Halójelenség

A halójelenség akkor jelentkezik, amikor a magasszintű felhõkben található (vagy porhóval fedett felszín felett lebegő) jégkristályokon megtörik fény. Ilyenkor a Hold vagy a Nap körül fényes udvar, halogyűrű alakul ki. A kis halokör nyílásszöge 22°, belső íve vöröses, a külső pedig kékesfehér.




Gyakori jelenség a melléknap, mely a Nap (vagy ritkán a Hold) mellett kb. a 22 fokos ívvel közel megegyező helyen, a Nappal egy magasságban látható, Nap felé eső oldala vöröses, míg a külső kékesfehér. Időnként a melléknapokon és a Napon átmenő melléknap-ív is látható, ennek színe fehér, gyakran csak a melléknap közelében látszik, annak Naptól távolabbi oldalán. Teljes melléknap-körív ritkán látható.



Szintén nem túl ritka jelenség a zenitkörüli ív megjelenése, ez egy "kifordított" szivárványhoz hasonlítható, 32,3 fok alatti napmagasság esetén alakulhat ki, talán minden halo közül a leglátványosabb, néha rendkívül élénk színű.





Mint a neve is mutatja, a zenit köré rajzolható kör egy darabja, nagysága, zenittől való távolsága, színének élénksége a napmagasságtól függ. Rokona a horizontkörüli ív, ez sokkal ritkább, de hasonlóan élénk színű lehet, 58 foknál magasabb napállás esetén alakulhat ki, ezért nálunk csak nyáron lehet észlelni, a Naptól kb. 44 fokos távolságra van a láthatár közelében.




Viszonylag gyakori jelenség az érintő ívek megjelenése, ezek a 22 fokos halokör alsó illetve felső részét érintve látszanak (sokszor a 22 fokos nincs is jelen), napmagasságtól függő alakjuk van,
(29 fokos napmagasság felett körülírt haló-vá forrhatnak össze, ez általában almára emlékeztető alakú, nem mindig teljes)

V alaktól (alacsony napállás) szétnyíló "madárszárny" alakig (magasabb napállás) változnak. Az alsó érintő ív sokszor csak magaslatokról vagy repülőgépről látható, mivel alacsony napállásnál a horizont alatt helyezkedik el. Viszonylag élénk színűek, leginkább a Nap alatt és felett lehelyezkedő részül látványos.






Látványos jelenség lehet még a nap-oszlop megjelenése, mely kizárólag alacsony napállásnál látható, napkelte vagy napnyugta esetén, néha előtte vagy utána. Ekkor a Nap felett (ritkábban alatta) egy egyenes, Napról távolodva halványodó, 5-10, néha ennél is több fokmagasságú fényoszlop látható, ennek színe azonos a Nap és a felhőzet aktuális színével - tehát vöröslőn kelő Nap esetén az oszlop is vörös. Ritkán más fényes égitest esetén (pl. Vénusz) is kialakulhat, vagy jeges, hideg időben távoli erős fényforrások is előidézhetik (stadionvilágítás pl.)

A halójelenségek sokszor nem önmagukban, hanem ún. komplex jelenség képében jelennek meg, tehát egyszerre több is észlelhető közülük, különböző intenzitással.
Időnként megfigyelhető néhány sokkal ritkább halójelenség is, ezek is különböző alakú és állású jégkristályok ideális helyzetéhez kötötten alakulnak ki. Sok olyan halójelenség van, melyek csak magasból, hegyekből vagy repülőről láthatóak. (Ritkaságuk okán nem érdemes részletezni.)



A légköroptika nem csak a jégkristályok, hanem a vízcseppek segítségével megtörő fényjelenségekkel is foglalkozik, ezek közül a legismertebb a szivárvány - az ív nagysága itt is a napmagasságtól függ, alacsonyabb napmagasságnál nagyobb az ív, színének élénksége cseppmérettől függ. Létezik köd esetén - ritkán - kialakuló szivárvány is, ami azonban közel színtelen ív. A középmagas szintű, vékonyabb (vízcseppekből álló) felhőkön megtörő fény okozhat irizálást



illetve ún. koronát a nap (Hold ) közelében. A korona voltaképp az irizálás rendezett formája, ezen esetekben színes fénykörök láthatók a Nap vagy a Hold körül, ezt okozhatja ködfelhő, ritka esetben más apró szemcséjű légköri szennyezés (füst, pollen, légkörbe jutott vulkáni por).




A légköroptika talán leggyakoribb jelensége a földárnyék, más néven Vénusz öve, ez hajnalban a nyugati, alkonyatkor a keleti égbolt alján látható. Az árnyék maga szürkés, sötét színű, felette élénk rózsás az égbolt. A Föld görbülete miatt alakul ki (németül nagyon találóan gegendämmerung - vagyis ellenalkony a neve). Ha hajnalban egy magas hegyen vagyunk, még érdekesebb lehet, hogy a távoli földárnyékba a hegy árnyéka is beleszúródik, szürke kiszögellésként. Leginkább tengeri szigetek magas hegyeiről látható ilyennek. Mire a Nap felkel, az árnyék lenyugszik, a rózsás sáv még megmaradhat egy ideig.
A Nappal ellentétes oldalon kialakuló ún. glória (illetve hegyekben létrejövő árnyékolás esetén az ún. brockeni kísértet, mely körül szintén látható glória). Ez esetben egy árnyékfolt (pl. repülőgép ) körül láthatóak a spektrumosan színes körök, melyek a felhőzet vagy ködfelhő tetején jelennek meg. Mindig pontosan az antiszoláris pont körül láthatóak. Élénksége, a gyűrűk szélessége cseppmérettől, azok egyenletességétől függ.
Harmatos füvön, apró, fénytörést előidézésére képes bevonattal rendelkező felületeken (pl. fényvisszaverő útburkolati jelek) is kialakulhatnak olyan jelenségek, melyeket bárki megfigyelhet. A harmatcseppek, amelyek a fűszálakon ülnek, koncentrálják a rájuk eső fényt a fűszálra, azok így azt a szórt fénynél jobban visszaverik, ezért kifényesednek. Minél egyenletesebb méretűek a cseppek, annál látványosabb a kifényesedés. Ezt szintén a Nappal ellentétes oldalon láthatjuk, pl. egy reggeli séta alkalmával, ha harmatos a fű, álljunk háttal a Napnak, s észrevesszük, hogy fejünk árnyéka körül egy fehér fényfolt látható - ez az ún. szentfény. (Ha fényképezzük, akkor a fényképezőgép árnyéka körül fog látszani.)



A légköri árnyékok, délibábok, torzulások is a légköroptika jelenségkörébe tartoznak. Ilyen lehet a sugarasan széttartó krepuszkuláris sugár, mely a Nap és a megfigyelő közti felhő, vagy egyéb árnyékot adó akadály esetén alakul ki.





Ritkán előfordul vele együtt az ellenkező oldalon az anti-krepuszkuláris sugár is. Ez esetekben a Nap előtt árnyékot vető tárgy kicsúcsosodásain hosszabb árnyéksávok jönnek létre, ilyen pl. amikor majdnem zárt felhőzeten egy kis rés támad, s azon kisüt a Nap egy sávot kifényesítve.





Kelő vagy lemenő Nap esetén akkor is látszanak ezek az árnyéksávok, ha az árnyékot adó akadály a Nappal együtt már a horizont alá kerül. Hasonló a nyári gomolyfelhők éles határvonalú széleinél látszó sávos árnyékolás is, és a ködös erdőben a fák közt átsütő Nap által látványos sávokat okozó is. Füst is okozhat ilyen jelenséget.




A délibábok jelensége nem csak a Hortobágyhoz köthető. Lényege, hogy eltérő fénytörésű légrétegek helyezkedjenek el egymás felett. Az eltérő fénytörést egyszerű hőmérsékleti inverzió okozhatja, ilyen esetekben nem csak a kelő Nap alakjának általánosan ismert ellaposodása figyelhető meg, hanem az alak vízszintes irányban szögletesnek látszó megtörése is, mintha eltérő méretű Nap-szeletek lennének egymáson. Nagyobb vízfelületek felett (tengerparton) gyakrabban látható ez a jelenség.