Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 45. sorozata

Dvorakhoz használt mikrós műholdkép nem volt? Nem kerestem utána, de az alapján is lehetne klasszifikálni

Nehéz ezt megmondani, sajnos nem nagyon voltak konkrét mérések. Az biztos, hogy Kefalónián mértek 130 km/h-s széllökéseket is, és a reptéren 988 hPa alatt lehetett a nyomás 3 UTC előtt, mivel a partot érés 1-2 órával…
Nehéz ezt megmondani, sajnos nem nagyon voltak konkrét mérések. Az biztos, hogy Kefalónián mértek 130 km/h-s széllökéseket is, és a reptéren 988 hPa alatt lehetett a nyomás 3 UTC előtt, mivel a partot érés 1-2 órával korában történt. Ráadásul a legerősebb szél a ciklon nyugati felén volt elvileg, és mire az a rész a szigetek fölé ért, addigra a konvekció és maga a ciklon már kissé gyengült is. Kérdeztem a Meteo Greece-t facebookon, de egyelőre ők sem tudtak semmi konkrétumot mondani, mert az érintett szigeteken lévő két állomás elszállt, de talán utólag lesznek adatok onnan (azt nem tudták, hogy a reptéren mennyi volt a nyomásminimum)
Az Ascat azért köztudottan alábecsli ezeket a kis méretű ciklonokat (erre jó példa a tegnap este is, amikor az csak 30 csomós szelet mutatott, miközben egy hajó 39 csomós 10 perces átlagszelet mért, ami átszámítva 45 csomó körüli 1 perces átlagnak felel meg), ha 17-én este mért volna 55-60 csomós szelet, gondolkodás nélkül meg lehetne adni szerintem a 65 csomót, ami az 1-es kategória alja, viszont a 45 csomós szél azért elég messze volt ettől. Más kérdés, hogy pl. 2017-ben az Ophelia ciklonnál is annyit mért az Ascat, amikor a műholdon már szeme volt, és más módszerek már hurrikánnak becsülték (akkor az NHC kompromisszumos megoldással még megtartotta erős TS-nek 60 csomóval, de 6 órával később már hurrikánnak adták ők is). Link Emellett volt olyan műholdas mérés is, ami már előző nap is hurrikán erejű szelet mutatott, amikor először körbeforgott a konvekció a központ körül (ez 17-én este sajnos nem érintette a területet). Link
Mindent összevetve én már hajlok afelé, hogy a partot érés előtt, 18-án éjfél körül megcsíphette az 1-es kategóriát, amikor a nyugati oldalán több órán keresztül tartós mélykonvekciót produkált.

Akkor most elérte a cat.1 hurrikán erősséget vagy maradt trópusi ciklon? Nekem nem teljesen egyértelmű.
Akkor most elérte a cat.1 hurrikán erősséget vagy maradt trópusi ciklon?
Nekem nem teljesen egyértelmű.
Éjjel már Ianos-t is megcsócsálta a nyírás, de azért még mindig szép határozott cirkulációval rendelkezik, és attól északkeletre pöffögteti a Cb-ket. A legfrissebb Ascat mérés 30 csomós szelet mutatott (ahogy az összes…
Éjjel már Ianos-t is megcsócsálta a nyírás, de azért még mindig szép határozott cirkulációval rendelkezik, és attól északkeletre pöffögteti a Cb-ket. A legfrissebb Ascat mérés 30 csomós szelet mutatott (ahogy az összes tegnapi is), így valószínűleg még mindig gyenge TS.

Ez pont úgy néz ki, mint egy medikán. 8);)
Ez pont úgy néz ki, mint egy medikán.
Béta is beszikrázott rendesen
Béta is beszikrázott rendesen

Bermuda a második hurrikánját is megnyerte https://www.tropicaltidbits.com/sat/satlooper.php?region=nwatl&product=ir ?
Bermuda a második hurrikánját is megnyerte Link ?

Bár éjjel végül átmenetileg eltűnt a konvekció, a meleg tenger felett ismét szépen nyomja a kis mütyürke.

Bizony. Pláne, hogy ilyen kiscukorfalat. Zivatar16: Ennek azért így önmagában nem sok köze van a klímaváltozáshoz, hiszen a Földközi-tengeren mindig is voltak szubtrópusi/trópusi viharok, meg néha Európa közelében is…
Bizony. Pláne, hogy ilyen kiscukorfalat.
Zivatar16: Ennek azért így önmagában nem sok köze van a klímaváltozáshoz, hiszen a Földközi-tengeren mindig is voltak szubtrópusi/trópusi viharok, meg néha Európa közelében is kialakulnak/-tak. Csak előbbieket még most sem sorolják be hivatalosan, utóbbiakat pedig az utóbbi 10-15 évben kezdték el besorolni. A Storm2k fórumon láttam múltkor olyan összeállítást, amiben kb. 10 Vince-hez/Grace-hez/Pablo-hoz/Alpha-hoz hasonló, Európához közeli ciklon szerepelt az 1980-as évektől kezdve, persze egyik sem volt hivatalosan besorolva. És pl. a lista szerint jó eséllyel még csak nem is a 2005-ös Vince volt az első ciklon, ami trópusként érte el az Ibériai-félszigetet.

2 trópusi vihar egy napon Európában? Az nem rossz, mégha ez csak szubtrópusi, akkor is.
2 trópusi vihar egy napon Európában?
Az nem rossz, mégha ez csak szubtrópusi, akkor is.

Akkor legyen Alpha! Szegényke nem fért ki. 8) https://i.imgur.com/teuI7GJ.png
Nevet kell változtass! 8)
Nevet kell változtass!
Beelőzték a mexikói öblös kis depressziót, az Afrika közeli másik kapta a keresztségben a Wilfred nevet Jönnek a görög betűk? Alpha hurrikán? :)
Beelőzték a mexikói öblös kis depressziót, az Afrika közeli másik kapta a keresztségben a Wilfred nevet
Jönnek a görög betűk? Alpha hurrikán?
A legutóbbi futás már igen, de a korábbiak még jobban bevitték a szárazföld felé, és a modellek többsége még a legutóbbi futásában is. Lesliecius: Szegény Vincétől ezzel már minden rekordot elvettek az utóbbi években.…
A legutóbbi futás már igen, de a korábbiak még jobban bevitték a szárazföld felé, és a modellek többsége még a legutóbbi futásában is.
Lesliecius: Szegény Vincétől ezzel már minden rekordot elvettek az utóbbi években.
"Thus Wilfred has formed, continuing the record-setting pace of the 2020 hurricane season since it is the earliest 21st named storm on record, about 3 weeks earlier than Vince of 2005."
GFS hasonlóan várta nem? kicsit elidőzik a part mentén, aztán nyugat majd dél lesz a fő iránya.

Közben a modelleken már látszodik Wilfred aki a Mexikói öböl ÉNY csücskében alakul ki es várhatóan 60 óra múlva ér partott Texasban. A modellek 2-es 3-asnak várják. Közben Tedy maci :D 4-es lett és halad tovább Bermuda…
Közben a modelleken már látszodik Wilfred aki a Mexikói öböl ÉNY csücskében alakul ki es várhatóan 60 óra múlva ér partott Texasban. A modellek 2-es 3-asnak várják. Közben Tedy maci4-es lett és halad tovább Bermuda felé.
Egyelőre úgy tűnik, hogy nem megy annyira közel a fő szárazföldhöz, mint ahogy a modellek várták, most is kint van a tenger felett a központja Kefalonia szigetétől éppen északra, és ennek köszönhetően az elmúlt órákban…
Egyelőre úgy tűnik, hogy nem megy annyira közel a fő szárazföldhöz, mint ahogy a modellek várták, most is kint van a tenger felett a központja Kefalonia szigetétől éppen északra, és ennek köszönhetően az elmúlt órákban mélyült is a konvekció, illetve még mindig szép szimmetrikus és kompakt a mag.
Majd nehogy most (a hétvégén) legyen hurrikán, ha megindul délre a front előtt.

Ezt a partot érésig nem fogjuk már megtudni valószínűleg, hacsak nem lesz a közelből hajós mérés. Az analízisek is szórnak rendesen, az UKMet 993-at adott 06-12-18 UTC-kor is, a németeknél 12 UTC-kor 980-as izobár is…
Ezt a partot érésig nem fogjuk már megtudni valószínűleg, hacsak nem lesz a közelből hajós mérés. Az analízisek is szórnak rendesen, az UKMet 993-at adott 06-12-18 UTC-kor is, a németeknél 12 UTC-kor 980-as izobár is volt, 18 UTC-kor viszont csak 995-ig mentek le.
Szerintem 985-990 hPa között lehet talán. A görög partokon egyelőre csak lassan csökken a nyomás, Zakynthos és az imént már linkelt Kefalhnia is 1003 hPa-nál tart.

Központi nyomás hogy állhat? Mert itt http://meteocentre.com/analysis/local/archive/2020091719_greece.gif?1600371933 az utóbbi órákban 998-1000 hPa volt feltüntetve, de nem hivatalos forrás már 15 UTC-kor 988-at adott:…
Központi nyomás hogy állhat? Mert itt Link az utóbbi órákban 998-1000 hPa volt feltüntetve, de nem hivatalos forrás már 15 UTC-kor 988-at adott:
OUTLOOK (MEDI / BLACK SEA)SEP 17, 2020 15:00 UTC
MEDICANE CASSILDA | Advisory 9A
...CASSILDA IS INCHING TO MAJOR MEDICANE STATUS AS STRUCTURE CHANGES AND IMPROVES GREATLY... ...HEAVY RAINFALL IS EXPECTED REGARDLESS OF STRENGTH AT LANDFALL INCLUDING THE SOUTHERN ISLANDS OF THE IONIAN SEA...
Winds: 110 km/h (70 mph)
Gusts: 130 km/h (80 mph)
Pressure: 988 millibars
Movement: ENE at 12 km/h
Current location: 37.80N, 19.30E
Napközben:
Napközben:

Loptam zivi fórumából.
Loptam zivi fórumából.

Igen, ez volt tegnap este 20:19 UTC-kor. :)
Igen, ez volt tegnap este 20:19 UTC-kor.