Globális jelenségek
A nagy változásban tényleg közrejátszhat, hogy a Golf-áramlatban van egy kis geller: Link Link hidegebbek az óceánok környékünkön, másfele megy a melegebb víz és a Barents-tengeren még tetõzik a jégkiterjedtség, pedig globálisan már pár hete csökken. Eredménye lehet a negatív NAO és AO, fõleg utóbbi Link valamint a kemény amerikai-európai hidegek, retrogád mozgású atlanti ciklonok, blokk AC-k.
Kell még pár év, a napfolttevékenység vizsgálatához is, kíváncsi leszek, mi várható a közeljövõben.
Kell még pár év, a napfolttevékenység vizsgálatához is, kíváncsi leszek, mi várható a közeljövõben.
Félreértettél. Én nem a következõ jégkorszak kezdetét harangoztam be. Pusztán a nyomási mintázat hasonlóságát emeltem ki.
Volt cikk róla, hogy ez a hideg a globális felmelegedés újabb bizonyítéka, nem? Szóval jön az a globális felmelegedés, nem kell aggódni
Ez a március tényleg rendkívüli, de tavaly meg bõven meleg volt, a telünk langyos volt, extrém hótakaró ugyan többször is kialakult (Ny-on), de átlag alatti se nagyon volt. Azért egy jégkorszak, vagy lehûlõ tendenciát másképp képzelnék el.
Persze a sarki jég drasztikus csökkenését tényleg érdemes vizsgálni, hiszen (függetlenül az okától) biztos nagy hatással van az áramlási rendszerekre (61-90 zonális irányítású évei nagy sarki jéggel járnak együtt?). Ennek hatása persze nem merül ki a "hidegebb tél", "melegebb nyár", "több vihar", "sok hó", "nagy fûtésszámla" kapcsolatokban, hiszen hatásuk millió változással járhat, ráadásul a szubjektív faktortól is meg kell szabadulni (egy enyhe tél is jelenthet hatalmas változást egy másik enyhe télhez képest, pláne egy apró magyarországnyi területre nézve). Ezen felül éves, több éves "ellenpéldák" rondíthatják az adatainkat, melyek ugyanakkor teljesen beleférnek az elméletbe - csak az ellenvélemény kíméletlenül kihasználja (mint most a hideg márciust pl. a globális felmelegedés ellen). Ehhez tehát évtizedes adatsorok kellenek, sok olyan kutató, aki az életét szenteli ennek, és sok nyitott ember, aki bölcs és kritikus marad, nem pedig észreveszi, hogy ha a márciusi csapadék kétszeresét átszámítja Kelvin-fokba, akkor 90%-os valószínûséggel megkapja a decemberi T átlag harmadát stb. aminek túl sok haszna ebben a formában nem lesz...
Ha például igaz a 30 éves periódus elmélete, és becsúszik egy 10 éves periódus, bõven jó lehet még az elmélet (kiindulva abból, hogy igaz, de ezt nem állítom!). Cauchy írta, hogy a véletlen mûködésû rendszerekben az ember mindig is szimmetriát, periódust, ismétlõdést keres, ennek a csábító kényszerét nagyon nehéz legyõzni. Régen mondtam már ezt a példát: dobjatok fel egy érmét 30-szor, és keressetek benne ismétlõdõ mintázatot. Találni fogtok, és némi belemagyarázással (1-2 hibás szakaszt kimagyarázva) gyakorolni lehet, milyen egyszerû ezeket elõállítani - a folyamat is jobban megérthetõ. Az éghajlat erre még jobb terepet kínál, hiszen tele van adattal, ezek nem pontosak és a sok káoszban könnyû hamis tudósok hangzatos mintáit elhinni.
No de kicsit messzire kanyarodtam
A Balaton vízszintjére még egy jó példa: Link milyen szépen helyreállt a csapadékos 2-3 hónaptól! Erre is van jó matematikai gyakorlat: dobáljatok 6 oldalú kockával, és ez legyen a csapadékmennyiség évente. Fogtok olyan szakaszokat találni, ahol kiszáradna a Balaton, de végül helyreáll a rend. Ez nem a természetes visszakorrekció eredménye az oly figyelmes természettõl, hiszen igazából totál nem érdekli a kockát sem, hogy az elmúlt hat dobás összege csak 9... A magyarázat az "átlag" szóban és a nagy számok törvényében keresendõ (tételek, matematikai bizonyítások, valószínûségi szabályok tartoznak ide).
Ez a március tényleg rendkívüli, de tavaly meg bõven meleg volt, a telünk langyos volt, extrém hótakaró ugyan többször is kialakult (Ny-on), de átlag alatti se nagyon volt. Azért egy jégkorszak, vagy lehûlõ tendenciát másképp képzelnék el.
Persze a sarki jég drasztikus csökkenését tényleg érdemes vizsgálni, hiszen (függetlenül az okától) biztos nagy hatással van az áramlási rendszerekre (61-90 zonális irányítású évei nagy sarki jéggel járnak együtt?). Ennek hatása persze nem merül ki a "hidegebb tél", "melegebb nyár", "több vihar", "sok hó", "nagy fûtésszámla" kapcsolatokban, hiszen hatásuk millió változással járhat, ráadásul a szubjektív faktortól is meg kell szabadulni (egy enyhe tél is jelenthet hatalmas változást egy másik enyhe télhez képest, pláne egy apró magyarországnyi területre nézve). Ezen felül éves, több éves "ellenpéldák" rondíthatják az adatainkat, melyek ugyanakkor teljesen beleférnek az elméletbe - csak az ellenvélemény kíméletlenül kihasználja (mint most a hideg márciust pl. a globális felmelegedés ellen). Ehhez tehát évtizedes adatsorok kellenek, sok olyan kutató, aki az életét szenteli ennek, és sok nyitott ember, aki bölcs és kritikus marad, nem pedig észreveszi, hogy ha a márciusi csapadék kétszeresét átszámítja Kelvin-fokba, akkor 90%-os valószínûséggel megkapja a decemberi T átlag harmadát stb. aminek túl sok haszna ebben a formában nem lesz...
Ha például igaz a 30 éves periódus elmélete, és becsúszik egy 10 éves periódus, bõven jó lehet még az elmélet (kiindulva abból, hogy igaz, de ezt nem állítom!). Cauchy írta, hogy a véletlen mûködésû rendszerekben az ember mindig is szimmetriát, periódust, ismétlõdést keres, ennek a csábító kényszerét nagyon nehéz legyõzni. Régen mondtam már ezt a példát: dobjatok fel egy érmét 30-szor, és keressetek benne ismétlõdõ mintázatot. Találni fogtok, és némi belemagyarázással (1-2 hibás szakaszt kimagyarázva) gyakorolni lehet, milyen egyszerû ezeket elõállítani - a folyamat is jobban megérthetõ. Az éghajlat erre még jobb terepet kínál, hiszen tele van adattal, ezek nem pontosak és a sok káoszban könnyû hamis tudósok hangzatos mintáit elhinni.
No de kicsit messzire kanyarodtam
A Balaton vízszintjére még egy jó példa: Link milyen szépen helyreállt a csapadékos 2-3 hónaptól! Erre is van jó matematikai gyakorlat: dobáljatok 6 oldalú kockával, és ez legyen a csapadékmennyiség évente. Fogtok olyan szakaszokat találni, ahol kiszáradna a Balaton, de végül helyreáll a rend. Ez nem a természetes visszakorrekció eredménye az oly figyelmes természettõl, hiszen igazából totál nem érdekli a kockát sem, hogy az elmúlt hat dobás összege csak 9... A magyarázat az "átlag" szóban és a nagy számok törvényében keresendõ (tételek, matematikai bizonyítások, valószínûségi szabályok tartoznak ide).
Azért hogy elkenõdne a szája a sok globális felmelegedés-hívõnek, ha még május végén is havazgatna Európában!
Aztán a június amolyan március elejei idõt hozna, végül júliusra már majdnem beérne a korai cseresznye.....amikor bejönne egy -5 fok és rommá fagyna minden!
Egyébként ezt olvasva gyorsan visszanéztem az 1958-as márciust, amikor az egyetlen olyan nap volt 1901 óta, amikor Nagykanizsán negatív T max volt egyetlen nap erejéig.
(Ugye most 3 napon át volt negatív T max -2-3 fokokkal.)
Akkor ugyanígy nem akartak szûnni a hidegbetörések, csak jött le a hideg egymás után, mintha sosem akarna megszûnni!
Szóval akkor is volt március 15 és március 31 között egy helyben toporgó ciklon az Atlanti-óceánon, sõt, visszafelé is mozgott ugyanúgy, mint ahogy most.
Annyi, hogy ott 24 óránként van egy térkép, de azért 1-2 napot ott is visszafelé ment.
Aztán abból sem lett jégkorszak.
Más kérdés, hogy utána jött a 60-tól 90-ig tartó kiegyenlítettebb, nyugati áramlásosabb idõszak.
Szóval lehet, hogy ez a helyzet után lassan vége ér ez az õrült idõjárás, és kissé kiegyenlítettebb lesz?
Az vicces lenne, most mindenki majd várja a jégkorszakot, aztán 1-2 év múlva zonális enyhébb telek lennének!
Mint ahogy azt hitték a tudósok, hogy a 2003-as aszályos év után bele kell vezetni a Rábát a Balatonba, aztán koppantak 2005-ben, amikor meg majdnem kiöntött a Balaton.
2006/2007 tele után azt hitték, mostantól aztán olyan enyhe telek lesznek, hogy még a búza sem kapja meg a téli hidegigényét, aztán meg lehet nézni milyen telek vannak.
Várták a globális felmelegedést, erre olyan szélsõségek vannak, hogy a melegedés mellett eltörpülnek.
Most majd várják a jégkorszakot, szóval pont fordítva lesz!
Aztán a június amolyan március elejei idõt hozna, végül júliusra már majdnem beérne a korai cseresznye.....amikor bejönne egy -5 fok és rommá fagyna minden!
Egyébként ezt olvasva gyorsan visszanéztem az 1958-as márciust, amikor az egyetlen olyan nap volt 1901 óta, amikor Nagykanizsán negatív T max volt egyetlen nap erejéig.
(Ugye most 3 napon át volt negatív T max -2-3 fokokkal.)
Akkor ugyanígy nem akartak szûnni a hidegbetörések, csak jött le a hideg egymás után, mintha sosem akarna megszûnni!
Szóval akkor is volt március 15 és március 31 között egy helyben toporgó ciklon az Atlanti-óceánon, sõt, visszafelé is mozgott ugyanúgy, mint ahogy most.
Annyi, hogy ott 24 óránként van egy térkép, de azért 1-2 napot ott is visszafelé ment.
Aztán abból sem lett jégkorszak.
Más kérdés, hogy utána jött a 60-tól 90-ig tartó kiegyenlítettebb, nyugati áramlásosabb idõszak.
Szóval lehet, hogy ez a helyzet után lassan vége ér ez az õrült idõjárás, és kissé kiegyenlítettebb lesz?
Az vicces lenne, most mindenki majd várja a jégkorszakot, aztán 1-2 év múlva zonális enyhébb telek lennének!
Mint ahogy azt hitték a tudósok, hogy a 2003-as aszályos év után bele kell vezetni a Rábát a Balatonba, aztán koppantak 2005-ben, amikor meg majdnem kiöntött a Balaton.
2006/2007 tele után azt hitték, mostantól aztán olyan enyhe telek lesznek, hogy még a búza sem kapja meg a téli hidegigényét, aztán meg lehet nézni milyen telek vannak.
Várták a globális felmelegedést, erre olyan szélsõségek vannak, hogy a melegedés mellett eltörpülnek.
Most majd várják a jégkorszakot, szóval pont fordítva lesz!
Egy érdekes jelenségre hívnám fel a figyelmet: Az Atlanti óceáni ciklon semmit sem halad kelet felé, sõt, holnap retrográd mozgással nyugat felé elindul vissza! Szombatig nyugatnak tart, majd ismét vesztegelni kezd. Hétfõ: Izlandi minimum sehol, magasnyomás Izland és Skandinávia között. Észak-Skandináv ciklonrendszer. Aki olvasta Bjerknes rekonstrukcióit, az tudja, hogy egy a Kis-Jégkorszak nyomási musztere.
A -25 és +40 már éppen kilengés, hiszen a 70-es évekig a múlt században alapvetõen -35 és +35 között szóródtak. A melegedés itthon és globálisan nem kétséges, az elmúlt 150 évben a Földön +0,8-del nõtt a hõmérséklet.
Az már egy másik kérdés, hogy ez mennyire természetes folyamat, mennyire az emberi beavatkozás következménye? Valóban beszélhetünk hokiütõ effektusról? Fog-e gyorsulni a felmelegedés? Egyelõre stagnáló (VáraljaMet, 7856-os bejegyzés grafikája), de 2020 és 30 körül ismét melegedõ szakaszba lép? Ismét 0,4 körüli értékkel fog melegedni 2-3 évtized alatt? A jelenlegi ismeretek alapján azonban komolytalannak tûnik, hogy a század végéig 3 vagy esetleg még több fokkal emelkedjen a hõmérséklet.
Az már egy másik kérdés, hogy ez mennyire természetes folyamat, mennyire az emberi beavatkozás következménye? Valóban beszélhetünk hokiütõ effektusról? Fog-e gyorsulni a felmelegedés? Egyelõre stagnáló (VáraljaMet, 7856-os bejegyzés grafikája), de 2020 és 30 körül ismét melegedõ szakaszba lép? Ismét 0,4 körüli értékkel fog melegedni 2-3 évtized alatt? A jelenlegi ismeretek alapján azonban komolytalannak tûnik, hogy a század végéig 3 vagy esetleg még több fokkal emelkedjen a hõmérséklet.
Már sokszor leírtam, hogy a Földön irdatlan vízmennyiség van (alighanem ilyen, ehhez hasonló égitestrõl nem tudunk) és a légköri folyamatok kulcsa az óceán és a légkör vízpárája. Szerintem a CO2 tartalom jelentõsége túlzott, bár 1-2 %-ban felelõs lehet bizonyos folyamatokért (akár felmelegedésért). Jelenleg kb. az a politikai nagyhelyzet, hogy az agyakba bemosták, hogy 98 %-ban a CO2 növekedése felel mindenért (hidegért,melegért), pedig szerintem csak a hideg vagy meleg miatt csökken vagy növekszik, hisz az óceán és bioszféra tartalmazza a mobil szén legnagyobb részét és abból jut ki (ill. oda be) a légköri CO2. Al Gore hívei szerint a nyúl viszi a puskát, vagyis a légköri CO2 irányítja az óceánt és nem fordítva, pedig a tömege úgy aránylik hozzá, mint mákszem a Himalájához.
A Föld története a légkör kilengéseivel van tele, de a kilengések azért egy egyensúly körül szóródnak hosszû távon. Más bolygók esetében, ahol van légkör, tudtommal nem állt vissza az inga, hanem vagy felforrósodtak, vagy jégbe fagytak végérvényesen. Nálunk is ez lett volna, ha a szárazföldek döntõ uralomra jutnak. Bekavarnak a légkörbe, ha nagyon egy helyben csoportosulnak, de most aránylag szétszóródtak. A legnagyobb Eurázsia bizony szélsõséges (Szibéria,Turáni -alföld,Tibet) is, a tengerek nagy távolsága miatt (nem is nagyon laknak a belsejében). A nagy kataklizmák (óriásvulkán kitörések, eljegesedések, égitest becsapódások, özönvíz) után a légkör szerencsénkre mindig visszanyerte középállását, ami körül szóródik ugyan most is rendesen, de a medián maradt. Nem jó, ha nagy az amplitúdó, de még rosszabb, ha elhagyja a közepet, vagyis nem -25 és +40 között lenne az országos T szórás, mint tavaly, hanem mondjuk -15 és +50, vagy -35 és +30 közt.
A Föld története a légkör kilengéseivel van tele, de a kilengések azért egy egyensúly körül szóródnak hosszû távon. Más bolygók esetében, ahol van légkör, tudtommal nem állt vissza az inga, hanem vagy felforrósodtak, vagy jégbe fagytak végérvényesen. Nálunk is ez lett volna, ha a szárazföldek döntõ uralomra jutnak. Bekavarnak a légkörbe, ha nagyon egy helyben csoportosulnak, de most aránylag szétszóródtak. A legnagyobb Eurázsia bizony szélsõséges (Szibéria,Turáni -alföld,Tibet) is, a tengerek nagy távolsága miatt (nem is nagyon laknak a belsejében). A nagy kataklizmák (óriásvulkán kitörések, eljegesedések, égitest becsapódások, özönvíz) után a légkör szerencsénkre mindig visszanyerte középállását, ami körül szóródik ugyan most is rendesen, de a medián maradt. Nem jó, ha nagy az amplitúdó, de még rosszabb, ha elhagyja a közepet, vagyis nem -25 és +40 között lenne az országos T szórás, mint tavaly, hanem mondjuk -15 és +50, vagy -35 és +30 közt.
Mi lehet az oka annak, hogy a hajózás történelmében több évszázada voltak olyan utazások északon, amik azóta is megismételhetetlenek? Az általad leírtaknak az ellenkezõjét is felteheted. Egy dologra szeretném felhívni a figyelmed: A sarkkörön túli területeken a téli alacsony jégborítottság jelentõsen megnöveli a világûrbe kisugárzott energia mértékét. A besugárzás energiája (már ahol felkel a nap) a beesési szög és az idõtartam miatt rendkívül alacsony. A kisugárzás folyamatos. Ha a területet folytonos, (max. néhány m!!!) vastagságú jég fedi, a kisugárzott energia töredékére csökken. A jég a keveredõ vízhez képest nagyon rossz hõvezetõ. Ne tévesszen meg az, hogy a jégfelületen több tíz fokkal alacsonyabb hõmérséklet alakul ki a kisugárzás miatt: a világûrig tartó légoszlop tömege kb. 10 m vízoszlop tömegének felel meg, a fajhõje a levegõnek (akár azonos nyomáson, akár azonos térfogaton) 30 éves emlékeim szerint sokkal kisebb, mint a vízé, valamint néhány 1000 m nagyságrendû vízoszlop van az északi pólus környezetében (sõt a Föld felszínének kétharmadán), aminek energia tartalma a légköréhez képest iszonyatos. Ha a klímaváltozást a Föld energia háztartásának különbözõ behatásokra történõ megváltozásaként fogod fel, amiben a hidroszféra és a krioszféra tárolt energia mennyiségének változása és az atmoszféra energia mennyiség változásának a kapcsolata a kérdés, lehet, hogy ilyen kérdéseket nem teszel fel. Emberi léptékben felfoghatatlan energia mennyiségekrõl van szó, a szállítási folyamatokat alig ismerjük. Nézz a déli pólus felé: Az ottani jelentõs jégborítás növekedést is a globális felmelegedés, a zemberi cokettõ kibocsátás okozza?
Valami oka van,annak hogy ez a makro helyzet kialakult. Évtizedeken át,sõt mióta a mérések vannak egy évszázada ilyen még nem volt. Önkéntelenül összekötõdik ez azzal,hogy amióta a mérések léteznek,ilyen drasztikusan nyáron nem csökkent le az Északi-sark jege és a folyamat évtizedek óta tart,tehát nem véletlen kilengés. Mi lehet a következmény,ha feltehetõen nemsokára egyszer elfog fogyni a jég északról?
Érdekes dolog ez: az átlagostól melegebb és a hidegebb idõjárást is ugyanaz a jelenség okozná? Ennyire Janus-arcú lenne a földi légkör?
Link
Ekkora baromságot ritkán olvasni, lényegében azt sugallja, hogy idén beköszöntött a globális felmelegedés.
Én nem állok be a globális felmelegedés tagadói közé, de mindenféle túlzást, szélsõséget is elvetek, ezt a cikket pedig vérlázítóan komolytalannak tartom. Persze, az közlõ esetében már semmin nem lepõdök meg.
Szerintem a 27-en meglepõdnél
És mennyi volt a forró napok száma?
Úgy emlékszem aszi írt errõl egy cikket a helyi újságotokban, megvan az valahol?
És mennyi volt a forró napok száma?
Úgy emlékszem aszi írt errõl egy cikket a helyi újságotokban, megvan az valahol?
Tavaly 73 hõségnap volt, elõtte 52, idén 34-re számítok, de 27-en sem lepõdnék meg.
Szia Witch!
Nekem is az az érzésem, hogy félreértetted Thermometert. Szerintem nagyon jól összefoglalta a jelenlegi, klimatológiában használt vizsgálati módszerek nehézségeit, és azok néhány lehetséges okát is.
De szerintem nem azt akarta ezzel mondani, hogy akkor vessük el az egészet, mert használhatatlan lenne, vagy ilyesmi, hanem éppen azt, hogy ezekkel a problémákkal mindenképpen szembesülnünk KELL, mert jelenleg nincsenek ennél jobb vizsgálati módszerek (a tudomány még nem tart ott). Én legalábbis így értelmeztem, és e szemszögbõl nézve én nagy mértékben egyetértek vele.
(Persze, ha egyes jelenségeknek a fizikai okait feltárnánk, akkor jóval elõrébb lennénk, akkor a statisztika helyett egzaktabb módszer is a kezünkbe kerülne, s emiatt fontosak a kutatások ebbe az irányba is. Addig azonban az a remény, hogy a statisztikai módszerek is képesek leírni a klímát, ezért ez irányban is fontosak a kutatások.)
Ezen kívül még valami: én is tudom, hogy helyes út megmaradni a materiális tényeknél, egyszerûen azért, mert azt "láttuk" (bár a szemünk káprázhatott -> mérési hiba). Az is biztos, hogy saját kútfõbõl - akármilyen hibás a mérés - jobb adatot nem tudunk "kitalálni". Ezért fontos kutatási terület a múltbeli mérések hibáinak megbecslése is.
Viszont szerintem a szubjektív-jellegû megfigyelések, melyekre Floo és Thermometer is gyakran hivatkozik, szintén nem kezelhetõek hasraütésként. De pont az elõbb leírtak miatt az ilyeneket mindig alá kell támasztani (vagy meg kell cáfolni) méréssel (ez vagy sikerül, vagy nem). Ezek után indulhat érdemi vizsgálat egy-egy megfigyelt jelenségrõl.
Én továbbra is hasznosnak tartom az eszmecserét .
Nekem is az az érzésem, hogy félreértetted Thermometert. Szerintem nagyon jól összefoglalta a jelenlegi, klimatológiában használt vizsgálati módszerek nehézségeit, és azok néhány lehetséges okát is.
De szerintem nem azt akarta ezzel mondani, hogy akkor vessük el az egészet, mert használhatatlan lenne, vagy ilyesmi, hanem éppen azt, hogy ezekkel a problémákkal mindenképpen szembesülnünk KELL, mert jelenleg nincsenek ennél jobb vizsgálati módszerek (a tudomány még nem tart ott). Én legalábbis így értelmeztem, és e szemszögbõl nézve én nagy mértékben egyetértek vele.
(Persze, ha egyes jelenségeknek a fizikai okait feltárnánk, akkor jóval elõrébb lennénk, akkor a statisztika helyett egzaktabb módszer is a kezünkbe kerülne, s emiatt fontosak a kutatások ebbe az irányba is. Addig azonban az a remény, hogy a statisztikai módszerek is képesek leírni a klímát, ezért ez irányban is fontosak a kutatások.)
Ezen kívül még valami: én is tudom, hogy helyes út megmaradni a materiális tényeknél, egyszerûen azért, mert azt "láttuk" (bár a szemünk káprázhatott -> mérési hiba). Az is biztos, hogy saját kútfõbõl - akármilyen hibás a mérés - jobb adatot nem tudunk "kitalálni". Ezért fontos kutatási terület a múltbeli mérések hibáinak megbecslése is.
Viszont szerintem a szubjektív-jellegû megfigyelések, melyekre Floo és Thermometer is gyakran hivatkozik, szintén nem kezelhetõek hasraütésként. De pont az elõbb leírtak miatt az ilyeneket mindig alá kell támasztani (vagy meg kell cáfolni) méréssel (ez vagy sikerül, vagy nem). Ezek után indulhat érdemi vizsgálat egy-egy megfigyelt jelenségrõl.
Én továbbra is hasznosnak tartom az eszmecserét .
72 új hsz. ebben a rovatban nem semmi. Igaz eléggé el voltam havazva mostanában - sajnos csak átvitt értelemben. Baromi érdekes eszmecsere folyt itt.
Az 1939-1942-es idõszakról pedig az a véleményem, hogy a Vangenheim által is megnevezett, 1940-60 közötti meridionális cirkulációs korszak kulminációja lehetett, baromi nagy amplitúdójú Rossby hullámokkal, hetekig elhúzódó elõoldali(1939) vagy éppen hátoldali(1940) periódusokkal, azaz rendkívül nyújtott és lassan forduló Namias-ciklusokkal.
Vázolva:
1939: hosszan tartó, stabil elõoldali helyzetek
1940: hosszan tartó, példátlanul stabil hátoldali helyzetek
1942: télen is és nyáron is hosszan tartó elõoldali/hátoldali helyzetek.
Az 1939-1942-es idõszakról pedig az a véleményem, hogy a Vangenheim által is megnevezett, 1940-60 közötti meridionális cirkulációs korszak kulminációja lehetett, baromi nagy amplitúdójú Rossby hullámokkal, hetekig elhúzódó elõoldali(1939) vagy éppen hátoldali(1940) periódusokkal, azaz rendkívül nyújtott és lassan forduló Namias-ciklusokkal.
Vázolva:
1939: hosszan tartó, stabil elõoldali helyzetek
1940: hosszan tartó, példátlanul stabil hátoldali helyzetek
1942: télen is és nyáron is hosszan tartó elõoldali/hátoldali helyzetek.
Mint térképész, a következõt szeretném hozzátenni az eszmecseréhez: lehet, hogy az adatok megjelenítésének változtatása elõtérbe hozná a statisztikákban rejlõ "szellemet". Két okból jutott ez eszembe:
1. az ember vizuális lény, és megfelelõ megjelenítés esetén olyan összefüggések meglátása válik könnyebbé, melyek egyszerûbb ábrákon, diagramokon rejtve maradnak (aktuális példaként a nemrég elvégzett földtömegszámítást tudom felhozni, mérési és szerkesztési hibákat sikerült feltárnom még a számítás megkezdése elõtt azzal, hogy elforgattam a jól megszokott EOV-s felülnézetet)
2. rémlik valami olvasmányom a korai numerikus modellezésrõl, amiben egy pofa fázistérben ábrázolta a kísérletében létrehozott rendszer állapotait, és szép ábrákat kapott, amik minden újabb és újabb kísérlet esetén hasonlóak voltak, noha nem volt két ugyanolyan állapota a rendszernek. Lorenz-et vajon mennyire vezette a helyes megoldás, egy új elmélet létrehozása felé az ábrázolás milyensége? Szerintem nagyon! (Közben találtam egy cikket errõl: Link )
Hogy konkrét ötlettel is elõrukkoljak: a blokk-periódusok megléte (ha vannak ilyenek) térképen ábrázolva talán jobban elõtûnnének (thermometer egyik hozzászólásában volt utalás hasonlóra, szinoptikai térképek elemzésére...), akár durva generalizálás igénybevételével, ahol csak a ciklon- és anticiklon középpontok pályái lennének feltüntetve, erõsségüknek és/vagy tartósságuknak megfelelõ jelkulcsozással, színezéssel.
Így egy-egy mérõhely környezetének megváltozása talán nem okozna akkora galibát, mert így, az AC- vagy C-központ meghatározásakor, az összes akkor elérhetõ állomás adatát figyelembe vennénk. Nem tudom, egy ilyen megvalósításban a statisztikus és mérési hibák hogy viselkednének, ennek nem vagyok szakértõje.
További ötletként egy "3D-s átlagos geopotenciál-domborzati térkép (vagy animáció)" létrehozása is felmerült bennem. Hogy mi is ez? Egy grid-szerû felületekbõl (az egyes gridek adott idõintervallumban megfelelnének egy-egy mérõhely idõintervallumra esõ adott nyomású légrétegének geopotenciáljára vonatkozó átlagának) álló 3D-s animáció, ahol a gyakori ciklonközpont-vonulási útvonalak völgyek lennének, anticiklonoknál meg gerincek, hátak.
1. az ember vizuális lény, és megfelelõ megjelenítés esetén olyan összefüggések meglátása válik könnyebbé, melyek egyszerûbb ábrákon, diagramokon rejtve maradnak (aktuális példaként a nemrég elvégzett földtömegszámítást tudom felhozni, mérési és szerkesztési hibákat sikerült feltárnom még a számítás megkezdése elõtt azzal, hogy elforgattam a jól megszokott EOV-s felülnézetet)
2. rémlik valami olvasmányom a korai numerikus modellezésrõl, amiben egy pofa fázistérben ábrázolta a kísérletében létrehozott rendszer állapotait, és szép ábrákat kapott, amik minden újabb és újabb kísérlet esetén hasonlóak voltak, noha nem volt két ugyanolyan állapota a rendszernek. Lorenz-et vajon mennyire vezette a helyes megoldás, egy új elmélet létrehozása felé az ábrázolás milyensége? Szerintem nagyon! (Közben találtam egy cikket errõl: Link )
Hogy konkrét ötlettel is elõrukkoljak: a blokk-periódusok megléte (ha vannak ilyenek) térképen ábrázolva talán jobban elõtûnnének (thermometer egyik hozzászólásában volt utalás hasonlóra, szinoptikai térképek elemzésére...), akár durva generalizálás igénybevételével, ahol csak a ciklon- és anticiklon középpontok pályái lennének feltüntetve, erõsségüknek és/vagy tartósságuknak megfelelõ jelkulcsozással, színezéssel.
Így egy-egy mérõhely környezetének megváltozása talán nem okozna akkora galibát, mert így, az AC- vagy C-központ meghatározásakor, az összes akkor elérhetõ állomás adatát figyelembe vennénk. Nem tudom, egy ilyen megvalósításban a statisztikus és mérési hibák hogy viselkednének, ennek nem vagyok szakértõje.
További ötletként egy "3D-s átlagos geopotenciál-domborzati térkép (vagy animáció)" létrehozása is felmerült bennem. Hogy mi is ez? Egy grid-szerû felületekbõl (az egyes gridek adott idõintervallumban megfelelnének egy-egy mérõhely idõintervallumra esõ adott nyomású légrétegének geopotenciáljára vonatkozó átlagának) álló 3D-s animáció, ahol a gyakori ciklonközpont-vonulási útvonalak völgyek lennének, anticiklonoknál meg gerincek, hátak.
Kedves Dalma, úgy látom, teljesen félreértetted a mondandómat. A legkevésbé sem unom a vitát, a "konklúzió" szó nem a lezárás kívánását volt hivatva kifejezni, hanem azt, hogy bizonyos alapvonalai már látszanak a fórum közvélekedésének a témában.
A vita nemhogy nem untat -ellenkezõleg, kifejezetten felvillanyoz. Roppant érdekes látni, ahogy egy eddig még nem igazolt, ám megsejtett, évtizedekre terjedõ makrocirkulációs tendenciát próbálunk igazolni (vagy cáfolni)
Az egzakt tudományhoz való viszonyulásom: a legteljesebb tisztelet. Magam is természettudományos végzettségû ember vagyok, és elõbbi hozzászólásaimban egyértelmûen kifejezésre juttattam, hogy enélkül a módszer nélkül a nyugati civilizáció embere aligha igazodna el a jelenségek között, s modern-posztmodern világunkat jórészt ennek a gondolkodásmódnak köszönhetjük.
Csupán arra szerettem volna rávilágítani, hogy minden metódusnak megvannak a maga korlátai -ennek is. A kalapács pl. kitûnõ szerszám, nagyon sok mindenre jó -de képet nem lehet festeni vele.
A magam részérõl továbbra is nagy kedvvel veszek részt az eszmecserében, és érdeklõdve fogadom megnyilvánulásaidat.
A vita nemhogy nem untat -ellenkezõleg, kifejezetten felvillanyoz. Roppant érdekes látni, ahogy egy eddig még nem igazolt, ám megsejtett, évtizedekre terjedõ makrocirkulációs tendenciát próbálunk igazolni (vagy cáfolni)
Az egzakt tudományhoz való viszonyulásom: a legteljesebb tisztelet. Magam is természettudományos végzettségû ember vagyok, és elõbbi hozzászólásaimban egyértelmûen kifejezésre juttattam, hogy enélkül a módszer nélkül a nyugati civilizáció embere aligha igazodna el a jelenségek között, s modern-posztmodern világunkat jórészt ennek a gondolkodásmódnak köszönhetjük.
Csupán arra szerettem volna rávilágítani, hogy minden metódusnak megvannak a maga korlátai -ennek is. A kalapács pl. kitûnõ szerszám, nagyon sok mindenre jó -de képet nem lehet festeni vele.
A magam részérõl továbbra is nagy kedvvel veszek részt az eszmecserében, és érdeklõdve fogadom megnyilvánulásaidat.
Szia!
Én nem gondolom, hogy haszontalan volt az alábbi párbeszéd, bár látom, hogy te már roppantul unalmasnak találod és lezárnád.
Talán van, aki mégis érdekesnek találta, ne adj Isten, még tanult is belõle, eretnek statisztika...
Nem tartom követendõ példának, hogy mindenki úgy nyilatkoztasson ki dolgokat, hogy "úgy érzem, szerintem stb..." és ezt a fajta kinyilatkoztatást ezt követõen mindenkinek kutya kötelessége elfogadni és leborulni az illetõ nagysága elõtt. Miért baj az, ha bárki megkérdezi a másiktól, hogy ugyan mire alapozta a feltevését, csak nem megálmodta? Esetleg vitába száll vele, ha nem ért egyet.
Komolyan nem értelek....
Miért baj az, hogy más másképpen lát bizonyos dolgokat és miért kell leoltani, mert nem úgy vélekedik a környezetérõl, mint egy sámán vagy jövõbelátó, hanem maradna a materiális tényeknél?
Szerk: Szerintem Floo-van teljesen normális hangnemben érveltünk és nem sértegettük egymást. Talán még tanultunk is egymástól....
Én nem gondolom, hogy haszontalan volt az alábbi párbeszéd, bár látom, hogy te már roppantul unalmasnak találod és lezárnád.
Talán van, aki mégis érdekesnek találta, ne adj Isten, még tanult is belõle, eretnek statisztika...
Nem tartom követendõ példának, hogy mindenki úgy nyilatkoztasson ki dolgokat, hogy "úgy érzem, szerintem stb..." és ezt a fajta kinyilatkoztatást ezt követõen mindenkinek kutya kötelessége elfogadni és leborulni az illetõ nagysága elõtt. Miért baj az, ha bárki megkérdezi a másiktól, hogy ugyan mire alapozta a feltevését, csak nem megálmodta? Esetleg vitába száll vele, ha nem ért egyet.
Komolyan nem értelek....
Miért baj az, hogy más másképpen lát bizonyos dolgokat és miért kell leoltani, mert nem úgy vélekedik a környezetérõl, mint egy sámán vagy jövõbelátó, hanem maradna a materiális tényeknél?
Szerk: Szerintem Floo-van teljesen normális hangnemben érveltünk és nem sértegettük egymást. Talán még tanultunk is egymástól....
A mostani, hosszas vita konklúziójaként az fogalmazódott meg bennem, hogy a szóban forgóhoz hasonló éghajlatingadozások meglétének számszerû adatokkal való bizonyítása nagyon nehézkes és kétséges. Ha betévedünk a számok erdejébe, ott az átlagok, mediánok, szórások ingoványos talaján találjuk magunkat. Statisztikai kimutatást így is, meg úgy is lehet interpretálni:
számodra az derül ki az adatsorokból, hogy a szélsõséges hõmérsékletek, csapadékhozamok gyakorisága nõtt (nézetem szerint igazad is van), míg mások ugyanabból azt látják igazolva, hogy szó sincs ilyesmirõl -még kevésbé holmi periódikusságról.
Természetesen nem a mennyiségi analízis létjogosultságát akarom elvitatni, hiszen vannak olyan összefüggések a természetben, melyek enélkül rejtve maradnának. Azonban egy módszer esetén mindig vannak dolgok, melyek esetében az remekül beválik, másoknál kevésbé, és olyan is van, melynél teljesen csõdöt mond. Tudomásul kell venni, hogy nem minden bizonyítható be fekete-fehéren, mint a Pithagorasz-tétel a matematikában. Ez utóbbi mondatom nem is neked van adresszálva, alighanem egyetértesz ezzel a kitétellel. De vannak olyanok, akik túlhajtják a természettudományos egzaktságot: azt mondják, amit nem lehet igazolni, az nincs is...
Hogy az orvostudomány területérõl hozzak példát: olyan ez, mintha valaki azt követelné, hogy számszerûleg, statisztikailag differenciáljuk el például a kanyarót a fekete himlõtõl.
Határozzuk meg a kiütések átlagos átmérõjét, számszerûsítsük színintenzitásukat, és a nyert adatokból vonjunk le következtetést a betegség milyenségére vonatkozólag. Kicsit ilyen jellegûek voltak itt a fórumon az éghajlatingadozás statisztikai "megfogására" irányuló próbálkozások. Holott az orvos nem így diagnosztizál. A tünetek jórészt szubjektív megfigyelésére, azok összefüggéseire támaszkodik, nemkülönben az összbenyomásra, amit a beteg kelt, és persze sokéves tapasztalatára. Sajnos -vagy hála Istennek- az idõjárás nem holmi technikai apparátus, melynek viselkedését kvantitatíve teljes mértékben, és jól megfoghatjuk. Sok tekintetben olyan, mint az elõbb említett beteg.
Egészen pontosan, itt általában hiába keresünk egyetlen, abszolút bizonyító erejû tényt. Kis tények vannak, melyek önmagukban nagyon keveset, vagy semmit sem bizonyítanak. Összességükben azonban, minthogy gyakran határozottan mutatnak bizonyos irányba, legalábbis sokat sejtetõek.
Aztán az is eszembe jutott, hogy nem kéne a dolgot a szélsõségekre kihegyezni. Túl a statisztikai interpretáció kétességén, ezek (ha vannak) csupán következmények -következményei a meridionális áramlások túlsúlyának, a légköri képzõdmények lelassult áthelyezõdésének. Tehát, inkább a szinoptikai térképek archivumában kellene kutakodni.
Sajnos, itt is nagy nehézség jelentkezik. A muszterek egy része teljes egyértelmûséggel meridionális, más részük ugyanolyan egyértelmûen zonális. A többi viszont hibrid: ha akarom ebbe, ha akarom abba a kategóriába tartozik, a megítélés elég szubjektív.
Az ilyen cirkulációs képeket statisztikailag feldolgozni- hát, több mint rögös út.
Szóval, úgy néz ki, ez a zonális kontra meridionális korszak probléma kemény dió, nem egykönnyen adja meg magát.
Egyébként nekem sincs szemernyi kétségem sem az eltolódás valódiságáról, mégis, mikor valami vizsgáló eljárással közeledik felé az ember, az egész problematika kicsúszni látszik a kezébõl.
számodra az derül ki az adatsorokból, hogy a szélsõséges hõmérsékletek, csapadékhozamok gyakorisága nõtt (nézetem szerint igazad is van), míg mások ugyanabból azt látják igazolva, hogy szó sincs ilyesmirõl -még kevésbé holmi periódikusságról.
Természetesen nem a mennyiségi analízis létjogosultságát akarom elvitatni, hiszen vannak olyan összefüggések a természetben, melyek enélkül rejtve maradnának. Azonban egy módszer esetén mindig vannak dolgok, melyek esetében az remekül beválik, másoknál kevésbé, és olyan is van, melynél teljesen csõdöt mond. Tudomásul kell venni, hogy nem minden bizonyítható be fekete-fehéren, mint a Pithagorasz-tétel a matematikában. Ez utóbbi mondatom nem is neked van adresszálva, alighanem egyetértesz ezzel a kitétellel. De vannak olyanok, akik túlhajtják a természettudományos egzaktságot: azt mondják, amit nem lehet igazolni, az nincs is...
Hogy az orvostudomány területérõl hozzak példát: olyan ez, mintha valaki azt követelné, hogy számszerûleg, statisztikailag differenciáljuk el például a kanyarót a fekete himlõtõl.
Határozzuk meg a kiütések átlagos átmérõjét, számszerûsítsük színintenzitásukat, és a nyert adatokból vonjunk le következtetést a betegség milyenségére vonatkozólag. Kicsit ilyen jellegûek voltak itt a fórumon az éghajlatingadozás statisztikai "megfogására" irányuló próbálkozások. Holott az orvos nem így diagnosztizál. A tünetek jórészt szubjektív megfigyelésére, azok összefüggéseire támaszkodik, nemkülönben az összbenyomásra, amit a beteg kelt, és persze sokéves tapasztalatára. Sajnos -vagy hála Istennek- az idõjárás nem holmi technikai apparátus, melynek viselkedését kvantitatíve teljes mértékben, és jól megfoghatjuk. Sok tekintetben olyan, mint az elõbb említett beteg.
Egészen pontosan, itt általában hiába keresünk egyetlen, abszolút bizonyító erejû tényt. Kis tények vannak, melyek önmagukban nagyon keveset, vagy semmit sem bizonyítanak. Összességükben azonban, minthogy gyakran határozottan mutatnak bizonyos irányba, legalábbis sokat sejtetõek.
Aztán az is eszembe jutott, hogy nem kéne a dolgot a szélsõségekre kihegyezni. Túl a statisztikai interpretáció kétességén, ezek (ha vannak) csupán következmények -következményei a meridionális áramlások túlsúlyának, a légköri képzõdmények lelassult áthelyezõdésének. Tehát, inkább a szinoptikai térképek archivumában kellene kutakodni.
Sajnos, itt is nagy nehézség jelentkezik. A muszterek egy része teljes egyértelmûséggel meridionális, más részük ugyanolyan egyértelmûen zonális. A többi viszont hibrid: ha akarom ebbe, ha akarom abba a kategóriába tartozik, a megítélés elég szubjektív.
Az ilyen cirkulációs képeket statisztikailag feldolgozni- hát, több mint rögös út.
Szóval, úgy néz ki, ez a zonális kontra meridionális korszak probléma kemény dió, nem egykönnyen adja meg magát.
Egyébként nekem sincs szemernyi kétségem sem az eltolódás valódiságáról, mégis, mikor valami vizsgáló eljárással közeledik felé az ember, az egész problematika kicsúszni látszik a kezébõl.
Ebben az az érdekes, hogy a legtöbb hõségnapot Szegeden 1927-ben és 1946-ban regisztrálták (62 nap mindkét évben).
Szóval 1946-ban úgy hangzott volna egy bulvárlap szalagcíme, hogy:
"Idén beállítottuk az 1927-es hõségnap rekordot (62 nappal), míg 6 éve (1940-ben) 50 zord napot regisztráltak Szegeden, mely szintén rekord. Növekszik a szélsõségek száma...."
Ez aztán a szélsõséges évszázad.
Szóval 1946-ban úgy hangzott volna egy bulvárlap szalagcíme, hogy:
"Idén beállítottuk az 1927-es hõségnap rekordot (62 nappal), míg 6 éve (1940-ben) 50 zord napot regisztráltak Szegeden, mely szintén rekord. Növekszik a szélsõségek száma...."
Ez aztán a szélsõséges évszázad.
Igen, értettem a szándékod, hogy bizonyítani szeretted volna, hogy máskor is voltak egyik évrõl a másikra bekövetkezõ drasztikus kilengések.
Én csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy az az 1939-es nyár nem is volt olyan nagyon szélsõséges.
Bér kétségtelen, hogy a rákövetkezõ nyárhoz képest valóban kiemelkedõ volt.
Élvezettel olvasom az eszmecseréteket, csak így tovább...
Én csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy az az 1939-es nyár nem is volt olyan nagyon szélsõséges.
Bér kétségtelen, hogy a rákövetkezõ nyárhoz képest valóban kiemelkedõ volt.
Élvezettel olvasom az eszmecseréteket, csak így tovább...
Közben rájöttem, hogy mit szerettél volna mondani.
A táblázatomban nem minden adat rekord, amit kiemeltem. Az évek közti extrém "fordulást" szerettem volna megmutatni, pl. hogy a 36 nap hõségnappal és 8 zord nappal rendelkezõ 1939-es évet egy olyan év követte, melyben 9 hõségnapot és 50 zord napot jegyeztek fel. Vagy, hogy az egyik évben alig esett hó, majd azt egy havas év követte. Tehát nem rendkívüli esemény az, hogy két egymást követõ év - bizonyos tekintetben - nagy szélsõsége(ke)t képes produkálni.
A táblázatomban nem minden adat rekord, amit kiemeltem. Az évek közti extrém "fordulást" szerettem volna megmutatni, pl. hogy a 36 nap hõségnappal és 8 zord nappal rendelkezõ 1939-es évet egy olyan év követte, melyben 9 hõségnapot és 50 zord napot jegyeztek fel. Vagy, hogy az egyik évben alig esett hó, majd azt egy havas év követte. Tehát nem rendkívüli esemény az, hogy két egymást követõ év - bizonyos tekintetben - nagy szélsõsége(ke)t képes produkálni.
Szia!
Igen, ez elképzelhetõ.
Az OMSZ adatbázisában 9 forró- és 36 hõségnap szerepel Szeged esetében, ez lehet, hogy nem rekord, de sok. A táblázatot mindenképpen a hivatalos adatbázis alapján szerettem volna megcsinálni (abban most ezek az adatok láthatóak).
Igen, ez elképzelhetõ.
Az OMSZ adatbázisában 9 forró- és 36 hõségnap szerepel Szeged esetében, ez lehet, hogy nem rekord, de sok. A táblázatot mindenképpen a hivatalos adatbázis alapján szerettem volna megcsinálni (abban most ezek az adatok láthatóak).
Szia Dalma!
Ha jól emlékszem, tavaly Szegeden (is) tizenvalahány forró nap és legalább 40 nap fölött volt a hõségnapok száma. (Szegediek pontosabban tudják)
Az az 50 zord nap Szegeden nagyon kemény...
Ha jól emlékszem, tavaly Szegeden (is) tizenvalahány forró nap és legalább 40 nap fölött volt a hõségnapok száma. (Szegediek pontosabban tudják)
Az az 50 zord nap Szegeden nagyon kemény...
Szia!
Véleményem szerint a legextrémebb és legszélsõségesebb idõszak a XX. században az 1939-1942-es periódus volt. Még akkor is, ha 1939 nyarán tüzet raktak az állomás köré, hogy feltornázzák a hõség- és forró napok számát 36-ra, 1940-ben pedig beindították a hóágyukat és az ország összes hûtõszekrényének kinyitották az ajtaját, hogy az 50 zord nap összejöjjön Szegeden.
Ha akkoriban éltünk volna, azt gondoltuk volna, hogy itt a világvége. De jó, hogy akkor még nem voltak bulvárlapok.
Készítettem egy táblázatot - a jobb áttekinthetõség végett - az OMSZ szegedi adataiból. Az adatokat átnézve látszik, hogy egyik évrõl a másikra milyen nagy fordulat következett be számos idõjárási paraméter esetében. Elvoltam egy darabig, ameddig kibogarásztam az adatokat és összeraktam a táblázatot, de így már legalább megvannak a kigyûjtött adatok errõl az idõszakról.
Nagyban (hogy lássunk is valamit a táblázatból)
Link
Véleményem szerint a legextrémebb és legszélsõségesebb idõszak a XX. században az 1939-1942-es periódus volt. Még akkor is, ha 1939 nyarán tüzet raktak az állomás köré, hogy feltornázzák a hõség- és forró napok számát 36-ra, 1940-ben pedig beindították a hóágyukat és az ország összes hûtõszekrényének kinyitották az ajtaját, hogy az 50 zord nap összejöjjön Szegeden.
Ha akkoriban éltünk volna, azt gondoltuk volna, hogy itt a világvége. De jó, hogy akkor még nem voltak bulvárlapok.
Készítettem egy táblázatot - a jobb áttekinthetõség végett - az OMSZ szegedi adataiból. Az adatokat átnézve látszik, hogy egyik évrõl a másikra milyen nagy fordulat következett be számos idõjárási paraméter esetében. Elvoltam egy darabig, ameddig kibogarásztam az adatokat és összeraktam a táblázatot, de így már legalább megvannak a kigyûjtött adatok errõl az idõszakról.
Nagyban (hogy lássunk is valamit a táblázatból)
Link
Az elmúlt napokban éppen errõl szólt a fórum, hogy nincs olyan idõjárási helyzet, amikor ne tudnánk valamilyen rekordot találni.
Egyrészt a rekordok sokfélesége miatt, másrészt az eddigi túl kevés adat miatt
Pl idén ***** - ban megdõlt az eddig elõforduló leghosszabb olyan idõszak, amikor a hõingás 10 fok és 12 fok között volt...
Egyrészt a rekordok sokfélesége miatt, másrészt az eddigi túl kevés adat miatt
Pl idén ***** - ban megdõlt az eddig elõforduló leghosszabb olyan idõszak, amikor a hõingás 10 fok és 12 fok között volt...
Az osztrákok elemzése a mostani télrõl Link
Rekord rekord hátán!
A horvát abszolút hórekord is megdõlt.
Múlt évben a március és augusztus gyakorlatilag 0 mm-el zárt nálunk, ami nem túl sûrûn fordul elõ, februárban Budapesten megdõlt valami rekord, valami olyasmi, hogy soha nem mértek még egyhuzamban ennyi -10 fok alatti napot, vagy valami ilyesmi hideghez kapcsolódó rekord dõlt meg, volt napfényrekord, Ausztriában soha nem mértek júliusban annyi csapadékot, mint 2012-ben, most nálunk januárban 31 napból 25 csapadékos volt, ez is rekordgyanús vagy rekordközeli, az olaszoknak tele van a hócipõjük a hóval az elmúlt években, minden télen méteres havakat kapnak a nyakukban, ez ilyen mennyiségben arrafelé rendkívüli Link
És így tovább, nem is jut mind eszembe, azért ne mondjátok, hogy ez a sok drasztikus kilengés nem elgondolkodtató.
Váraljamet!
Ha ennyire bizonytalan annak a 1841. július 18-i napnak mérési biztonsága, akkor nem gondolod, hogy a "Azt bárhol, bármikor kijelentem, hogy a magyarországi mérések történetében (ami legyen ~250 év) a legforróbb nap 1841. július 18. volt." kijelentés kissé bátor?
Nem lebecsülve a rendkívüli munkádat az adatokkal és a visszatekintésekkel kapcsolatban!
Viszont egy nem megfelelõen árnyékolt mûszer egy forró nyári napon több fokot is csalhat, ha meg csak árnyékban volt kint a kertben, akkor tudjuk, hogy még többet.
Rekord rekord hátán!
A horvát abszolút hórekord is megdõlt.
Múlt évben a március és augusztus gyakorlatilag 0 mm-el zárt nálunk, ami nem túl sûrûn fordul elõ, februárban Budapesten megdõlt valami rekord, valami olyasmi, hogy soha nem mértek még egyhuzamban ennyi -10 fok alatti napot, vagy valami ilyesmi hideghez kapcsolódó rekord dõlt meg, volt napfényrekord, Ausztriában soha nem mértek júliusban annyi csapadékot, mint 2012-ben, most nálunk januárban 31 napból 25 csapadékos volt, ez is rekordgyanús vagy rekordközeli, az olaszoknak tele van a hócipõjük a hóval az elmúlt években, minden télen méteres havakat kapnak a nyakukban, ez ilyen mennyiségben arrafelé rendkívüli Link
És így tovább, nem is jut mind eszembe, azért ne mondjátok, hogy ez a sok drasztikus kilengés nem elgondolkodtató.
Váraljamet!
Ha ennyire bizonytalan annak a 1841. július 18-i napnak mérési biztonsága, akkor nem gondolod, hogy a "Azt bárhol, bármikor kijelentem, hogy a magyarországi mérések történetében (ami legyen ~250 év) a legforróbb nap 1841. július 18. volt." kijelentés kissé bátor?
Nem lebecsülve a rendkívüli munkádat az adatokkal és a visszatekintésekkel kapcsolatban!
Viszont egy nem megfelelõen árnyékolt mûszer egy forró nyári napon több fokot is csalhat, ha meg csak árnyékban volt kint a kertben, akkor tudjuk, hogy még többet.
Ha már íram Innsbruckhoz, akkor írom Prágához is, hogy mennyire volt rendkívüli az a 35,1°C 1841. július 18-án.
1775 óta július 18-án csak egy napon mértek ennél magasabb hõmérsékletet Prágában, 1793-ban 37,0°C-ot.
1775 óta július 18-án csak egy napon mértek ennél magasabb hõmérsékletet Prágában, 1793-ban 37,0°C-ot.
Jobban szeretem az ilyen régi mérésekre és régebbiekre ezt használni, ha több helyrõl is írok, mert nem volt valami nagy egységesítés akkoriban a mérésekben, ki valamiféle házikóban, ki északi házfalon, ki fa árnyékában mért és a többi, amit el lehet képzelni... Meglelték a módját, hogy csinálják.
Idézlek: "...én ezzel az adatsorral nem foglalkoznék, mert kabaré az egész, klimatológiai elemzésre alkalmatlanok!" (#8285)
Most, ebben a hsz-ben már nem így fogalmaztál: "A rekordokat mindig helyén kell kezelni..."
De akkor a kérdésem: honnan tudjuk, hogy megdõltek-e a rekordok, ha nem fogadjuk el a korább rekordnak mért értéket? Ha "helyén akarjuk kezelni", akkor az (számomra) azt jelenti, hogy azt elfogadjuk, hogy kb. annyi, de azt nem, hogy pont annyi. De akkor meg kell mondani, hogy szerintünk mekkora az eltérés. És ezek után az utóbbi három év "rekorddöntéseire" meg tudunk adni egy-egy valószínûséget, hogy mekkora valószínûséggel dõlt meg. A baj az, hogy (az általunk ugye nem elfogadott) mérés során egy-egy rekord ritkán dõl meg elég nagy mértékben ahhoz, hogy az általad (gondolom inkább hasból) tippelt hibák mellett ne kb. 50% jöjjön ki valószínûségnek. Tehát, ha el nem is dobjuk, csak a "helyén kezeljük" a rekordokat, már akkor sem tudunk róluk semmit sem mondani a fentiek miatt, s ilyen formában nincs értelme tovább foglalkoznunk velük.
A másik, amit Witch is mondott, hogy ha jó ha nem, ez van. Ha valamilyen formában (pláne ha további "ügyes" mérésekkel) megpróbálsz az adatokra mérési hibákat becsülni (szisztematikusat és statisztikusat IS), akkor az már használható eredményt adna ahhoz, hogy "helyén tudjuk kezelni" az eredeti adatokat is (megállapítani róluk, hogy tényleg alkalmasak/alkalmatlanok-e erre vagy arra).
"Persze mit nevezzünk rekordnak, mit nevezzünk szélsõségnek, mi az a zonalitás, hány anticiklontól hívjunk blokkingosnak egy idõszakot és hánytól ne, stb stb, ezek megválaszolatlan kérdések, és valószínû azok is maradnak még nagyon sokáig."
Ezekben van egy olyan buktató, hogy lehet õket önkényesen definiálni, de KELL definiálni valahogy õket ahhoz, hogy érdemi vizsgálatot folytathassunk róla.
A blocking Gyuró szerinti definíciója (nem találom a cikket, fönt volt pdf-ben a nimbus.elte.hu-n, de talán ez a hivatkozása: [gyuró gy., 2002: az elmúlt õsz szélsõségei szinoptikus szemmel. a blocking. beszámoló a 2001. évi tevékenységrõl. országos meteorológiai szolgálat, budapest, 138-144 p.]), hogy legyen egy darab AC valahol, ami nem mozdul, és legalább 5 (vagy 7?) napig kimutatható. Ezáltal Õ elvégezte a blocking-helyzetek klimatológiai vizsgálatát, amelyben bizonyos eredmények kijöttek (nem részletezném). De ha én mondjuk 3 napra veszem a blocking-helyzet definícióját, vajon az eredmények hogyan változnak meg? Minden változik, vagy bizonyos dolgok nem? (pl. nyilván így nagyobb lesz a blocking-helyzetek száma(?), de annak relatív megváltozása nem változik(?). Ez logikus lehetne, de az is lehet, hogy minden teljesen más lesz, és nem lesz felfedezhetõ a kapcsolat az enyém és Gyuró Tanár úré között.)
Visszatérve: ez nem megválaszolatlan kérdés, hanem inkább döntéshelyzet (vagy minek nevezzem). A rekordról és a szélsõségrõl korábban már írtam, de a többi inkább ilyen önkényes definíció kérdése.
Most, ebben a hsz-ben már nem így fogalmaztál: "A rekordokat mindig helyén kell kezelni..."
De akkor a kérdésem: honnan tudjuk, hogy megdõltek-e a rekordok, ha nem fogadjuk el a korább rekordnak mért értéket? Ha "helyén akarjuk kezelni", akkor az (számomra) azt jelenti, hogy azt elfogadjuk, hogy kb. annyi, de azt nem, hogy pont annyi. De akkor meg kell mondani, hogy szerintünk mekkora az eltérés. És ezek után az utóbbi három év "rekorddöntéseire" meg tudunk adni egy-egy valószínûséget, hogy mekkora valószínûséggel dõlt meg. A baj az, hogy (az általunk ugye nem elfogadott) mérés során egy-egy rekord ritkán dõl meg elég nagy mértékben ahhoz, hogy az általad (gondolom inkább hasból) tippelt hibák mellett ne kb. 50% jöjjön ki valószínûségnek. Tehát, ha el nem is dobjuk, csak a "helyén kezeljük" a rekordokat, már akkor sem tudunk róluk semmit sem mondani a fentiek miatt, s ilyen formában nincs értelme tovább foglalkoznunk velük.
A másik, amit Witch is mondott, hogy ha jó ha nem, ez van. Ha valamilyen formában (pláne ha további "ügyes" mérésekkel) megpróbálsz az adatokra mérési hibákat becsülni (szisztematikusat és statisztikusat IS), akkor az már használható eredményt adna ahhoz, hogy "helyén tudjuk kezelni" az eredeti adatokat is (megállapítani róluk, hogy tényleg alkalmasak/alkalmatlanok-e erre vagy arra).
"Persze mit nevezzünk rekordnak, mit nevezzünk szélsõségnek, mi az a zonalitás, hány anticiklontól hívjunk blokkingosnak egy idõszakot és hánytól ne, stb stb, ezek megválaszolatlan kérdések, és valószínû azok is maradnak még nagyon sokáig."
Ezekben van egy olyan buktató, hogy lehet õket önkényesen definiálni, de KELL definiálni valahogy õket ahhoz, hogy érdemi vizsgálatot folytathassunk róla.
A blocking Gyuró szerinti definíciója (nem találom a cikket, fönt volt pdf-ben a nimbus.elte.hu-n, de talán ez a hivatkozása: [gyuró gy., 2002: az elmúlt õsz szélsõségei szinoptikus szemmel. a blocking. beszámoló a 2001. évi tevékenységrõl. országos meteorológiai szolgálat, budapest, 138-144 p.]), hogy legyen egy darab AC valahol, ami nem mozdul, és legalább 5 (vagy 7?) napig kimutatható. Ezáltal Õ elvégezte a blocking-helyzetek klimatológiai vizsgálatát, amelyben bizonyos eredmények kijöttek (nem részletezném). De ha én mondjuk 3 napra veszem a blocking-helyzet definícióját, vajon az eredmények hogyan változnak meg? Minden változik, vagy bizonyos dolgok nem? (pl. nyilván így nagyobb lesz a blocking-helyzetek száma(?), de annak relatív megváltozása nem változik(?). Ez logikus lehetne, de az is lehet, hogy minden teljesen más lesz, és nem lesz felfedezhetõ a kapcsolat az enyém és Gyuró Tanár úré között.)
Visszatérve: ez nem megválaszolatlan kérdés, hanem inkább döntéshelyzet (vagy minek nevezzem). A rekordról és a szélsõségrõl korábban már írtam, de a többi inkább ilyen önkényes definíció kérdése.
Az "árnyékban" az pontosan mit takar?
Nem árnyékolt mérõvel, hanem árnyékban lévõvel?
Nem árnyékolt mérõvel, hanem árnyékban lévõvel?
Ha már így elõkerült, hogy régen volt valamikor 40-en jópár fok is, az 1841. július 18 és utána néhány nap lehetett. Néhány éve még középiskolában tartottam többek közt errõl egy kisebb elõadást. Azt bárhol, bármikor kijelentem, hogy a magyarországi mérések történetében (ami legyen ~250 év) a legforróbb nap 1841. július 18. volt.
Akkori maximumok (árnyékban):
Buda (Gellért-hegy): 39,0°C
Komárom: 40,0°C
Székesfehérvár: 40,0°C
Pécs: 41,0°C
Kecel: 41,0°C
Eger: 41,5°C
Pest: 42,5°C
Pánd: 42,5°C
Csongrád: 43,0°C
Eszék: 43,8°C
Arad: 44,0°C
Gyula: 45,0°C
„18-án oly égetõ szél lengedezett, milyet magyarhon éghajlata alatt nem is gondolhatni.” – Nemzeti Újság, 1841. aug. 4.
Tmax-ok Prága-Klementinum:
1841-7-17 24,9°C
1841-7-18 35,1°C
1841-7-19 24,0°C
Az Alpok legmagasabb hegyein is megolvadt a hó és jég. Én mindezt sirokkónak valószínûsítem, amihez egy nagy ciklon kapcsolódott nyár közepén valahol a Földközi-tenger nyugati medencéjénél lévõ középponttal.
Hasonló, sirokkó okozta hirtelen meleg 2004. február 22-e körül is volt. Ez tõlünk nyugatra (pl. Tirol) tapasztalhatták. Link (2004. február 22. Kufstein/Tirol)
Tmax-ok Innsbruckban:
2004-2-19: 5,5°C
2004-2-22: 16,8°C
2004-2-24: 2,6°C
Innsbruckban 1877 óta ez a legmagasabb mért hõmérséklet február 22-én.
-----------------------------------------------
Azokból a Réthly könyvekbõl, amire gondolsz, 4 van: 1700-ig, XVIII. század, XIX. század I. és II. kötet.
Hogy ezeket most hol lehet beszerezni nem tudom. Amikor évekkel ezelõtt az OMSZ-tól lehetett, gyorsan beszereztem mindet.
Akkori maximumok (árnyékban):
Buda (Gellért-hegy): 39,0°C
Komárom: 40,0°C
Székesfehérvár: 40,0°C
Pécs: 41,0°C
Kecel: 41,0°C
Eger: 41,5°C
Pest: 42,5°C
Pánd: 42,5°C
Csongrád: 43,0°C
Eszék: 43,8°C
Arad: 44,0°C
Gyula: 45,0°C
„18-án oly égetõ szél lengedezett, milyet magyarhon éghajlata alatt nem is gondolhatni.” – Nemzeti Újság, 1841. aug. 4.
Tmax-ok Prága-Klementinum:
1841-7-17 24,9°C
1841-7-18 35,1°C
1841-7-19 24,0°C
Az Alpok legmagasabb hegyein is megolvadt a hó és jég. Én mindezt sirokkónak valószínûsítem, amihez egy nagy ciklon kapcsolódott nyár közepén valahol a Földközi-tenger nyugati medencéjénél lévõ középponttal.
Hasonló, sirokkó okozta hirtelen meleg 2004. február 22-e körül is volt. Ez tõlünk nyugatra (pl. Tirol) tapasztalhatták. Link (2004. február 22. Kufstein/Tirol)
Tmax-ok Innsbruckban:
2004-2-19: 5,5°C
2004-2-22: 16,8°C
2004-2-24: 2,6°C
Innsbruckban 1877 óta ez a legmagasabb mért hõmérséklet február 22-én.
-----------------------------------------------
Azokból a Réthly könyvekbõl, amire gondolsz, 4 van: 1700-ig, XVIII. század, XIX. század I. és II. kötet.
Hogy ezeket most hol lehet beszerezni nem tudom. Amikor évekkel ezelõtt az OMSZ-tól lehetett, gyorsan beszereztem mindet.
Egy korábbi hozzászólásom!
A nagykanizsai állomás áprilisi legalacsonyabb minimumait bogarásztam ki:
1973 -2 fok
1974 -1
1975 -1
1976 -2
1977 -2
1978 -1
1979 -3(!)
1980 -3(!)
1981 -3(!)
1982 -2
1983 -1
1984 -2
1985 -2
1986 -4(!)
1987 -0
1988 -4(!)
1989 +1
1990 -1
1991 -4(!)
1992 -2
1993 -2
1994 -4(!)
1995 -1
1996 -1
1997 -7(!)
1998 -2
1999 -1
2000 -3(!)
2001 -5(!)
2002 -6(!)
2003 -6(!)
2004 0
2005 -3(!)
2006 -4(!)
2007 -1
2008 -2
2009 +2
2010 -1
2011 -1
2012 -6(!)
A -3 fokokat és az annál hidegebbeket felkiáltójellel jelöltem meg.
37 év alatt 4 év volt, hogy a kanizsai állomáson nem volt áprilisban fagy. A többi 33-ban igen.
Durva az a 2000 után lévõ sorozat!
Még egy tavaszi fagyos hozzászólásom Link
Nem tudom ezekbõl miféle következtetést lehet levonni, talán mintha a tavaszi fagyok gyakorisága és erõssége nõtt volna, legalábbis a 2000 utáni 7 év az nagyon durva, bár aztán utána 5 évig meg semmi komoly.
Csak gondoltam érdekességnek teszem be!
A nagykanizsai állomás áprilisi legalacsonyabb minimumait bogarásztam ki:
1973 -2 fok
1974 -1
1975 -1
1976 -2
1977 -2
1978 -1
1979 -3(!)
1980 -3(!)
1981 -3(!)
1982 -2
1983 -1
1984 -2
1985 -2
1986 -4(!)
1987 -0
1988 -4(!)
1989 +1
1990 -1
1991 -4(!)
1992 -2
1993 -2
1994 -4(!)
1995 -1
1996 -1
1997 -7(!)
1998 -2
1999 -1
2000 -3(!)
2001 -5(!)
2002 -6(!)
2003 -6(!)
2004 0
2005 -3(!)
2006 -4(!)
2007 -1
2008 -2
2009 +2
2010 -1
2011 -1
2012 -6(!)
A -3 fokokat és az annál hidegebbeket felkiáltójellel jelöltem meg.
37 év alatt 4 év volt, hogy a kanizsai állomáson nem volt áprilisban fagy. A többi 33-ban igen.
Durva az a 2000 után lévõ sorozat!
Még egy tavaszi fagyos hozzászólásom Link
Nem tudom ezekbõl miféle következtetést lehet levonni, talán mintha a tavaszi fagyok gyakorisága és erõssége nõtt volna, legalábbis a 2000 utáni 7 év az nagyon durva, bár aztán utána 5 évig meg semmi komoly.
Csak gondoltam érdekességnek teszem be!
Ilyen csoportelméletet, meg ilyesmiket elsõsorban mi fizikusok tanulunk, ugyanis a részecskefizikát, kvantummechanikát és relativitáselméletet szinte egy-az-egyben leírják, s csupán "melléktermékként" ezeknek a legegyszerûbb változatai (mint a forgáscsoport, geometriai trafók (Poincaré-)csoportja és azok alkalmazásai) jelennek meg a többi tudományágban.
Kvantummechanikában és valószínûség-számításból jön elõ, hogy bizonyos függvények halmaza bizonyos mûveletekkel pont úgy viselkedik, mint a geometriai vektorok az õ "szokásos" mûveleteikkel, ezért hívják azokat is vektoroknak. És ugyanúgy lehet két függvényt pl. vektoriálisan szorozni. Vagy két függvény által bezárt szöget ki lehet számolni.
Ezek érdekes dolgok, nem feltétlenül szükségesek, jóval bonyolultabb megtanulni (én sem jártam végig messze az összes órát, ráadásul a sava-borsát ennek csak speciken tanították), de utána viszont jóval egyszerûbb használni, s így rendkívül hasznos. (Szerintem.)
Egyébként Cauchynak szerintem nagyobb a tudása e téren, némelyik tárgyból ezek közül elég nehezen mentem át (rezgések-3, spec.rel-2, stb, ezek épphogy kettesek lettek), ha esetleg rosszul tudok valamit, kijavíthatna .
Ez a post forecast is kb. azon alapulhat, amit írtam. Egy baj van vele: elõfordulhat, hogy az egyes állomások közötti szisztematikus eltérések idõjárás-függését szerintem nem zárja ki. Persze ha elég sok állomást veszünk, és az állomáshálózattal sincs baj, akkor ezek többnyire kiütik egymást, meg az állomásszám növelése eleve csökkenti a relatív hibát. Arra biztosan jó, hogy a régibõl újba transzformáló függvényt teszteljük vele.
Ha Réthly Antalnak azt a könyvét szeretném megszerezni, amiben a régmúlt szélsõségeirõl ír, akkor mit javasoltok, hol lehet beszerezni?
Ez egy könyv vagy több?
Ez egy könyv vagy több?
Dalma!
Nincs itt semmiféle bukfenc!
2007. július 20 - abszolút maximum rekord Kiskunhalas 41,9 fokkal.
Egészen biztosak lehetünk benne, hogy Magyarországon a mérések kezdete óta volt ennél a 41.9 foknál magasabb érték, mégis ez a rekord.
Hidegség írta valamikor a MetNeten, hogy valamelyik évben, amikor még nem mértek maximumot, csak 3-4 idõpontban egy nap, akkor a délután 1-2 órás mérésnél 40 fokok voltak több helyen, vagy talán 41 is volt, mindenesetre arra lehetett következtetni, hogy azon a napon 42-43 fok is meglehetett.
De ha azt mondja az ember, hogy az elmúlt évben majdnem megdõlt a rekord, meg rekordközeli értékek voltak, arra csak legyintene mindenki, mint ahogy ha a világcsúcs úszásban 1,09 perc, akkor a második hiába csak 1 századdal van alatta 1,08-al, akkor az már nem sokat ér!
A rekordokat mindig helyén kell kezelni a már említett dolgok miatt, de amikor néhány éven belül az összes abszolút rekord megdõl, akkor az komoly dolog!
Még akkor is durva ez a sorozat, ha kiderülne, hogy a 2006/2007-es rekordenyhe télen minden mérõ az országban fölémért 1 fokot, a 2007. július 20-i napon a kiskunhalasi mérõ fölémért fél fokot, és csak 41,4 fok volt ott, vagy a 2010-es csapadékmaximum rekordnál egy galamb minden reggel belef..ott a mérõbe, így az 1555 mm helyett csak 1532 mm volt, a 2011-es év csapadék minimum rekordja is bukta, mert valaki vicces kedvû egyén mindig egy kis vizet kiöntött a csapadékmérõkbõl, és így lett csak néhány mm-el rekord felett, a 2012-es napfényrekord meg valójában csak azért lett 150 órával több, mert Békéscsabán és Szegeden éjszaka bekapcsolódott a mozgásérzékelõ lámpa és annak a fényét is beleszámolták, enélkül 3 óra híján nem dõlt volna meg a rekord.
Ami nagyon durva ebben az idõszakban, hogy vége lett 2012-ben a rendkívül napos és aszályos idõszaknak szeptemberben, és nem az lett, hogy átlagos körülire változott volna minden, hanem pont ellenkezõleg, az egyik végletbõl minden átmenet nélkül átcsapott a másik végletbe.
És azóta minden másnap esik, a januári 31 napból 25 csapadékos volt, a február ideáig eltelt 25 napjából az ország nagy részén 17-18 csapadékos nap volt, sõt, van ahol már a 20 is meglehet.
Továbbá miközben Magyarország múlt éven totál ki volt száradva, Ausztriában a július rekordokat döntött, sõt, a magyarországi aszály mellett Sopronban 230 mm csapadék volt.
Ezek a kihegyezett, nagyon rövid távolságon belül borzalmas különbségeket produkáló események szaporodtak meg.
Ha rekord, ha nem rekord, szélsõség.
Persze mit nevezzünk rekordnak, mit nevezzünk szélsõségnek, mi az a zonalitás, hány anticiklontól hívjunk blokkingosnak egy idõszakot és hánytól ne, stb stb, ezek megválaszolatlan kérdések, és valószínû azok is maradnak még nagyon sokáig.
De nem kell ezeket kicentizni ennyire, mint ahogy a szerelem sem olyan, hogy méred a szerelemhormon termelõdését amikor meglátsz egy jóképû fickót, és amikor a mûszer 3 482 562-t mutat, akkor ráveted magad, hanem ezt mindenki érzi, mindenki tudja, még ha nem is lehet mérni, akkor is.
Persze egyszer majd lehet, hogy lehet mérni, mint ahogy az is lehet, hogy egyszer olyan adatsor áll majd a világ tudósainak rendelkezésére, amikbõl kielégítõen meg tudják válaszolni azokat a kérdéseket, amiket mi most nem tudunk!
Nagyon örülök ennek az eszmecserének, nagyon színvonalas és sok érdekes dolgot hozott elõ!
Még egy gondolat: ha jól olvastam, a szegedi állomás 1950-tõl közel ugyanolyan fekvésben volt, úgyhogy azt az állomást el lehet fogadni állandónak azóta.
Az a hõségnapos grafikon marhajó, szépen kijön belõle a hullámzás.
Nincs itt semmiféle bukfenc!
2007. július 20 - abszolút maximum rekord Kiskunhalas 41,9 fokkal.
Egészen biztosak lehetünk benne, hogy Magyarországon a mérések kezdete óta volt ennél a 41.9 foknál magasabb érték, mégis ez a rekord.
Hidegség írta valamikor a MetNeten, hogy valamelyik évben, amikor még nem mértek maximumot, csak 3-4 idõpontban egy nap, akkor a délután 1-2 órás mérésnél 40 fokok voltak több helyen, vagy talán 41 is volt, mindenesetre arra lehetett következtetni, hogy azon a napon 42-43 fok is meglehetett.
De ha azt mondja az ember, hogy az elmúlt évben majdnem megdõlt a rekord, meg rekordközeli értékek voltak, arra csak legyintene mindenki, mint ahogy ha a világcsúcs úszásban 1,09 perc, akkor a második hiába csak 1 századdal van alatta 1,08-al, akkor az már nem sokat ér!
A rekordokat mindig helyén kell kezelni a már említett dolgok miatt, de amikor néhány éven belül az összes abszolút rekord megdõl, akkor az komoly dolog!
Még akkor is durva ez a sorozat, ha kiderülne, hogy a 2006/2007-es rekordenyhe télen minden mérõ az országban fölémért 1 fokot, a 2007. július 20-i napon a kiskunhalasi mérõ fölémért fél fokot, és csak 41,4 fok volt ott, vagy a 2010-es csapadékmaximum rekordnál egy galamb minden reggel belef..ott a mérõbe, így az 1555 mm helyett csak 1532 mm volt, a 2011-es év csapadék minimum rekordja is bukta, mert valaki vicces kedvû egyén mindig egy kis vizet kiöntött a csapadékmérõkbõl, és így lett csak néhány mm-el rekord felett, a 2012-es napfényrekord meg valójában csak azért lett 150 órával több, mert Békéscsabán és Szegeden éjszaka bekapcsolódott a mozgásérzékelõ lámpa és annak a fényét is beleszámolták, enélkül 3 óra híján nem dõlt volna meg a rekord.
Ami nagyon durva ebben az idõszakban, hogy vége lett 2012-ben a rendkívül napos és aszályos idõszaknak szeptemberben, és nem az lett, hogy átlagos körülire változott volna minden, hanem pont ellenkezõleg, az egyik végletbõl minden átmenet nélkül átcsapott a másik végletbe.
És azóta minden másnap esik, a januári 31 napból 25 csapadékos volt, a február ideáig eltelt 25 napjából az ország nagy részén 17-18 csapadékos nap volt, sõt, van ahol már a 20 is meglehet.
Továbbá miközben Magyarország múlt éven totál ki volt száradva, Ausztriában a július rekordokat döntött, sõt, a magyarországi aszály mellett Sopronban 230 mm csapadék volt.
Ezek a kihegyezett, nagyon rövid távolságon belül borzalmas különbségeket produkáló események szaporodtak meg.
Ha rekord, ha nem rekord, szélsõség.
Persze mit nevezzünk rekordnak, mit nevezzünk szélsõségnek, mi az a zonalitás, hány anticiklontól hívjunk blokkingosnak egy idõszakot és hánytól ne, stb stb, ezek megválaszolatlan kérdések, és valószínû azok is maradnak még nagyon sokáig.
De nem kell ezeket kicentizni ennyire, mint ahogy a szerelem sem olyan, hogy méred a szerelemhormon termelõdését amikor meglátsz egy jóképû fickót, és amikor a mûszer 3 482 562-t mutat, akkor ráveted magad, hanem ezt mindenki érzi, mindenki tudja, még ha nem is lehet mérni, akkor is.
Persze egyszer majd lehet, hogy lehet mérni, mint ahogy az is lehet, hogy egyszer olyan adatsor áll majd a világ tudósainak rendelkezésére, amikbõl kielégítõen meg tudják válaszolni azokat a kérdéseket, amiket mi most nem tudunk!
Nagyon örülök ennek az eszmecserének, nagyon színvonalas és sok érdekes dolgot hozott elõ!
Még egy gondolat: ha jól olvastam, a szegedi állomás 1950-tõl közel ugyanolyan fekvésben volt, úgyhogy azt az állomást el lehet fogadni állandónak azóta.
Az a hõségnapos grafikon marhajó, szépen kijön belõle a hullámzás.
Ez jó kis hozzászólás volt, de érdemben hozzátenni, azt hiszem, hogy csak Cauchy Tanár úr tudna. Én csak a vegyészmérnökök számára feltétlenül szükséges matematika mennyiséget próbáltam - idõnként kétségbeesetten - a fejembe tuszakolni. Ennél az óránál azt hiszem, hogy vagy hiányoztam, vagy egy ködös hétvége után valami égi csoda folytán kettessel mentem át a vizsgán, de a tudás a másnapossággal együtt pillanatok alatt elillanhatott.
Én is úgy vélem, hogy a homogenizációt jó minõségben is meg lehet csinálni. Egyetértek veled abban, hogy a két helyen (régi/új) néhány évig együtt kell mérni, meghatározni a korrekciós tényezõ értékét, majd ezt követõen én egy úgynevezett "post forecastot" is készítenék. Ez azt jelenti, hogy a környékbeli mûszerek korábban mért adatainak tendenciája segítségével az új mûszer pontjára a múltra is számolnék egy adatsort néhány 10 évre visszamenõleg (mintha mért volna akkor is a mûszer), ezt visszakorrigálnám a korrekciós szorzóval és összehasonlítanám a régi helyen mérõ mûszer múltban mért adataival. Igy van egy tényleges mért adatsorunk (a régi helyen) és egy fiktív (post forecast). Ennek a két adatsornak, ha helyes volt a korrekciós szorzó, fednie kell egymást (legalábbis komoly kilengés nem szabad, hogy adódjon). Remélem, hogy sikerült értelmesen leírnom, hogy mire is gondolok, sajnos nem tudom másképpen megfogalmazni, de talán érthetõ.
Én is úgy vélem, hogy a homogenizációt jó minõségben is meg lehet csinálni. Egyetértek veled abban, hogy a két helyen (régi/új) néhány évig együtt kell mérni, meghatározni a korrekciós tényezõ értékét, majd ezt követõen én egy úgynevezett "post forecastot" is készítenék. Ez azt jelenti, hogy a környékbeli mûszerek korábban mért adatainak tendenciája segítségével az új mûszer pontjára a múltra is számolnék egy adatsort néhány 10 évre visszamenõleg (mintha mért volna akkor is a mûszer), ezt visszakorrigálnám a korrekciós szorzóval és összehasonlítanám a régi helyen mérõ mûszer múltban mért adataival. Igy van egy tényleges mért adatsorunk (a régi helyen) és egy fiktív (post forecast). Ennek a két adatsornak, ha helyes volt a korrekciós szorzó, fednie kell egymást (legalábbis komoly kilengés nem szabad, hogy adódjon). Remélem, hogy sikerült értelmesen leírnom, hogy mire is gondolok, sajnos nem tudom másképpen megfogalmazni, de talán érthetõ.
Még valami, ez általában nem elég. Figyelembe kell venni, hogy a statisztika akkor is lehet megegyezõ, ha a mért értékek totál különbözõek. Minél inkább az egységhez tart az operátor, annál inkább felmerül ez a gyanú, de minden esetben hasznos megcsinálni ezt is. (Az oka pedig az lehet, hogy ha nagyon messze van egymástól a klíma, akkor az eltérések az idõjárási helyzettõl függõvé válhatnak.)
Nevezetesen a következõrõl van szó:
Egy scattert is kell készíteni az azonos idõpontban mért két értékekrõl (egyik tengely mentén a régi, másik mentén az új állomás adatait mérem fel). Ezeknek, mint 2D-s vektoroknak is meg kell csinálni a statisztikáját. Az eltérés meteorológiai elemtõl függõen valamilyen eloszlású, de érdemes a mennyiség helyett annak egy olyan függvényét venni, amely függvénye már normál eloszlású (pl. a csapadéknak a logaritmusát). Ezen a scatteren a 2D-s normál eloszlást meghatározhatjuk. Ez hat paraméteres: a 2D-s átlagvektor és a 2x2-es szórásmátrix.
[a szórásmátrixnak a 'c' sajátértékeit és 'v_c' sajátvektorait meg kell határozni. pontosabban számoláskor a szórásnégyzet-mátrixot kapjuk meg, de annak ugyanaz a sajátvektorrendszere. a sajátvektorokhoz alapesetben hozzátartozik a sajátérték, ha pusztán vektorszámítást csinálunk, de itt nem! ha a szórásnégyzetmátrix offdiagonális eleme negatív, akkor a szórásmátrix nem valós és szimmetrikus, hanem komplex és unitér; s ilyenkor a két sajátvektor felcserélõdik. a lényeg, hogy az átlagvektorból, mint központból, a két sajátvektor irányába fölmérjük a sajátértéket: ez egy ellipszisnek lesz a két tengelye. ez a szórásellipszis.]
Tehát a szórásmátrixból kaphatjuk meg a szórásellipszist. Azt kell megnézni, ezen ellipszis mennyire kör alakú, mekkora a sugara, és a közepe mennyire van az origó körül.
Ha az átlagvektor szöge nem 45°, akkor szisztematikus hiba van.
Ha a szórásellipszis nagytengely-szöge sem 45°, akkor az eltérés még az idõjárástól is függ.
Minél nagyobb a kistengely, annál nagyobb statisztikus viselkedésû hiba IS terheli az adatokat.
Nevezetesen a következõrõl van szó:
Egy scattert is kell készíteni az azonos idõpontban mért két értékekrõl (egyik tengely mentén a régi, másik mentén az új állomás adatait mérem fel). Ezeknek, mint 2D-s vektoroknak is meg kell csinálni a statisztikáját. Az eltérés meteorológiai elemtõl függõen valamilyen eloszlású, de érdemes a mennyiség helyett annak egy olyan függvényét venni, amely függvénye már normál eloszlású (pl. a csapadéknak a logaritmusát). Ezen a scatteren a 2D-s normál eloszlást meghatározhatjuk. Ez hat paraméteres: a 2D-s átlagvektor és a 2x2-es szórásmátrix.
[a szórásmátrixnak a 'c' sajátértékeit és 'v_c' sajátvektorait meg kell határozni. pontosabban számoláskor a szórásnégyzet-mátrixot kapjuk meg, de annak ugyanaz a sajátvektorrendszere. a sajátvektorokhoz alapesetben hozzátartozik a sajátérték, ha pusztán vektorszámítást csinálunk, de itt nem! ha a szórásnégyzetmátrix offdiagonális eleme negatív, akkor a szórásmátrix nem valós és szimmetrikus, hanem komplex és unitér; s ilyenkor a két sajátvektor felcserélõdik. a lényeg, hogy az átlagvektorból, mint központból, a két sajátvektor irányába fölmérjük a sajátértéket: ez egy ellipszisnek lesz a két tengelye. ez a szórásellipszis.]
Tehát a szórásmátrixból kaphatjuk meg a szórásellipszist. Azt kell megnézni, ezen ellipszis mennyire kör alakú, mekkora a sugara, és a közepe mennyire van az origó körül.
Ha az átlagvektor szöge nem 45°, akkor szisztematikus hiba van.
Ha a szórásellipszis nagytengely-szöge sem 45°, akkor az eltérés még az idõjárástól is függ.
Minél nagyobb a kistengely, annál nagyobb statisztikus viselkedésû hiba IS terheli az adatokat.
Nagyon jó kis eszmecsere ez. Idõnként eszembe jutott pár gondolat nekem is, de igazából lényeges dolgot hozzátenni nem nagyon tudtam volna.
Egy dolgot azért megosztanék, csak az ismereteim hiányosak lehetnek ez ügyben (a homogenizációról eddig nem sokat tanultam/olvastam).
Floo említette az állomás-áthelyezéseket, és hogy emiatt az adatok használhatatlanok lehetnek a homogenizáció ellenére. Én azt mondom, ha ügyesen csináljuk, akkor nem biztos. Egyébként eléggé matematikai téma ez már, mint a hsz-bõl látszani is fog.
Ha van egy mérõállomásom, és át akarom helyezni, akkor az "igazi homogenizációra" alkalmas, és viszonylag egyszerû eljárás lehet a következõ:
Telepítem az új állomást, de meghagyom a régit is, mindkét helyen mérek még egy pár évig. A két mérésnek megcsinálom a saját statisztikáját, illetve belõle egy-egy eloszlásfüggvényt. (Tehát tkp. kvantitatív klímajellemzést csinálok.)
Ezek után kõkemény modern matekba kezdek (szögletes zárójelbe írok olyan dolgokat, ami azoknak mond valamit, akik a struktúraelméletrõl már legalább hallottak). A valószínûségi eloszlások halmaza ugyanis a számtani közép (mint összeadás-jellegû mûvelet), és a szorzat kiintegrálása (ami a vektorok skaláris szorzatával analóg mûvelet) vektorteret alkot. Ezen vektortér elemein lineáris operátorokkal lehet hatni (pont úgy, mint a geometriai vektorokon ható operátorok /hasonlósági trafók, meg ilyesmik/).
Nos: megvan a két eloszlásom. Ebbõl meg tudom mondani, hogy az egyiket milyen operátor viszi át a másikba (konkrétan ki tudom számolni).
[ezt egyszerûbb a valószínûség-függvények közötti integráltrafók helyett az ábrázoláson megtenni: felbontom a két eloszlásfüggvényt báziselemek lineárkombinációjára. ezt akkor tudom megoldani, ha az összes mátrixeleme megadható annyi paraméterrel, ahány dimenziós a vektortér (normál eloszlásnál azt hiszem kettõ), és ráadásul az operátor lineáris operátor, és a szorzásra csoportot alkot. ez az eljárás viszont bonyolult.]
Ha meg van az operátor, akkor egy ravasz disznóságot követek el. Megnézem, hogy az eloszlás paramétereinek bizonyos határátmenetével át tudom-e vinni a sûrûségfüggvény Dirac-deltába. Ha igen, akkor mehetek tovább. (Normál eloszlásnál a szórás=nulla ezt megcsinálja.)
A Dirac-delta "függvény" értéke mindenhol nulla, csak ott plusz végtelen, ahol az argumentuma nulla. És a függvény alatti terület +1! A fent emlegetett operátornak azt is tudnia kell, hogy a Dirac-delta sajátfüggvénye legyen neki (tehát az operátorral hatva rá, szintén Dirac-deltát kapjunk, a Laplace-trafó pl. ilyen.)).
Legyen egy mért érték x0. Rendeljük hozzá a D(x-x0) Dirac-delta-függvényt, mint valószínûség-sûrûséget, és hattassuk erre a fent kiszámolt operátort. Ekkor az új függvény D(x-x1) lesz, (ha nem rontottuk el, és az operátorra kirótt feltételek teljesülnek). Ezzel az összes régen mért x0-akat átviszem az x1-ekbe, és ezt nevezem homogenizált adatsornak.
Ezzel akár kész is lehetnénk, de általánosítsunk egy kicsit. A régi mért értékek helyett azt mondom, legyen egy tetszõleges f(x0) függvényem. /Ez lehet akár a régi mért értékek gyakoriság-függvénye is./ Pusztán a D-delta def.-jából következik, hogy minden függvény elõállítható úgy, hogy f(x0)=integrál -végtelentõl +végtelenig [f(t)*d(t-x) dt]. Bonyolult módon belátható, hogy ha a fentiekben nem rontottuk el az operátor kiszámolását, és a feltételek teljesülnek, akkor az f(x0)-ra hattatva kapott új, g(x1) függvény elõáll úgy, hogy g(x1)=integrál -végtelentõl +végtelenig [f(t)*d(t-x1) dt].
Ez egy egyszerû homogenizációs eljárás, mely skalár-skalár függvényekre alkalmazható. Ha a függvény vektorértékû, vagy az argumentumában szerepel pl. a földrajzi koordináta is, akkor már jócskán bonyolódik a helyzet.
(Egyébként érdekes egy függvény ez a Dirac-delta, Dirac vezette be a kvantummechában, mert nem volt kedve eldobni a Newton óta ismert 'tömegpont' fogalmát csak azért, mert a kvantummechában függvényekkel dolgozunk a "kézzelfogható anyag" helyett. A matematikusok kiröhögték, hogy ilyen állat márpedig nincs. Sok részecske azonban olyan hullámcsomaggal írható le, mely a paraméterek megfelelõ határátmenetével ebbe a 'tömegpont-állapotba' vihetõ át, s ezzel olyan sikereket ért el, hogy a matematikusok megunták,és kidolgozták a függvények általánosításaként a disztribúciók elméletét. Ebben természetesen magyarok voltak az úttörõk, elsõsorban Neumann János tett hozzá sokat.)
Egy dolgot azért megosztanék, csak az ismereteim hiányosak lehetnek ez ügyben (a homogenizációról eddig nem sokat tanultam/olvastam).
Floo említette az állomás-áthelyezéseket, és hogy emiatt az adatok használhatatlanok lehetnek a homogenizáció ellenére. Én azt mondom, ha ügyesen csináljuk, akkor nem biztos. Egyébként eléggé matematikai téma ez már, mint a hsz-bõl látszani is fog.
Ha van egy mérõállomásom, és át akarom helyezni, akkor az "igazi homogenizációra" alkalmas, és viszonylag egyszerû eljárás lehet a következõ:
Telepítem az új állomást, de meghagyom a régit is, mindkét helyen mérek még egy pár évig. A két mérésnek megcsinálom a saját statisztikáját, illetve belõle egy-egy eloszlásfüggvényt. (Tehát tkp. kvantitatív klímajellemzést csinálok.)
Ezek után kõkemény modern matekba kezdek (szögletes zárójelbe írok olyan dolgokat, ami azoknak mond valamit, akik a struktúraelméletrõl már legalább hallottak). A valószínûségi eloszlások halmaza ugyanis a számtani közép (mint összeadás-jellegû mûvelet), és a szorzat kiintegrálása (ami a vektorok skaláris szorzatával analóg mûvelet) vektorteret alkot. Ezen vektortér elemein lineáris operátorokkal lehet hatni (pont úgy, mint a geometriai vektorokon ható operátorok /hasonlósági trafók, meg ilyesmik/).
Nos: megvan a két eloszlásom. Ebbõl meg tudom mondani, hogy az egyiket milyen operátor viszi át a másikba (konkrétan ki tudom számolni).
[ezt egyszerûbb a valószínûség-függvények közötti integráltrafók helyett az ábrázoláson megtenni: felbontom a két eloszlásfüggvényt báziselemek lineárkombinációjára. ezt akkor tudom megoldani, ha az összes mátrixeleme megadható annyi paraméterrel, ahány dimenziós a vektortér (normál eloszlásnál azt hiszem kettõ), és ráadásul az operátor lineáris operátor, és a szorzásra csoportot alkot. ez az eljárás viszont bonyolult.]
Ha meg van az operátor, akkor egy ravasz disznóságot követek el. Megnézem, hogy az eloszlás paramétereinek bizonyos határátmenetével át tudom-e vinni a sûrûségfüggvény Dirac-deltába. Ha igen, akkor mehetek tovább. (Normál eloszlásnál a szórás=nulla ezt megcsinálja.)
A Dirac-delta "függvény" értéke mindenhol nulla, csak ott plusz végtelen, ahol az argumentuma nulla. És a függvény alatti terület +1! A fent emlegetett operátornak azt is tudnia kell, hogy a Dirac-delta sajátfüggvénye legyen neki (tehát az operátorral hatva rá, szintén Dirac-deltát kapjunk, a Laplace-trafó pl. ilyen.)).
Legyen egy mért érték x0. Rendeljük hozzá a D(x-x0) Dirac-delta-függvényt, mint valószínûség-sûrûséget, és hattassuk erre a fent kiszámolt operátort. Ekkor az új függvény D(x-x1) lesz, (ha nem rontottuk el, és az operátorra kirótt feltételek teljesülnek). Ezzel az összes régen mért x0-akat átviszem az x1-ekbe, és ezt nevezem homogenizált adatsornak.
Ezzel akár kész is lehetnénk, de általánosítsunk egy kicsit. A régi mért értékek helyett azt mondom, legyen egy tetszõleges f(x0) függvényem. /Ez lehet akár a régi mért értékek gyakoriság-függvénye is./ Pusztán a D-delta def.-jából következik, hogy minden függvény elõállítható úgy, hogy f(x0)=integrál -végtelentõl +végtelenig [f(t)*d(t-x) dt]. Bonyolult módon belátható, hogy ha a fentiekben nem rontottuk el az operátor kiszámolását, és a feltételek teljesülnek, akkor az f(x0)-ra hattatva kapott új, g(x1) függvény elõáll úgy, hogy g(x1)=integrál -végtelentõl +végtelenig [f(t)*d(t-x1) dt].
Ez egy egyszerû homogenizációs eljárás, mely skalár-skalár függvényekre alkalmazható. Ha a függvény vektorértékû, vagy az argumentumában szerepel pl. a földrajzi koordináta is, akkor már jócskán bonyolódik a helyzet.
(Egyébként érdekes egy függvény ez a Dirac-delta, Dirac vezette be a kvantummechában, mert nem volt kedve eldobni a Newton óta ismert 'tömegpont' fogalmát csak azért, mert a kvantummechában függvényekkel dolgozunk a "kézzelfogható anyag" helyett. A matematikusok kiröhögték, hogy ilyen állat márpedig nincs. Sok részecske azonban olyan hullámcsomaggal írható le, mely a paraméterek megfelelõ határátmenetével ebbe a 'tömegpont-állapotba' vihetõ át, s ezzel olyan sikereket ért el, hogy a matematikusok megunták,és kidolgozták a függvények általánosításaként a disztribúciók elméletét. Ebben természetesen magyarok voltak az úttörõk, elsõsorban Neumann János tett hozzá sokat.)
A peióduskeresõk figyelmébe: periodicitás (legalább/leginkább)két dolog miatt lehet..
- valamilyen periodikus fizikai folyamat, pl föld forgása, föld keringése, stb okozza
- véletlenszerû adatcsoportosulás
Az elsõ fajták közé tartozik az évszakok váltakozása: télen hideg van, nyáron meleg van
Vagy a napi hõingás: nappal meleg van éjjel hideg (relatíve)
de lehetnek más folyamatok is, amiket esetleg nem vagy nem eléggé ismerünk
A másik fajta a legnagyobb buktató: a légköri rendszer dinamikus (kaotikus) viselkedése miatt az adatsorokban véletlenszerûen alakulhatnak ki periodicitások..
Ezek könnyen megtévesztik az óvatlan megfigyelõket, mert azt hiszik, hogy ebbõl képesek elõrejelezni a következõ periódus (pl Floo 3 frontos elmélete, vagy én évekig azt figyeltem emg, hogy március végén 5 télbõl négyben esett a hó, ez 15 évig megvolt, azután eltûnt)
A kaotikus rendszerekre pont ez a jellemzõ: a bennük spontán kialakuló periódusok egyrészt teljesen véletlenszerûek, azaz egyszer csak kialakulnak, látszólag ok nélkül, majd eltûnnek, ugyancsak ok nélkül, ráadásul az is véletlenszerû, hogy hány ciklus lezajlása után..
Pl ha kialakul egy mediterrán ciklon, elõfordul, hogy követi a 2. , 3. stb, de azt, hogy mikor és mennyi ciklon fog még kialakulni, azt nem lehet megmondani és azt sem, hogy mikor hagyják abba...
- valamilyen periodikus fizikai folyamat, pl föld forgása, föld keringése, stb okozza
- véletlenszerû adatcsoportosulás
Az elsõ fajták közé tartozik az évszakok váltakozása: télen hideg van, nyáron meleg van
Vagy a napi hõingás: nappal meleg van éjjel hideg (relatíve)
de lehetnek más folyamatok is, amiket esetleg nem vagy nem eléggé ismerünk
A másik fajta a legnagyobb buktató: a légköri rendszer dinamikus (kaotikus) viselkedése miatt az adatsorokban véletlenszerûen alakulhatnak ki periodicitások..
Ezek könnyen megtévesztik az óvatlan megfigyelõket, mert azt hiszik, hogy ebbõl képesek elõrejelezni a következõ periódus (pl Floo 3 frontos elmélete, vagy én évekig azt figyeltem emg, hogy március végén 5 télbõl négyben esett a hó, ez 15 évig megvolt, azután eltûnt)
A kaotikus rendszerekre pont ez a jellemzõ: a bennük spontán kialakuló periódusok egyrészt teljesen véletlenszerûek, azaz egyszer csak kialakulnak, látszólag ok nélkül, majd eltûnnek, ugyancsak ok nélkül, ráadásul az is véletlenszerû, hogy hány ciklus lezajlása után..
Pl ha kialakul egy mediterrán ciklon, elõfordul, hogy követi a 2. , 3. stb, de azt, hogy mikor és mennyi ciklon fog még kialakulni, azt nem lehet megmondani és azt sem, hogy mikor hagyják abba...
Helyes!
Csak, hogy ne mindig csak ellenkezzek veled.
Nézd csak, a hõségnapok száma grafikonon szépen látható a 70-es évek végén/80-as évek elején tapasztalt "hûvös nyár", majd a 80-as évek közepén - az ebbõl a szempontból - melegedõ nyarak.
Én ezeken a grafikonokon jól kivehetõ "tömböket"/block-okat látok. Nagyon érdekes grafikonok, ezeket lehetne tovább elemezni.
Hõségnapok száma Szeged:
Hõségnapok száma Debrecen:
Csak, hogy ne mindig csak ellenkezzek veled.
Nézd csak, a hõségnapok száma grafikonon szépen látható a 70-es évek végén/80-as évek elején tapasztalt "hûvös nyár", majd a 80-as évek közepén - az ebbõl a szempontból - melegedõ nyarak.
Én ezeken a grafikonokon jól kivehetõ "tömböket"/block-okat látok. Nagyon érdekes grafikonok, ezeket lehetne tovább elemezni.
Hõségnapok száma Szeged:
Hõségnapok száma Debrecen:
"Mindenki hozzátegye a saját támogató vagy megcáfoló gondolatait/érveit"
E sorodat a "keringõre való felhívásnak" veszem, ezért ide írom egynémely gondolatomat.
Szubjektivitás is lesz ebben bõven, de azt akarom, aki olvassa, ne csak értse, hanem át is érezze, mirõl van szó.
Szóval, nekem mély és megingathatatlan meggyõzõdésem, hogy kb. 1988-tól kezdve jelentõsen, a nyár tekintetében DRASZTIKUSAN csökkent az atlanti behatás a Kárpát-medencében. Ez a behatás nálunk mérsékli a nyári forróságot, ezért gyengülése a hõségidõszakok súlyosbodásával, gyakoribbá válásával jár. A súlyosbodás, gyakoribbá válás már statisztikailag is kimutatott.
Az ilyen kánikulai idõszakokat "saját használatra" "szupernyárnak, ötödik évszaknak" neveztem el, ugyanis ilyenek az én sráckoromban (hetvenes évek, nyolcvanas évek eleje) nem fordultak elõ. Akkoriban Észak-Dunántúlon a legmelegebb idõszakokban is általában 30 fok alatt maradtak a maximumok -ha nagy néha elérte a hõmérséklet a 30-31-32 fokot, már azt mondtuk: "jé, harminc fok van!" Édesanyám néha hõségnapot emlegetett a nyári szünetben: hõségnapot, 28-29 fokos csúcshõmérséklet mellett... Strandidõ július második dekádjáig csak ritkán, és rövid idõre köszöntött be a hetvenes években (markáns kivétel volt 1976 júniusa-rendkívülinek is tartottuk) A tartós meleg rendszerint júli közepén, második felében érkezett, és nagyjából 3, legfeljebb 4 hétig tartott. De 35 fokot megközelítõ, pláne azt meghaladó maximumhõmérsékletekre ilyen idõszakokban se volt példa.
Mindennek az volt a végsõ oka, hogy a ciklonok és a hozzájuk tartozó frontok nyugat-keleti áthelyezõdése gyors volt. Az elõoldali dél-délnyugati légáramlás ránk húzta volna akkor is a forró, száraz afrikai légtömegeket, de mielõtt ez megtörtént volna, már el is ért minket nyugat-északnyugatról a hidegfront, mögötte hûvös, óceáni légtömegekkel. Nem tudott tartósodni az elõoldali pozició, mely a sivatagi levegõ közép-európai megjelenését és uralmát lehetõvé tette volna. A gyakori frontátvonulásból adódóan rendesen járt az esõ is, s nemcsak záporszerû, konvektív formája: a hidegfrontot követõ néhány napban sokszor csendes esõs, szeles, hûvös volt az idõ a balatoni vendéglátók legnagyobb "örömére".
A szupernyárnak éppen az a lényege, hogy az atlanti ciklon csigalassúsággal helyezõdik kelet felé, vagy éppenséggel stagnál. Elõoldali délies áramlása ezért nem 1-2 napig (mint a 70-es, 80-as években), hanem 1-2 hétig tartózkodik felettünk, s ez óriási különbség. A szaharai forró levegõnek bõven van ideje rá, hogy átkeljen a Földközi-tengeren (mely legtöbbször fikarcnyit sem enyhít annak szárazságán és forróságán) és elárassza a kontinens középsõ részét. E levegõfajta, tulajdonságai folytán, nemcsak nehezen elviselhetõ hõséget, de tartós szárazságot is okoz nálunk -beáramlásának elsõsorban kezdeti idõszakában még konvektív csapadék is kizárt szokott lenni.
Személyes élmény: a hetvenes, nyolcvanas évek nyarain az erõsödõ déli-délnyugati szél, lefelé mozduló légnyomás szinte csalhatatlan jele volt a hidegfront közeli érkezésének.
Ha a Balatonon, a csopaki strandon a vízparton állva azt láttam, hogy egyre magasabbra emelkednek a hullámok a Tihanyi-félsziget csúcsa felõl fújó szélben, tudtam, hogy estére villámshow lesz a hegyek felõl kifutó, viharos széllel. És másnapra felhõs, északnyugati szeles idõ, 20 fok körüli hõmérséklet az elõzõ napi 27-28 fok után.
Mostanában, ha élénkül a déli szél a Balatonon, általában másnap, meg harmadnap, és késõbb is az fúj változó erõvel, s a hõmérséklet jócskán 30 fok fölé megy. Még egy dolog: régebben az jelezte a tartós hõségidõszakot, ha a déli part és Tihany párákba burkolózott, alig kivehetõvé vált. A jó látótávolság, a túlparti magaslatok éles körvonalai a rossz idõ elõjelének számítottak. Most pedig a legjobb látási viszonyok mellett jön gyakran a legnagyobb hõség: ez is jelzi a páraszegény sivatagi levegõ jelenlétét, mely azelõtt -nyugodtan mondhatjuk- ritkaságnak számított.
A nyugat-keleti áthelyezõdés lassulásának másik oldala az, hogyha mégis eljut térségünkbe egy igazán "szaftos", nedves légtömeg, akkor az nem tud gyorsan odébb állni kelet felé, az összes vizét itt ejti ki ránk. Ekkor özönvízszerû esõ van napokig, gyakran veszélyes áradásokkal. Az ilyen ciklonok mindvégig felettünk pörögnek, itt jutnak fejlõdésük utolsó fázisába, míg végül hidegörvénnyé válnak, és okklúziós frontjukat forgatják. Közben esik és esik... A talajközeli meleg fokozódása miatt, nemkülönben a vízszintes légmozgások gyengülése folytán, elõtérbe lép és erõsödik a konvekció. Valóban gyakoribbaknak tûnnek az igazán nagy zivatarok, jégverések.
A légköri képzõdmények áthelyezõdésének lassulása mellett a másik tünet a meridionális muszterek uralma elsõsorban a szárazföld felett, illetve ezen muszterek kiterjedése nyugat felé, a leggyakrabban zonális áramlású Atlantikum irányába.
Az átlagember persze a globális felmelegedés rovására írja a szupernyarat. Én azonban úgy látom, a melegedés jobbára a nyarat érinti, a tél nem sokat változott kisgyerekkorom óta. Lehetséges persze, hogy statisztikailag kimutatható némi enyhülés az utóbbi 25 év telein, de a különbség nem feltûnõ. Talán csak annyi, hogy ritkábbak lettek a nyugatról érkezõ sorozat-frontok, az "atlanti futószalag" ritkábban van felettünk -a téli zonalitás rendszerint északi mostanság. S valamivel gyakoribbá vált a kontinentális, a lábas hideg beáramlása.
Ami még nagyon feltûnõ az utóbbi két évtizedben, hogy határozottan rövidebbé váltak az átmeneti évszakok. Gyakran már május elején van néhány hõségnap (ld. tavalyi tavasz), és a május nagyon gyakran mindvégig nyárias. Ezt is tulajdoníthatnánk a globális felmelegedésnek, ha nem vennénk figyelembe azt a tényt, hogy a másik oldalon meg megjelentek az október végi havazások, télies epizódok (2003, 2009, 2012!) Régebben ilyesmi szélsõséges ritkaságnak számított, én magam csupán 1973-ból emlékszem egy októberi havasesõ-záporra.
Mi lehet ennek az oka? Én úgy magyarázom, hogy zonális áramlás esetén sokáig izoterm légtömegek érkeznek hozzánk, távol tartva a délen már kialakult nyarat (vagy az északi telet) Az uralkodó meridionális légmozgások viszont gyakran idõ elõtt elhozzák ezeket Közép-Európába.
E sorodat a "keringõre való felhívásnak" veszem, ezért ide írom egynémely gondolatomat.
Szubjektivitás is lesz ebben bõven, de azt akarom, aki olvassa, ne csak értse, hanem át is érezze, mirõl van szó.
Szóval, nekem mély és megingathatatlan meggyõzõdésem, hogy kb. 1988-tól kezdve jelentõsen, a nyár tekintetében DRASZTIKUSAN csökkent az atlanti behatás a Kárpát-medencében. Ez a behatás nálunk mérsékli a nyári forróságot, ezért gyengülése a hõségidõszakok súlyosbodásával, gyakoribbá válásával jár. A súlyosbodás, gyakoribbá válás már statisztikailag is kimutatott.
Az ilyen kánikulai idõszakokat "saját használatra" "szupernyárnak, ötödik évszaknak" neveztem el, ugyanis ilyenek az én sráckoromban (hetvenes évek, nyolcvanas évek eleje) nem fordultak elõ. Akkoriban Észak-Dunántúlon a legmelegebb idõszakokban is általában 30 fok alatt maradtak a maximumok -ha nagy néha elérte a hõmérséklet a 30-31-32 fokot, már azt mondtuk: "jé, harminc fok van!" Édesanyám néha hõségnapot emlegetett a nyári szünetben: hõségnapot, 28-29 fokos csúcshõmérséklet mellett... Strandidõ július második dekádjáig csak ritkán, és rövid idõre köszöntött be a hetvenes években (markáns kivétel volt 1976 júniusa-rendkívülinek is tartottuk) A tartós meleg rendszerint júli közepén, második felében érkezett, és nagyjából 3, legfeljebb 4 hétig tartott. De 35 fokot megközelítõ, pláne azt meghaladó maximumhõmérsékletekre ilyen idõszakokban se volt példa.
Mindennek az volt a végsõ oka, hogy a ciklonok és a hozzájuk tartozó frontok nyugat-keleti áthelyezõdése gyors volt. Az elõoldali dél-délnyugati légáramlás ránk húzta volna akkor is a forró, száraz afrikai légtömegeket, de mielõtt ez megtörtént volna, már el is ért minket nyugat-északnyugatról a hidegfront, mögötte hûvös, óceáni légtömegekkel. Nem tudott tartósodni az elõoldali pozició, mely a sivatagi levegõ közép-európai megjelenését és uralmát lehetõvé tette volna. A gyakori frontátvonulásból adódóan rendesen járt az esõ is, s nemcsak záporszerû, konvektív formája: a hidegfrontot követõ néhány napban sokszor csendes esõs, szeles, hûvös volt az idõ a balatoni vendéglátók legnagyobb "örömére".
A szupernyárnak éppen az a lényege, hogy az atlanti ciklon csigalassúsággal helyezõdik kelet felé, vagy éppenséggel stagnál. Elõoldali délies áramlása ezért nem 1-2 napig (mint a 70-es, 80-as években), hanem 1-2 hétig tartózkodik felettünk, s ez óriási különbség. A szaharai forró levegõnek bõven van ideje rá, hogy átkeljen a Földközi-tengeren (mely legtöbbször fikarcnyit sem enyhít annak szárazságán és forróságán) és elárassza a kontinens középsõ részét. E levegõfajta, tulajdonságai folytán, nemcsak nehezen elviselhetõ hõséget, de tartós szárazságot is okoz nálunk -beáramlásának elsõsorban kezdeti idõszakában még konvektív csapadék is kizárt szokott lenni.
Személyes élmény: a hetvenes, nyolcvanas évek nyarain az erõsödõ déli-délnyugati szél, lefelé mozduló légnyomás szinte csalhatatlan jele volt a hidegfront közeli érkezésének.
Ha a Balatonon, a csopaki strandon a vízparton állva azt láttam, hogy egyre magasabbra emelkednek a hullámok a Tihanyi-félsziget csúcsa felõl fújó szélben, tudtam, hogy estére villámshow lesz a hegyek felõl kifutó, viharos széllel. És másnapra felhõs, északnyugati szeles idõ, 20 fok körüli hõmérséklet az elõzõ napi 27-28 fok után.
Mostanában, ha élénkül a déli szél a Balatonon, általában másnap, meg harmadnap, és késõbb is az fúj változó erõvel, s a hõmérséklet jócskán 30 fok fölé megy. Még egy dolog: régebben az jelezte a tartós hõségidõszakot, ha a déli part és Tihany párákba burkolózott, alig kivehetõvé vált. A jó látótávolság, a túlparti magaslatok éles körvonalai a rossz idõ elõjelének számítottak. Most pedig a legjobb látási viszonyok mellett jön gyakran a legnagyobb hõség: ez is jelzi a páraszegény sivatagi levegõ jelenlétét, mely azelõtt -nyugodtan mondhatjuk- ritkaságnak számított.
A nyugat-keleti áthelyezõdés lassulásának másik oldala az, hogyha mégis eljut térségünkbe egy igazán "szaftos", nedves légtömeg, akkor az nem tud gyorsan odébb állni kelet felé, az összes vizét itt ejti ki ránk. Ekkor özönvízszerû esõ van napokig, gyakran veszélyes áradásokkal. Az ilyen ciklonok mindvégig felettünk pörögnek, itt jutnak fejlõdésük utolsó fázisába, míg végül hidegörvénnyé válnak, és okklúziós frontjukat forgatják. Közben esik és esik... A talajközeli meleg fokozódása miatt, nemkülönben a vízszintes légmozgások gyengülése folytán, elõtérbe lép és erõsödik a konvekció. Valóban gyakoribbaknak tûnnek az igazán nagy zivatarok, jégverések.
A légköri képzõdmények áthelyezõdésének lassulása mellett a másik tünet a meridionális muszterek uralma elsõsorban a szárazföld felett, illetve ezen muszterek kiterjedése nyugat felé, a leggyakrabban zonális áramlású Atlantikum irányába.
Az átlagember persze a globális felmelegedés rovására írja a szupernyarat. Én azonban úgy látom, a melegedés jobbára a nyarat érinti, a tél nem sokat változott kisgyerekkorom óta. Lehetséges persze, hogy statisztikailag kimutatható némi enyhülés az utóbbi 25 év telein, de a különbség nem feltûnõ. Talán csak annyi, hogy ritkábbak lettek a nyugatról érkezõ sorozat-frontok, az "atlanti futószalag" ritkábban van felettünk -a téli zonalitás rendszerint északi mostanság. S valamivel gyakoribbá vált a kontinentális, a lábas hideg beáramlása.
Ami még nagyon feltûnõ az utóbbi két évtizedben, hogy határozottan rövidebbé váltak az átmeneti évszakok. Gyakran már május elején van néhány hõségnap (ld. tavalyi tavasz), és a május nagyon gyakran mindvégig nyárias. Ezt is tulajdoníthatnánk a globális felmelegedésnek, ha nem vennénk figyelembe azt a tényt, hogy a másik oldalon meg megjelentek az október végi havazások, télies epizódok (2003, 2009, 2012!) Régebben ilyesmi szélsõséges ritkaságnak számított, én magam csupán 1973-ból emlékszem egy októberi havasesõ-záporra.
Mi lehet ennek az oka? Én úgy magyarázom, hogy zonális áramlás esetén sokáig izoterm légtömegek érkeznek hozzánk, távol tartva a délen már kialakult nyarat (vagy az északi telet) Az uralkodó meridionális légmozgások viszont gyakran idõ elõtt elhozzák ezeket Közép-Európába.
Floo,
Még egy logikai bukfencre szeretném a figyelmed ráirányítani.
A hozzászólásaid zömében leírod, hogy az elmúlt 3 évben rekordok dõltek meg.
Azt mondod, hogy a múlt évben megdõlt a napfénytartam max. rekord, de ha nem fogadod el helyesnek a korábbi adatokat, mert a mérõket oda-vissza helyezték, figyelmetlenek stb... akkor mihez képes állítható nagy bizonyossággal, hogy megdõlt a rekord? Ezt az állítást határozott tényként kezeled a hozzászólásaidban.
Mihez képest dõlt meg? Honnan tudjuk, hogy megdõlt? Nem fogadjuk el a 70-es évek elején tapasztalt zuhanást és azt a tényt, hogy utána megnövekedett az évek közti szórás a megelõzõ idõszakhoz képest (ilyen, olyan okokból), egyáltalán nem fogadjuk el az adatok hitelességét, de a múlt évi rekordöntésben biztosak vagyunk?
A korábbi rekordokra legyintünk, hogy nem jól mérték, nem jó helyen stb.. de a mostaniakat elfogadjuk. Akkor nem lehetséges, hogy nem is dõlt meg a rekord?
Róla beszélünk (Szeged):
Még egy logikai bukfencre szeretném a figyelmed ráirányítani.
A hozzászólásaid zömében leírod, hogy az elmúlt 3 évben rekordok dõltek meg.
Azt mondod, hogy a múlt évben megdõlt a napfénytartam max. rekord, de ha nem fogadod el helyesnek a korábbi adatokat, mert a mérõket oda-vissza helyezték, figyelmetlenek stb... akkor mihez képes állítható nagy bizonyossággal, hogy megdõlt a rekord? Ezt az állítást határozott tényként kezeled a hozzászólásaidban.
Mihez képest dõlt meg? Honnan tudjuk, hogy megdõlt? Nem fogadjuk el a 70-es évek elején tapasztalt zuhanást és azt a tényt, hogy utána megnövekedett az évek közti szórás a megelõzõ idõszakhoz képest (ilyen, olyan okokból), egyáltalán nem fogadjuk el az adatok hitelességét, de a múlt évi rekordöntésben biztosak vagyunk?
A korábbi rekordokra legyintünk, hogy nem jól mérték, nem jó helyen stb.. de a mostaniakat elfogadjuk. Akkor nem lehetséges, hogy nem is dõlt meg a rekord?
Róla beszélünk (Szeged):
Ezzel a hozzászólásoddal én most egyetértek.
Ez már így helytálló:
"Minden esetre az elmúlt 3 év talán ennek az idõszaknak a legdurvább szélsõségeit hozta."
Az elmúlt idõszak esetében gondolom a cc. 2000-tõl induló periódusra gondoltál, ez esetben ez egy helytálló megállapítás.
De nem igaz viszont az 1901-2012-es periódusra vonatkozólag, mely idõszakban számtalan komoly szélsõséget találunk.
Ez is igaz:
"Lehet most van csúcson, bár az sem biztos, hogy csúcsosodó dologról van szó."
És ez is igaz:
"Az biztos, hogy a dinamikus nyugati áramlás szinte teljesen kihalt, amennyi éves szinten ebbõl jelen van, az szinte elenyészõ ahhoz képest, ami a nyugati áramlásos idõszakban volt."
Nincs vita, ezekkel a megállapításokkal ebben a formában egyetértek.
Szerk:
Én is úgy gondolom, hogy két eltérõ makroszinoptikai elrendezõdésrõl van szó (ezt le is írtam). De mi a következtetés?
Ez már így helytálló:
"Minden esetre az elmúlt 3 év talán ennek az idõszaknak a legdurvább szélsõségeit hozta."
Az elmúlt idõszak esetében gondolom a cc. 2000-tõl induló periódusra gondoltál, ez esetben ez egy helytálló megállapítás.
De nem igaz viszont az 1901-2012-es periódusra vonatkozólag, mely idõszakban számtalan komoly szélsõséget találunk.
Ez is igaz:
"Lehet most van csúcson, bár az sem biztos, hogy csúcsosodó dologról van szó."
És ez is igaz:
"Az biztos, hogy a dinamikus nyugati áramlás szinte teljesen kihalt, amennyi éves szinten ebbõl jelen van, az szinte elenyészõ ahhoz képest, ami a nyugati áramlásos idõszakban volt."
Nincs vita, ezekkel a megállapításokkal ebben a formában egyetértek.
Szerk:
Én is úgy gondolom, hogy két eltérõ makroszinoptikai elrendezõdésrõl van szó (ezt le is írtam). De mi a következtetés?
Minden bizonnyal sokak számára borzasztóan unalmasnak tûnik az elmúlt napok eszmecseréje, mert én az alábbi párbeszédet továbbra is eszmecserének nevezem és nem "csörtének".
Ha bárkinek a fejében is felmerült volna az, hogy ez harc vagy presztizs kérdése lenne, elhessegetném a gondolatot.
Szeretném, ha ez téma "fejlõdne", kinõné magát vagy megdõlne és én ehhez teszem hozzá a saját gondolataimat. Alapesetben ez a dolog inspirálólag hat az elmélet kitalálójára, hiszen ütközteti az álláspontját, megvizsgálja az esetleges hibákat, tovább kutat. Ehhez az is kell, hogy a párbeszédben résztvevõk megfelelõ hangnemben eszmét cseréljenek, mindenki hozzátegye a saját támogató vagy megcáfoló gondolatait/érveit.
Igen, a Föld nem lapos, és ha nem lettek volna olyan emberek, akik szembeszállnak az akkori vélekedéssel...nos, még most is laposnak gondolnánk. De akár említhetném Darwin esetét is, a sor hosszú.
A lényeg az, hogy próbáljunk haladni elõre és ne elégedjünk meg azzal, hogy mi tudjuk az egyetemes igazságot, de mindenki más balgán vélekedik. Tanuljunk mások gondolatiból és merítsünk belõle.
Én nem állítanám szembe a tudományt a kreativitással/ötleteléssel, ez balgaság volna.
A történelem számos példát állít elénk, ahol egy apró ötlet komoly tudományos felfedezéssé nõtte ki magát, ez viszont nem egyik pillanatról a másikra történt. Minden tudósnak/feltalálónak ki kellett taposnia az utat, ez nem úgy mûködik, hogy kinyilatkoztatok és mindenki leborul. Mindannyian tudjuk, hogy egy-egy elmélet kidolgozása, publikálása és elfogadtatása a tudós társadalommal hosszú és rögös út. Ha valaki ezt szeretné, támogatandó, de akkor is ki kell állnia a próbát az elméletének.
Ha bárkinek a fejében is felmerült volna az, hogy ez harc vagy presztizs kérdése lenne, elhessegetném a gondolatot.
Szeretném, ha ez téma "fejlõdne", kinõné magát vagy megdõlne és én ehhez teszem hozzá a saját gondolataimat. Alapesetben ez a dolog inspirálólag hat az elmélet kitalálójára, hiszen ütközteti az álláspontját, megvizsgálja az esetleges hibákat, tovább kutat. Ehhez az is kell, hogy a párbeszédben résztvevõk megfelelõ hangnemben eszmét cseréljenek, mindenki hozzátegye a saját támogató vagy megcáfoló gondolatait/érveit.
Igen, a Föld nem lapos, és ha nem lettek volna olyan emberek, akik szembeszállnak az akkori vélekedéssel...nos, még most is laposnak gondolnánk. De akár említhetném Darwin esetét is, a sor hosszú.
A lényeg az, hogy próbáljunk haladni elõre és ne elégedjünk meg azzal, hogy mi tudjuk az egyetemes igazságot, de mindenki más balgán vélekedik. Tanuljunk mások gondolatiból és merítsünk belõle.
Én nem állítanám szembe a tudományt a kreativitással/ötleteléssel, ez balgaság volna.
A történelem számos példát állít elénk, ahol egy apró ötlet komoly tudományos felfedezéssé nõtte ki magát, ez viszont nem egyik pillanatról a másikra történt. Minden tudósnak/feltalálónak ki kellett taposnia az utat, ez nem úgy mûködik, hogy kinyilatkoztatok és mindenki leborul. Mindannyian tudjuk, hogy egy-egy elmélet kidolgozása, publikálása és elfogadtatása a tudós társadalommal hosszú és rögös út. Ha valaki ezt szeretné, támogatandó, de akkor is ki kell állnia a próbát az elméletének.
Hát arra ami eztán lesz, arra semmi bizonyítékom sincs, ez valóban így van!
De az én állításaim szerintem közelebb állnak az idõjáráshoz és a valósághoz, mint a 2-3 fokos középhõmérséklet emelkedéssel riogató tudósok.
"Ha jó értem, amit mondasz, azt is állítod, hogy ezt követõen aztán a szélsõségek még tovább fognak durvulni, amire aztán végképp nem következtethetünk az adatokból."
Ezt nem állítottam!
Minden esetre az elmúlt 3 év talán ennek az idõszaknak a legdurvább szélsõségeit hozta.
Lehet most van csúcson, bár az sem biztos, hogy csúcsosodó dologról van szó.
Az biztos, hogy a dinamikus nyugati áramlás szinte teljesen kihalt, amennyi éves szinten ebbõl jelen van, az szinte elenyészõ ahhoz képest, ami a nyugati áramlásos idõszakban volt.
Helyette gigablockingok vannak, nagyon hosszú ideig egy helyben toporgó, rendkívül erõs anticiklonok közvetett vagy közvetlen hatásai uralják Európa idõjárást.
Ha nem nézünk vissza egy adatot, egy leírást sem az ezt megelõzõ idõszakból összehasonlításként, akkor amennyiben a fenti megfigyelést helyesnek ítéljük, ebbõl már kielégítõ pontossággal jellemezni tudjuk a két eltérõ idõszak eltérõ idõjárását.
Ugyanis mindegyik típusú makroszinoptikai elrendezõdésnek vannak sajátos jellegzetességei.
Én inkább ezekre irányítom a figyelmemet, nem az adatokra!
Pont azért, amit már sokszor leírtam az adatokról, és amit most Thermometer is leírt.
De az én állításaim szerintem közelebb állnak az idõjáráshoz és a valósághoz, mint a 2-3 fokos középhõmérséklet emelkedéssel riogató tudósok.
"Ha jó értem, amit mondasz, azt is állítod, hogy ezt követõen aztán a szélsõségek még tovább fognak durvulni, amire aztán végképp nem következtethetünk az adatokból."
Ezt nem állítottam!
Minden esetre az elmúlt 3 év talán ennek az idõszaknak a legdurvább szélsõségeit hozta.
Lehet most van csúcson, bár az sem biztos, hogy csúcsosodó dologról van szó.
Az biztos, hogy a dinamikus nyugati áramlás szinte teljesen kihalt, amennyi éves szinten ebbõl jelen van, az szinte elenyészõ ahhoz képest, ami a nyugati áramlásos idõszakban volt.
Helyette gigablockingok vannak, nagyon hosszú ideig egy helyben toporgó, rendkívül erõs anticiklonok közvetett vagy közvetlen hatásai uralják Európa idõjárást.
Ha nem nézünk vissza egy adatot, egy leírást sem az ezt megelõzõ idõszakból összehasonlításként, akkor amennyiben a fenti megfigyelést helyesnek ítéljük, ebbõl már kielégítõ pontossággal jellemezni tudjuk a két eltérõ idõszak eltérõ idõjárását.
Ugyanis mindegyik típusú makroszinoptikai elrendezõdésnek vannak sajátos jellegzetességei.
Én inkább ezekre irányítom a figyelmemet, nem az adatokra!
Pont azért, amit már sokszor leírtam az adatokról, és amit most Thermometer is leírt.
A numerikus modellek nagyon szépen leírják a légkör közepes idõtávú folyamatait, a magasabb légrétegek viselkedését. Más lapra tartozik, hogy a légnyomás, légáramlás és a hõmérséklet 2 héten túli prognosztizálására a módszer alkalmatlan, és a talaj közeli mikroklímát sem igazán tudja "megfogni". Ez utóbbiak tekintetében nem beszélhetünk teljes egzaktságról, matematikai alátámasztottságról. Ami természetesen nem ok arra, hogy a meteorológiát ne tartsuk igazi, komoly tudományágnak. A meteorológia részben matematikai, mérnöki diszciplinává vált napjainkra, részben azonban megmaradt experimentális, megfigyelõ-leíró tudománynak. Manapság is tág tér nyílik benne a jó szemû, érzékeny megfigyelésnek.
Ezzel el is jutottunk a profizmus kontra amatõrség kérdésköréhez. Teljesen igaz, hogy a mûvelt embernek az akadémikus tudomány nemegyszer szürkének, rigorózusnak tûnõ módszereit kell támogatnia a színes fantazmagóriákkal szemben -hacsak nem akar bolondot csinálni magából. De ugyanúgy igaz az is, hogy az egzaktság követelménye nem jelenthet szûkkeblûséget, szûkagyúságot, korlátolt gondolkodást, avagy inkvizitori lelkületet.
A tudománytörténet számos példát tart számon, mikor igenis az amatõrnek, a "deviáns", az "eretnek" nézetek hordozójának lett igaza az akadémikussal szemben. Klasszikus esete Schliemann, aki kiásta Tróját, melyet "céhbeli" tudós kollégái nem is kerestek, mert a Homérosz által leírtakat mesének tartották.
A másik Einstein és a relativitáselmélet. Az kísérleti fizikusok megállapították, hogy a fény sebessége vonatkoztatási rendszertõl függetlenül állandó -s ezzel összedöntötték a newton-i fizika épületét. "A tudomány aprómunka, team-munka, nincs helye benne holmi intuiciónak, ötletelésnek." Einstein is vélekedhetett volna eképpen, s akkor lehet, aprómunkában még vagy százszor elvégezték volna a team-ek a kísérletet, és nem lehetetlen, kissé megmanipulálták volna az eredményt, hogy maradhasson a newton-i mechanika.
De jött a felelõtlenül ötletelõ Einstein, aki úgy oldotta fel az ellentmondást, hogy feltételezte: nem azonos sebességgel múlik az idõ az egyes vonatkoztatási rendszerekben.
Minõ képtelen fantazmagória! Ráadásul nagyon sokáig nem lehetett kísérletileg leellenõrizni az elméletet. Mikor már lehetett, kiderült, hogy Einsteinnek száz percentesen igaza volt.
Olyannyira, hogy pl. a tévé-képcsöveket a relativisztikus tömegnövekedés figyelembe vételével méretezik már azóta.
Ezzel el is jutottunk a profizmus kontra amatõrség kérdésköréhez. Teljesen igaz, hogy a mûvelt embernek az akadémikus tudomány nemegyszer szürkének, rigorózusnak tûnõ módszereit kell támogatnia a színes fantazmagóriákkal szemben -hacsak nem akar bolondot csinálni magából. De ugyanúgy igaz az is, hogy az egzaktság követelménye nem jelenthet szûkkeblûséget, szûkagyúságot, korlátolt gondolkodást, avagy inkvizitori lelkületet.
A tudománytörténet számos példát tart számon, mikor igenis az amatõrnek, a "deviáns", az "eretnek" nézetek hordozójának lett igaza az akadémikussal szemben. Klasszikus esete Schliemann, aki kiásta Tróját, melyet "céhbeli" tudós kollégái nem is kerestek, mert a Homérosz által leírtakat mesének tartották.
A másik Einstein és a relativitáselmélet. Az kísérleti fizikusok megállapították, hogy a fény sebessége vonatkoztatási rendszertõl függetlenül állandó -s ezzel összedöntötték a newton-i fizika épületét. "A tudomány aprómunka, team-munka, nincs helye benne holmi intuiciónak, ötletelésnek." Einstein is vélekedhetett volna eképpen, s akkor lehet, aprómunkában még vagy százszor elvégezték volna a team-ek a kísérletet, és nem lehetetlen, kissé megmanipulálták volna az eredményt, hogy maradhasson a newton-i mechanika.
De jött a felelõtlenül ötletelõ Einstein, aki úgy oldotta fel az ellentmondást, hogy feltételezte: nem azonos sebességgel múlik az idõ az egyes vonatkoztatási rendszerekben.
Minõ képtelen fantazmagória! Ráadásul nagyon sokáig nem lehetett kísérletileg leellenõrizni az elméletet. Mikor már lehetett, kiderült, hogy Einsteinnek száz percentesen igaza volt.
Olyannyira, hogy pl. a tévé-képcsöveket a relativisztikus tömegnövekedés figyelembe vételével méretezik már azóta.
A szélsõséges és a kiegyenlített (meridionális túlsúlyú-zonális túlsúlyú) idõszakok ügyében kezdetben az volt a tervem, hogy elmondom a saját tapasztalataimat. De látván, milyen irányba ment el a vita, úgy döntöttem, hogy nem ezzel fogom kezdeni az írásomat.
Több fórumozó véleménye szerint amirõl nincsenek mért, s statisztikailag kielemzett adatok, arról nincs mit vitázni. Az idõjárás jelenségeinek megítélése mérés nélkül szubjektív, tendenciák nem állapíthatók meg, az ember emlékezete torzít, csal.
Elõre bocsájtom, véleményem szerint is sok igazság van ebben a vélekedésben. A természettudomány okosan kidolgozott, számtalanszor helyesnek bizonyult metodikáját nem nélkülözhetjük a meteorológia területén sem. Korrekt mérések, az adatok megfelelõ kezelése, helytálló fizikai modell, s ennek helyes matematikai megformulázása, a számítások eredményeinek szakszerû értelmezése -ennyi kell csupán, és igazak leszünk...
Hát ennyire azért nem szép a menyasszony, s ne vegye senki rossz néven tõlem, ha most az ördög ügyvédje leszek.
Az elsõ, és véleményem szerint hatalmas probléma a mért adatok megbízhatósága. Errõl sokat olvashattunk már a fórumon, elsõsorban Floo barátunk tollából. Mondhatnánk, már a könyökünkön jön ki az egész... Mondhatunk ilyet, de attól még nagyon-nagyon jogosult a kétkedés. A teljesen egzakt tudományokban (fizika, kémia) alapvetõ feltétel, hogy a kísérletet standard, azaz mindig ugyanolyan körülmények között, azonos paraméterek mellett kell tudni elvégezni, és annak reprodukálhatónak kell lennie. Vajon tudják-e teljesíteni ezt a feltételt a meteorológiai mérések? Aligha! Az igaz, a mûszereket, s azok elhelyezési módját régen standardizálták már. De egyrészt megváltozhat a mérõhely mikroklímája: lehet, 30 éve az még a városon kívül volt, azonban az urbanizáció, az építkezések folytán mára bõven a városon belülre került. Most már a hõsziget területén van, ráadásul a megsokszorozódott autóforgalom, a rengeteg forró kipufogógáz miatt ez a hõsziget mostanában sokkal "pirosabb", mint volt 30 évvel ezelõtt. Bizonyos társaink szoktak élcelõdni a "klímaváltozás" és az aszfalt viszonyán -ez azonban szemernyit sem változtat azon, hogy a nagyvárosi mikroklíma és a hõmérsékletadatok összefüggése fogós kérdés a meteorológia tudományában.
Másrészt hihetetlen mértékben bõvült a mérõhálózat, az új mérõhelyek között számosnak különleges mikroklímája van. Például az utóbbi évek hidegrekordjait rendre Zabar hozza, mely tudtommal viszonylag új pontja a mérõhálózatnak. Gondoljuk csak meg, mennyire lenne helytálló, ha valaki ebbõl éghajlati tendenciát próbálna kiolvasni.
A kiterjedõ mérõhálózat miatt sem felelnek meg a meteorológiai mérések a standard kísérleti elrendezés követelményének. Klimatológiai összehasonlításokat így csak nagy fenntartásokkal tehetünk.
Azt sem hallgathatom el, hogy bizonyos adatok helytálló voltában erõsen kételkedek. Nemrégiben hosszas párbeszédet folytattam Witch-el 1986 novemberének jellegét illetõen. Õ volt olyan kedves, és sok adatot hajtott föl a számomra, melyekbõl az derült ki, hogy ez a hónap "kellemes meleg, ködpárna nélküli" volt. A napfénytartam viszonylag magasnak adódott, és több alkalommal is volt csapadék a hónapban. Nos, aki ezen adatok alapján próbálja elképzelni 1986 novemberét, teljesen fals képet alkot magának. Az elsõ dekád valóban teljesen felhõtlen volt, s köd nem lévén, a napfénytartam közel egyenlõ volt a csillagászatilag lehetségessel (ez vitte fel az átlagot) De aztán, nov. 7.-ét követõen jött a tartós köd és a stratus, a nap csak ritkán volt látható, és nagyot zuhant a hõmérséklet is. Tipikus nyirkos, ködös, hideg késõ õszi idõ jellemezte 1986 novemberének kétharmad részét. A több alkalommal elõfordult csapadékhullások közül csupán egyetlenegy volt az esõ, a többi pedig ködszitálás. S ebben az esetben nem lehet az én rossz emlékezõtehetségemre hivatkozni, mert egyetemistaként Budapesten nemcsak átéltem a hónap idõjárási történéseit, de feljegyzést is készítettem róla. A feljegyzést a Visszatekintõben közzé is tettem.
Szóval, a szavahihetõség mellett felmerül az egyébként helyes mérések által nyert adatok interpretációja is, mely a látszat ellenére bizony kifejezetten nehéz mesterség. A statisztikáról annyit, hogy a vicces mondás szerint azzal mindent be lehet bizonyítani, meg mindennek az ellenkezõjét. S ha ez tréfás túlzás is, de én is úgy látom: ugyanazokból az adatokból nemcsak egyféle következtetés adódik.
A következõ kérdés a légköri folyamatok matematikai leírása. A fizikus és a kémikus hozzá van szokva ahhoz, hogy a folyamatokat kvantitatíve is leírja, amit nem tud matematikailag megformulázni, az gyanús neki. Nagyon helyes egyébként, ha valaki az ilyenfajta egzaktságra törekszik, de ennek nyilván megvannak a korlátai. Véleményem az, hogy ebbõl a szempontból a meteorológia valahol a teljesen egzakt fizika és a jobbára nem egzakt biológia között helyezkedik el (Mindjárt folytatom)
Több fórumozó véleménye szerint amirõl nincsenek mért, s statisztikailag kielemzett adatok, arról nincs mit vitázni. Az idõjárás jelenségeinek megítélése mérés nélkül szubjektív, tendenciák nem állapíthatók meg, az ember emlékezete torzít, csal.
Elõre bocsájtom, véleményem szerint is sok igazság van ebben a vélekedésben. A természettudomány okosan kidolgozott, számtalanszor helyesnek bizonyult metodikáját nem nélkülözhetjük a meteorológia területén sem. Korrekt mérések, az adatok megfelelõ kezelése, helytálló fizikai modell, s ennek helyes matematikai megformulázása, a számítások eredményeinek szakszerû értelmezése -ennyi kell csupán, és igazak leszünk...
Hát ennyire azért nem szép a menyasszony, s ne vegye senki rossz néven tõlem, ha most az ördög ügyvédje leszek.
Az elsõ, és véleményem szerint hatalmas probléma a mért adatok megbízhatósága. Errõl sokat olvashattunk már a fórumon, elsõsorban Floo barátunk tollából. Mondhatnánk, már a könyökünkön jön ki az egész... Mondhatunk ilyet, de attól még nagyon-nagyon jogosult a kétkedés. A teljesen egzakt tudományokban (fizika, kémia) alapvetõ feltétel, hogy a kísérletet standard, azaz mindig ugyanolyan körülmények között, azonos paraméterek mellett kell tudni elvégezni, és annak reprodukálhatónak kell lennie. Vajon tudják-e teljesíteni ezt a feltételt a meteorológiai mérések? Aligha! Az igaz, a mûszereket, s azok elhelyezési módját régen standardizálták már. De egyrészt megváltozhat a mérõhely mikroklímája: lehet, 30 éve az még a városon kívül volt, azonban az urbanizáció, az építkezések folytán mára bõven a városon belülre került. Most már a hõsziget területén van, ráadásul a megsokszorozódott autóforgalom, a rengeteg forró kipufogógáz miatt ez a hõsziget mostanában sokkal "pirosabb", mint volt 30 évvel ezelõtt. Bizonyos társaink szoktak élcelõdni a "klímaváltozás" és az aszfalt viszonyán -ez azonban szemernyit sem változtat azon, hogy a nagyvárosi mikroklíma és a hõmérsékletadatok összefüggése fogós kérdés a meteorológia tudományában.
Másrészt hihetetlen mértékben bõvült a mérõhálózat, az új mérõhelyek között számosnak különleges mikroklímája van. Például az utóbbi évek hidegrekordjait rendre Zabar hozza, mely tudtommal viszonylag új pontja a mérõhálózatnak. Gondoljuk csak meg, mennyire lenne helytálló, ha valaki ebbõl éghajlati tendenciát próbálna kiolvasni.
A kiterjedõ mérõhálózat miatt sem felelnek meg a meteorológiai mérések a standard kísérleti elrendezés követelményének. Klimatológiai összehasonlításokat így csak nagy fenntartásokkal tehetünk.
Azt sem hallgathatom el, hogy bizonyos adatok helytálló voltában erõsen kételkedek. Nemrégiben hosszas párbeszédet folytattam Witch-el 1986 novemberének jellegét illetõen. Õ volt olyan kedves, és sok adatot hajtott föl a számomra, melyekbõl az derült ki, hogy ez a hónap "kellemes meleg, ködpárna nélküli" volt. A napfénytartam viszonylag magasnak adódott, és több alkalommal is volt csapadék a hónapban. Nos, aki ezen adatok alapján próbálja elképzelni 1986 novemberét, teljesen fals képet alkot magának. Az elsõ dekád valóban teljesen felhõtlen volt, s köd nem lévén, a napfénytartam közel egyenlõ volt a csillagászatilag lehetségessel (ez vitte fel az átlagot) De aztán, nov. 7.-ét követõen jött a tartós köd és a stratus, a nap csak ritkán volt látható, és nagyot zuhant a hõmérséklet is. Tipikus nyirkos, ködös, hideg késõ õszi idõ jellemezte 1986 novemberének kétharmad részét. A több alkalommal elõfordult csapadékhullások közül csupán egyetlenegy volt az esõ, a többi pedig ködszitálás. S ebben az esetben nem lehet az én rossz emlékezõtehetségemre hivatkozni, mert egyetemistaként Budapesten nemcsak átéltem a hónap idõjárási történéseit, de feljegyzést is készítettem róla. A feljegyzést a Visszatekintõben közzé is tettem.
Szóval, a szavahihetõség mellett felmerül az egyébként helyes mérések által nyert adatok interpretációja is, mely a látszat ellenére bizony kifejezetten nehéz mesterség. A statisztikáról annyit, hogy a vicces mondás szerint azzal mindent be lehet bizonyítani, meg mindennek az ellenkezõjét. S ha ez tréfás túlzás is, de én is úgy látom: ugyanazokból az adatokból nemcsak egyféle következtetés adódik.
A következõ kérdés a légköri folyamatok matematikai leírása. A fizikus és a kémikus hozzá van szokva ahhoz, hogy a folyamatokat kvantitatíve is leírja, amit nem tud matematikailag megformulázni, az gyanús neki. Nagyon helyes egyébként, ha valaki az ilyenfajta egzaktságra törekszik, de ennek nyilván megvannak a korlátai. Véleményem az, hogy ebbõl a szempontból a meteorológia valahol a teljesen egzakt fizika és a jobbára nem egzakt biológia között helyezkedik el (Mindjárt folytatom)