szorult alacsony nyomású terület keleti peremén lehetünk, alkalmanként elérő frontokkal, s északkelet felől teret hódító magasnyomással. Nagy kérdés,hogy északkeletre felépülő Ac ( ha kiépül) tud e a Jeges-tengeri területekről hideg levegőt maga alá húzni, s azt ( kiszárítva) Európa keleti végei felé "tessékelni". Így megtörhet az átmeneti enyhébb északnyugati áramlásos korszak, amibe most csöppentünk (épp) és kezdetét veheti a szárazabb, anticiklonosabb ködre hajló vagy mázli esetén verő fényes napsütéses téli hideg. Ez inkább a hónap utolsó napjaiban lehetséges. Ez a mostani leendő "korszaknak" 7-10 napot adnék. Persze elnézve a jelenlegi ciklus hajlamát, az indexeket, s az elmúlt évek megszokott statisztikáját. szegyenlos Aztán inkább anticiklonosabb korszakot, északkeletről belógó vagy érintőleges magasnyomás térhódítására tenném voksomat a Kárpát-medencében. 
#71797
Az előttünk álló hét nagy részében folytatódik a nyugat, délnyugat-európai anticiklonnal, észak, északkelet-európai ciklonokkal jellemezhető, ény-i irányítású időjárás. Azzal az el nem hanyagolható különbséggel, hogy a ny-i AC a brit térségből d-re, dny-ra húzódik az Azori-szk. fölé: az áramlási kép átmenetileg zonálisabbá válik.

Link     Link     Link

Azonban mielőtt ez bekövetkezne, még lesz egy epizódszerű, de érdekes fordulata a szinoptikai képnek. A jelenleg fennálló (fél)blokkoló nyugat-európai, atlanti AC keleti oldalán  "legörög" egy erősen kimélyült északi ciklon. Igen erőteljes, gyors poláris expanzióval számolhatunk a következő napon,  az alacsony nyomások és a gyors áramlási zónák brutális erővel szakadnak térségünkre északról. Jellemző, hogy a mostani, 1010 hPa körüli légnyomásról holnap reggelre az ország egészén 1000 hPa alá esik majd a légnyomás, sőt az északkeleti határvidéket a 990 hPa-os izobár is "megnyalja" A ciklon hidegfrontja valamikor az éjszaka első felében éri el ény-ról az országot, és holnap délelőttig át is robog felette. A fronthoz fejlett csapadékzóna tartozik, ebből késő estétől sokfelé lesz majd eső, zápor. A 925 hPa-os hőmérséklet viszont csak a reggeli óráktól vált negatívba ény felől, addigra viszont jórészt elfogy a csapadék. Mégis, elsősorban a Dunántúli-khg. területén előfordulhat halmazállapot-váltás a reggeli órákban. A front mögött, a még mindig elég nedves légtömegben délután újra számolhatunk szórványos, záporszerű csapadékkal. Ennek halmazállapota ekkor már szilárd lehet: hó ill. graupel záporokra van kilátás. Ennek a Dunántúl északi felén a legnagyobb a valószínűsége, de máshol is előfordulhat futó hózápor, graupel vagy havaseső-zápor. Egyúttal megerősödik, a szélcsatornában időnként viharossá fokozódik az ény-i szél. A legmagasabb hőmérséklet országszerte 5 fok körülinek ígérkezik, késő estére viszont már a mérséklődő szél, kiderülő ég és a fölöttünk tartózkodó hidegebb légtömeg hatására az ország legnagyobb részén fagyni fog.
Kedd délelőtt, ill. a déli órákban az északnyugati áramlásban ismét enyhébb, óceáni levegő érkezik, a melegfront hatására ekkor -elsősorban a Dunántúlon- még számíthatunk gyenge, "sirató" hóesésre. Ez aztán  esőbe mehet át, ha addig el nem áll (ez utóbbi a valószínűbb)
A zonálisabbá váló cirkuláció ezúttal nem jelent majd tartós nyugatias légpályát, a jet a későbbiekben nagyon gyorsan újra behullámzik az előrejelzési térképek alapján. A változás 96 órától válik megfoghatóvá, ettől fogva egy köztes AC erősödik meg az észak-európai és az atlanti-óceáni ciklonok között.

Link     Link     Link

GFS-nél kevésbé kifejezett a köztes anticiklon, de 144 óránál azért itt is feltűnik.     Link

Az erősödő köztes AC az ECM-nél 168 órától keletiesbe fordítja az áramlási irányt, és ennek, de legalábbis a nyugati légmozgások megszűnésének köszönhetően az ék-i hideg nagyon lassan közelebb lopózna térségünkhöz.

Link     Link     Link     Link

Ez utóbbi kép már a "csúszópályás" felállás előszobája lehet. Megjegyzendő, hogy GFS ilyesmiről nem "tud", ez a modell most 192 órától visszahozza, és egyre meridionálisabbra fordítja az ény-i irányítású makroképet. 216 órától ebből az elrendeződésből nyugat-európai teknőt csinál, nálunk C előoldallal, de -főleg eleinte- nem túlságosan enyhével.     Link
Később aztán ebből GFS-nél is mediciklonos felállás lenne erősödő északi anticiklonnal, keleti légpályával, térségünket megközelítő északkeleti hideggel.    

 Link     Link

De ez persze már űrtávlat. Megjegyzendő viszont, hogy korántsem ez az első futás, amiben GFS és PARA az Észak-Atlantikumból a Földközi-tenger nyugati medencéjébe szakadó ciklontevékenységet, nálunk eleinte előoldalt, majd alácsúszást ad. Bár nagy időtávról van szó, de az említett kép ismételt jelentkezése elgondolkodtató. Modellösszkép alapján mindenesetre elmondható, hogy kb. 120 órától fokozatosan egyre meridionálisabbra vált a makrokép. Ez a későbbiekben lehetőséget ad igazán "zimankós" elrendeződések megjelenésére, de ez nem a jövő hét "története" A hét közepétől a végéig téli enyheséget "élvezhetünk", elsősorban a déli országrészben 10 fokot megközelítő, elérő maximum-hőmérsékletekkel. Számottevő lehűlésre jövő hét legvégén van először esély.
#71796
A 86-87-es télnél a 84-85-ös, de kiváltképp a 2002-03-as is jelentősen hidegebb volt, a hideg fokmérőjeként nem lehet tekinteni csak a január 12-13-i hóhelyzet alapján. 
#71795
Mielőtt kileheli magát az utóbbi másfél hetet is meghatározó északi típusú blocking, még a kedvében jár kicsit a konvektív csapadék kedvelőinek is... és zárul le ezzel a tél szempontjából egy nagyon gyümölcsöző időszak. Az utóbbi 5-10 nap ugyanis az ország legalább felén átlag alatti időt hozott hőmérsékletileg, de a pozitívban maradt Dunántúli területek sem búsulhatnak egyáltalán, mert hó és hózápor ott is volt bőven. Ez a tél eddig párját ritkítja Budapesten, máshol persze azért történtek komolyabb dolgok az utóbbi 6 szezonban is ennél.

Nem szeretnék a következő 10 nap minden mozzanatára kitérni, megkímélnék mindenkit egy másfél oldalas elemzéstől, de érdemes megemlítenem, hogy a hétvégén skandinávok felett kialakuló (kvázi) viharciklon és a hozzá tartozó gyors mozgású meleg, majd hidegfronti páros mögött ismét kapunk egy sarkvidéki hideglötty mixet, ami bár megjárta már az óceán feletti területeket is, így az alja nem lesz keményen fagyos, de a légoszlop átlag hőmérsékletét tekintve azért elég hideg lesz, utalok itt annak alacsony geopotenciáljára.

Ami miatt jobban tetszik ez (hétfő estétől szerda délig), mint a múltkori hózáporos helyzet:

- a hidegbeáramlás irányát tekintve a múltkorítól eltérően nem É-ről, hanem ÉNY-ről érkezik a változó nedvességtartalmú, sarkvidéki levegő (a fővárosnak kevésbé árnyékol be a Tátra, de a megszokott Dunántúli területekhez képest keletebbre is nagyobb számban és erősebb állapotban maradhatnak fent a hózáporok)
- a légoszlop alja annyira nem hideg, de alacsony a légoszlop geopotenciája (támogatja a viszonylag erősebb konvekciót, így nagyobb lehet a hózivatarok valószínűsége a múltkori alkalomhoz képest)

Ami egyértelműen hátrány, bár én ezt pont letojom, mert nekem többet számít a egy hózápor durvasága, minthogy minden egyes pehely megmaradjon, hogy nappal azért gyengén pluszban leszünk, bár egy-egy intenzív hózápor azért gyorsan vihet le a hőmérsékleten, illetve az éjszaka érkező hózáporokból maradhat is meg hó.

A távolabbi kilátásokhoz hozzászólva, mivel gyakran van szó az SSW-ről vagy MW-ről .... számomra nem úgy néz ki, mintha ennek valami extrém jelentősége lenne az időjárásunkat tekintve a jelenlegi kilátások alapján. Ilyen blockingok ezek nélkül is lazán elő tudnak fordulni, annyira keményen azonális képek azért jelen kiinduló adatokból azért nem látszanak, mint pl a 2017. januári vagy 2018. márciusi. Persze mint mindig, ez még változhat... valószínűleg hosszú ideig azért túl melegünk nem lesz.
#71794

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Globális jelenségek (#9757)
#71793

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Globális jelenségek (#9756)
#71792

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Globális jelenségek (#9755)
#71791

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Globális jelenségek (#9754)
#71790
3-4 hétbe is telhet mire megmutatkozik a szàmottevő hatása.
#71789
Lassan már látni kellene jeleit a sztratoszférikus felmelegedés vagy polar split várható hatásának nem? Már lassan a hónap közepe, de egyelőre se híre se hamva ennek, és pont miatt mondják a szakértők, hogy hideg folytatás lehet, de kérdés az, hogy bejön e egyáltalán.
#71788
10 napra az akkori futások alapján próbáltam felvázolni egy képet, ami továbbra sem esélytelen, sőt még mindig enyhébb idő látszik az átlagosnál, ebben persze most még eleinte ahogyan Snowhunter is írta lesz egy átmeneti kontinentális hideglötty, északkeleten kemény fagyokkal, majd a jövő héten amolyan se igazi tél, se igazi tavasz, átmeneti idő, nagy szelekkel, olykor esőkkel, északkeleten az átkeveréstől mentesebb napokon még fagypont alatti maxokkal akár, de a legmelegebb napokon is gyengén pozitív értékekkel, frontokkal, délnyugaton délen a legmelegebbel.
Tehát amit írsz teljesen igaz,  lentebb írtam, hogy megfigyeltem már és közel 4 évtized alatt csak sikerült valamit. nevet
99-et is lehet említeni, északkeleten 40-70 cm hó hullott, szélvihar is volt egy-egy nap, persze nem -10,-15 fokban havazott mint 87-ben, de az is egy cudar világ volt a lakosságra, elzárt településekkel stb. Így másik oldalról igazi csemege egy ilyen helyzet mint tudjuk. Azt megelőzőleg is enyhe időszak volt, január végén jött a hidegbetörés első hulláma.  DE még megannyi példát írhatnék, hogy ne csak mindig 87 legyen a porondon, bár ez nem az a fórum, így nem megyek bele. A lényeg, hogy most enyhébb időszak jöhet, aztán a görbe ismét lefelé indulhat el, akár kifejezetten emlékezetes események is lehetnek még ebből.  Ne feledjük február már a tél meggyengülése, a tavasz közeledtét jelzi, de sokszor a legkeményebb téli hónapunk annak ellenére. Szóval 1,5 hónap múlva verifikálhatunk mire jutottunk. Eddig ez a tél más mint az előzőek, több fantázia van benne, aztán majd meglátjuk mint írtam. kacsint
#71787
A 86/87-es télnél a 84/85-ös keményebb volt. Igaz, hogy a legendás hóvihar (lásd alább) miatt sokakban mélyebb nyomot hagyott.
#71786
Nincs olyan tél ahol a néhány napos,komolyabb enyheség ne lenne jelen nevetMég 86-87-ben is jelen volt...Persze nem hetekig! vidám
#71785
Az addig világos, de a latolgatásom 10 napra terjedt és 20-a körül, után meg is pedzettem a váltás esélyeit mint megfigyeléseimre alapozott tényezőt és amúgy több példával is alá lehetne támasztani a múltból ezt a megfigyelést, a helyzet pedig tényleg afelé tendál. Persze nem mindig jön be, mivel az időjárás már csak ilyen, de számtalan eset van.
Nagyon messzi még az a táv, az ECM most is tartja a viharos északnyugati légáralmást egy-egy napra, 60-90 km/h széllel. A napközben mérhető +3, +8, délnyugaton +10 fok körüli csúcsok pedig nem éppen kemény telet sugallnak. Északkeleten ott kevésbé érvényesül majd ezeknek az óceáni légtömegeknek a hatása, ezért ott az esetek többségének napközben is csak gyenge pozitív T max lehet. Azonban az ország jó részén 5 fok körül, vagy afölött, sőt mint említettem délen, délnyugaton akár 10 fok körül lehet.
Inkább a félblokkra hajaz egyelőre, nem egy tartós kora tavasz az összkép, de enyhébb a szokásosnál. Aztán 20-a felé közeledve és utána akár a teljes blokkba fordulás esélyei adottak lehetnek, és persze a mediterrán ciklongenezis is.
#71784
Nem sok esélyt látok a nyugati drift felerősödésére.Pont az Izlandi 1020-1025 hPa magasnyomás megjelenése fogja kibillenteni az egyensúlyából,s ekkor már a skandináv teknő is döglődni kezd,majd egyre inkább az ott lenyúló(Izlandtól keletre)sarki AC-nak szentelnek jelenleg több figyelmet a modellek,így attól keletre már nem fog tudni ciklon tevékenykedni,teljes makrováltást eredményezhet.Az Izlandi magasnyomás megjelenése egyebként meridonális áramlásba csusszanást eredményezhet nagy eséllyel,akár több meddel.
#71783
Szerintem se vonalzós lesz a nyugati áramlási kép, orrosodásokat és  gyengusz északnyugati áramlási képet látok a 12-20-a közötti időszakra.
Mivel a vasárnap-hétfői peremciklon után egy kontinentális hideglötty várható, ez konzerválódhat jövő hét keddtől.
Ez speciel újra előrevetíti a kelet-európai-síkság decemberben már ténykedő  hidegdepójának (Minszk: Link ) újra a Kárpát-medencéig eljutó hatását.
Íme újra a Vereckei-hágó felszíni t-diagramja, beszédes: Link
Ez rácspontomé: Link

Azaz a Kárpát-medence északkeleti harmadában a tél nem akarja a hadállását feladni.
#71782
Az elkövetkező időszakban változik felettünk a cirkuláció. Ha nem is lesz egy gyökeres fordulat, de mindenképp a zonálisabb áramlási kép kibontakozása figyelhető meg. Nem a "vonalzós" változata, félblokk, félzóna felé billen inkább.
A most még majdnem a Brit-szigetek feletti középponttal elhelyezkedő AC és a tőle keletre érkező ciklonális peremhullámok határozzák meg a medence időjárását. A középpontjukkal tőlünk északra haladó ciklonok meleg,hideg, esetleg okkludált frontjai érintenek, illetve el is érnek minket. Leginkább óceáni esetenként maritim vagyis tengeri eredetű légtömegek váltakozása valószínűsíthető hosszabb távon.  A növekvő bárikus gradiens hatását jól tükrözi a szél előrejelzés, miszerint nem ritkán élénk, erős, helyenként viharos légmozgás várható, aminek iránya délnyugati és északnyugati között változhat.  Lényegében az AC már 120 óránál délnyugat-északkeleti tengelyűvé válik, ugyan itt még látható egyfajta orrosodás a hidegfront után Link
168 óránál már az AC centrum az Azori-szigetek felett helyezkedik majd el. Link
Ezt követően pedig hullámzó frontrendszer okozhat kiadós esőzést, ugyanis enyhe maradhat az idő eleinte. Utána az időszak végén ugyan ismét érkezhet hidegebb levegő, de kemény téli periódus egyelőre nem látszik.
A NAO index Link pozitív tartományát erősíti az  Azori AC elég masszívvá váló mivoltja, valamint az erős atlanti (izlandi) ciklontevékenység is. Az AO az inkább lefelé szór éppen. Link
Megfigyeléseim szerint 20-a körül és nem sokkal utána szokott lenni egy újabb fordulópont januárban. Nem egy tél volt már, amikor 20-a körül és kicsivel utána történt erősebb hidegbetörés vagy alakult ki komolyabb mediterrán ciklon, és okozott nagy havazást. Előtte viszont a január első, vagy második fele zonális áramlatokat, óceáni levegőt hozott.
Tendenciáját tekintve a dolgoknak a jövő heti enyheséget értelemszerűen előbb-utóbb lehűlés követheti, már csak annak mértéke és tartóssága kérdés, illetve az, hogy kialakul-e ténylegesen mediterrán ciklon és mennyire lesz erős az északkelet-európai hidegdepó, egyáltalán maga a ciklon ha jelen lenne, mennyit hideget tudna magával berántani. Belátható 10 napban erre nem sok esélyt látok, sőt erősödhet a nyugati drift, de kissé görbülhet északi, északkeleti irányúvá a pálya az Azori AC észak felé terjeszkedésének következtében, így az Izland felől északkelet felé rohanó ciklonok Kanada, az Egyesült-Államok keleti partvidékei felé indíthatják meg a hideget.
Az időszak végén megjelenő hidegmag Kanada keleti részén a Hudson-öböl térségében nem túl jó előjel, persze nagyon messze van még, így addig a változás jogát fenntartja.  Azonban elnézve a hemiszféra északi részének 850 hepás hőmérsékleti és nyomási viszonyainak alakulását hosszabb távon nem annyira kecsegtető. Link
#71781
Ezzel én is egyetértek pár napja, a sarkkörön belüli nyomásátrendeződések is erre következtetnek. Nagyjából 20-ától már várhatóak, láthatóak, érezhetőek lehetnek vagy lesznek a változások.  Ez valószínűleg összekapcsolódik azzal hideg fázissal, aminek február első hétvégéje környékén így is úgy is jönnie kell.
#71780

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Meteorológiai társalgó (#425040)
#71779
Lehet valami keszul az AO nagyon lezuhant, a NAO meg nem, de mar az is mintha latna valamit. nevet
Link
Link
#71778
Link
Az előttünk álló hét igazi, mérsékelten télies időjárást hoz. A mi (Dny-Dunántúl) szempontunkból azért ez nem komoly télnek tekinthető helyzet lesz. Ény-i irányítás, amely rövid időre É-i, Ék-ibe vált majd ugyan-ekkor felénk is lehet rövid ideig tartó keményebb intermezzó, de gyorsan vissza is rendeződik majd a hétvégére a fennálló alaphelyzet. Majd a jövő hét néhány napos enyhülést, de csak átmeneti enyhülést fog hozni. Azt követően majd egy komolyabb átrendeződés indulhat el Európa időjárási alaphelyzetében. A Földközi-tenger nyugati medencéje is végre aktivizálódhat majd, azaz med. ciklonok indulhatnak el keleti irányba, melyek Közép-Európa déli-délnyugati részének is alapjaiban meghatározhatják majd az időjárását. Közben Ény-Eu. felett marad a blokkosodási hajlam, valamint Skandinávia felett is tartósan nagy mennyiségű hideg levegő gyülemlik fel. Mindezek eredményeként igazi TÉL köszönthet be talán országosan is hazánkba jan utolsó dekádjában, mely február elején még inkább kibontakozhat majd!havazashideg
#71777

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Meteorológiai társalgó (#424597)
#71776
Jó, hogy ismét visszatértél, szerinted a január maradhat csapadékos és hideg?
#71775
Rövid és középtávon (tehát a jövő héten) marad a brit-atlanti AC-al, annak keleti peremén ény-ról dk felé "legörgő" ciklonokkal, fél és teljes blokk közötti ingadozással jellemezhető makrokép. Kedden közelíti meg északnyugatról térségünket egy ilyen ciklonális hullám:

Link     Link

Szerdára teljessé válik a blokk, a kontinens középső részén szép teknő jön létre egy mediterrán és egy északi cikloncentrummal:

Link     Link     Link

Majd csütörtöktől újabb  ciklon-legördülés, amely azonban már nem fut ki végig, az alacsony nyomás nem a kontinens belseje felé mozog, hanem északon, északkeleten marad. Ez már jelzi a következő makroszinoptikai változást, az ény-i irányítású makrokép "szétcsúszását", a brit AC délre kenődését, a cirkuláció zonálisabbá válását. De ez utóbbi már nem a jövő hét történése.

Link     Link     Link

Link     Link     Link

A gyakran közelünkbe kerülő alacsony nyomások azt eredményezik, hogy az előttünk álló hét nagy részében ciklonális hatások uralkodnak majd. Változékony, gyakran csapadékos,  mérsékelten hideg, illetve kissé enyhe idő a legvalószínűbb. Az északnyugati irányítás jellegzetessége következtében a hidegebb idő országunk északkeleti, míg az enyhébb a nyugati, délnyugati részén valószínű. A szerdára várható, ciklonrendszeren belüli pozícióhoz képest a modellek most elég kevés csapadékot jeleznek erre a napra. A csapadék halmazállapota kissé bizonytalan, bár 925 hepán végig negatív hőmérséklet látszik most, a keddi napot kivéve, mikor a magasban átmenetileg kelet felé meghátrál a hideg. A keddi, az ország északi, majd középső és keleti részeit érintő csapadékhullás sokfelé havazással indulhat, ami aztán nyugat felől havasesőbe, esőbe megy át. Szerdán már ismét kisebb havazás, gyenge hózáporok lehetnek.
A következő csapadékos etap pénteken veheti kezdetét az északnyugatról beáramló nedvesebb, csak alig-alig enyhébb levegő hatására. A csapadék hónak ígérkezik.

Ami a hosszabb távot illeti, érdemes lesz megfigyelni, hogy reagál a makrocirkuláció a major sztratoszférikus melegedésre, a poláris örvény gyengülésére, esetleges szétesésére. Ez a nyugati sodrás erős csökkenését, blokkhajlamot, északkeleti áramlásokat hozhat magával január folyamán. Ez "ráülhet" a januárban amúgy is általában jellemző meridionális hajlamra. Mindebből kifolyólag azt feltételezem, hogy a jelenlegi félblokk/atlanti blokk helyzet szétcsúszása, a  makrocirkuláció zonális irányba való eltolódása alighanem átmeneti jelenség lesz. Az űrtávba "látó" GFS és PARA 300 óra után csakugyan vissza is hozza a blokkot. Természetesen ez egyelőre csak lehetőség, de fenti meggondolások miatt figyelni kell rá.
A meridionalitásnak nyugati teknős formája, nálunk erős C előoldali d-i, dny-i áramlásokkal (ami felmerült a latolgatásokban) egyelőre nyomokban sincs a modelltérképeken, így ezzel a verzióval egyelőre nem kell foglalkozni. Ez egyébként is késő tavaszi, nem pedig januári tipikus felállás. Annyi megjegyzésem mégis van ehhez, hogy a nyugati drift gyengélkedése mellett, jelentős északkeleti hidegdepó jelenlétében ez csúszópályás, C "alácsúszós" helyzetbe torkollhat.
#71774

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Meteorológiai társalgó (#423923)
#71773
A szerda hajnali front is nagyon ígéretes konvektív események szempontjából - legalábbis a GFS szerint.

30-34 fokos VT, örvényességi mezők, labilitás.

beillesztett kép

#71772
Rövidtávon nézelődve érdemes beszélni a holnapi eseményekről is. Bevallom én kicsit csalódott vagyok a város északi részén történt események miatt, de Budapestnek sok tőlünk szerencsésebb része élvezheti a vastagabb hópaplant, ami engem bár nem vígasztal, de azért irigykedve olvasom és nézem, ahogy mások örülnek vidám. Elég gyümölcsöző melegfront ez a mai sok helyen, talán kicsit tovább és nagyobb területen tart ki a hideg, mint ahogy az eredetileg kinézett, így északnyugaton nem csak a Bakonyban, de síkvidéki területeken is nagyon szép hótakaró alakult ki. Persze most jön majd némi enyhülés átmenetileg, de ekkora hótömeg azért nehezebben fog teljesen elolvadni.

A melegfront átvonulása után nagyon gyorsan utoléri a hidegfront a témát, a ciklonunk tőlünk keletre eléri a végstádiumát, már csak egy okklúziót tartalmaz  majd Link és ezzel párhuzamosan egy magassági hidegörvény is lefűződik a tőlünk keletre lévő teknőről Link , aminek köszönhetően beáll az északi áramlás. Ezzel változó nedvességtartalmú és egyre hidegebb levegő érkezik. A holnapi események okozója ez a makrohelyzet és az orográfiai adottságainknak köszönhetően kialakítja a jól megszokott Duna-Tisza közén keletről nyugatra tartó konvergenciát, ami mentén kisebb havazások, beágyazott hózáporok jöhetnek létre Link .

Ezek mellett a szokásos Dunántúl leginkább nyugati területeit érintő sávban és az északkeleti csücsökben is lehetnek újra hózáporok.

Ami a csapadékot illeti, szerintem a Duna-Tisza köze Tiszához közelebbi részén, nagyjából a Jászberény-Szolnok-Szeged vonal környékén várom a legaktívabbnak a csapadékot és még az is lehet, hogy Budapestet is megcsípi majd, de nyilván nem mi leszünk ismét főszerepben, pláne nem a város északi része, ahol én is lakom.

Ezeken a területeken azért lepel-3 cm hó hullhat, de napközben azért olvadni fog... viszont sötétedés után még aktív marad az összeáramlás.

#71771
Természetesen nem gondolom, hogy csak Európa lehet a célpont, egyetértek, hogy hideg szempontból kerülhetünk a rossz oldalra is, sőt lehet majd ellaposodik az egész helyzet, gyengébb marad a sarki AC, ahelyett, hogy erősödne, vagy nem kapcsolódik össze délebbi AC-vel stb. Többhetes előréket azért linkeltem, mert pl. az ECM a tavalyi polar split után meglátta már a 3. hétre előre a szitut. Majd a modellek tendenciáit kell figyelni ezügyben a következőkben. nevet
#71769
Tartalmas hozzászólás. nevet
A végén jól belenyúltál a tutiba. A CFS-t azért fenntartással kezelném. 
Az Északi sarkköri AC kevesebb mint 48-72 óra múlva kezd formát ölteni, de kifejezetté 96 óra múlva válik. Igy igazság szerint látszik amiről írsz, lentebb szinte egyszerre írtuk majdnem ugyanazt. vidám
Én hsz.linkje: Link

Annyival nem értek veled egyet, hogy nem törvényszerű,hogy csak felénk szakadhat le a hideg. A következő "kanyart" kaphatja nyugodt szível az USA. De landolhat az Atlanti - óceánon is, ami akkora bődületes előoldalt generálna, hogy nálunk futószallagon érkezne délnyugatról a "tavasz". Persze ez az utóbbi lefűződés igen csak nagy pocséklás lenne,s valószínű elcseszné az idei (hátralévő ) tél jelentősebb részét.
Szeretem ha más is észreveszi a változás előjeleit. 
Ez már az lesz. - csak mondom szerintem nincs még "lefixálva" hova szakad le a hideg.

Még valami: "hosszabb távon ez még bekövetkezhet, és a létrejövő sarki AC-t jelentősen megerősítheti, egy nagy poláris AC-t létrehozva. " - űrtávlatban a modellek ezt adják. A "hosszabb táv" meg betyár dolog,mert most nekem az a gyanúm, hogy ebből a mostani hidegöblitésből Európában enyhülés lesz, ami szinte törvényszerű a mértéke és hossza erősen kérdéses még.
#71768

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Meteorológiai társalgó (#423304)
#71767
Utolsó kiegészítésnek még két hőmérsékleti térkép az ECM és CFS 4 heteséből, amin jobban látszanak a hőmérséklet anomáliák: Link    Link

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2024-10-05 10:18:52

Pusztavám - Május 1 utca (216,3 m)

11.0 °C

00002

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

129252

Hírek, események

Szélvihart hoz a Dunántúlra a mediterrán ciklon

Szélsőségek | 2024-09-13 19:04

pic
A mediterrán ciklon nem csak sok esőt és lehűlést, hanem nagy szelet is hoz, főként a Dunántúlra.