"Erős" ez még nem igazán lenne ha húsz centis talajfagy, tíz centis hótakaró melletti időszakot élnénk akkor sem, mondjuk viselhető lenne a fent említett paraméterekkek, negatív harmatpontok mellett. No de emellett a…
"Erős" ez még nem igazán lenne ha húsz centis talajfagy, tíz centis hótakaró melletti időszakot élnénk akkor sem, mondjuk viselhető lenne a fent említett paraméterekkek, negatív harmatpontok mellett. No de emellett a sárfészek mellett ne nevezzük már ezt erősnek, se teltámadásnak, mert ez így nem hozna ebben lényeges változást, főleg ha szigorúan maradunk a Mediciklonesz által linkelt gfs futás mellett, mert arról beszéltünk, és azon ez volt a "csúcs" hidegtámadas.
Senki nem állította hogy ez így lesz, azt sem hogy ebből nem kerekedhet komoly téli helyzet. Persze legjobb ha abbahagyom a vitát veled, mert hosszú évek alatt megtanultam hogy úgyis addig csűröd csavarod, míg a másik turelme a végére nem ér. Csupán arra hívtam fel a figyelmet, hogy a Mediciklonesz által felvázolt modellfutás nem komoly téli támadást ábrázol.
“Itt látszik igazán, hogy semmiféle komoly teltámadas nem készül“ - pontosan ezt írtad (216 órás linkre egyébként), én pedig ezt fogalmaztam át kicsit, némileg árnyaltabbra és óvatosabbra, a modellek jelenlegi elképzeléseire alapozva. Ha objektíven tudnád kezelni a kommentjeimet, akkor szerintem egyből értetted volna, miért nem találom helytállónak az idézett részletet tőled, sőt, talán még szakmai alapon is ki tudtuk volna (tudnánk?) elemezni

Van egy érzésem, hogy megint alapvető fogalmi eltérések vannak, miszerint mi számít kemény téli helyzetnek magyarországi vagy vorkutai mércével

Egy ideig nem néztem a futásokat, de tegnap este óta azt látom, hogy ugyanaz a leszakadási hajlam ismétlődik északról ciklikusan, csak éppen futasrol-futásra mindig egyre nyugatabbra jutnak ezek. Ez, mivel meglehetősen egybevág a télen eddig tapasztaltakkal (a hideg végül mindig jóval erősebb hatást ért el, mint azt a modellek számolták), így a korábbi és mostani tendenciákra egyformán alapozva elég jó esélyt tudok adni a rövidesen újra beütő erősebb hidegelárasztásnak.