Nem is annyira Trianon az oka, hogy a 30-as évek képein csupaszok az hegyoldalak. Az 1900-as évek elején még csupaszabb volt. 18-19. században volt a legkisebb az erdős területek aránya. Az oka, hogy agyon műveltek vagy…
Nem is annyira Trianon az oka, hogy a 30-as évek képein csupaszok az hegyoldalak. Az 1900-as évek elején még csupaszabb volt. 18-19. században volt a legkisebb az erdős területek aránya. Az oka, hogy agyon műveltek vagy legeltettek akkoriba mindent és akkoriban nagyobb hangsúlyt kapott a fa felhasználás tüzelés / építkezés terén. Balaton felvidéken szőlők voltak a mai erdők helyén de kopárak voltak a pilisi hegyek, a Börzsöny csaknem teljes tömbje is például.
Én szép dolognak találom a faültetéseket, (főleg lakott területeken) de amikor komolyabban beszélünk róla kissé mesterséges hangulata van. Emlékeztek a 2004 november 19-i orkánra ami letarolta szinte a teljes Tátra hegyoldalt? Akkor egy óriási erdőségeket teljesen letarolt a vihar, egy kis részen viszont látványosan megmaradt az erdő --> ez volt az a kijelölt terület, amit őserdőnek meghagytak érintetlenül. Senki semmit nem ültetett ott, de még a kidőlt fát sem vihette el.
Ez szép tanulság, hogy a legjobbat akkor tesszük a természettel, ha nem irányítjuk. Ezerszer sokrétűbb. nagyobb erdő keletkezik ingyen, ha lassabban is. De ebben nincs erdőgazdálkodás, nincs benne business...
Ezért ha én döntéshozó lennék, kijelölnék sokfelé sok területet amit egyszerűen érintetlenül hagynék és nem csak a hegyekben hanem az alföldön is, ami emberi beavatkozás előtt nagyrészt ártéri erdőség volt...
Ha szeretnénk horgászni a millió szúnyogtól, és közlekedni az erdőkben, vadászni és túrázni, akkor bizony művelni is kell azt a területet. Bizony a jégtől letarolt vagy széltört területek, ha meg nem tisztítják: konkrétan járhatatlanok.
... esélyünk se maradna a medvékkel szemben... az orvvadászokról nem is beszélve.
Zrínyi híres hős volt, a vadászatot mégsem élte túl. - pedig az erdőket régente is művelték, termelték, sarjaztatták, legeltették, később már vákáncsosok is éltek bennük, építettek és tüzeltek a fájukkal... nota bene az amerikai indiánok és az ausztrál álomőrzők is művelték, égették az erdőiket sokezer éven át!