Nyugaton (vagy úgy összességében a Dunántúlon) is vannak hegyek, ahogy fool* is szokta mondani (még ha nem is pont e kapcsán). Az elmúlt hetekben is volt több olyan helyzet, amikor nagy volt a bizonytalanság a modellek…
Nyugaton (vagy úgy összességében a Dunántúlon) is vannak hegyek, ahogy fool* is szokta mondani (még ha nem is pont e kapcsán).
Az elmúlt hetekben is volt több olyan helyzet, amikor nagy volt a bizonytalanság a modellek között (sokszor ugyan úgy, mint a július 12-ei esetben, hogy egyes modellek szinte semmit sem vártak), mégis kerültek ki 1-es fokozatú előrejelzések is.
A nem mezós tuba aznap már valóban úgy látszott, de előtte nap még a GFS ide is várt konvergenciát 5-6 órán keresztül (a 9 UTC-re és a 12 UTC-re szóló előrejelzési térképen is szinte ugyan ott volt, a Kőszegi-hegység-Vasvár vonalon húzódva). De mivel aznapra ezt a lehetőséget elvetette, ezért is írtam ezt zárójeles megjegyzésként, mivel akkor már valóban nem nagyon látszott rá esély.
Azt egyébként tudom, hogy az OMSZ és az ESTOFEX más rendszer alapján dolgozik, nem is azért hoztam fel.
------------------
Fool*: Ez kell nekünk: Link 
Persze, hogy vannak, egyértelmű...

Mint írtam, azt lehet hibaként felróni nekem, hogy kicsit többet kellett volna írnom ezzel kapcsolatban oda, illetve volt egy benézésem a dologban. Ezt el is ismertem.
Ettől még az általánosításotok ugyanúgy nonszensz marad a szememben! Mert tudom, hogy nincs megkülönböztetés, max annyi, amennyit előbb leírtam, és nem akarom újra kivesézni.
Elmúlt hetekben mi volt, azt így nem tudom, csak ha konkrét napot, példát hozol, mert ez így csak egy légből kapott kijelentés addig, amit egyelőre én ugyanúgy nehezen tudok elképzelni. Hozz példát, és hidd el, ha valahol hibáztam/hibáztunk, kész vagyok elismerni -ahogy fentebb láthattad is: nem akarom mindentudó szerepben tündökölni....
Nem-mezósat szeintem kiveséztük. Egyszer ezt mutat 1(!) modell, egyszer azt. Ezért igyekszem / igyekszünk több mindent is megnézni, ami persze lehet csak jobban összezavarja az embert, ha nem vigyáz, de mégis csak sok mindent megvizsgálva kell -szerintem- megpróbálni kiválasztani, az előrejelző szerint, mit tartogat a légkör aznapra. DE biztosan "mindenki másképp csinálja"