Tehát amit írsz teljesen igaz, lentebb írtam, hogy megfigyeltem már és közel 4 évtized alatt csak sikerült valamit.
99-et is lehet említeni, északkeleten 40-70 cm hó hullott, szélvihar is volt egy-egy nap, persze nem -10,-15 fokban havazott mint 87-ben, de az is egy cudar világ volt a lakosságra, elzárt településekkel stb. Így másik oldalról igazi csemege egy ilyen helyzet mint tudjuk. Azt megelőzőleg is enyhe időszak volt, január végén jött a hidegbetörés első hulláma. DE még megannyi példát írhatnék, hogy ne csak mindig 87 legyen a porondon, bár ez nem az a fórum, így nem megyek bele. A lényeg, hogy most enyhébb időszak jöhet, aztán a görbe ismét lefelé indulhat el, akár kifejezetten emlékezetes események is lehetnek még ebből. Ne feledjük február már a tél meggyengülése, a tavasz közeledtét jelzi, de sokszor a legkeményebb téli hónapunk annak ellenére. Szóval 1,5 hónap múlva verifikálhatunk mire jutottunk. Eddig ez a tél más mint az előzőek, több fantázia van benne, aztán majd meglátjuk mint írtam.









