Középkori melegkorszak

A Középkori melegkorszak (más néven Középkori klímaoptimum) az északi hemiszféra egy viszonylag enyhe klímájú idõszaka volt. Ezen idõszak elõtt zajlott a népvándorláskori hideg pesszimum (más néven koraközépkori pesszimum), illetve az idõszakot követõen alakult ki a Kis jégkorszak. A korszak kezdete és idõtartama a vizsgálatok alapján regionálisan eltérõ, Grönland és Oroszország európai területein a 950-1200, míg Európa nagy részén az 1150-1300-as évekre tehetõ. Az enyhe idõszakok az 1000-1200-as években voltak a leggyakoribbak és területileg legkiterjedtebbek. Az idõszakkal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a "melegkorszak" kifejezés nem egy interglaciálisra (azaz jégkorszakok közötti idõszakra) vonatkoztatva értendõ, mivel ezen idõszakok több tízezer évet ölelnek át, hanem csupán egy rövid ideig tartó meleg idõszakot, egy interstadiálist jelöl (a rá következõ Kis jégkorszak pedig egy stadiális volt). Mai ismereteink szerint a Középkori melegkorszak átlaghõmérséklete az északi hemiszférában kb. 0,1-0,2 °C-al volt alacsonyabb az utolsó elõtti (azaz 1931-tõl 1960-ig tartó) CLINO-idõszakénál (CLINO = CLImate NOrmal = normálperiódus). Feljegyzések szerint a Német-középhegységben és az Alpokban mintegy 200 m-rel magasabban volt a mezõgazdaságra alkalmas klímájú területek határa, és a termõföldek ebben az idõszakban érték el legnagyobb északi irányú kiterjedésüket. Az európai erdõk kiterjedése ugyanebben az idõszakban azonban mintegy 20 %-kal csökkent. Konkrét adatok támasztják alá, miszerint Dél-Skóciában szõlõt, Norvégiában pedig csaknem a sarkkörig búzát termesztettek. A sarki jégtakaró erõsen visszahúzódott, és ez lehetõvé tette, hogy skandináv népcsoportok telepedjenek le az addig lakatlan Izlandon kb. 870-tõl, ill. Grönlandon, 986-tól kezdõdõen. A Föld egyéb területeire is hatással volt a felmelegedés, a Namíb-sivatag ebben az idõszakban a sokkal nedvesebb klímának köszönhetõen lakott terület volt, de még Új-Zélandon is nyoma van a felmelegedésnek. Az idõszak kialakulásának oka az aktív naptevékenységben és az igen alacsony vulkanikus aktivitásban keresendõ. Egyes kutatócsoportok azonban jelentõs összefüggéseket vélnek felfedezni az Észak-atlanti áramlat periodikus ingadozásával. (Ezen tézis szerint a Csendes-óceánba szállítandó víztömeg egy részének elpárolgása okán az Atlanti-óceán sótartalma megnõ; a sóháztartás kiegyenlítése miatt a globális szállítószalagok cirkulációja kb. 1500 évente megerõsödik, ez pedig a tengervíz hõmérsékletnek mintegy 4-5 °C-os emelkedésével jár együtt, ami a szárazföldön is a hõmérséklet növekedésével járhat.) Egy IPCC-jelentés szerint a melegidõszak jelenléte tényként bizonyított, azonban az adatok nem kielégítõek annak a feltételezésnek a bizonyítására, miszerint a középkorban volt olyan idõszak, amikor az átlaghõmérséklet a 20. században mért átlaghõmérséklet fölé emelkedett. Megfordítva ez azt jelenti, hogy az elmúlt kb. ezer év során soha nem volt olyan magas az átlaghõmérséklet, mint a 20. században. A Középkori melegkorszak társadalmi változásokat is magával hozott. A népesség száma jelentõsen megnövekedett, a mezõgazdasági termelés az erre alkalmas területek megnövekedése okán jelentõs fejlõdésen ment keresztül. Ezzel egyidõben átalakult a települési struktúra is, az elszórt parasztudvarok helyett egyre inkább a falvak létrejötte volt a jellemzõ (ebben az idõszakban alakult ki a falvak máig is meglévõ két fõ formája, a kör alakú, ill. az egy fõutcás falukép is).