Dommal egyetértve idén már a kerekített 30 fokot is szinte kizártnak tartom (esélye 5% alatt). Egy hét múlva bekövetkezik immár szinte biztosan a modelleken már jó néhány napja felvázolt makroszinoptikai váltás. Ennek…
Dommal egyetértve idén már a kerekített 30 fokot is szinte kizártnak tartom (esélye 5% alatt). Egy hét múlva bekövetkezik immár szinte biztosan a modelleken már jó néhány napja felvázolt makroszinoptikai váltás. Ennek fõ mozgató ereje a Skandinávia feletti középpontú ciklon lesz, melynek hátoldalán több hullámban hûvös óceáni levegõ árasztja el Nyugat- és Közép-Európát, sõt a hét második felében a Földközi-tenger irányába leszakadó hideg egy klasszikus medet is generálhat. Így elérkezhetünk egy második fontos mérföldkõhöz: ahogy szeptember 19-én véget ért a tulajdonképpeni nyár, úgy október 5-én kisöccse, az indián nyár is búcsút vesz tõlünk, és kezdetét veszi a hamisítatlan õszi idõ, annak minden kellékével. Összefoglalva tehát kijelenthetjük, hogy a félresikerült július 2. feléért, illetve augusztus 1. napjaiért az idõjárás bõségesen kárpótolta a nyárkedvelõket, és az idei szeptember az utóbbi évek - vagy talán évtizedek egyik legnyáriasabb szeptembereként vonul majd be az idõjárási statisztikákba. Emlékezetem szerint csak 1987. szeptembere vetekedhet az ideivel, máskor a nyár legkésõbb 10-én rendszerint véget ér (pld. 2008. szeptembere).
Szép esõs napot kívánok [esõ] !
Eshetõségek,bizonytalanságok....kerülõvel óceáni légtömeg Skandinávia felõl.
..véleményem szerint

arktikus légtömegek fognak érkezni-többféle keveredéssel-nem klasszikus óceáni légtömeg,fõleg ha M zóna épül ki az atlanti térség ill. a szárazföld partvidékének közelében.A légtömegek értelmezésérõl sok meteorológiai szakkönyv beszél.
A Jeges

tengeri légpályák nem klasszikus óceáni met.jellemzõvel állnak,állhatnak.
Közép Európában (ezen az szélességi fokon már október elsõ dekádján elõfordulhat
havazás, akár frontbetörés alkalmával is és nem feltétlenül kell hozzá
Mediterrán ciklon csapadék tevékenysége vagy annak hátoldala.(nyári idõszak hideg(hûvös) légpályája,ha nem Atlanti óceáni nedves légtömeg..stb)
Azonban

elõfordulhat ,hogy tévedek...