2024. október 05., szombat

Meteorológiai esélylatolgatások

Adott napon: 
Keresés:
#71960
És itt a pont  laza Kicsit másképp megfogalmazva, de kb. ugyanebbe az irányba kapizsgálok, mivel a folytatódó meridionalitás igencsak hajmeresztő T-hullámvasutak esélyét lebbenti fel az előttünk álló hetekben. Jól látszik, mekkora különbség van egy augusztus 15-e körüli és az előttünk álló AC-előoldali helyzet között: míg előbbi esetben kaptunk volna egy lájtos hűvös szellőt, 8 fokos T 850 hePa érték mellett, nappal 20-25 fokokkal, éjjel 12-13 fokokkal, most bizony napközben jó, ha 15-16 fok lesz a hidegadvekció csúcsán, éjjelenként pedig csak úgy repkedhetnek az 5 fok körüli, illetve annál alacsonyabb értékek hideg
#71959
Jövő hét közepétől a nyugat-európai AC és az észak-európai ciklon közös áramlási rendszerében viharos északi, északnyugati széllel várhatóan kapunk egy vérbelibb őszi hideglöttyöt, ami elég valószínű, hogy nem lesz tartós.  A folyamat azonban ECM-en  is tisztán látható: Link   Link

Ahogy az AC majd kelet felé helyeződik lassan, közben északról a ciklon hátoldalán még lesz utánpótlása a sarkvidéki hidegnek: Link   Link

A 216 és 240 órás kép már igen távoli, a gerinc helyzete sokat dob a latba, amennyiben egy fullos előoldal jön össze, akkor lesz min zúdulna az alacsony izotermáknak. Eközben Nyugat-Európában hőhullám alakul ki, ami eléri a Benelux-államokat és Skandinávia déli részét. Dejavu, mintha már láttunk volna ilyet a nyáron nem is egyszer kacsint
Ez pedig azt sugallja, hogy idővel nyugat felől ránk tolódik ez a meleg, ahogyan az óceáni ciklontevékenység is élénkül, az AC csúszik keletebbre.  Ismét nagy hőmérsékleti különbségeket vizionál kis távolságokon belül a 850 hPa-os nyomási szint. Ott a -5 fokos érték és a 15 fokos is.  Mindenesetre gyanítom a markánsabb hidegadvekciós intermezzo után újabb melegadvekció érkezik majd, hiszen nyugatról az a meleg nem párolog csak úgy el, pláne ismét eljuthat a magas szélességekig.

Mivel AC helyeződhet felénk, így az első talajmenti, sőt helyenként gyenge fagyok esélye is benne van a pakliban hajnalonta, reggelente főleg északkeleten és itt felém a homokhátságon.
#71958
Gyorsan hozza kell azért tenni okulásákent az eredetileg szombatra beharangozott lehűlés sorsát. Azt is támogatta a tagok 90%-a, én is lassan készpénznek vettem, és mi maradt belőle? Egy nagy lopikula.  Hasonlóan fest a jövő keddi történet is: az ENS beállt az operatív futás mögé, jön a nagy sarkvidéki hidegleszakadas. Most amondó vagyok, hogy a jövő keddi felvonást jó 80%-os valoszinuseggel most már tényleg nem usszuk meg, ám ennek tartosssgara (sem) vennék mérget. Sokat elárul majd a friss ECM, személy szerint kissé túl korai lenne ilyenkor meg a 0 fokos izoterma vendégszereplése, ám az időjárás nem kívánságműsor, ráadásul a folytatódó erős meridionakis hajlam a ez bőven beleférne.’Az érem másik oldala a hirtelen T  - kiugrasok. Alighanem ezek sem maradnak majd el nevet
#71957
Tegyük hozzá,  jövő hét közepi erősebb lehűlés több modell sok futásában megjelent az utóbbi időszakban. Igaz, ECM utolsó pár futása gyengítette, jelentéktelenné tette ezt a hidegbeáramlást.. Most ismét ránk rámolja a modell a komolyabban hideg légtömegeket. A modellösszkép tehát továbbra is erős lehűlés a jövő héten.
#71956
Most átmenetileg ECMWF OP is eléggé ránk hozza a hűvös légtömegeket északról.
#71955

beillesztett kép

Elég kitartóan hozza futásról-futásra ezt a lényegesen hűvösebb tendenciát a GFS OP és már több tag is kezdi követni, ha jól értelmezem.
#71954
A következő napokban a kontinens középső területeinek időjárását most meghatározó gyenge alacsony nyomású teknő felszámolódik, az Északkelet és a Délnyugat-Európa feletti anticiklonok Közép-Európán keresztül kontaktusba jutnak egymással. Ilyen módon a 45. és az 55. északi szélességek között egy északkelet-délnyugat tengelyű magasnyomású híd jön létre, amely Európa legnagyobb részén meghatározza majd az időjárást. Térségünkben is anticiklonális hatások érvényesülnek, időjárásunk szárazra, naposabbra fordul. Átmenetileg a hőmérséklet is emelkedik. Csütörtökön északról egy gyenge hidegfront súrolja a Kárpát-medencét, de ez lényeges lehűlést várhatóan még nem okoz.
A részletek:

KEDD (09. 10.):     Link     Link     Link
Néhány északkeleti megyében délelőtt még zártabb felhőzet lehet, másutt reggeltől alig lesz felhő az égen. Délután már országszerte kevés felhőre, sok napsütésre számíthatunk. Csak a nyugati, a déli és a keleti határ mentén lehet némi magas szintű felhőzet. Csapadék sehol sem várható. Az északi, északkeleti szél az ország nagy részén gyenge marad. Nyugat-Dunántúlon azonban időnként megélénkül a délire forduló szél.
Hajnalra 7-12 fokig hűl, és elsősorban északkeleten és délnyugaton erősen párássá válik a levegő. Ott ködfoltok képződhetnek. Kora délutánra 21-25 fokig melegszik a levegő.

SZERDA (09. 11.):     Link      Link     Link
Kezdetben kevés lesz a felhő, később dél felől lassú felhőzet-növekedés kezdődik. Délután már az ország déli harmadán-felén közepesen vagy erősen felhős égre nézhetünk fel. Északon, északkeleten estig derült marad az idő. Csapadékra továbbra sincs kilátás.  A keleties légmozgás gyenge marad.  Hajnalban 8-15 fok valószínű, és főleg délnyugaton ködfoltok képződhetnek. Erősödik a nappali felmelegedés: a hőmérséklet csúcsértéke eléri a 23-28 fokot. Északkeleten, keleten lesz a legmelegebb.

CSÜTÖRTÖK (09. 12.):      Link     Link      Link
Északnyugat felől időnként megnövekszik a felhőzet, de emellett napsütés mindenhol várható. Eleinte az ország középső, majd az északkeleti, keleti részén elszórtan várhatók záporok. Északkeleten zivatar kialakulása sem kizárt. A nyugatira, északnyugatira forduló szél a Dunántúlon sokfelé megélénkül, helyenként erős lökések lehetnek. Kora reggel 13-16 fokot mérhetünk, délután pedig 22-27 fokot. A szerdaihoz hasonlóan keleten, északkeleten lesz a legmelegebb.

PÉNTEK (09. 13.):     Link     Link     Link
Kevés felhő, napos idő várható csapadék nélkül.  Az északnyugati szél a Dunántúlon és északkeleten időnként megélénkül. A kora reggeli 10-15 fokról délutánra 23-26 fokig melegszik a levegő.

A távolabbi kilátások: középtávon (192-240 óra) atlanti blokk megjelenésével, térségünkben északnyugati, északi légpálya kiépülésével számolhatunk. Ezzel lényegesen hűvösebb levegő érhet majd el. A részletek azonban egyelőre még nagyon bizonytalanok.
#71953

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Külföldi idõjárási események (#11104)
#71952
A hétvégén és a  jövő hét első napján időjárásunkat egy stacionárius atlanti-óceáni, illetve északkelet-európai AC között elhelyezkedő alacsony nyomású teknő, annak sekély ciklonjai irányítják. A Kárpát-medence térsége a  ciklonrendszer előoldali meleg, és hátoldali hűvös levegőjének határán helyezkedik majd el. Emiatt országon belül jelentősebb hőkontraszt kifejlődése valószínű olyan formában, hogy míg a nyugati tájak időjárása ősziesen hűvösnek ígérkezik, addig keleten egyelőre maradhatnak a késő nyári hőmérsékletek. Azonban a keleti megyékben sem lesz zavartalan strandidő, ugyanis a cikloncentrum közelsége miatt az egész országban várható több-kevesebb csapadék.
A részletek:

SZOMBAT (09. 07.):     Link     Link     Link
Nyugat felől tovább növekszik a felhőzet,  így délután már az ország legnagyobb részén erősen felhős, vagy borult időre van kilátás. A legtöbb felhő  északnyugaton és északon, a kevesebb pedig az ország déli részein valószínű.  Délelőtt még csak a Dunántúlon, délután már a Duna-Tisza közén is többfelé lesz eső, zápor. Gócokban intenzívebb záporeső is lehet, elsősorban délnyugaton helyenként hevesebb zivatartevékenység kíséretében. A Tiszántúlon, főleg annak északi tájain azonban estig még nem számíthatunk csapadékra. A Dunántúlon többnyire gyenge marad az északias légmozgás, a Duna vonalától keletre időnként megélénkül a délkeleti, déli szél.  A hajnali 11-16 fokról kora délutánra mintegy 21-31 fokig emelkedik a hőmérséklet. A nyugati határszélen valószínű a leghűvösebb, a keletin pedig a legmelegebb idő.

VASÁRNAP (09. 08.):     Link     Link     Link
Kezdetben folytatódik az erősen felhős vagy borult idő, legfeljebb délkeleten, délen csökkenhet időnként a felhőzet. Majd délután már országosan kevesebb lesz a felhő, mind több helyen kisüt a nap. A szombatinál kevesebb helyen, inkább már csak szórványosan fordul elő gyenge eső, zápor.
A kevésbé felhős Alföldön  a napsütés hatására erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, ezért ott zivatarok is előfordulhatnak. A szél a nap folyamán nyugaton is visszavált  délire, délkeletire, és ott gyenge marad. A Tiszántúlon ezzel szemben többször megélénkül a délies légmozgás. A legalacsonyabb hőmérséklet 12-17 fok között valószínű. Nyugaton mérhetjük az alacsonyabb, keleten pedig a magasabb értékeket. Az ország nagy részén 20-25 fok között alakulnak majd a csúcshőmérsékletek, de a keleti határvidéken a maximum-hőmérséklet helyenként még mindig elérheti a 28-29 fokot.

HÉTFŐ (09. 09.):      Link     Link  Link
Ezen a napon a térségünkhöz közel, attól északra örvénylő sekély ciklon nyugat felől átsodródó felhő és csapadékzónái határozzák meg időjárásunk arculatát. Ezek a csapadékzónák a ciklon hidegfrontjához, illetve már hidegszektorához tartoznak, a magasban mérsékelt lehűlés zajlik majd.  Nyugat felől többször erősen megnövekszik a felhőzet, emellett azonban kevés napsütés a legtöbb helyen várható. Már éjszakától többfelé és több alkalommal lesz zápor, napközben Észak-Dunántúl kivételével zivatar is várható. Az északi és a középső tájakon akár heves zivatar is lehet jégesővel, felhőszakadással. A délkeleti, majd déli szél mind több helyen megélénkül, elsősorban keleten időnként meg is erősödik.
Késő délutántól a szél majd délnyugatira, nyugatira fordul. Enyhe lesz a hajnal, a hőmérséklet csupán 13-19 fokig süllyed. Kora délután a Dunántúlon általában csak 18-23 fok lesz, a keleti határvidéken ezzel szemben helyenként ismét elérheti a hőmérséklet a 28-29 fokot. A délután második felében aztán ott is jelentősen visszaesik a hőmérséklet.

Távolabbi kilátások: a jövő hét további részében a sekély ciklonok feltöltődnek, illetőleg eltávoznak térségünk közeléből. A teknő felszámolódik, nyugati és keleti támasztó anticiklonjai érintkezésbe jutnak egymással a helyén.  Átmenetileg a kontinens középső részeinek időjárását az így létrejött északkelet-délnyugat tengelyű AC híd határozza meg, azori és északkelet-európai súlypontokkal.
Link     Link        Link
Ekkor, ahogy a magassági hőmérsékletek mutatják, néhány napra visszatérhet hozzánk a nyárias idő. Majd kb. 192 órától a nyugati AC súlypont erősödésével és kelet felé tolódásával a kontinensen rövid időre északi zonalitás jelenik meg,  amely aztán poláris expanzióba fordul 216 órától.
Ekkor meridionálisra válthat a nagytérségi áramlási kép, és  az észak-európai ciklon hátoldalán mind nagyobb területet áraszthat el a hideg, sarkvidéki levegő.
Link      Link
Hozzá kell tenni, hogy bár a meridionálisba váltás már több futásban jelentkezett több modellnél, a részletek most még nagyon bizonytalanok. Egyelőre annyit mondhatunk, hogy nagyjából 192 órától, azaz jövő szombattól nagymértékű átrendeződés feltételezhető a kontinenst érintő áramlási képben. A makrocirkulációs váltás változékony, szeles, az eddigieknél lényegesen hidegebb időt hozhat majd.
#71951
A nagy jós remélem verifikált már  laza
#71950
Dorian jelenleg cat. 3-as hurrikán, Dél Karolina partjai mellett. Ezt látod szombaton Kanadánál megjelenni.
#71949
Én erre a ciklonra gondoltam: 
Link 
(szombaton éppen a kanadai partoknál jelenik meg, alig fér rá a szinoptikai térképre), 140 óránál Izlandnál tart(hat) majd:
Link
végül egy skandi-ciklonná avanzsálhat:
Link
Ugyanez ECM-kiadásban:
Link 
jövő kedd:
Link
majd jövő csütörtök: 
Link 
A sűrű izobárok arra utalnak, hogy itt egy ex-hurrikánról vagy legalábbis egy erős ex-trópusi ciklonról lehet szó, ezért írtad nyilván, hogy őkelme már kialakult, avagy tévedek?  lazakacsint
Zivipötty: jól rátapintottál a következményekre, a ciklon közvetett hatásaként térségünkben - éppen a csillagászati nyár hajrájához közeledvén - befigyelhet egy párnapos késő nyári intermezzó - habár erre most még azért túl nagy tétben nem fogadnék nevet
#71948
Most úgy tűnik, hogy be is csajozik majd, és a szerelemből nálunk pár nap késő nyár lehet ismét a jövő hét eleji lehűlés után. nevet
#71947
Az a ciklon már kialakult. kacsint
#71946
A klasszikus középtávhoz lényegében nincs mit hozzáfűznöm. Viszont a középtáv és az űrtáv találkozási pontján van egy érdekes mozzanat, és ez nem más, mint egy hatalmas, izlandi középpontú ciklon kialakulása, amely az idő előrehaladtával (szeptember 10-e után) magába olvasztaná a 2. (az előttünk álló hétvégén esedékes) hidegbetörés után hátramaradt közép-európai teknőt: 
Link
Link
A folyamat végeredménye azonban, legjobb esetben, csupán átmeneti melegedés lenne, hiszen az új erőre kapott észak(nyugat)-európai ciklonrendszer és az azori anticiklon között, nyugati, északnyugati áramlással újfent hűvös óceáni légtömegek indulnának meg a kontinens belsejébe: 
Link
Ennek alapján egyre valószínűbb, hogy az idei nyárnak a mai, illetve a holnapi nappal búcsút inthetünk, és a makrocirkuláció egy, az eddigiektől merőben eltérő kerékvágásra állhat át, kitolván az esélyét egy esetleges késő nyári epizód esélyét a messzi űrtávba. nevet
#71945
A következő pár napban egyelőre nem látványos, de alapvető nagy változás kezdődik Európa időjárási helyzetében. A kontinensünk keleti, északkeleti része feletti anticiklonális gerinc kissé meghátrál kelet felé, ezzel párhuzamosan a jelenleg még az Atlanti-óceán felett tartózkodó alacsony nyomású teknő "befordul" Európa középső részei felé. A teknő aktív ciklonja azonban az északi területeken marad, térségünkben nincs kilátás jelentősebb légnyomás-süllyedésre. Annál kevésbé, mert a teknő gyenge déli felébe az óceánról hamarosan beorrosodik annak nyugati támasztó anticiklonja. Beorrosodása oda vezet, hogy térségünkben majd északnyugatira fordul az áramlás, és ezzel az itt levőnél lényegesen hűvösebb, óceáni légtömeg közelíti meg, majd éri el országunkat. Ez viszont már a jövő hét elejének/közepének a "története". A hétvégén és még a hétfői napon is időjárásunkat a a Dél és Közép-Európát teljesen kitöltő igen meleg, és viszonylag száraz levegő alakítja.
A részletek:

SZOMBAT (08.31.):      Link     Link     Link
A sok napsütés mellett mérsékelt nappali gomolyfelhő-képződés várható. Ebből a Dunántúlon -kiemelten a Bakony térségében- elszórtan, az északi hegyvidéken helyenként lehet zivatar. A Felvidék felől az északi országrészbe esetlegesen besodródó zivatarok viszont hevesek lehetnek. Az Alföldön zivatar csak néhol fordulhat elő. A gyenge keleties légmozgás csak néha élénkül meg kissé. A hőmérséklet délután várhatóan 30 és 34 fok között tetőzik.

VASÁRNAP (09. 01.):     Link      Link     Link
Az éjszaka és a reggel jobbára derült  lesz. Csupán északkeleten lehet némi maradványfelhőzet. Napközben a szombatihoz hasonló, mérsékelt nappali gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, amiből főként északnyugaton, északon helyenként zivatar fordulhat elő. A délire forduló szél a Dunántúlon időnként megélénkül.  A hajnali 16-20 fokról kora délutánra 30-34 fokig melegszik a levegő.

HÉTFŐ (09.02.):     Link     Link    
Link
Eleinte csak kevés magas szintű felhő lehet az égen. Kora délutántól az ország északkeleti harmadán várható számottevő gomolyfelhő-képződés, illetve a délután második felében a Dunántúl északnyugati részei fölé már zártabb felhőzet érkezhet nyugatról. Északnyugaton és északon elszórtan fordul elő zápor, zivatar. A Dunántúlon északnyugatira, északira fordul, és megélénkül a szél. A Duna vonalától keletre még gyenge marad az eleinte délies, majd változó irányú légmozgás.  Hajnalban 17-21 fokot mérhetünk, kora délutánra pedig 26-34 fokig  emelkedik a hőmérők higanyszála. Északnyugat-Dunántúlon lesz a legkevésbé meleg, az Alföldön pedig a legmagasabb hőmérséklet.

Távolabbi kilátások:  az érkező hűvösebb levegő előtti hidegfront felhőzete a számítások szerint kedden a kora hajnali órákban éri el nyugat felől az országot. Az ehhez tartozó keskeny csapadékzóna a délelőtt folyamán kelet felé halad, majd várhatóan megtorpan és feloszlik. Szórványos zápor, zivatar ebből a Dunántúlon és az északi tájakon fordul elő. Az északi hegyvidéken kiadósabb csapadékhullás is lehet. Az északi, északnyugati szél nyugaton és északkeleten gyakran megerősödik. Nyugaton és északon már jelentősebben lehűl az idő, ott a legmagasabb hőmérséklet általában kevéssel 25 fok alatt marad. Délkeleten viszont még marad a kánikula. Ott csak szerdára szűnik meg a nagy meleg.
Ahogy már említettem, ez a keddi hidegfront  egy alapvető, tartósabb időváltozás előhírnöke. 96 óránál, majd 168 óránál is, poláris expanziót, hidegleszakadást ad ECM és GFS.      Link     Link     Link     Link
Azaz elég tipikus, félblokk és blokk között ingázó északnyugati irányítás látszik. Ez a kép nagyon nagy mértékben különbözik az eddig tapasztaltaktól, ezt a változást a konkrét időjárás is nyilván "leköveti" majd. Az elmúlt hetekben megszokottnál jóval változékonyabb, és kevésbé meleg időre van kilátás. Megjegyzendő, hogy több futás térségünktől valamivel nyugatabbra vezette le a hidegleszakadásokat a Földközi-tenger nyugati medencéjébe. Ez magában hordja a mediciklon képződés lehetőségét is.
#71944
Valahogy sejtettem, hogy nem egy csapásra meg végbe a 30 fokot csak megpróbálni próbáló "évszakzáró" hidegfront. Nos kinek mi az évszak zárás. Nekem speciel ha 25 fok felett van a Tmax. az még nekem nyárt jelent. nevet 
Valakinek nem...
S ugy fest a trend alapján, hogy regionális szintű lesz, másfelől, ahogy elnézem két lépcsős lehűlés néz ki. Ugye jönn most ez, a következő meg szept.6-7-én érkezne egy markánsabb, egyúttal úgy fest csapadékosabb hidegfront formájában. vidám Amúgy is jellemző,hogy általában nagyobb váltásokkor két lépcsős lehűlés zajlik, nem pedig egyből előrántjuk kis gatya helyett a térdnadrágot

Más felől jól néz, hogy a talajfront másutt is előresietve betör és a szokásos Zempléni, Bodrogközi szélcsatornán át és regionálisan másutt is alacsonyabb értékek lehetnek már 3-án. Köszönhetően az élénkebb szélnek és némi becsorgó hűvösebb légtömegnek. 

beillesztett kép

#71943
Ezt most miért kellett? Olyan szép sorminta volt... vidám
#71942
A friss már egészen tartós,hűvösebb légtömegekkel számol,de GFS 120 óra felett tudjuk milyen nevet
#71941
A hidegfront kapcsán a GFS most behullámzást vár, vagyis két részre szakadna az ország:  Link  Link
A hullámzó frontrendszer déli ágán mediterrán ciklon képződne. Link  Link
A hullámzó front hatására az Alföldön maradna a meleg, a sekély ciklon előoldalán délkelet felől még beáramlana a magasabb hőmérsékletű levegő, ezért ott folytatódna a kánikula. Link
Aztán átmeneti lehűlés után bizony ez már 300 óra körüli kép, előoldal, délnyugatira forduló áramlás. Link
Lesz még változtatgatás, de ez sem egy lehetetlen kimenet, sőt. Jellemzőek idén ezek a gyengülő behullámzó frontok, két részre szakadás.
#71940
Az előttünk álló héten Európa nagy részének időjárását egy északkelet-délnyugat tengelyű anticiklonális híd határozza meg. Ez nagyjából az északi szélesség 45. és 55. foka között helyezkedik el, és két megerősödött része figyelhető meg az Azori-szk. térségében illetve Északkelet-Európa felett.
A kontinens nagy részét kifejezetten meleg légtömeg tölti majd ki. Jellemző, hogy a 15 fokos T850 izoterma mélyen behatol a Brit-szigetekre, illetve az Északi-tenger fölé. Mi több, kedden átmenetileg a Skandináv-fsz. legdélibb részeit is elérheti.  A 10 fokos pedig Észak-Skandinávián át egészen a jeges-tengeri területekig nyomul fel a hét második felében. Az idei nyár utolsó, nagy területre kiterjedő meleghullámával lesz dolgunk.
A késő nyári nagy meleg azonban nem jelent egyben zavartalan, napos időt is térségünkben. Ennek oka pedig az, hogy az AC hídtól délre magassági hidegörvények, légcseppek mozognak a mediterrán térségben. Ezeknek felhőzónái dél, délnyugat felől időről-időre elérik a Kárpát-medence térségét. Amellett az anticiklonális híd két végpontján elhelyezkedő erősebb magasnyomásoknak éppen a kontinens középső területén lesz az illeszkedési pontja, a gyenge pontja. Itt az északnyugaton elhelyezkedő ciklonok alacsonyabb nyomásai és felhőzete is lenyúlhat majdnem a mi térségünkig, és itt találkozhat a déli felhőörvények felhőzetével és csapadékzónáival (erre GFS szerint leginkább csütörtökön nyílik esély).
Összefoglalva tehát nálunk folytatódik a meleg, kissé változékony, nem zavartalanul napos idő, időnként záporokkal, zivatarokkal.
Részletesen:

KEDD (08.27.):     Link     Link     Link
Sok lesz a felhő az ország felett, a legtöbb a Dunántúlon. A nappali órákban azonban mindenütt előfordulhat erős gomolyfelhő-képződés, még a viszonylag kevésbé felhős északkeleti országrészben is. A késő délutáni óráktól dél felől a felhőzet csökkenése valószínű. Éjszaka, kora hajnalban a Dél-Alföldön képződnek záporok, esetleg zivatarok. A csapadékos terület aztán észak, északnyugat felé terjeszkedik, eléri az Észak-Alföldet, a főváros térségét, valamint a Dunántúl északkeleti területeit. Közben délen megszűnik a csapadéktevékenység, és az ország északi felén is mind északabbra szorul. A délután nagy részében csapadékszünet várható, majd az esti órákban a nyugati határvidéken alakulhatnak ki ismét záporok, zivatarok. A délkeleti szél az ország középső északnyugat-délkeleti sávjában időnként megélénkül, északkeleten és délnyugaton jobbára gyenge marad. Zivatarban viszont bárhol előfordulhat szélerősödés. Hajnalban 16-21 fokot mérünk majd, a 20 fok körüli, a Dunántúlon kicsivel az alatti értékek lesznek a jellemzőek. Délutánra 26-34 fokig emelkedik a hőmérők higanyszála. A kevésbé meleg nyugaton, a hőség pedig délkeleten, keleten valószínű.

SZERDA (808.28.):     Link     Link     Link
Reggel és délelőtt viszonylag kevés lesz a felhő, főleg az ország északkeleti és délnyugati tájain. A középső országrészben lehet több maradványfelhőzet. Később a napsütés hatására ismét gomolyfelhő-képződés indul, de a számítások szerint napközben összességében a keddinél kevesebb lesz a felhő. Elszórt záporok, zivatarok főleg az ország északi és középső megyéiben lehetnek, illetve a délnyugati határvidéken alakulhat ki akár hevesebb zivatar. A gyenge, délire forduló szél helyenként megélénkül. Hajnalban a keddihez hasonlóan 16-21 fok várható. Az előző délután komolyabb csapadékhullással érintett, derültebb, szélcsendesebb helyeken ekkor ködfoltok képződhetnek.
A több napsütés hatására kicsit erősödik a nappali felmelegedés. Kora délután 29-35 fokot mérhetünk, a keddivel szinte megegyező területi eloszlásban.

CSÜTÖRTÖK (08.29.):     Link     Link     Link
Még szárazabbra, naposabbra fordul az idő. Reggel és kora délelőtt csekély maradványfelhőzet lehet, majd a délutáni órákban mérsékelt gomolyfelhő-képződés valószínű. Zápor, zivatar elsősorban északkeleten, északon alakulhat ki helyenként, de néhol a délnyugati határvidéken sem lehet zivatar képződését kizárni. Gyenge lesz a délkeleti, déli szél. Hajnalra 16-20 fokig csökken, délutánra  30-35 fokig emelkedik a hőmérséklet.

PÉNTEK (08.30.):     Link     Link     Link
A csütörtökinél várhatóan több lesz a felhő, erősebb a gomolyfelhő-képződés. Hajnalban az északnyugati határvidékre sodródhat be egy-egy zivatar, majd délután szórványosan fordul elő zápor-zivatar, elsősorban az északi, északkeleti területeken. Záporok, egy-egy zivatar északnyugaton is lehet. A középső országrészben azonban csapadék kevéssé valószínű. Az északnyugatira, északira forduló szél a Dunántúlon, majd északkeleten is megélénkül. Kora reggel 17-21 fok lesz. Délutánra pedig 29-35 fokig melegszik a levegő. A Dunántúlon mindvégig kevésbé meleg lesz. A délután második felében  már az északkeleti országrészben is jelentősebben csökkenhet a hőmérséklet.

Távolabbi kilátások: a jövő hét legelején a számítások szerint atlanti blokk helyzet jön létre, a kialakuló északnyugati áramlásban mozgó hűvös levegő a kontinens mind nagyobb nyugati és középső részéről szorítja ki a meleg légtömeget. A hidegfront vagy kedden (ECM), vagy szerdán a nap első felében (GFS) érheti el országunkat. Ekkor megerősödő széllel csapadék és lehűlés várható, de a részletek még nem tisztázódtak le.
#71939
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#449585 - 2019-08-26 11:51:31)

A következő napokban egyelőre folytatódik az igazi nyári idő, csökkenő csapadékhajlam mellett, eleinte több helyen, majd legfeljebb elszórtan, a hét közepétől már csak helyenként záporral, zivatarral. A mostani felhősebb, záporosabb idő visszafogja a felmelegedést, de mivel a magasban nagyon meleg levegő érkezik felénk dél, délkelet felől, így a napsütéses periódusokban igazi kánikula várható, a legtöbb helyen 30 fok körüli, az Alföldön 33-35 fok közeli értékekkel. A pénteki súroló gyenge hidegfront jelentős figyelmet nem érdekel.
A fennálló ómega-helyzet esetén a gerinc keletre helyeződésével, az Azori-orr, és az annak peremén a hidegfront mögött beáramló hűvös levegő, érkezési időpontja nem teljesen tisztázott még most sem.
Érdemes szemügyre venni a Kanada, Hudson-öböl térségi aktivizálódó ciklontevékenységet. Az óceánon több középpontú magas nyomású központok képződnek, de a láthatóan erős, mély ciklonmagok és a peremükön képződő peremciklonok útját nem igen tudnák állni, ezért a magas észak-kelet-európai gerinc megadná magát végül és a teknő felénk helyeződne, az északnyugat-európai ciklon hidegfrontja viharossá fokozódó északnyugati széllel meghozhatná a kora ősz első "leheletét" fuvallatát szeptember 3-4 körül. Én nem szeretem az évszakváltó szót ilyenkor használni, de a magassági hőmérsékletet nézve a front után már a magas izotermák délebbre sodródnának, így nagyobb átrendeződés kéne utána, hogy újra meg tudjon indulni a magas szélességekig a forró levegő, ami még okozhatna szeptemberben is kánikulát. Viszont nyári idő még bőven lehet és lesz is, hiszen a vénasszonyok nyara csak ezután következik.

Meg kell jegyezni, hogy az ECM op elszállt lefelé. Link
A GFS esetén is az op hullámzik jobban, az ens ellenben nem megy még átlag alá hosszabb távon sem.

Valószínű, hogy változik még, ennyire drámai lehűlésre nem számítok amit a mostani ECM operatív futása ad, viszont a gerinc meghátrálása, az említett sarki ciklonok aktivitása és a nyugat-európai magas nyomás megjelenése, beorrosodása intő jel abba az irányba, hogy a szeptemberi kánikulai kezdést, hamarosan lehűlés követi. A nyár temetése még korai lenne, ha ilyen tartós hőség nem is tér vissza, de mint írtam a nyári napokból még szép számmal meríthetünk akár.

Itt csapadék az elmúlt héten nem volt, most erősebben felhős ég fogja vissza a jelentős melegedést, így nem értük még el a 30 fokot, jelenleg 27.7 fok van. Többet vártam ettől a helyzettől.
#71938
A következő napokban kontinensünk nagy része felett magasnyomású gerinc jön létre. Ennek bárikus megnyilvánulása egy nagy kiterjedésű északkelet-európai AC lesz. Az anticiklon az egyébként fejlett atlanti-óceáni ciklonokat megállítja a kelet felé való áthelyeződésben, ezek stagnálásra, illetve észak felé való kitérésre kényszerülnek. A kontinens legnagyobb részének időjárására így ezek a ciklonok nem gyakorolnak hatást.
Térségünk az említett anticiklon déli, délnyugati peremén helyezkedik majd el. Időjárásunkat gyenge keleties áramlás, és a kontinens déli és középső részét teljesen kitöltő meleg levegő határozza meg. Azonban a tartós meleg mellett mégsem ígérkezik zavartalan időjárás. Ennek pedig az az oka, hogy nagyobb anticiklonok déli peremvidékén legtöbbször feltűnnek magassági hidegörvények, hideg légcseppek. Ez most sem lesz másképp, térségünktől délnyugatra jól felismerhető az a körülírtan alacsonyabb geopotenciálú terület, ami egy ilyen, kisméretű légörvénynek felel meg. Ennek szakadozott felhőzónái délnyugat felől benyúlnak az ország fölé a hétvégén, és a következő hét legelején. Ez a légköri képződmény többé-kevésbé nedves, labilis egyensúlyi állapotú levegőt szállít a Kárpát-medencébe.
A részletek:

SZOMBAT (08.24.):     Link     Link     Link     Link
Az ország északi területeit a reggeli órákban még fedő szakadozott felhőzet délelőtt észak felé távozik, ugyanekkor délnyugat felől erős gomolyfelhő-képződés indul.  Emellett a délkeleti, keleti területeken is sok lesz a gomolyfelhő. Délnyugaton-nyugaton, valamint a délkeleti országrészben szórványosan alakulnak ki záporok, zivatarok. Erősebb zivatarok délnyugaton valószínűek. Ezzel szemben az ország északi, északkeleti területein kisebb a záporok, zivatarok kialakulásának valószínűsége. Az északkeleti, keleti szél gyenge marad, szélélénkülés csak zivatarok környezetében várható. Hajnalban 15-20 fokot mérünk. A  20 fok körüli, kicsivel az alatti alatti értékek lesznek a jellemzőek, ennél hűvösebb északkeleten lehet.  Délután 28-33 fokig emelkedik a hőmérséklet. A nyugati határvidék lesz a legkevésbé meleg, és északkeleten mérhetjük a legmagasabb maximum-hőmérsékleteket.

VASÁRNAP (08.25.):     Link     Link     Link     Link
Erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés várható, főleg a nyugaton, délnyugaton. A középső, majd az északnyugati országrészben szórványosan, máshol elszórtan fordul elő zápor, zivatar. Az északi középhegység tágabb környezetében  heves zivatarok képződhetnek. Egy-egy erősebb zivatar a nyugati határvidéken sem kizárt. A gyenge keleti szél csak Dél-Dunántúlon élénkül kissé meg, illetve az északkeleti erősebb zivatargócokban fordulhatnak elő erős széllökések. Kora reggel 16-21 fokot mérünk, a 20 fok körüli hőmérsékletek lesznek a leggyakoribbak. Délután 26-34 fok lesz. A felhősebb nyugati vidékeken mérhetünk alacsonyabb hőmérsékleteket, az Észak-Alföld ígérkezik ugyanakkor a legmelegebbnek. Hevesebb zivatarokban azonban hirtelen több fokot eshet a hőmérséklet.

HÉTFŐ (08.26.):     Link     Link     Link    Link
Nyugaton, északnyugaton erősen felhős idő valószínű, ott délután egyre több helyen fordul elő zápor, helyenként zivatar. Északkeleten, keleten kezdetben kevesebb lesz a felhő, de később helyenként ott is erőteljes gomolyfelhő-képződés indul, és foltokban akár hevesebb zivatarok törhetnek ki.  A délkeleti szél a Dunántúlon és a Dél-Alföldön időnként megélénkül, máshol gyenge marad. Kora reggel általában 20 fok körül, néhány fokkal az alatt alakul a hőmérséklet. Délutánra pedig 27-32 fokig melegszik a levegő.

Távolabbra tekintve egyelőre nem látszik jelentős átrendeződés az Európát illető légnyomási és áramlási képben. 192 óráig, azaz a hónap legvégéig töretlennek tűnik az északkelet-európai AC uralma. Így térségünkben továbbra is késő nyári meleg idő feltételezhető szórványos vagy elszórt délutáni zivatarokkal.
#71937
A következő időszakban a jelenleg középpontjával a Norvég-tenger fölött örvénylő nagy kiterjedésű ciklon észak felé mozdul el, hatása a kontinens középső részeinek időjárására megszűnik. Ugyanakkor az óceánon, a 45. és az 50. szélességi körök között, az európai partok közelében fejlett AC épül  fel, amely fokozatosan kelet, északkelet felé terjeszkedve néhány napon belül a kontinens legnagyobb részét elfoglalja.
A hét második felére hatalmas méretű, centrális anticiklonná válik, mely az alacsony nyomásokat és gyors áramlási zónákat  Európa nyugati, északi és keleti peremvidékeire szorítja ki.
A kelet felé terjeszkedő AC-hoz képest térségünk egy ideig előoldali pozícióban lesz, az ott uralkodó északias áramlás az Északnyugat-Európában mozgó hűvösebb levegőből egy keveset behoz a Kárpát-medencébe a számítások szerint. A magasban, ezzel együtt a talajon is, a hét elejihez képest néhány fokos lehűlés valószínű, elsősorban az északnyugati országrészben. A kissé hűvösebb, valamint a kontinensünk délkeleti részét kitöltő forró levegő határán  egy gyenge hidegfront képződik, melynek csapadékzónája majd térségünk fölött oszlik szét. Hatására a hét közepén szórványosan, később helyenként számíthatunk délutáni záporok, zivatarok kialakulására.
Ezek után nézzük a részleteket.

KEDD (08. 20.):     Link      Link    Link
Eleinte kevés lesz a felhő, sokat süt a nap. Délután az északi és a nyugati országrészben időnként már megnövekszik a felhőzet. Csapadék azonban ezekből a felhőkből nem esik. A délkeleti, déli szél Észak-Dunántúlon megélénkül, máshol általában gyenge marad. Hajnalban 15-20 fokot mérhetünk, ezen belül a Dunántúlon lesz a melegebb. Kora délutánra 31-35 fokig emelkedik a hőmérséklet.

SZERDA (08. 21.):     Link     Link   Link
Északnyugatról lassan növekszik a felhőzet, de az ország délkeleti felén estig várhatóan még kevés lesz a felhő. Elsősorban az Északi-khg. területén várható záporok, zivatarok kialakulása a délutáni órákban. Késő délután, kora este a Dunántúl északkeleti, északi vidékein is lehet  zápor, zivatar. A szél nyugat felől mind nagyobb területen fordul északnyugatira, északira.  A Dunántúlon, majd északkeleten is, élénk, erős lökésekkel kísért szélre számíthatunk. A hajnali 17-22 fokról délutánra  24-35 fokig melegszik a levegő. Nyugaton lesz a legkevésbé meleg, keleten pedig a hőség. Az északi, északkeleti országrészben azonban a délutáni zivatarok nyomán rövid idő alatt nagyot zuhanhat a hőmérséklet.

CSÜTÖRTÖK (08.22.):       Link     Link      Link
Szakadozott, a napsütés hatására délután gomolyosodó felhőzóna lesz fölöttünk a nap nagy részében.  Ebből délelőtt a Dunántúl északi, és az Északi-khg. nyugati részein elszórtan lehet gyenge zápor. Később már csapadék sehol sem hullik. Az északkeletire forduló szél keleten megélénkül, a Dunántúlon viszont gyenge marad.  Kora reggel 15-20 fokot mérünk majd, akkor az északi hegyvidék völgyeiben helyenként párássá válik a levegő, ködfoltok képződhetnek. A legmelegebb délutáni órákban pedig  26-32 fok valószínű. Délkeleten várható a legmagasabb hőmérséklet.

PÉNTEK (08.23.):     Link     Link  Link
A térségünktől délre elhelyezkedő gyenge magassági  hidegörvény hatására délen, délnyugaton közepesen, illetve erősen felhős idő várható. Az északi országrészben ezzel szemben kevés lesz a felhő, sokat süt a nap. A nap folyamán majd a felhős terület kissé északabbra csúszik. Legfeljebb a délnyugati, nyugati határvidéken lehet néhol gyenge zápor, esetleg zivatar. Az északkeleti szél a keleti és déli országrészben időnként megélénkül, északnyugaton és északon gyenge marad.  Hajnalra 14-19 fokig hűl a levegő. Kora délután  29-33 fok valószínű.

Távolabbi kilátások:    az anticiklon középpontja Közép-Európa térségéből tovább halad Kelet, Északkelet-Európa fölé. Az eléggé stabilnak tűnő magasnyomás déli peremén keletire, délkeletire fordul térségünk fölött az áramlás. Ezzel pedig újra melegebb levegő érkezik.
Link     Link      Link     Link     Link      Link
Ennek alapján feltételezhető, hogy a strandidő nagyjából kitart a hónap végéig. Megjegyzendő, hogy volt pár ECM és GFS futás is, ami szerint  a 144 óránál az óceánon megjelenő markáns ciklon gyorsan, akadálytalanul helyeződik keletre,  ezért augusztus utolsó napjaiban megkapnánk annak hátoldali hidegáramlását. Ezek a futások azonban ritkák, "kilógnak" a modellösszképből, az általuk mutatott forgatókönyv kevéssé valószínű.
#71936
Röviden a távolabbi kilátásokról: a nyugatról beorrosodó atlanti AC fokozatosan a kontinens centrumába helyeződik, majd 144 órától igazi blokkoló anticiklonná válik a számítások szerint. Ezzel együtt az áramlási muszter meridionálisra vált, az egymást követő óceáni ciklonok megállni kényszerülnek az áthelyeződésben.
Link     Link     Link     Link     Link     Link
Hőmérsékletileg az látszik, hogy a beorrosodó AC által átmenetileg északnyugatira, északira fordított áramlás a most hétvégén és a jövő hét elején fölöttünk tartózkodónál valamivel hűvösebb, de még így is nyári hőmérsékletű levegőt hoz térségünk fölé. Ennek hamar elfogy ugyan az utánpótlása, de igazán forró légtömeg se ér el minket a számítások szerint. Így viszonylag nyugodt, késő nyári meleg idő valószínű az aug. 20-a utáni napokban, bár, ahogy látjuk, a blokk-AC mindkét oldalán elhelyezkedő alacsonyabb nyomások egyaránt elindítanak felénk légtömegeket. A keleti ciklon hátoldalán jeges-tengeri hűvös levegő, míg a brit térségben kialakult ciklon előoldalán meleg, szubtrópusi levegő tart dél, ill. észak felé. Térségünk azonban a mai kilátások szerint ezek "holtpontjában" helyezkedik majd el, ezért hazánkban a hónap utolsó dekádjának nagyobb részében se izmosabb lehűlés, se jelentősebb hőhullám nem valószínű:
Link    
Hozzá teendő, hogy éppen a blokk-AC kialakulásában törvényszerűen benne rejlő bizonytalanság, nemkülönben a blokkhelyzetben "egyensúlyozó" poziciónk okán, ez a kimenetel egyelőre nagyon bizonytalan, könnyen elszaladhat ennél lényegesen melegebb vagy hűvösebb verziók felé a következő futásokban.
Csapadék tekintetében azt adja a GFS, hogy a 20-át követő pár napban lehetnek szórványos záporok, zivatarok. Egyébként nagyrészt száraz idő, igazi strandidő feltételezhető:
Link     Link     Link     Link     Link

Augusztus 20-án a nyugatról csigalassúsággal közeledő hidegfront előtt az ország legnagyobb részén száraz, napos, meleg idő ígérkezik többnyire gyenge délkeleti széllel. Az északnyugati határvidéken növekedhet csak időnként meg a felhőzet, ott délutáni zápor, zivatar kialakulása néhol nem teljesen kizárt. Kicsit talán melegebb is lesz a kelleténél, hiszen délutánra 30-34 fokig emelkedik majd a hőmérséklet. Ettől eltekintve ideális idő ígérkezik az ünnepi rendezvények szempontjából.
#71935
A következő néhány nap szinoptikai forgatókönyve sokadik modellfutásban gyakorlatilag ugyanaz: a most még a Brit-szk.-től nyugatra örvénylő ciklon különös pályát követ majd. Skócia érintésével a középpont meredeken északra kanyarodik a sarkvidék irányába. Közben a ciklontól nyugatra, délnyugatra az óceán fölött elhelyezkedő AC hasonló ütemben helyeződik keleti irányba, és kb. 72 órától beorrosodik a kontinens fölé.
A hőmérsékleti viszonyok a fentieknek megfelelően alakulnak. A ciklon az előoldalán szubtrópusi meleg levegőt húz fel ránk, majd az atlanti AC beorrosodásával térségünkben északnyugatira fordul az áramlás, azzal pedig hűvösebb, vagy inkább kevésbé meleg levegő érhet el 96 óra környékén. Addig azonban száraz, napos, melegedő időben lesz részünk   -az időjárás ismét "megkínál" minket  egy kis kánikulával.

Íme, a várható nyomás és hőmérséklet-viszonyok:
Link     Link    Link

A csapadékviszonyok:
Link     Link

A részletek:
VASÁRNAP (08. 18.):  a kora délutáni órákig  sok lesz a felhő a felettünk, kivált északon és északkeleten. A felhőzet nagy része azonban magas szintű felhőkből, illetve nem túl vastag rétegfelhőkből áll majd, melyekből csapadék nem hullik. Emellett napsütésre is van kilátás, a legtöbbre a déli országrészben. Később nyugat felől határozott felhőzet-csökkenés kezdődik, így a délután második felében már az ország nagy részén kissé felhős, vagy derült égre nézhetünk fel. A déli szél a Dunántúlon gyakran megélénkül, a Duna vonalától keletre gyengébb lesz a légmozgás. A délkeleti tájak kivételével azonban itt is előfordulhat egy-egy élénk széllökés. Hajnalban 13-18 fokot mérhetünk, a már korán szeles északnyugaton lesz melegebb a reggel.  Kora délutánra 26-31 fokig melegszik a levegő.

HÉTFŐ (08. 19.):  kezdetben alig lesz felhő, majd délután az északnyugati országrészben időnként kissé már megnövekszik a felhőzet. Bár ekkor nyugati irányban már nem lesznek túl messze határainktól az esőt adó felhők, az ország területén valószínűleg sehol sem hullik csapadék.
A délies légmozgás napközben időnként megélénkül, főleg az ország északi felén. Kora reggel 14-19 fok ígérkezik, ismét északnyugaton a magasabb értékekkel. Délután 29-33 fokot mérünk, tehát kánikulai meleg napunk lesz.


#71934
Sürgős korrekció szükségességének esete forog fenn. Az eleve komoly bizonytalansággal terhelt aug. 20-a körüli helyzet úgy látszik, megtréfált.
Ugyanis ECM és GFS szerint a felmelegedést, majd lehűlést (?) hozó atlanti ciklon érdekes pályán mozog majd: meredeken felkanyarodik északnak, a sarkvidék felé.    
ECM: Link      Link     Link     Link
GFS:     Link      Link     Link     Link     Link
A ciklon előoldali melegáramlása még eléri térségünket, utáni viszont, minthogy középpontja messze északra távozik, áramlási rendszere lekerül rólunk. Így aztán a hűvösebb levegő várhatóan nem ér el, a meleg megreked fölöttünk. Néhány futást persze még meg kell várnunk mielőtt kijelentenénk, hogy idén elmarad a "szokásos" huszadiki lehűlés. Az összkép nagyon sokáig támogatta azt, csak az utolsó néhány futás vette ki a hidegfrontot. Nem kizárt némi visszatáncolás, mégis amondó vagyok, hogy a "királyi" modellek a ma reggeli verzión sokat már nem fognak változtatni. Eszerint legfeljebb harmatgyenge dolgok lehetnek 20-án (némileg labilizálódó légkör, helyenként záporok/zivatarok), de ez is legfeljebb északnyugaton. Jó esély van viszont arra, hogy semmi se legyen, zavartalanul folytatódjék a strandidő.
Könnyen lehet viszont, hogy a nyár végi lehűlés nem marad el, csak késik.      Link
Látszik, hogy az északnyugati hűvös, illetve a Közép és Délkelet-Európában megrekedt meleg levegő határa mindvégig közel lesz térségünkhöz.
Az is látszik, hogy a bárikus helyzet (atlanti parti fejlett AC) lehetővé teszi a hűvös légtömeg bármikori meglódulását dk felé.
#71933
E hét hátralevő részében változik időjárásunk: a hőség holnaptól (kedd) mintegy 5 napig szünetel majd. Ennek oka az észak-európai ciklonrendszer és a beorrosodó azori AC közös, északnyugati áramlásában térségünkbe érkező különböző nedvességtartalmú, de általában az itt levőnél nedvesebb, és mindenképpen hűvösebb levegő.
Link     Link     Link     Link     Link

Link     Link     Link      Link     Link

Látható, hogy a lehűlés nem egyetlen "huszárrohammal" fog megvalósulni, hanem fokozatosan, pár nap alatt. Eközben többször, és több helyen számíthatunk csapadékra. Az is megfigyelhető, hogy az időszak végén szárazzá válik az idő, és délire forduló légmozgással újabb erős melegedés indulhat.
A részletek:
KEDDEN a nap folyamán északnyugatról szakadozott, napközben gomolyosodó felhőmező sodródik országunk fölé. A számítások szerint ez a felhőzet a keleti határvidéket csak az esti órákban éri el, ott addig sokat süt majd a nap. Az ország egyéb részein is várható több-kevesebb napsütés. Már a hajnali óráktól  nyugat felől egy gyenge csapadékzóna éri el a Dunántúlt, emiatt ott délelőtt szórványos zápor, zivatar alakul ki. A csapadékzóna a délután folyamán északkelet felé halad.  Az Északi-khg. területén ekkor még várható zivatar, sőt a heves zivatarok éppen ott valószínűek. A Dunántúlon azonban átmenetileg megszűnik a csapadéktevékenység. A számítások szerint a késő esti óráktól  északnyugatról újabb záporsávok érkeznek a nyugati országrész fölé, melyek az éjszaka folyamán majd tovább haladnak keletre. Ez utóbbi csapadékzónából többfelé lesz kiadós záporFelhőszakadás sem elképzelhetetlen, főleg egy, az országot északkelet-délnyugat irányban átszelő zóna mentén.
A Dunántúlon már reggel megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati, északi szél. Az ország keleti felén gyengébb lesz a szél, ami ott a nap folyamán délnyugatiról egyre nagyobb területen fordul északnyugatira. Hajnalban 17-23 fok várható, ezúttal  Dunántúl nyugati fele lesz hűvösebb. A legmelegebb órákban pedig 24-36 fokot mérhetünk. Nagy lesz tehát a hőkontraszt országon belül olyanformán, hogy a Dunántúl északi és nyugati területein lesz a legkevésbé meleg, és a Tiszántúlon a nagy hőség.

SZERDÁN általában sok lesz a felhő felettünk. Eleinte erősen felhős, helyenként borult időre van kilátás, csak kevés napsütésben lehet részünk. A felhőzet csökkenése majd délutántól indul meg nyugat felől. Ezzel párhuzamosan a csapadéktevékenység súlypontja a keleti országrész fölé helyeződik. A Dunántúlon a délután nagy részében már nem lesz csapadék, keleten viszont a késő délutáni, esti órákig többfelé lesz eső, zápor, zivatar. Az északnyugati, északi szél a Dunántúlon élénk lesz, többfelé erős lökésekkel. A Duna vonalától keletre mérsékelt légmozgással számolhatunk. Hajnalban 15-20 fok valószínű nyugaton az alacsonyabb, keleten a magasabb értékekkel. Délután 20-25 fok várható. A tartósabban csapadékos keleti országfél lesz ezúttal a hűvösebb.

CSÜTÖRTÖKÖN reggel és délelőtt nyugat felől felszakadozik a felhőzet. A legkeletibb vidékek kivételével átmenetileg kevés lesz a felhő. Majd déltől átvonuló gomolyos felhőzet valószínű. Keleten több, nyugaton kevesebb lesz a gomolyfelhő. Ezekből a felhőkből azonban csapadék nem hullik. Az északi szél már csak a keleti országrészben élénkül meg időnként, a Dunántúlon jórészt gyenge marad. Kifejezetten hűvös lesz a hajnal, csak 9-15 fokot mérünk ekkor majd.  Délutánra általában 25 fok köré melegszik a levegő.

PÉNTEKEN egy nyugat felől lassan közeledő ciklon peremciklonjának felhőzónája húzódik fölénk. Ezeknek a felhőknek jó része eleinte magas szintű lesz, a vastagabb felhőzet a számítások szerint déltől érkezik majd meg. Délután nyugatról keletre csapadékzóna halad át fölöttünk, szórványosan lesz az országban zápor, zivatar. Az északnyugati, nyugati szél a "szélcsatornában" megélénkül, délnyugaton és északkeleten ezzel szemben gyenge marad a légmozgás. Hajnalban 10-17 fok lesz, északkeleten az alacsonyabb, északnyugaton a magasabb értékekkel. Kora délutánra  a felhőzet és a csapadék függvényében 22-27 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: az említett, igen jól fejlett atlanti ciklon  144 órától (azaz vasárnaptól) az előoldalán felhúzza ránk a meleg szubtrópusi légtömeget. Jelen számítások szerint pár napra visszatér a kánikula:     Link     Link     Link
A cikloncentrum azonban nagy sebességgel helyeződik északkelet, kelet felé. Emiatt aztán hátoldali hűvösebb levegője is megközelít, majd elér valamikor aug. 20-a táján. Azért a bizonytalan fogalmazás, mert a hidegfront érkezését tekintve nincs egység a modellek között. Van, amelyik már aug. 20-ra virradó éjszaka behozza, más csak 20-án a késő esti, kora éjszakai órákban. Abban viszont egyetértés van, hogy ez a hf sem hoz majd különösebben hűvös levegőt.
#71932
A következő napokban az Atlanti-óceán felett létrejött, fejlett, mély ciklon északkelet felé helyeződve uralma alá vonja a kontinens nagy részének időjárását. A frontálzónás alaphelyzet gyorsan felszámolódik, az északkelet-európai ciklonok hatása megszűnik a kontinens középső részein.
Link     Link     Link     Link      Link     Link

Az említett mély ciklon frontrendszere, felhő és csapadékzónái Észak, Nyugat és valamivel később Közép-Európába is változékony, csapadékos időt hoz. Szintén csapadékosra, és az eddigieknél lényegesen hűvösebbre fordul kontinensünk délnyugati részének időjárása.
Link     Link     Link     Link

A ciklon előoldalán kezdetben igen meleg, szubtrópusi légtömegek áramlanak Közép és Délkelet-Európa fölé.  Azonban a számítások szerint fokozatosan ide is megérkezik majd a csapadék, és nyomában a hűvösebb levegő.
Link     Link     Link     Link     Link      Link    
Link     Link

A Skandináv-félsziget fölé helyeződő, egyben több középpontúvá váló ciklon déli peremének nyugati áramlásában kevésbé meleg, óceáni léghullámok mozognak majd. Ezek közül az első, a hozzá tartozó hidegfronttal együtt, a számítások szerint vasárnap súrolja északról az országot.
Link     Link

Hétfőre már a hf mögötti gyenge AC keletre helyeződik, és a hátoldalán a délnyugatira forduló áramlásban ismét forró levegő éri el térségünket:
Link     Link

A következő, immár erősebb hidegfront felhő és csapadékzónája a keddre virradó éjszaka közelíti meg és éri el északnyugati határainkat. Kedden a nap folyamán ez a viszonylag gyenge csapadékzóna lelassul, szinte megáll az ország felett. Még a szerdára virradó éjszaka is vendégünk lesz, sőt a számítások szerint akkor hirtelen megerősödik a csapadéktevékenység. Ekkor az ország középső, ék-dny-i sávjában intenzív eső lehet ECM szerint.
A hétvége és a jövő hét legelejének várható időjárása:
Szombaton napos, száraz időnk lesz. Kevés fátyol, illetve gomolyfelhő az ország északi felén jelenhet meg, délen szinte felhő nem lesz az égen.
Csapadék sehol sem várható. A déli szél többfelé megélénkül. Hajnalban 15-21 fok lesz, északkeleten az alacsonyabb, északnyugaton a magasabb értékekkel. Kora délután 30-34 fokra számíthatunk.
Vasárnap az éjszaka második felétől északnyugat felől megnövekszik a felhőzet. Napközben ez a szakadozott felhőzet a vendégünk marad az ország északi felén, és a napsütés hatására gomolyosodik. Az északi határ mentén nyugatról kelet felé haladva elszórtan záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Délen továbbra is kevés lesz a felhő, és az ország nagy részén csapadékra nincs kilátás. Az északnyugatira, északira forduló szél a Dunántúlon megélénkül, keleten viszont gyenge marad a nyugatias légmozgás. Kora reggel sem mérünk majd 17-22 foknál hűvösebbet.
Árnyalatnyival gyengül a nappali felmelegedés a szombatihoz képest. A Dunántúlon és északon 28-30 fok lesz kora délután, ezzel szemben az Alföldön 33-34 fokos hőségre van kilátás.
Hétfőn tetőzik a hőség.  Eleinte csaknem felhőtlen égre nézhetünk fel,  és sokat süt a nap. A délután második felében indul majd mérsékelt felhőzetnövekedés nyugaton és északon, de estig csapadék nem várható. A déli, a Dunántúlon a délnyugati szél helyenként megélénkül.
Kora reggel 18-22 fok lesz.  Délutánra 33-37 fokig szökik fel a hőmérő higanyszála.
Távolabbi kilátások: a modellösszkép szerint eleinte az észak-európai alacsony nyomás déli peremén különböző hőmérsékletű, de jobbára mérsékelten meleg légtömegek érik el térségünket nyugatról. Majd 216-240 órától ismét erősen kimélyülhet egy ciklon a brit-izlandi térségben. Ez az előoldalán átmenetileg ismét ránk húzhatja a nagyon meleg levegőt, majd erre megérkezne a "hagyományosnak" mondható aug. 20-a körüli hidegfront. Természetesen ez a forgatókönyv az időtáv miatt még bizonytalan.
#71931
Az utóbbi pár napban alapvető, mélyreható változás kezdődött az Európát érintő makrocirkuláció jellegében. A nyár túlnyomó részét eddig jellemző stacionárius, "ácsorgó" teknők és gerincek helyett viszonylag gyors ciklonvonulásokra számíthatunk nagyjából az 50. és a 60. szélességi kör közötti sáv tágabb környezetében. Itt több légörvény is halad majd délnyugatról északkeletre. A ciklonok összekapcsolódott frontjai hosszan elnyúló, hullámzó frontálzónát képeznek, ami elválasztja a dél-európai forróságot az észak-európai immár hűvösebb időjárású területtől.
Az izobár és izoterma-térkép, valamint a csapadékzónák várható helyzete jól mutatja ezt az elrendeződést:
Link      Link         Link     Link     Link

Link     Link     Link     Link     Link

Térségünk jobbára a frontálzóna déli, azaz meleg oldalán fog elhelyezkedni, tehát kifejezetten meleg, legalább részlegesen kánikulai idővel számolhatunk a következő napokban. Azonban a kígyózó frontrendszer nem lesz nagyon messze északi irányban, így elsősorban az ország északi -kiemelten az északkeleti- részein erősebb gomolyfelhő-képződés várható, elszórt délutáni záporokkal, zivatarokkal. Szerdán e frontálzónának egy hidegfronti szakasza meglódul  délkelet felé, és északról súrolja/érinti országunkat. A front mögött csütörtökre és péntekre úgy a magasban, mint a talaj közelében pár fokot mérséklődik a nappali felmelegedés. Bárikusan ez a meglódulás a ciklonzóna déli peremén nyugatról keletre végigfutó légnyomási hullámban nyilvánul meg, ami mögött átmenetileg  északnyugatira fordul az áramlás.
A részletek:
Kedden eleinte északnyugatról időnként megnövekszik a magas szintű felhőzet, majd a nappali órákban északon és keleten erősebb, délnyugaton gyengébb gomolyfelhő-képződés várható. Délután a Dunántúl északi peremvidékén helyenként, északon és északkeleten szórványosan lesz zápor, zivatar.  A délnyugati szél északon, valamint a Duna vonalától keletre időnként megélénkül, délnyugaton, nyugaton viszont gyenge marad.  Hajnalban 13-18 fok lesz, északon, északkeleten az alacsonyabb értékekkel. Kora délután pedig 26-32 fokot mérhetünk, a felhősebb, helyenként csapadékos északi országrészben lesz kevésbé meleg.
Szerdán az ország északi felén lesz lényegesen több a nyugatról felvonuló felhőzet, ami a nappali órákban majd gomolyosodik. Délen kevés lesz a felhő, sokat süt a nap. Napközben az északi határvidéken helyenként lehet  zápor, zivatar, majd a késő esti, éjszakai órákban az említett súroló hidegfront következtében már erősebb záportömbök érhetik el az ország északnyugati, északi vidékeit.  A délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként erős széllökések is lehetnek. Az északi országrész erősebb zivatarjaiban pedig viharossá fokozódhat a szél. Kora reggel 15-20 fok közötti hőmérsékletek valószínűek, délutánra  29-34 fokra emelkedik a hőmérséklet.
Csütörtökön  az ország déli felében még ott lesz a mozgásában lelassult, szakadozott frontfelhőzet. Ebből délnyugaton kora délutánig még lehet többnyire gyenge eső. Északon már csak kevés vonuló gomolyfelhőzet várható sok napsütéssel. Északkeleten helyenként előfordul  zápor, zivatar.
Az északnyugati, nyugati szél az ország északkeleti felében megélénkül, délnyugaton gyenge változó irányú lesz. Meleg éjszaka ígérkezik, hajnalra csak 17-22 fokig hűl a levegő.  Napközben 26-30 fok lesz.
Pénteken már csak kevés gomolyfelhő képződik a nappali órákban, elsősorban az ország északi felén. Ott elvétve előfordulhat zápor, zivatar. Máshol csapadék előfordulása kizárt, és mindenhol sokat fog sütni a nap.  Gyenge marad a szél, iránya keleten északnyugati, nyugaton pedig délnyugati lesz.  Kora reggelre 13-19 fokig süllyed a hőmérséklet. A csúcshőmérsékletek 30 fok körül alakulnak.
Távolabbi kilátások:  már 72 óránál, azaz csütörtökön feltűnik az előrejelzési térképeken egy gyorsan fejlődő ciklon a kontinens nyugati partjai előtt az Atlanti-óceánon. Ez a ciklon gyorsvonat sebességgel helyeződik északkelet felé, és hamarosan nagyon "belecsaphat a lecsóba", ami Észak és Közép-Európa időjárását illeti.  Az immár észak-európaivá lett ciklon markáns hidegfrontja jövő kedden érheti el térségünket, és a mostani kilátások szerint lelassul, hullámot vet. Ez csapadékesélyekkel kecsegtet a jövő hét közepe táján, és természetesen megszűnik a kánikula.
Érdekességként megemlíthető, hogy ECM szerint az észak-európai több középpontú ciklonnak egy másik centruma erősödne meg a Brit-szk. majd az Északi-tenger felett. Ez igen aktívvá válva és gyorsan kelet felé helyeződve jövő csütörtökre a hátoldalán berántaná hozzánk az 5- fokos T850-et. Ez a verzió valószínűleg az op. "tévelygése" csupán. A változékony idő azonban összkép szerint is nagyon valószínű a jövő hétre.
Jelenleg ameddig a modellek ellátnak, nem tűnik fel lelassuló áthelyeződés, stacionárius AC, AC hátoldali helyzet térségünkre nézve. Tehát igazi, telivér augusztusi kánikula egyelőre lehetőségként sem tűnt fel. Igaz, ennek az ellenkezője, a tartósabb hűvös idő sem. Érdekes, hogy 240 órán túl határozott "hízásnak" indul a sarki hidegdepó, Grönland környékén a -10 fokos hőmérsékletek is feltűnnek 850 hepán. Hogy a felgyorsult nyugati drift ennek -azaz az éleződő hőkülönbségnek- az eredménye, vagy fordítva: az északi lehűlés a zonálisabb muszter következménye, vita tárgyát képezheti. A határozott ciklonáthelyeződések, ennek nyomán a hőmérsékleti hullámvasút elég valószínű a belátható időtávban. Ez "meleg" hullámvasút: nagyjából a 20-as és a 10-es T850 között ingadozik. Ahogy tartós hőség, úgy huzamos hűvös nyári idő sem feltételezhető egyelőre kb. aug. 20-ig, de ez a sokévi átlagot tekintve nem meglepő.
#71928
Ugyanakkor az is világos, hogy a kelet-európai és az atlanti ciklonok frontjai eleinte nem kapcsolódnak össze valódi frontálzónává a kontinens felett, a két légörvényt határozott köztes anticiklon választja majd el:
Link     Link       Link     Link
Látható összekapcsolódás majd 96 órától jelentkezik:     Link     Link
Addig térségünk időjárását kezdetben az északkeleti légörvény hidegfrontja ill. hátoldali peremhulláma irányítja, később az összes képződmény, többek között a köztes AC keletre helyeződésével az atlanti ciklon előoldali melegáramlása.
A nagytérségi helyzetnek  lappangó formában mindvégig meglévő "izmozó",  egyensúlyozó, frontálzónás jelleme majd abban jut kifejezésre, hogy a keleti ciklon hátoldalán nem tud mélyre leszakadni a hűvös levegő. Ellenkezőleg, a másik oldalon, az atlanti ciklon előoldalán sem lesz képes magas melegnyelv emelkedni észak felé.
A hűvösebb levegő maximális expanziója dél felé:     Link     Link
A meleg levegő legnagyobb térfoglalása észak felé:     Link     Link
Fentiek alapján a hétvége és a jövő hét legelejének időjárása a következőképp alakul:
Szombaton északnyugatról szakadozott felhőzet átvonulása várható, ami később, a több-kevesebb napsütés hatására majd gomolyosodik. Késő délutántól, estétől viszont jelentékenyen csökken, feloszlik a felhőzet. A reggeli és a délelőtti órákban a távozó frontfelhőzet nyomán délen, délkeleten még többfelé lesz eső, záporeső. Délután pedig országszerte számíthatunk szórványos záporra, elsősorban északon zivatarra.  Az északnyugati szél a Dunántúlon és a keleti országrészben gyakran lesz élénk, időnként meg is erősödik. "Középen" valamivel gyengébb lesz a légmozgás. Hajnalra 14-18 fokig hűl a levegő.  Napközben 22-27 fok valószínű, délkeleten a magasabb értékekkel.
Vasárnap kezdetben kevés lesz a felhő, majd napközben megnő az északnyugati irányból átvonuló gomolyos felhőzet mennyisége. Emellett sokat fog sütni a nap, gyenge zápor csak elvétve fordulhat elő. A szombatinál gyengébbnek ígérkezik a légmozgás, már csak kissé élénkülhet meg az északnyugati, északi szél a Dunántúlon, valamint a Tiszántúlon. A leghűvösebb órákban 11-16 fokot mérhetünk, míg kora délutánra  23-27 fokig melegszik a levegő.
Hétfőn már elég kevés lesz a felhő felettünk. Számottevő nappali gomolyfelhő-képződés inkább csak északon, északkeleten várható, ott elvétve előfordulhat gyenge zápor. Az ország nagy részén száraz, napos időnk lesz. A nyugatira, délnyugatira forduló szél az északi országrészben időnként megélénkül. A kora reggel még hűvösnek ígérkezik 11-16 fokos hőmérsékletekkel.  A nappali felmelegedés viszont erősödik: kora délután 25-29 fokig emelkedik a hőmérők higanyszála.
Távolabbi kilátások: a keleti és nyugati ciklonok frontjainak összekapcsolódása az általános cirkuláció zonálisabbra váltását sejteti középtávon. Ugyanennek a következménye a légköri képződmények keleti áthelyeződésének felgyorsulása. Mindamellett a kialakuló frontálzóna térségünktől északra hullámzik, mi a déli -azaz a meleg- oldalon foglalunk helyet keddtől csütörtökig.
Link     Link     Link
A frontálzóna felhőzete, és különösen annak környezetében a konvektív csapadék azonban északi irányban nem lesz messze térségünktől:
Link     Link     Link
Emiatt az ország északi, északkeleti területein számíthatunk elszórt/szórványos zivatarok jelentkezésére a meleg idő mellett. Jelen számítások szerint pénteken, a reggeli óráktól számíthatunk arra, hogy a ciklon keleti áthelyeződésével az északon elhelyezkedő hűvösebb levegő meglódul délkelet felé térségünkben:     Link     Link     Link
A hozzá tartozó hidegfront súroló jellegűnek látszik, ennek ellenére a mai kilátások szerint az ország északi felében többfelé okozhat majd záport, zivatart.
#71927
Ahogy az várható volt az elmúlt napok modellösszképe alapján, az északkelet-európai középpontú hatalmas kiterjedésű, igen aktív anyaciklon a kontinens nagy részén az időjárás meghatározójává válik. Viszont, ahogy azt szintén megmutatta az összkép, uralma nem lehet teljes. Középppontja túlságosan messze, keleten helyezkedik el, ugyanakkor az atlanti ciklontevékenység is elég erős. Mindez Közép-Európa vonatkozásában a "szkanderező", azaz a frontálzónás jelleg felé tolja a dolgokat:     Link     Link     Link     Link     Link
#71926
A következő néhány napban a térségünk időjárását jelenleg meghatározó sekély ciklon töltődik, egyúttal keletebbre helyeződik. Végül pedig beolvad a délkelet-európai alacsony nyomású mezőbe:
Link     Link    
48 óránál már se az izobárok, sem a geopotenciálok nem árulkodnak a jelenlétéről:     Link
Ennek ellenére a ciklon valamennyi légnedvességet itt hagy, várhatóan pár napig még nem válik teljesen szárazzá időjárásunk:
Link     Link
Link     Link    
Hőmérséklet tekintetében a keletre áthelyeződő ciklon először paradox módon a hátoldalán fölénk húzza  a tőlünk északra elhelyezkedő melegebb levegőt:     Link     Link
Majd a brit térségben kifejlődő ciklon az előoldalán szintén ránk rámol valamennyi meleget a mediterrán/észak-afrikai depóból:     Link
Később jellegtelenné válik a bárikus mező Európa középső része felett, éppen ezért a meleg légtömeg dinamikusabb légmozgás híján megreked fölöttünk:     Link     Link    
Fázni tehát nem fogunk a 15 fokos T850 izoterma alatt.
A részletek:
Kedden nappali gomolyfelhő képződés várható, amiből északon, északkeleten elszórtan, a nyugati határ környezetében néhol várható záporeső, zivatar. Az egyéb országrészekben csapadék legfeljebb elvétve fordulhat elő. A Dunántúlon időnként megélénkül az északnyugati szél, a Duna vonalától keletre gyenge marad a nyugatias légmozgás. Erősebb zivatarban azonban átmeneti szélerősödés lehet. Kora reggelre 16-21 fokig hűl a levegő, a jellemzőek a 20 fok körüli értékek lesznek.  A legmagasabb hőmérséklet pedig 30 fok körül alakul.
Szerdán a Dunántúl nagy részén gyenge lesz a nappali gomolyfelhő-képződés, ott inkább csak kevés magas szintű felhő lesz az égen. A Dunától keletre több gomolyfelhő képződik, és elsősorban északon, északkeleten és keleten szórványosan fordul elő zápor, zivatar. Gyenge zápor kialakulására a nyugati határ környezetében is van némi esély. Máshol csapadék legfeljebb elvétve lehet. Az északnyugati szél az ország északnyugat-délkeleti sávjában időnként megélénkül, máshol -nagyobb területen az északkeleti országrészben- gyenge marad. Zivatarban azonban, miként kedden, átmeneti szélerősödés lehet. Hajnalban 17-21 fok lesz, jobbára 20 fok körüli értékekkel. Kora délután az ország északkeleti harmadán a keddinél valamivel kevésbé meleg lesz: 26-30 fokot mérhetünk arrafelé. A többi országrészben  30 fok körüli csúcsértékek valószínűek.
Csütörtökön az ország nagy részén  már csak kevés gomolyfelhő képződik a nappali órákban, sokat fog sütni a nap. Kivételt ez alól az északkeleti megyék képeznek, ahol több lesz a felhő, és helyenként kialakul gyenge zápor, zivatar.  Az északnyugati szél a Dunántúl északi részein és északkeleten időnként megélénkül. A minimum-hőmérsékletek 17-21 fok között valószínűek, míg a maximumok 28-31 fokot érnek el. A felhősebb északkeleten lesz a kevésbé meleg.
Pénteken  már a délelőtti órákban északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és nyugatról kelet felé haladva egyre több helyen ered el az eső, a záporeső. Délen heves zivatarok törhetnek ki. Az ország középső és déli sávjában kiadós csapadékhullás ígérkezik. Északon, északnyugaton ellenben kisebb a jelentős csapadék valószínűsége. Az északi, északnyugati szél délnyugaton, délen gyakran lesz élénk, helyenként meg is erősödik. Zivatarban viharos lökések lehetnek. Kora reggel 16-21 fokot mérünk. Délutánra 21-29 fokig emelkedik a hőmérséklet. A Dunántúl középső és déli részén lesz a hűvösebb, míg északkeleten a melegebb idő.
A péntekre várható változékony, csapadékos idő már átvezet a következő időjárási etapba. A gyökeres átalakulás jelei egyébként már a mai napra érvényes szinoptikai térképen is feltűnnek. Az Atlanti-óceán legészakibb, Jeges-tengerrel határos részén fejlett AC alakult ki. Ettől keletre, az orosz tábla keleti vidékei felett -csaknem az Ural nyugati előterében- hatalmas kiterjedésű, helyét alig változtató, nagyon aktív ciklon, ún. anyaciklon jött létre. Ennek a ciklonnak a jelek szerint kifejezetten nagy lesz a peremhullám, peremciklon-képzési potenciálja. A peremhullámok, ill. a kialakulóban levő peremciklon már a péntekre vonatkozó izobár-térképen feltűnik:     Link
A peremciklon további fejlődése:     Link     Link
A szokatlanul erős peremciklonosodási, lecseppenési hajlamot a jet közelsége és a nagy hődifferencia magyarázhatja:     Link     Link
Ez a peremhullámos-peremciklonos felállás GFS szerint is jelentős csapadékhullással járhat térségünkben:     Link     Link     Link
Emellett északról már lényeges hűvösebb levegő fog érkezni:     Link     Link     Link
Végül, ha ezen a lehűlési időszakon túlra nézünk, azt látjuk, hogy 300 órán túl ismét megjelenhet a jól ismert páros: a brit ciklon és a közép-európai AC gerinc. Ez aug. 10-e után ismét délies áramlást, visszatérő kánikulát jelentene térségünkben. Nem egy GFS futásban megjelent már ez az elrendeződés. Az időtáv miatt az op.-nak ez a verziója természetesen még csak nagyon halványan veti fel hőhullám lehetőségét a jövő hónap közepe felé haladva.
#71925
A következő napokban mozgalmassá válik Közép-Európa időjárása. Ennek oka két, változékony és csapadékos időjárást hordozó légköri képződmény. Az egyik az észak-európai AC déli peremén nyugat felé mozgó  magassági hidegörvény, melynek középpontja ma délben a lengyel-belorusz-ukrán hármashatár közelében helyezkedett el:     Link     Link
A másik az atlanti alacsony nyomású teknő részjelenségeként a térségünktől délnyugatra kialakuló, fejlődő sekély mediterrán ciklon.  Ennek időjárásunkra gyakorolt hatása később jelentkezik, mint a hidegörvényé, ezzel összefüggésben az izobár-térképen is csak 24 óra elmúltával válik igazán kifejezetté:        Link    Link
A következőkben a hidegörvény beolvad a lassan keletre áthelyeződő mediterrán ciklonba:     Link
A két légköri képződmény egymásra hatása rendkívül bizonytalanná teszi a hétvégi kilátásokat. Ez elsősorban a csapadékra értendő, a fölöttünk tartózkodó légtömeg hőmérséklete minden modell szerint elég magas lesz. Bár a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű konvektív csapadék a hirtelen hőcsökkenés révén a hőmérsékleteket is nehezen előrejelezhetővé teszi.
Erősen eltérő forgatókönyvet ad csapadékhullás terén az ECM , és az AROME-WRF kettős. Nagy vonalakban azt kijelenthetjük, hogy szombaton az említett hidegörvény, vasárnap inkább már a mediciklon csapadékzónái lehetnek fölöttünk. Ezentúl viszont határozott különbség jelentkezik a modellek jövőképében. AROME és WRF a hidegörvény keleties irányba mozduló csapadékzónáit szombat délelőtt adja először a cseh-szlovák-osztrák hármashatár közelében és attól kissé délebbre. Innen a felhőtömb keleti irányba mozdul, ezért észak felé jórészt elkerüli a Dunántúlt.
A délután második felében azonban ez a csapadék az Északi-khg. területét már érintheti, ott helyenként heves zivatarokat okozva. A késő délutáni, illetve az esti/éjszakai órákban nyugat felől újabb csapadékzóna éri el az országot, és kelet felé átvonul a Dunántúl, majd az éjszaka folyamán az egyéb országrészek felett. Ez már a mediciklonhoz tartozó vonalas rendszer lenne.
ECM ezzel szemben a szombat reggel az északnyugati határainkhoz közel kialakuló csapadéktömböt meredeken lefordítja dk felé, és az mezoléptékű zivatarrendszerré alakulva végigszántana a Dunántúlon.  A kérdés tehát kettős: egyrészt bizonytalan, hogy a szombat délelőtti, kora délutáni, északkeletről érintő csapadékzóna mennyire "jön le" délre az országban. ECM szerint teljesen, ALARO-nál is elég nagy mértékben. AROME és WRF verziójában kevéssé. A másik, hogy vajon mikor érkezik meg a mediciklon csapadékzónája. Előbbi modell szerint vasárnap napközben, míg AROME és WRF verziójában főképp vasárnapra virradó éjszaka. Utóbbiak vasárnapra már nem várnak számottevő csapadékot.
Fentiek figyelembe vételével a következő forgatókönyv tűnik a legvalószínűbbnek:
Szombaton a délelőtti óráktól északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és előbb a Dunántúl legészakibb részein, majd az Északi-khg. területén  többfelé lesz zápor, zivatar. Elsősorban az északi határvidéken, és a szomszédos szlovákiai területeken akár heves zivatar is lehet. A többi országrészben is előfordul szórványos zápor, zivatar. Az esti, kora éjszakai órákban immár nyugat, délnyugat felől újabb záporzóna érheti el a Dunántúlt, ami az éjszaka folyamán kelet felé halad.  A délkeleti, déli szél napközben helyenként megélénkül, zivatarban megerősödik. Hajnalra 16-21 fokig hűl a levegő, a 20 fok körüli értékek lesznek a jellemzőek. Napközben a felhőzettől és a csapadéktól függően 23 és 33 fok közé melegszik a levegő. Zivatarban viszont rövid idő alatt több fokot zuhanhat a hőmérséklet.
Vasárnap a hajnali, reggeli kevésbé felhős időt követően napközben délnyugatról egyre több felhő érkezik. Ennek nyomán ezen a napon is többfelé lesz zápor, zivatar. Elsősorban északkeleten heves zivatarok lehetnek.  A délkeleti szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Zivatarban pedig viharos lökések lehetnek. Hajnalban általában 20 fok körüli hőmérsékleteket mérünk, ennél valamivel hűvösebb északon, északkeleten lehet. Kora délutánra 25-32 fokig emelkedik a hőmérséklet. A Dunántúlon ígérkezik mérsékelt meleg, míg északkeleten a hőség.
Erősebb zivatarok a szombatihoz hasonló erős hőcsökkenéssel járhatnak.
Hétfőn a nap első felében erősen felhős, vagy borult lesz az ég az ország felett, és többfelé fordul elő záporeső. A délután folyamán csökken, kevésbé zárttá válik a felhőzet, több helyen kisüt a nap. Éppen emiatt majd szórványos zivatarok képződnek. Az északi, északkeleti szél a Dunántúlon kissé megélénkül, máshol gyenge marad a változó irányú légmozgás. Hajnalban 20 fok körüli, északon és a Dunántúlon többnyire 1-2 fokkal az alatti hőmérsékleteket mérhetünk. Napközben 24-30 fok lesz, ismét északkeleten a legmagasabb értékekkel.
#71924
Jellegzetes makroszinoptikai felállás, egy magasra nyúló, stacionárius gerinc, un. omega AC határozza meg Közép-Európa időjárását a következő napokban. Az omega AC a nyugati oldalán a messzi északi tájakig "felhúzza" az igen meleg szubtrópusi levegőt. Az igen erőteljes felmelegedés Nyugat-Európát és Közép-Európa nyugati részeit érinti. Térségünk az erősen felmelegedő terület keleti határán helyezkedik majd el. Ebből természetes módon következik a bizonytalanság, amit az egyes modellfutások operatívjai mutatnak a magassági hőmérséklet tekintetében. Az összkép mégis egy meleg, de nem szélsőségesen forró nyárközei időszakot sejtet országunk vonatkozásában.
Link     Link     Link      Link
Ennek oka, hogy térségünk a magasnyomású gerinc keleti (elő) oldalán foglal majd helyet. Az itt uralkodó északnyugati, északi áramlás mérsékelten meleg levegővel lát el, és nem engedi fölénk terjeszkedni a rendkívül meleg nyugat-európai légtömeget:
Link     Link     Link     Link
Térségünk csapadék szempontjából is köztes helyzetet foglal el az omega AC száraz területe, illetve az attól keletre elhelyezkedő alacsonyabb nyomású, nedvesebb tartomány között. Tartósan a csapadékosabb terület keleti határán fogunk elhelyezkedni, a csapadékmennyiségek tekintetében tehát különösen nagy bizonytalanság van:
Link     Link     Link     Link
A részletek:
Kedden északkeleten, keleten nagyobb lesz a vonuló gomolyfelhők mennyisége, ott napközben helyenként előfordul gyenge, futó zápor. Másutt jobbára csak magas szintű felhőzet zavarhatja a napsütést, csapadék itt nem várható. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon és északkeleten megélénkül. Hajnalban 15-20 fok várható, míg kora délutánra 22-33 fokig melegszik a levegő. A kevésbé meleg északkeleten, a magasabb hőmérséklet pedig nyugaton várható.
Szerdán ismét a Duna vonalától keletre számíthatunk nagyobb mennyiségű, vonuló gomolyos felhőzetre, míg a Dunántúlon felhő alig zavarja a napsütést.
Északkeleten helyenként még előfordulhat futó zápor, esetleg zivatar. Másutt csapadékra továbbra sincs kilátás. Az északi szél a Dunántúlon és a Tiszántúlon időnként megélénkül.  Hajnalra 13-18 fok közé hűl a levegő. Napközben pedig 26-33 fok várható. A keddihez hasonlóan északkelet lesz a kevésbé meleg, és nyugaton valószínű a kánikulai hőség.
Csütörtökön a sok napsütés mellett csak kevés nappali gomolyfelhő-képződés várható. Csapadék sehol sem hullik. Az északkeleti szél jobbára gyenge marad. A minimum-hőmérsékletek 14-19 fok között valószínűek. A legmelegebb órákban 29-34 fok várható.
Pénteken nappali gomolyfelhő-képződés várható. A Dunántúlon és északon helyenként előfordulhat záporeső, zivatar. A Tiszántúlon az északias, a Dunántúlon a délies légmozgás legfeljebb kissé élénkülhet meg.  A leghűvösebb órákra 15-20 fokig hűl a levegő. Kora délután 29-32 fok közötti hőmérsékleteket mérhetünk majd.
Távolabbi kilátások: szombatra jelenleg gyenge hőcsökkenés ígérkezik. Ennek oka, hogy a magasnyomású gerinc "feje" (északi vége) izolálódik, lefűződik. Tőle délre emiatt keleties áramlás lép fel a magasban, ami a Kelet-Európai-síkság kevésbé meleg levegőjét hozza fölénk.
Link     Link
Link     Link
Vasárnap ismét emelkedne egy kicsivel a magassági hőmérséklet.
Link     Link
Jelen számítások szerint szombaton csak néhol, vasárnap viszont a Délnyugat és Nyugat-Dunántúlon szórványosan fordulhat elő zápor, zivatar.
#71923
Bár látványos időváltozás nem várható a következő napokban, a makroszinoptika iránt fogékonyak nem fognak unatkozni. Az érdekességek sora azzal kezdődik, hogy cirkuláció szempontjából ismétlődni látszik a júniusi nagy nyugat-európai hőhullám. A kontinens nyugati tájain megint a magas északig tör előre az igen meleg, szubtrópusi légtömeg. És ahogy júniusban, térségünk most is előreláthatólag a magas nyomású gerinc előoldalába, részben a centrális területébe esik majd. Itt az északról lecsorgó kevésbé meleg levegő hatása érvényesül, elsősorban hazánk keleti területein. Tehát a nagy forróság nyugat felé nagy valószínűséggel elkerül, újfent a hatalmas melegnyelv keleti peremén helyezkedhet el térségünk  -legalábbis a jövő hét első napjaiban. Fázni azért így se fogunk, viszont az igazi banánérlelő hőséget a jól belátható időtávon belül megússzuk. Nézzük a szituáció kialakulását lépésenként!
Ezzel indulunk:   
Link     Link     Link
Átmenetileg nyugatias légpálya jött létre a kontinens mérsékelt szélességein,  egyelőre nagyjából izoterm hőeloszlási képpel. Az atlanti ciklonrendszer előoldalán később mérsékelt melegedés indul a magasban:
Link       Link     Link
De, ahogy mondtam, ez igencsak múlékony állapot. Az áramlási kép nagyon hamar a meridionalitás, gerinc, a blokk felé kezd majd fejlődni. Ennek első jele a délnyugat-európai AC kialakulása, észak felé kiterjedése lesz. A felnyomakodó magasnyomás majd egy peremhullámot fűz le az atlanti központi ciklonrendszerből:    
Link     Link     Link
Amint látható, a peremhullám a Skandináv-fsz. fölött fejlődik ki. Ennek a megerősödő délnyugat-európai anticiklonnal közös áramlásában északnyugat, észak felől kevésbé meleg légtömeg kezd Közép-Európa fölé áramlani. A valamivel hűvösebb, és az igen meleg levegő határán gyenge hidegfront képződik, ami  jelen kilátások szerint majd vasárnap napközben éri el térségünket:
Link     Link
Ez szórványos záport, zivatart okoz az ország északi felén. Nyomában északnyugatira, északira fordul a kezdeti délnyugati szél, és ezzel megkezdődik a kevésbé meleg levegő beáramlása, beszivárgása a Kárpát-medencébe.
A következő napokban a gerinc egyre kifejezettebbé válik a kontinens fölött, és ahogy említettem, kezdetben mindenképp ennek kissé hűvösebb előoldalán foglalunk majd helyet:
Link     Link     Link
A minket közelebbről érdeklő hétfői izobárikus és izotermikus helyzet:
Link     Link     Link
A részletek:
Szombaton reggel és kora délelőtt jobbára csupán fátyolfelhők lesznek az égen. Később, a délután folyamán főleg északon, északkeleten lesz erőteljesebb gomolyfelhő-képződés. Egyébként sokat fog sütni a nap, nyugaton, délnyugaton nagyon sokat.  Az északi, északkeleti határvidéken helyenként előfordulhat frissítő délutáni zápor, zivatar, máshol viszont erre nincs kilátás. A délnyugati, déli szél a Dunántúlon nagy területen megélénkül, egyébként jobbára gyenge marad. A hajnali 14-18 fokról kora délutánra 29-33 fokig melegszik a levegő. Északkeleten mérhetjük az alacsonyabb, északnyugaton, nyugaton a magasabb értékeket.
Vasárnap a közeledő gyenge hidegfrontnak megfelelően északnyugaton, északon már napközben időnként erősen megnövekszik a felhőzet, és ott már a délután folyamán elszórt záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Az ország többi részén csak késő délutántól várható  mérsékelt felhőzetnövekedés, ott csapadék csak elvétve fordulhat elő. Napközben mindinkább megélénkül a délnyugati szél. Ez délután nyugat felől egyre több helyen északnyugatira, majd északira fordul. Zivatarban erős, viharos széllökések lehetnek. A hajnal enyhe lesz, csak 16-21 fokig csökken a hőmérséklet. A hőmérséklet csúcsértéke még eléri a 30-34 fokot.
Hétfőn napközben gomolyos felhőzet átvonulása várható északnyugatról. Északkeleten és nyugaton helyenként lehet gyenge, futó zápor. Az északnyugati szél a "szélcsatornában" élénk lesz, erős lökések is lehetnek. Délnyugaton és északkeleten gyengébb légmozgás ígérkezik. Hajnalban 15-20 fok valószínű. Kora délután 28-32 fokot mérünk majd.
#71922
Minap az  Eumet előrejelzését olvastam a GFS kapcsán, hiszen ők abból dolgoznak főként és érdekes módon a hőség visszatérését még meg sem említik, sőt ciklonokról írnak. Az igaz, hogy csütörtökön és pénteken lehetnek záporok, zivatarok, illetve a GFS számol magassági hidegörvény lefűződésével majd a jövő hét elejére, gondolom náluk ez lesz a ciklon megfelelője amiről írnak, mint magassági ciklon, de igazából az ECM-en ennek nem nagyon van nyoma.
Ezek a hidegcseppek vagy hidegörvények szokás szerint meg tudják bolondítani a modelleket, hiszen a lefűződési ráta ez esetben ilyen távlatból még bizonytalan. Valószínű ezért is írja az Eumet, hogy csütörtöktől nagy bizonytalansággal számolnak.
Viszont korábban lebecsültem kissé a GFS-t az ECM-el szemben, holott az elmúlt időszakban nem egy példa van rá, hogy a GFS előbb látta és az ECM igazodott hozzá.
Éppen ezért a GFS az utóbbi 2 futásában már tartja amiről Te írtál most, amiről még én írtam abban kevésbé északias áramlás látszott, keletebbre lévő AC-vel az adott futásban, most viszont befordulna a Skandináv AC peremén északiba, északkeletibe és bár maradna mint írtad a nyári idő, de a túlzott forróság elkerülne minket. Ez optimális forgatókönyv, hiszen a 30 fok körüli értékek megmaradnának és ha netán hidegörvény tényleg nem piszkít bele a képbe, akkor jó kis nyaralóidő lehetne, komolyabb események nélkül akár tartósan, mint pl. tavaly. Igaz tavaly a kontinens északkeleti, északi része jóval melegebb volt, bár Skandináviába is beköszöntene ez esetben a nyár, akár 25-30 fok közötti meleggel ha a GFS számításai jönnek be az AC alatt. Meglátjuk nevet
#71921
Így van, eredetileg én is készültem egy hasonló latolgatast írni, de minden lényegest, ami a témával osszefiggg, annak rendje és módja szerint összefoglaltad. Ehhez csupán annyit tennék hozzá, hogy a GFS operatív futasainak egy része szerint az AC észak-déli irányban nyúlna meg idővel, mi pedig az átmeneti hőség után észak felől ismét kissé hűvösebb légtömegek hatása alá kerülnénk a jövő hét második felétől. Ez viszont egyben konzerválna az AC befolyást a kontinens nagy része felett, ami azzal az előnnyel járna, hogy az erős kánikulát úgymond nem vágna nyakon egy erős atlanti HF, hanem a tartóssá való kontinensnyi méretű AC akár jó pár hétre biztosíthatná az eseménytelen meleg nyári, de nem túl forró időt, akárcsak tavaly. Nem állítom, hogy így lesz, csak egy a forgatókönyvek közül, melynek nem elhanyagolható a beválasi esélye nevet
#71920
Az előttünk álló héten fokozatos, de összességében jelentős melegedés kezdődik a kontinens területe felett.  A hét első napjaiban leépül a Brit-szigetek felett húzódó, egészen az Azori-szigetektől a Norvég-tengerig terjeszkedő gerincLink
Ennek helyére utat tör magának az Atlanti-óceán felett örvénylő ciklon és szerdán már a Brit-szigetek időjárás határozza meg. Link
Nálunk a hét első napjaiban ezzel összefüggésben még marad a mérsékelten meleg idő, bár nyugat felől néhány fokkal melegebb légtömegek érkeznek felénk a magasban, ezért erősödik a nappali felmelegedés. Link
Szerdán a tőlünk északkeletre található a magas légkörben detektálható alacsony geopotenciálú körülírt terület (magassági hidegörvény)  hatására északkeleten záporok itt-ott zivatarok sem kizártak, azonban nem ez lesz a jellemző. Feltámad és megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati, északi szél.
Csütörtökön nyugat felől egy ciklonális peremhullámhoz kapcsolódó csapadékrendszer érkezhet, ami pénteken is itt vendégeskedik várhatóan, ezért csütörtökön előbb nyugaton, majd péntekre virradóan szerte az országban záporok, zivatarok kialakulásával lehet számolni. Link  Link
Pénteken napközben elszórtan kell számítani a konvektív eseményekre.
Szombattól magassági gerinc helyeződik felénk. Link
Az Észak-Atlanti térségben több középpontú ciklonrendszer fejlődik ki a számítások alapján, aminek előoldalán előbb Nyugat-Európában ismét hőhullám kezdődik. Link
A hétvégén az egyre erősödő anticiklonális hatásoknak köszönhetően nálunk is beköszönt a kánikula, ugyanis térségünket is igen meleg léghullámok érik el. Link
A folytatás az pedig a GFS alapján a magasban gerinc, a talajon AC centrum tőlünk elég közel északkeletre Link
Ez gyenge áramlási viszonyokat, markáns déli, délkeleti melegadvekciót jelenthet. Nagyon meleg, szubtrópusi eredetű léghullámok érkeznének, többnyire száraz, napsütéses idővel. A legmelegebb órákban 30-35 fok között alakulnak az előttünk álló hétvége utáni hét elején a maximum.

Az ECM az már hétfőre markáns peremciklonnal számol, előoldalán felrántva magával a Szaharát. Link
Végül ez a ciklon a Brit-szigeteken szántana át, nálunk délnyugat felől betörő forrósággal, 33-38 fok közötti, rekkenő hőséggel. Link
Link

A GFS-en is meglódul a ciklon csak kicsit későbbre várja és ott szinte amíg a szem ellát az operatív alapján maradna a kánikula, az előoldalon akár szintén 33-38 fok közötti forrósággal.

Egyelőre ez a fogatókönyv, persze a fáklya azért szór rendesen, viszont némi finomítással is, de a hőhullám valószínűleg kibontakozik az előttünk álló hét végétől kezdődően. Tartóssága egyelőre kérdés, hiszen az operatív szokás szerint ugrándozik, elsősorban a GFS-re gondolok ezzel egyelőre, mivel a modell 384 óráig fut. 240 óráig gyakorlatilag megvan az összhang némi, apró változtatásokkal.
#71919
A hét további napjain kontinensünk időjárási helyzete alapvetően nem változik. Térségünk időjárását az északkelet-európai több középpontú ciklon, és a nyugatról azt támasztó brit-atlanti AC közös áramlásában mozgó mérsékelten meleg/mérsékelten hűvös, különböző nedvességtartalmú légtömegek határozzák meg. A hét második felében várható, hogy a támasztó azori-norvég-tengeri AC híd átmenetileg meggyengül, és utat nyit az atlanti-óceán felől közeledő újabb, gyenge ciklon előtt.  Ekkor ennek a légörvénynek előoldalán a magasban némileg melegebb levegő érkezik a Kárpát-medence fölé. Később ez a cikloncentrum beolvad az északkelet-európai ciklonrendszerbe, visszaállítva illetve megerősítve az alaphelyzetet. Megjegyzendő, hogy ez utóbbi történéseket a GEM jelzetten, GFS pedig egyáltalán nem adja.
Link     Link     Link     Link     Link     Link
Fentiek értelmében a várható időjárás:
Kedden napközben a többé-kevésbé zárt felhőtakaró dél felé távozik az országból, mögötte gomolyos felhőzet átvonulása várható. A zártabb felhőzetből a hajnali-kora reggeli órákban a déli határ mentén tartósabb eső esik. Ez a csapadékhullás majd gyorsan megszűnik, napközben már csak a délkeleti peremvidékeken lehet helyenként zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél a délnyugati országrész kivételével gyakran megélénkül, északon/északkeleten egy-egy erős lökés is előfordul. Hajnalban 11-16 fok várható, azaz meglehetősen hűvösen indul a nap.  Kora délutánra 22-27 fokig melegszik a levegő, a némileg 25 fok alatti értékek lesznek a gyakoribbak.
Szerdán napközben felhőátvonulások lesznek, keleten több, nyugaton kevesebb felhővel. Északkeleten néhol előfordulhat gyenge zápor. Az északnyugati, északi szél a Dunántúlon gyakran megélénkül, a nyugati vidékeken erős széllökés sem kizárt. A Tiszántúlon ezzel szemben gyengébb lesz a légmozgás. Hajnalban mindössze 9-14 fokot mérünk. A leghűvösebbnek az északi hegyvidék térsége ígérkezik, ott még ennél is frissebb lehet néhány fokkal a reggel. A csúcshőmérsékletek pedig 22-26 fok között alakulnak.
Csütörtökön napközben nyugat felől kissé megnövekszik a magas szintű felhőzet, ugyanakkor északkeleten számottevő vonuló, gomolyos felhőzetre számíthatunk. Északkeleten, keleten szórványosan fordul elő záporeső. Az északnyugati szél gyakran megélénkül. Kivételt képez az északkeleti és délnyugati országrész, ahol gyengébb lesz a légmozgás. A hajnal újfent hűvös lesz, 10-15 fokos hőmérsékletekkel. Kora délután a szerdaihoz hasonlóan 22-26 fokot mérhetünk.
Pénteken várhatóan peremciklon képződik az északias áramlásban térségünktől délnyugatra. Hatására sok lesz a felhő felettünk, és napközben nyugat felől záportömbök érik el a Dunántúl nyugati részeit. Ott elszórtan lehet többnyire gyenge záporeső. Az ország egyéb részein csapadék nem valószínű. A délnyugatira forduló szél a Dunántúlon megélénkül. Hajnalra 10-15 fokig hűl a levegő. A legmelegebb délutáni órákban 20-28 fok várható. A felhős, időnként csapadékos Délnyugat-Dunántúlon lesz a hűvösebb, az Alföldön a melegebb idő.
Távolabbi kilátások: marad a változékony, csak mérsékelten meleg idő. A délnyugati áramlásos intermezzót követően szombat délután ismét hidegfront éri el térségünket. Hatására szombaton és még vasárnap is többfelé lesz zápor, főleg szombaton zivatar is. Keleten még hétfőn is sok lesz a felhő, ott további eső, zápor várható. Ugyanakkor nyugaton már csökken a felhőzet, csapadékra nem kell számítani. A szél északnyugatira, majd északira fordul, többfelé megerősödik. A nappali felmelegedés a hét legvégén kicsit erősödik, majd a jövő hét elején valamicskével gyengül.
#71918

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Meteorológiai társalgó (#444276)
#71917
A tegnapi hidegfront mögött alapvetően megváltozott a nagytersegi áramlási alaphelyzet Európa felett. Ennek lényege, hogy Északkelet-Európa felett jelenleg, és legalább meg egy jó hétig ciklon örvénylik, míg a Brit-szigetek fölött anticiklon fog elhelyezkedni. A két légköri képződmény között északias aramlassal több hullámban hűvösebb levegő áramlik a kontinens nagy része, így a Kárpát-medence fölé is. Ennek eredményeként kissé változékony, szombat környékén akár átmenetileg csapadékos, a sokevi átlaghoz képest néhány fokkal hűvösebb idő a legvalószínűbb. Ezzel viszont a nyárnak még távolról sincs vége, hiszen sokasodnak a jelek, miszerint a nyár valamikor a jövő hét derekán ismét visszatérhet:  Közép-Európa fölött ismét kiujulhat a magassági gerinc, ennek hátoldalán pedig egyre melegebb levegő érkezhet, ami július 20-ig visszahozhatja a nagybetűs nyarat. Hogy ezzel a nyár ismét hosszabb időre megveti-e majd a lábát, vagy csupán ciklonalis előoldali átmeneti fellángolásoknak leszünk-e a továbbiakban tanúi, itt és most a nagy időtáv miatt meg megközelítőleg sem körvonalazhato. Egy biztos: az év statisztikailag legmelegebb hetei előtt állunk, és ritkaságszámba menne, ha július 20. és augusztus vége között nem figyelne be legalább 1-2 igen meleg időszak vidám
#71916
Ugye nem túl jellemző (tipikus) időjárási felállás így júliusban amit felvázoltál (előrejeleztél) itt a Kárpát medencében?

Az elmúlt 20-25 évet tekintve (korábbra nem mennék vissza mert gyerekkoromból még annyi megfigyelés se maradhatott az emlékeimben) 
#71915
A hétvégén kontinensünk időjárását egy hatalmas kiterjedésű, több középpontú észak-európai ciklon, illetve az ibériai partok előtt az atlanti térségben örvénylő sekély ciklon együttesen alakítja:     
Link     Link     Link     Link
A két légörvény összekapcsolódott frontrendszeréből a kontinenst középen mintegy kettészelő, hosszan hullámzó, több hideg ill. melegfronti szakaszt tartalmazó frontálzóna jön létre:
Link     Link    
A zóna hőmérsékletileg is kettéosztja a kontinenst. Tőle délre az Észak-Afrikából felnyomakodott forró légtömeg helyezkedik el, míg a zónától északra hűvös légtömegek mozognak:
Link     Link     Link
Amint látható, térségünk eleinte a frontálzóna déli, meleg oldalán foglal helyet. Bár éppen ezekben az órákban a frontálzóna egyik hidegfronti szakasza erősen megközelíti északkeletről országunkat:
Link     Link
Az érintő hidegfront számottevő időváltozást, lehűlést nem hoz. Holnapra pedig átmenetileg teljes mértékben a meleg oldal hatása alá kerülünk:
Link   Link  Link
Vasárnap napközben a frontálzóna egy másik hidegfronti szakasza meglódul délkelet felé a térségünkben:
Link     Link
A hidegfront csapadékzónája fölénk kerül. A hidegfront aztán gyengül, lelassul, és hétfőre szétszakad egy északkeleti és délnyugati szakaszra a kontinens középső része felett GFS szerint:
Link    
A hullámvetést, szétszakadást a bárikus kép is mutatja:     Link
A front mögött a magasban már mérsékelten hűvös levegő érkezik fölénk:
Link     Link
Részletesebben:
Szombaton napközben a sok napsütés mellett magas szintű felhőzet felvonulása várható nyugatról. Erőteljesebb gomolyfelhő-képződés kezdetben északkeleten,  késő délután a nyugati határvidéken is valószínű. Csapadék azonban sehol sem várható. A délnyugati szél egyre élénkebb lesz, az északi, északkeleti országrészben egy-egy erős széllökés is előfordul. Délen viszont gyengébb marad a légmozgás.
Hajnalra 13-18 fokig hűl a levegő. Kora délután 30-33 fokra számíthatunk.
Vasárnap hajnaltól nyugat, északnyugat felől megnövekszik a felhőzet. Reggel és délelőtt az ország északi harmadán, később a keleti és a nyugati határvidéken lesz zápor, zivatar. Ez utóbbi tájakon heves zivatar, felhőszakadás, jégeső sem kizárt.  A szél nyugatira, északnyugatira fordul, az ország északi felén időnként megerősödik. Erősebb zivatarban viharos széllökések lehetnek.
Kora reggel 17-22 fok várható. A legmagasabb délutáni hőmérséklet általában 25 és 32 fok között valószínű. Az esősebb nyugati és keleti peremvidékeken lesz kevésbé meleg, de a maximum-hőmérsékletek a Dunántúl túlnyomó részén sem érik már el a 30 fokot. Az Alföld középső részén viszont még 30-32 fok várható.
Hétfőn eleinte csökken a felhőzet, és már csak a déli határvidéken fordul elő eső, zápor. Később, ahogy a szétszakadt hidegfront délnyugati szakasza fölénk húzódik, nyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet. Estétől nyugat felől a Dunántúlon elered az eső. Nyugaton, délnyugaton kiadós eső is lehet. Az északnyugati szél élénk, gyakran erős lesz, csupán a délnyugati és az északkeleti tájakon lehet gyengébb a légmozgás.
Kora reggel 15-20 fok valószínű. Kora délutánra 25-29 fokig emelkedik a hőmérséklet.
#71914
A következő időszakban aktívvá válik az észak-európai ciklontevékenység. Az Észak-Európa fölötti ciklonrendszernek a brit-atlanti AC-al közös, északnyugati irányú áramlásában hűvösebb, sarki-tengeri eredetű légtömegek indulnak meg a kontinens erősen felmelegedett középső része felé:     Link     Link    
Ha csak az észak-európai bárikus helyzetet tekintjük, azt mondhatnánk, térségünkben mindjárt itt van a komoly hidegelöntés.
Ehelyett tipikus zonális hőeloszlást látunk, a hűvös levegő sehol sem tör át jelentősebben dél, délkelet felé. "Szkanderező" helyzet látszik, a következő térképből világossá válik, hogy miért:     Link
A Pireneusi-fsz.-től nyugatra "rangrejtett" ciklon helyezkedik el. Ez már szinte nem tartalmaz zárt izobárt, de a körülírtan alacsony geopotenciál elárulja. Ez a furcsa ciklon a nagy mennyiségű, expanzív észak-afrikai forró levegő jele. Teknő-végi, elaggott légörvény, amit valószínűleg a nagy hődifferencia tart életben. A rangrejtett ciklon (pontosabban a felnyomakodó hatalmas szubtrópusi melegtömeg) "szkanderezik" az északi ciklon hátoldali hideg levegőjével. A szituáció egyelőre megóv a "szaftosabb" hidegbetöréstől, de a másik oldalon az erős hőhullámtól is:       Link       Link    
Nézzük, hogy jelentkezik mindez a következő napok időjárásában.
Kedden északnyugatról egy hidegfront felhőzónája érinti a Kárpát-medencét. Napközben nyugaton és északon erősen felhős idő várható. Északnyugaton , északon szórványosan alakulnak ki záporok, zivatarok. Máshol kevesebb lesz a felhő, itt csapadékra nincs kilátás. Az északnyugatira, északira forduló szél a Dunántúlon megélénkül, helyenként meg is erősödik. A zivatarokat északkeleten, északon is kísérhetik erős széllökések. Igen enyhének ígérkezik a hajnal, a hőmérsékletek 19 és 23 fok között alakulnak. Sokfelé nem süllyed tehát 20 fok alá a hőmérséklet a leghűvösebb órákban sem. A legmagasabb hőmérséklet eléri a 29-36 fokot, ezúttal északnyugaton lesz a kevésbé meleg idő, délkeleten pedig a forróság.
Szerdán reggel a távozó hidegfronti felhőzetből a déli határvidéken helyenként még előfordul záporeső. Napközben nyugat felől időnként megnövekszik a magas szintű felhőzet, és kevés, vonuló gomolyfelhő is zavarhatja az egyébként bőséges napsütést. Csapadék a nap folyamán már nem várható. Az északias légmozgás a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten, keleten élénk lesz, a középső területeken mérsékelt marad.
Hajnalban 17-22 fok valószínű, kora délután 28-32 fokig melegszik a levegő. A 30 fok feletti értékek az Alföld középső tájain fordulhatnak elő.
Csütörtökön az országunktól délnyugatra tevékenykedő felhő és csapadékzóna a nap első felében érinti a Dél-Dunántúlt. Ott szórványosan lesz záporeső a reggeli, délelőtti órákban. Északon kezdettől kevés lesz a felhő, sok a napsütés. Napközben délen is csökken már a felhőzet, csapadék a továbbiakban sehol sem hullik. A Tiszántúlon az északi, máshol az északkeleti, keleti szél már csak kissé élénkülhet meg. Hajnalra az előző napokhoz képest erősebben, 13-18 fokig hűl a levegő. Napközben 25-30 fokig emelkedik a hőmérők higanyszála, a felhősebb déli országrészben lesz kevésbé meleg.
Pénteken egy északról közeledő, újabb hidegfront előtt kevés felhő, napos idő várható. Említésre méltó csapadék nem lesz. A déli szél a Dunántúlon megélénkül, máshol gyenge marad. Kora reggel 12-17 fokot mérünk majd. Délutánra pedig 30-33 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Távolabbi kilátások: az európai időjárási alaphelyzet várhatóan stabilan fennmarad a hét végén és jövő hét első felében  is. A Földközi-tenger nyugati medencéjét kitöltő forró, észak-afrikai légtömeg a helyén marad, azonban a bárikus mintázat nem engedi meg annak masszívabb terjeszkedését észak, északkelet felé. Térségünkben csak prefrontális, átmeneti melegedések képzelhetők el, az első ilyen pénteken a nap második, ill. szombaton a nap első felében.
Ahogy a forró levegő nem képes lényegileg teret nyerni térségünkben, ugyanígy a Grönland-Norvég-tenger területet elfoglaló hideg sem húzódik várhatóan ránk: a "szkander" fennmarad. A meleg és a hűvösebb levegő határvonalán az északi nagy ciklonnak peremciklonja képződhet Közép-Európa felett jövő hét legelején. Vasárnaptól keddig tartósabb, kiadósabb eső is elképzelhető a jelen GFS és ECM futás szerint, de ez az időtáv miatt természetesen igen bizonytalan.
#71913
Szia!Tudom,hogy nehéz megmondani milyen idő lesz előreláthatólag július 15től-július 30.-ig,de megpróbálnál egy előrejelzést írni nekem?Lányom szülinapi bulija lesz meg kirándulást tervezünk.Előre is köszönöm.
#71912

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#25950)
#71911

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#25949)

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2024-10-05 18:23:21

Telki - Tszf. 250m

11.5 °C

RH: 92

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

129252

Hírek, események

Szélvihart hoz a Dunántúlra a mediterrán ciklon

Szélsőségek | 2024-09-13 19:04

pic
A mediterrán ciklon nem csak sok esőt és lehűlést, hanem nagy szelet is hoz, főként a Dunántúlra.