Globális jelenségek
Annyival pontosítanám az õsföldrajzi képet, hogy a Pannon-tó a Földközi-tenger kiszáradásának idejére már a medence viszonylag kis (délkeleti) részére húzódott vissza: Link Ez a tó az akkori, a mainál egyébként is alacsonyabb, a légtömegek számára átjárhatóbb Kárpátoknak nem adhatott különösebben sok csapadékot.
Mondjuk a Kárpát-medencében már nem biztos, de a meder északi oldalán, ha éppen délies szél fújt, mindenképpen nagy csapadékok lehettek, ugyanazon effektus miatt, mint pl. a Himalája délnyugati felén a délkeleti passzát megérkezésekor (vagyis a monszun idõszakban). E csapadék legnagyobb része tényleg az Alpokban eshetett, de az összes hegység a környéken csapadékos volt. A Kárpátok északabbi részei a Pannon-tótól kapták a csapadékot. Ezek a vizek mind abba a medencébe folytak vissza, ahonnan hozta õket a szél, tehát egy többé-kevésbé zárt lokális vízkörforgás alakult ki.
Hát igen, meglehetõsen furcsa a cikk számomra is. Azt mondja, az üvegházhatás a szárazföld fölött túlkompenzálja a Golf leállása miatti hûlést. Valószínûleg a modellben az van határfeltételként, hogy az üvegház-gázok emissziója a szárazföldön történik. A szélrendszerek azonban az üvegházhatásban nagyobb részt szerepet játszó hosszú tartózkodási idejû gázokat (metán, CO2, HCFC-k) eloszlatja a légkörben. A hidegebb vízfelszín alulról hûti a levegõt is, az viszont kérdéses, hogy az üvegházhatás fölülrõl nem melegíti-e a vizet (szerintem nem). A szárazföldi eredetû emisszió miatt lehetséges az is, hogy a szárazföld tényleg melegszik. Ez akkor érvényesül jobban, ha nincs tartós nyugati áramlás, gyakori a blocking (így a keveredés is lassúbb ugye). Node az ilyen blocking-osodás mellett is az kell, hogy nyáron nagyobb legyen az AC-k alatt az extrém meleg, mint télen az extrém hideg. E téren ezek a modellszámítások igen nagy bizonytalanságot mutatnak, még ha valódi kutatás is, mégis "IPCC-szinten" kell kezelni emiatt.
Ez a forgatókönyv egyébként beleillik a sok más, IPCC-s és nem IPCC-s vizsgálatok körébe egyaránt. Azok szerint ugye szélsõségesebbé, de inkább melegebbé válna az éghajlat, és a csapadék terén is inkább extremitások mutatkoznának (nálunk szárazodással együtt). Ez a makrocirkulációs rendszerekben a blocking gyakoriságának növekedését, a nyugati áramlás általános gyengülését sugallja.
Arról egyébként konkrét eredményeket is láttam, mennyire sérülékeny valóban a termohalin cirkuláció. Most nem találom õket (lehet, hogy nem is tették közzé a neten). Nagyon so9k egyensúlyi áramlási rendszer létezik az óceánban, melyek között kicsi a "potenciálgát", így könnyen átbillen egyik sajátállapotából a másikba. Ehhez elég lehet akár egy kisebb, rövidtávú regionális éghajlatváltozás, ami valahol a felszíni áramlást tartósabban módosítja, ennek köszönhetõen aztán viszonylag rövid idõ alatt átalakulhat az áramlási rendszer, ami ezután a globális klímát "magához igazítja" (vagyis átmeneti pozitív visszacsatolásként a klíma is átugrik egy másik, immár a légkör-óceán rendszernek egy stabilabb állapotába).
Tudtommal konkrét ilyen forgatókönyvek is léteznek.
Az üvegházhatásról csak annyit, hogy a légkörfizikai üvegházhatás mértékére bevezetett paraméterek nem emelkednek. Az ilyen téren történõ vizsgálatok egyre inkább azt mutatják, hogy a paraméter egyensúlyi állapot körül rezeg (anharmonikusan), melynek átlagos periódusa 2 év körüli. Sõt, még csak olyan elméletet sem tudtak kreálni, ami ezt lehetõvé tenné. A légkör tehát az üvegházhatást visszacsatolja. Ennek nem mond ellent sem a globális melegedés, sem a CO2-növekedés, viszont cáfolja (vagy legalábbis erõsen megkérdõjelezi) azt az elméletet, miszerint az üvegházhatás elsõdlegesen okozhat a melegedést. /Errõl az m1-en volt egy mûsor a napokban, ott hallottam ezt, még nem tudtam részletesen utánanézni./
Ez a forgatókönyv egyébként beleillik a sok más, IPCC-s és nem IPCC-s vizsgálatok körébe egyaránt. Azok szerint ugye szélsõségesebbé, de inkább melegebbé válna az éghajlat, és a csapadék terén is inkább extremitások mutatkoznának (nálunk szárazodással együtt). Ez a makrocirkulációs rendszerekben a blocking gyakoriságának növekedését, a nyugati áramlás általános gyengülését sugallja.
Arról egyébként konkrét eredményeket is láttam, mennyire sérülékeny valóban a termohalin cirkuláció. Most nem találom õket (lehet, hogy nem is tették közzé a neten). Nagyon so9k egyensúlyi áramlási rendszer létezik az óceánban, melyek között kicsi a "potenciálgát", így könnyen átbillen egyik sajátállapotából a másikba. Ehhez elég lehet akár egy kisebb, rövidtávú regionális éghajlatváltozás, ami valahol a felszíni áramlást tartósabban módosítja, ennek köszönhetõen aztán viszonylag rövid idõ alatt átalakulhat az áramlási rendszer, ami ezután a globális klímát "magához igazítja" (vagyis átmeneti pozitív visszacsatolásként a klíma is átugrik egy másik, immár a légkör-óceán rendszernek egy stabilabb állapotába).
Tudtommal konkrét ilyen forgatókönyvek is léteznek.
Az üvegházhatásról csak annyit, hogy a légkörfizikai üvegházhatás mértékére bevezetett paraméterek nem emelkednek. Az ilyen téren történõ vizsgálatok egyre inkább azt mutatják, hogy a paraméter egyensúlyi állapot körül rezeg (anharmonikusan), melynek átlagos periódusa 2 év körüli. Sõt, még csak olyan elméletet sem tudtak kreálni, ami ezt lehetõvé tenné. A légkör tehát az üvegházhatást visszacsatolja. Ennek nem mond ellent sem a globális melegedés, sem a CO2-növekedés, viszont cáfolja (vagy legalábbis erõsen megkérdõjelezi) azt az elméletet, miszerint az üvegházhatás elsõdlegesen okozhat a melegedést. /Errõl az m1-en volt egy mûsor a napokban, ott hallottam ezt, még nem tudtam részletesen utánanézni./
Nem értem, az hogy lehet, hogy ha a golf áramlat leáll(na), és magyarországon mégis 1- 2 fokos átlaghõmérséklet emelkedés következne be? Link A golf áramlatnak most +3 fokot "köszönhetünk", a térkép alapján (3.ábra Link ) a világ nagyobb részén is +1,+3 fokos hõmérséklet emelkedést képzelnek el 2050 - re. Tehát magyarország térségében egy szélsõséges, +5 fokot meghaladó emelkedés következik be, de európa nyugati részein még drasztikusabb, ha figyelembe vesszük a térségünkre döntõ éghajlati jelentõségû észak atlani óceáni térség drasztikus lehûlése ellenére bekövetkezõ felmelegedést. 
A téli tengeri jéghatár drasztikus délre tolódása, a skandináv térség jéggé dermedése pedig méginkább kérdéseket vet fel bennem...(Ha valaki más is érez affinitást a kérdés megválaszolására , nagy érdeklõdéssel várom!)
A téli tengeri jéghatár drasztikus délre tolódása, a skandináv térség jéggé dermedése pedig méginkább kérdéseket vet fel bennem...(Ha valaki más is érez affinitást a kérdés megválaszolására , nagy érdeklõdéssel várom!)
A Paratethys maradványa, a Pannon-tenger töltötte ki a medencét, északnyugatra tõle a Molasz-medencében (Bajor-medence) ugyancsak tó hullámzott, ráadásul a teljes kiszáradás lehetett a legkisebb idõtartamú, és ahogy ezeken Link Link a térképeken látható, a délies irányú szél az alján tóval fedett Földközi-medencébõl az Alpokra 1000-1500 mm-rel több téli csapadékot juttatott, szóval vízutánpótlás bõven lehetett a Kárpát-medencében.
Nem válasz, de a mediterrán szálhoz, az elejéhez tartozik: A Földközi tenger kiszáradása(?), összezsugorodása idején érdekesek lehettek a Kárpát medene csapadékviszonyai. Mediterrán ciklonok csapadéka nélkül félsivatagi éghajlat lehetett errefelé? Az évi 200-400 mm capadék mire lehetett elég?
Nem nagyon, inkább olyankor megszakadni szokott az is, mint a polárfront. Hisz ezeket leszakadó ciklonok okozzák nagyrészt, vagy egy blocking-AC és egy ciklon között jönnek le. A polarsplit pl. tudtommal az arktikus front hiánya esetén valósul meg gyakrabban. Igazából errõl már nem tudok annyira részleteket.
(Az arktikus és a polárfront között már nyugati az alapáramlás, de hideg levegõ van ott.)
(Az arktikus és a polárfront között már nyugati az alapáramlás, de hideg levegõ van ott.)
Köszönöm a kiegészítést. Egy kérdés fogalmazódott meg bennem ezzel kapcsolatban: közeli, nagyon fejlett hidegmagok esetén, szélsõséges hidegelárasztások elõtt (pl. 1979 január 1. vagy 1987 január eleje) elõfordulhat, hogy az említett arktikus front fölénk helyezõdik?
Két dologgal egészítenélek ki, ha nem baj (egyébként teljesen jól látod).
Az egyik a léghõmérséklet. Azt tudjuk, hogy a kisugárzást erõsíti a hófelszín, azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy megfelelõen vastag hófelszín esetén akármilyen erõs besugárzásra sem tud jóval fagypont fölé melegedni a levegõ. A hó olvadása ugyanis hõelvonással jár, ami alulról hût. Mivel alapból is (pl. nyáron, meg kb. mindig) alulról melegedne a felszín, ha nem lenne rajta a hó, ennek az a következménye, hogy hófelszín felett csak advekcióval érkezõ meleg levegõ hatására lehet fagypont fölött a hõmérséklet. (Ez az effekt jóval egyszerûbb, mint ahogy sikerült most leírnom, a hõszállítási egyenlet ilyenkor triviális megoldást /3D-ben! konstanst, hófelszín felett 0°C-t/ ad).
A másik:
Ha jégsapka van a sarkvidéken, akkor a sarki télen megjelenik egy anticiklon, ugyanúgy, mint Szibériában vagy Kanadában. A különbség az, hogy ez nem stabil. Az õt határoló (szintén csak télen létezõ) arktikus front ugyanis ugyanolyan hullámtulajdonságokkal rendelkezik, mint a polárfront. Tõle északra keleti a szél, délre lassú nyugati, kisebb a hõkontraszt, valamint más a Coriolis-paraméter. Ezért a rajta kialakuló hullámok négyes-hullámszáma más lesz (más lesz a frekvencia és a hullámhossz, de ugyanaz a diszperziós reláció).
Ha a jégsapka nagyon nagy, akkor az arktikus front télen nagyon délen alakul ki (mint ahogy általában a jégsapka méretváltozását átlagosan követik a klímaövek változásai is). Ennek következtében megintcsak megváltozik a hullámszámvektora. Ennek következménye, hogy a jégmezõk déli határán klímaátlagban igen erõs, és viszonylag határozott irányú (méghozzá északnyugati) szél jelenik meg. (Ez annyira stabil jelenség, hogy a geológiába is beleszól, a felszín morfológiájában igen jellegzetes vonások jelennek meg).
A elsõ következményeképpen a jégmezõk szélén igen nagy hõkontrasztok alakulnak ki, ami a polárfronton is erõsíti a hullámzást. Az erõs zonális áramlás megszakadásakor igen erõs ciklon-leszakadások következnek be, sõt, ilyenkor a blocking-helyzetek nagy része inkább leszakadó ciklon típusú lesz. Ez az, ami a jégmezõ határától délre biztosítja a hócsapadékot. Ugyanakkor a ciklon-elõoldalakon fölhúzódó advekciós meleg ezeket olvasztja is. (Ezen belül persze télen gyakoribbak és erõsebbek a ciklonok, nyáron ritkábbak és erõsebbek, de a konkrét idõjárási helyzettõl függõen elõfordulhat az is, hogy egy területen télen olvad el nagyon sok jég a sok elõoldal miatt; nyáron a zonális áramlások miatt a délebbre lévõ levegõvel keveredve melegszik a levegõ a jégmezõ szélétõl délre.) Attól függõen, hogy az olvadás a gyorsabb, vagy a csapadékhullás, a jég visszahúzódik vagy terjeszkedik. Utóbbi esetben a mérsékelt övi óceáni levegõ hozza a vizet. (Ez ugye Európába az Atlanti-ó felõl jön, ami viszonylag keskeny, így az Uralig, illetve Skandináviában kihull a nagy része, ezért jegesedett el jóval kevésbé Szibéria.
A "vérfagylaló hideg" általában a jégmezõkön marad egyébként.
/Szóval nagyjából azt írtam le, amit Te is, kiegészítve egy kicsit az okokkal; mondjuk nem feltétlenül pontos, amit írtam, de lényegében ilyesmit tanítottak nekem errõl. Tavasszal tervezem, hogy bejárok a geológusok Éghajlattan órájára, ha lesz publikus netes segédanyag, és emlékeztettek rá, belinkelhetem. Szerintem abban lesz szó ilyesmikrõl részletesen is./
Az egyik a léghõmérséklet. Azt tudjuk, hogy a kisugárzást erõsíti a hófelszín, azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy megfelelõen vastag hófelszín esetén akármilyen erõs besugárzásra sem tud jóval fagypont fölé melegedni a levegõ. A hó olvadása ugyanis hõelvonással jár, ami alulról hût. Mivel alapból is (pl. nyáron, meg kb. mindig) alulról melegedne a felszín, ha nem lenne rajta a hó, ennek az a következménye, hogy hófelszín felett csak advekcióval érkezõ meleg levegõ hatására lehet fagypont fölött a hõmérséklet. (Ez az effekt jóval egyszerûbb, mint ahogy sikerült most leírnom, a hõszállítási egyenlet ilyenkor triviális megoldást /3D-ben! konstanst, hófelszín felett 0°C-t/ ad).
A másik:
Ha jégsapka van a sarkvidéken, akkor a sarki télen megjelenik egy anticiklon, ugyanúgy, mint Szibériában vagy Kanadában. A különbség az, hogy ez nem stabil. Az õt határoló (szintén csak télen létezõ) arktikus front ugyanis ugyanolyan hullámtulajdonságokkal rendelkezik, mint a polárfront. Tõle északra keleti a szél, délre lassú nyugati, kisebb a hõkontraszt, valamint más a Coriolis-paraméter. Ezért a rajta kialakuló hullámok négyes-hullámszáma más lesz (más lesz a frekvencia és a hullámhossz, de ugyanaz a diszperziós reláció).
Ha a jégsapka nagyon nagy, akkor az arktikus front télen nagyon délen alakul ki (mint ahogy általában a jégsapka méretváltozását átlagosan követik a klímaövek változásai is). Ennek következtében megintcsak megváltozik a hullámszámvektora. Ennek következménye, hogy a jégmezõk déli határán klímaátlagban igen erõs, és viszonylag határozott irányú (méghozzá északnyugati) szél jelenik meg. (Ez annyira stabil jelenség, hogy a geológiába is beleszól, a felszín morfológiájában igen jellegzetes vonások jelennek meg).
A elsõ következményeképpen a jégmezõk szélén igen nagy hõkontrasztok alakulnak ki, ami a polárfronton is erõsíti a hullámzást. Az erõs zonális áramlás megszakadásakor igen erõs ciklon-leszakadások következnek be, sõt, ilyenkor a blocking-helyzetek nagy része inkább leszakadó ciklon típusú lesz. Ez az, ami a jégmezõ határától délre biztosítja a hócsapadékot. Ugyanakkor a ciklon-elõoldalakon fölhúzódó advekciós meleg ezeket olvasztja is. (Ezen belül persze télen gyakoribbak és erõsebbek a ciklonok, nyáron ritkábbak és erõsebbek, de a konkrét idõjárási helyzettõl függõen elõfordulhat az is, hogy egy területen télen olvad el nagyon sok jég a sok elõoldal miatt; nyáron a zonális áramlások miatt a délebbre lévõ levegõvel keveredve melegszik a levegõ a jégmezõ szélétõl délre.) Attól függõen, hogy az olvadás a gyorsabb, vagy a csapadékhullás, a jég visszahúzódik vagy terjeszkedik. Utóbbi esetben a mérsékelt övi óceáni levegõ hozza a vizet. (Ez ugye Európába az Atlanti-ó felõl jön, ami viszonylag keskeny, így az Uralig, illetve Skandináviában kihull a nagy része, ezért jegesedett el jóval kevésbé Szibéria.
A "vérfagylaló hideg" általában a jégmezõkön marad egyébként.
/Szóval nagyjából azt írtam le, amit Te is, kiegészítve egy kicsit az okokkal; mondjuk nem feltétlenül pontos, amit írtam, de lényegében ilyesmit tanítottak nekem errõl. Tavasszal tervezem, hogy bejárok a geológusok Éghajlattan órájára, ha lesz publikus netes segédanyag, és emlékeztettek rá, belinkelhetem. Szerintem abban lesz szó ilyesmikrõl részletesen is./
Az eljegesedés maximuma idején -olvasmányaim szerint- az Északi Kárpátok külsõ íve volt a szárazföldi jégtakaró déli határa. Tehát kontinensünk jelentõs részén, elég alkacsony szélességen is örök jég uralkodott. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a jégfelszín fölött nem fordult elõ pozitív léghõmérséklet, azonban tartósan nyilván nem: itt a fagy volt a jellemzõ. A Skandináv-félszigeten, valamint a belföldi jégtakaróval borított helyeken hasonló lehetett a klíma, mint most Grönlandon, ill. az Antarktisz jéggel borított zömén. Azonban a mérsékelt övi napállás mégsem olyan, mint a sarkvidéki. Nyáron nyilván olvadt a jég az 50-55 fokos szélességen, csak nem olvadt el maradéktalanul.
Abban teljesen igazad van -és ez a lényeg!- hogy az eljegesedés kulcsa a lehullott sok hó, mely nyáron sem olvad el teljesen, ezért megindul a firn meg a jég felhalmozódása. A fehér színû felszínek pedig visszaverik a napsugárzás nagy részét, fokozzák a lehûlést: circulus vitiosus.
Ebbõl a szempontból "elõnyösebb" egy viszonylag enyhébb, de nedves klíma sok hóval, mint a vérfagylalóan hideg, de száraz. Nem véletlen, hogy az eljegesedés centruma Európában a Skandináv-félsziget volt -az atlantikus nedves légtömegek megcsapolása révén itt nagyon vastag hótakarók képzõdhettek, s ennek az általános légkörzésen túl orográfiai oka is van.
Abban teljesen igazad van -és ez a lényeg!- hogy az eljegesedés kulcsa a lehullott sok hó, mely nyáron sem olvad el teljesen, ezért megindul a firn meg a jég felhalmozódása. A fehér színû felszínek pedig visszaverik a napsugárzás nagy részét, fokozzák a lehûlést: circulus vitiosus.
Ebbõl a szempontból "elõnyösebb" egy viszonylag enyhébb, de nedves klíma sok hóval, mint a vérfagylalóan hideg, de száraz. Nem véletlen, hogy az eljegesedés centruma Európában a Skandináv-félsziget volt -az atlantikus nedves légtömegek megcsapolása révén itt nagyon vastag hótakarók képzõdhettek, s ennek az általános légkörzésen túl orográfiai oka is van.
Nem vagyok ennek szakértõje, de mi van akkor, ha nem volt örök fagy Európában ? Ma sincs a Sarkkörön túl ma mindenkor és mindenhol örök fagy, azért a jégkorban nyáron bõven lehetett pozitív hõmérséklet Európa nagy részén, akár hetekig-hónapokig. Persze erõs hideg betörésekkor ma is elõfordul a magasabb helyeken nyáron havazás és fagy, csak akkoriban 1000 m helyett lement 0 m-re a hó- és fagyhatár. A lényeg a sok csapadék, ami 90 %-ban hó legyen. Így az év során felhalmozódó több méternyi hó nyáron nem bír elolvadni és pár évtized után már méterekben mérhetõ firnjég alakul ki és 1-2 évszázad után vastag belföldi jég lesz, ami már akár tartósabb 10 fok melegben sem olvad el. Amennyiben kevés a csapadék, akkor a rövid nyár is elviszi a havat, mint a tundrán. A sok csapadék, havazás többet ront a helyzeten, mint a kemény hideg rövidke nyárral. Csak az a kérdés, hogy tényleg több volt-e a csapadék és miért ? 
A "Riviérán tundra lesz" -ez is nagyon elgondolkodtató. Eszerint olyan mértékû volt a hidegadvekció, a légkör lehûlése a jégkorszakban, hogy fütyült a napállásra. A Földközi-tenger északi partjain mások a besugárzási viszonyok, mint a mai tundraövben, mégis tundraéghajlat volt ott: a geológia és a paleontológia kétséget kizáróan megállapította.
Örök jég volt olyan területeken, melyek földrajzi szélességük alapján jelenleg a mérsékelt égövbe tartoznak. Roppant érdekes lehetett az örök fagy és a magas nyári napállás párosa.
Örök jég volt olyan területeken, melyek földrajzi szélességük alapján jelenleg a mérsékelt égövbe tartoznak. Roppant érdekes lehetett az örök fagy és a magas nyári napállás párosa.
Lehet, hogy elnézted (ellenõriztem a nullákat, csak 4), pár tízezer évet írtam, tehát az utolsó 2,5 millióból az utolsó 20-40 ezer már nem annyira borzasztó hideg lehetett globálisan. Azért írtam, hogy max. százezer évig fennállhat egy viszonylag kiegyenlített klíma, az ún. kis jégkorok 50-500 évei csak regionális kilengések és a mostani úgy 30 éve tartó melegedés sem egy végleges , akár százezer évekig tartó melegedés kezdete. A visszacsatolások az ilyen klímaingásokat többnyire egy idõ után visszabillentik, ha éppen nem is ugyanolyan lesz 100 vagy tízezer év múlva a klíma mint a kiindulópont, hanem egy kicsit eltér:egy-két foknyi eltérés pl. jelentõs, de földtörténeti skálán bagatell, hibahatáron belüli. Ha a Riviérán tundra lesz, az már valami,de az nem pár ezer év alatt fog kialakulni, kicsit tovább tarthat, kivéve egy olyan kataklizmát, mint egy üstökös vagy kisbolygó becsapódás vagy egypár szupervulkán egyidejû kitörése. Ezért írtam, hogy sokmillió év alatt már lehet olyan szituáció, amikor egy hegységrendszer felemelkedik, egy kontinens elvándorol, egy tenger vagy óceán bezáródik, máshol egy újranyílik stb. ami a szokásos ingásokat elõidézõ folyamatokra annyira ráerõsít, hogy elindul egy lehûlési vagy felmelegedési folyamat globálisan és az inga a szokott módon nem billen a helyére, hanem csak 1-2 esetleg 100-200 millió év múlva.
Az egész kérdéskörnek a lényege tulajdonképp a víz földi jelenléte, mennyisége, ill. területi eloszlása. A vízgõz elsõrendû üvegház-gáz, teljes, vagy majdnem teljes hiánya a kisugárzást igen nagy mértékben megnövelné, az átlaghõmérsékletet lecsökkentené (ld. a
Mars viszonyai, bár azokba az általában is gyér atmoszféra közrejátszik)
A párolgás felületi jelenség, ezért a vínek nemcsak össztömege, de területi kiterjedése is sokat számít. Ha pl. a világtenger átlagmélysége a jelenleginek kétszerese volna, területe ennek megfelelõen a fele, úgy az elpárolgás csökkenése miatt lényegesen kisebb volna az üvegház-effektus (és vica versa)
Érdekesen árnyalja a képet a tengervíz sótartalma, mely mind a párolgás lehetõségét, mind a fagyáspontot befolyásolja. Aztán: a víz magas fajhõjével (ill. a jég szintén nagyon nagy fagyás és olvadáshõjével) egyfajta hõenergia-kondenzátorként viselkedik, s ez a tény alapvetõ hatást gyakorol bolygónk idõjárási folyamataira.
A végére hagytam a legérdekesebbet: hogy ti. a szilárd halmazállapotú víz nagyon könnyen fehér színt vesz fel, a fehér felületek pedig erõsen visszaverik a napsugárzást. Nagy kiterjedésû fehér felszín jelenléte globálisan lehûléshez vezet. Ráadásul itt egy pozitív visszacsatolás is érvényesül: a lehûlés tovább növeli a jég és hóborította, fehér szinû területet. Önerõsítõ folyamatról van szó, mely a földi klímát kibillenti egyensúlyi állapotából. Én a fenti mechanizmusban látom az eljegesedések legfõbb okát (még ha a folyamat elindításáért periodikus csillagászati folyamatok felelnek is) Érdekes kérdés, mi lenne, ha a szilárd halmazállapotú víz nem fehéres lenne, hanem más szinû, esetleg fekete.
Biológiai ágenseknek (növényzetnek) és a bolygó vízkészletének, területi eloszlásának összefüggései, azok hatása a klímára valóban nagyon bonyolult kérdés, most ezzel ne foglalkozzunk (noha hatásuk óriási lehet!)
Atlanti-óceán nagyságú víztömeg eltûnése, ill. deponálódása a világtengerbe érzésem szerint komolyan befolyásolná a klíma kiinduló kondícióit. Érdemes lenne eltöprengeni ilyen állapoton is. Továbbá, visszatérve a Földközi-tengerre, el kell gondolkoznunk azon, hogy a kontinensnyi mélyföld a maga extrém légnyomási és hõmérséklet viszonyaival mekkora, és milyen hatást gyakorol a földi klíma egészére (jelenleg nincs olyan mélyföld, mely akár megközelítõleg ilyen volna)
Végül, a következõ hozzászóló azon gondolatával kapcsolatban, miszerint az utóbbi tízezer év "kegyelmi idõszak" a földi klíma történetében: ez így igaz, s épp ez tette lehetõvé a civilizáció kifejlõdését. Kérdés, hogy a viszonylagos klíma-állandóság a kicsiny idõintervallum következménye, avagy földtörténeti viszonylatban valóban a stabil idõszakok közé tartozik a kérdéses idõszak. A folyamatoknak az a tulajdonságuk (nemcsak a klíma, hanem a biológiai és egyéb folyamatoknak is), hogy bennük relatív stabil, egyensúlyi idõszakok váltakoznak egyensúly-borulásos, gyors változásokat hozó periódusokkal (ez már filozófiai mélységekbe vezetõ téma)
Megj.: elõzõ kommentemben "fagyáspont csökkenés" helyett természetesen "fagyáspont növekedést" akartam írni.
Mars viszonyai, bár azokba az általában is gyér atmoszféra közrejátszik)
A párolgás felületi jelenség, ezért a vínek nemcsak össztömege, de területi kiterjedése is sokat számít. Ha pl. a világtenger átlagmélysége a jelenleginek kétszerese volna, területe ennek megfelelõen a fele, úgy az elpárolgás csökkenése miatt lényegesen kisebb volna az üvegház-effektus (és vica versa)
Érdekesen árnyalja a képet a tengervíz sótartalma, mely mind a párolgás lehetõségét, mind a fagyáspontot befolyásolja. Aztán: a víz magas fajhõjével (ill. a jég szintén nagyon nagy fagyás és olvadáshõjével) egyfajta hõenergia-kondenzátorként viselkedik, s ez a tény alapvetõ hatást gyakorol bolygónk idõjárási folyamataira.
A végére hagytam a legérdekesebbet: hogy ti. a szilárd halmazállapotú víz nagyon könnyen fehér színt vesz fel, a fehér felületek pedig erõsen visszaverik a napsugárzást. Nagy kiterjedésû fehér felszín jelenléte globálisan lehûléshez vezet. Ráadásul itt egy pozitív visszacsatolás is érvényesül: a lehûlés tovább növeli a jég és hóborította, fehér szinû területet. Önerõsítõ folyamatról van szó, mely a földi klímát kibillenti egyensúlyi állapotából. Én a fenti mechanizmusban látom az eljegesedések legfõbb okát (még ha a folyamat elindításáért periodikus csillagászati folyamatok felelnek is) Érdekes kérdés, mi lenne, ha a szilárd halmazállapotú víz nem fehéres lenne, hanem más szinû, esetleg fekete.
Biológiai ágenseknek (növényzetnek) és a bolygó vízkészletének, területi eloszlásának összefüggései, azok hatása a klímára valóban nagyon bonyolult kérdés, most ezzel ne foglalkozzunk (noha hatásuk óriási lehet!)
Atlanti-óceán nagyságú víztömeg eltûnése, ill. deponálódása a világtengerbe érzésem szerint komolyan befolyásolná a klíma kiinduló kondícióit. Érdemes lenne eltöprengeni ilyen állapoton is. Továbbá, visszatérve a Földközi-tengerre, el kell gondolkoznunk azon, hogy a kontinensnyi mélyföld a maga extrém légnyomási és hõmérséklet viszonyaival mekkora, és milyen hatást gyakorol a földi klíma egészére (jelenleg nincs olyan mélyföld, mely akár megközelítõleg ilyen volna)
Végül, a következõ hozzászóló azon gondolatával kapcsolatban, miszerint az utóbbi tízezer év "kegyelmi idõszak" a földi klíma történetében: ez így igaz, s épp ez tette lehetõvé a civilizáció kifejlõdését. Kérdés, hogy a viszonylagos klíma-állandóság a kicsiny idõintervallum következménye, avagy földtörténeti viszonylatban valóban a stabil idõszakok közé tartozik a kérdéses idõszak. A folyamatoknak az a tulajdonságuk (nemcsak a klíma, hanem a biológiai és egyéb folyamatoknak is), hogy bennük relatív stabil, egyensúlyi idõszakok váltakoznak egyensúly-borulásos, gyors változásokat hozó periódusokkal (ez már filozófiai mélységekbe vezetõ téma)
Megj.: elõzõ kommentemben "fagyáspont csökkenés" helyett természetesen "fagyáspont növekedést" akartam írni.
Már elnézést, de az utolsó két mondatod elég érdekesre sikeredett! Az utolsó öt millió év hõmérséklet változását ábrázoló diagrammból szerintem éppen az utolsó két és fél millió év adhat okot aggodalomra! (pleisztocén) Link Itt egy "fantázia" kép az utolsó eljegesedés maximumáról.(würm-glaciális) Tundra éghajlat a francia riviérán, és a kárpát medencében. Link Az utolsó tízezer év egy kegyelmi állapot!
Link Az utolsó tízezer év egy kegyelmi állapot!
A Földközi-tenger többszöri kiszáradásának ténye remek klimatológiai gondolatkísérletekre ad lehetõséget -nem csoda, hogy népszerû a téma.
A hozzászólások olvastán elsõnek az a triviális megállapításom adódott, hogy a Gibraltári-szoros elzáródása semmiképpen nem növeli a párolgást((konstans hõmérséklet mellett), nem teszi nagyobbá globálisan a légkör vízgõz tartalmát (ezért annak hatásaival sem kell számolni) A Földközi-tenger víztömege ugyanis nem a párolgás erõsödése miatt tûnt el, hanem az Atlanti-óceánból való visszafolyás akadályoztatása következtében.
Lényegi kérdés ellenben az, hogy a világtenger vízfelülete a Földközi kiszáradásával (ami semmi mást nem jelent, mint a tengerek területi eloszlásának megváltozását) kisebb lett, változatlan, avagy esetleg nõtt? A párolgó vízfelület nagysága ugyanis már befolyásolja a légkörbe jutó vízgõz mennyiségét. Kutyafuttában elvégzett geometriai számításaimra támaszkodva hajlamos vagyok azt gondolni, a Földközi-tenger kiszáradása nagyjában-egészében változatlanul hagyta a világtenger összfelületét.
Az is igaz, hogy a besûrûsödött sóoldat nehezebben párolog, mint a higabb. A zsugorodó Földközi-tenger kisebb mennyiségû vizet párologtat a légkörbe, a kihíguló világóceán többet -azonban az eltérõ effektusok közül az elsõ a domináns. Az sem elképzelhetetlen, hogy a kiszáradás paradox módon inkább csökkentette a globális elpárolgást, mintsem növelte volna.
Mivel az elpárolgás nem lett nagyobb, változatlan hõmérsékletet feltételezve a kicsapódás, a csapadék mennyisége sem növekedhetett meg. Ergo nem deponálódhatott a víztömeg egy része a sarki jégsapkákban, azzal ellentétben, amit az ember elsõ ránézésre hajlamos gondolni.
Ellenben a hígulás miatti fagyáspont csökkenés igenis megnöveli a föld jégkészletét, mégpedig elsõsorban a tengeri jég kiterjedését. A megnövekedett jégfelület az albedó növekedését vonja maga után, ezért feltétlenül a globális lehûlés irányába hat. Bár egyetértek azzal az elõttem szólóval, aki szerint a kérdés több mint bonyolult, mégis megkockáztatom, hogy ez volt a változás lényege. A paleoklimatológia eredményei ezt látszanak alátámasztani.
A hozzászólások olvastán elsõnek az a triviális megállapításom adódott, hogy a Gibraltári-szoros elzáródása semmiképpen nem növeli a párolgást((konstans hõmérséklet mellett), nem teszi nagyobbá globálisan a légkör vízgõz tartalmát (ezért annak hatásaival sem kell számolni) A Földközi-tenger víztömege ugyanis nem a párolgás erõsödése miatt tûnt el, hanem az Atlanti-óceánból való visszafolyás akadályoztatása következtében.
Lényegi kérdés ellenben az, hogy a világtenger vízfelülete a Földközi kiszáradásával (ami semmi mást nem jelent, mint a tengerek területi eloszlásának megváltozását) kisebb lett, változatlan, avagy esetleg nõtt? A párolgó vízfelület nagysága ugyanis már befolyásolja a légkörbe jutó vízgõz mennyiségét. Kutyafuttában elvégzett geometriai számításaimra támaszkodva hajlamos vagyok azt gondolni, a Földközi-tenger kiszáradása nagyjában-egészében változatlanul hagyta a világtenger összfelületét.
Az is igaz, hogy a besûrûsödött sóoldat nehezebben párolog, mint a higabb. A zsugorodó Földközi-tenger kisebb mennyiségû vizet párologtat a légkörbe, a kihíguló világóceán többet -azonban az eltérõ effektusok közül az elsõ a domináns. Az sem elképzelhetetlen, hogy a kiszáradás paradox módon inkább csökkentette a globális elpárolgást, mintsem növelte volna.
Mivel az elpárolgás nem lett nagyobb, változatlan hõmérsékletet feltételezve a kicsapódás, a csapadék mennyisége sem növekedhetett meg. Ergo nem deponálódhatott a víztömeg egy része a sarki jégsapkákban, azzal ellentétben, amit az ember elsõ ránézésre hajlamos gondolni.
Ellenben a hígulás miatti fagyáspont csökkenés igenis megnöveli a föld jégkészletét, mégpedig elsõsorban a tengeri jég kiterjedését. A megnövekedett jégfelület az albedó növekedését vonja maga után, ezért feltétlenül a globális lehûlés irányába hat. Bár egyetértek azzal az elõttem szólóval, aki szerint a kérdés több mint bonyolult, mégis megkockáztatom, hogy ez volt a változás lényege. A paleoklimatológia eredményei ezt látszanak alátámasztani.
Havazás előrejelzés
Utolsó észlelés
Térképek
Radar
Aktuális hõmérséklet
Aktuális szél
Utolsó kép
Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 41. sorozata
MetNet | 2024-11-02 11:38
Szabályzat