Szupercellás zivatar
Olyan nagy kiterjedésû, viszonylag hosszú életû zivatar, melynek magja mezociklont tartalmaz. A mezociklonban, így tehát a felhõben is, igen nagy örvényesség uralkodik és erõsek a vertikális áramlások is. A szupercellás zivatar bármelyik heves idõjárási eseményt képes produkálni: környezetében a felhõszakadástól a tornádóig akár együttesen is elõfordulhat bármelyik említett esemény. A szupercelláknak három fajtáját ismerjük, melyeket a szupercella kinézete, felépítése valamint csapadékhozama alapján különböztetjük meg. A HP (High Precipitation) szupercella nagy területû és kiadós csapadékért felelõs, míg az LP (Low Precipitation) szupercella kisebb méretû és kis területen produkál csapadékot, sõt LP szupercella esetén már az is elõfordult, hogy kizárólag jég esett. A harmadik fajta a klasszikus szupercella, amikor csak a hátoldali leáramlásban van csapadék, viszont az akár kiadós is lehet, vele komoly jégesõ is párosulhat. A szupercelláknak több vizuális ismertetõ jegye is van. A szupercella élete során akár 250-300 km-t is megtehet, akár regenerálódva, akár egy cellaként. Ha a szupercella gyakran regenerálódik, ciklikus szupercellává válik. Több szupercellás zivatar jól szervezõdve mezoléptékû rendszert képes létrehozni. Egy szupercellában hatalmas energia tud felhalmozódni, valamint kirívó elektromos tevékenységgel rendelkezhet. Az ilyen viharokban a leáramlás a csapadék közelében olyan heves, hogy az átkeveredésbõl kerekedõ szél akár a 120 km/h-t is elérheti (esetleges tornádótól függetlenül), mely fákat csavarhat ki és tetõket rongálhat meg. A szupercellás zivatart jól észrevehetõ forgást végzõ felhõbázisáról lehet a legkönnyebben felismerni.