Meteorológiai társalgó

Kapcsolódva még a havas téli kép és zöld levél szálhoz két érdekesség.
(Főleg, mert miközben az elütéseket irtogattam volna át helyesre, mentés után még ki is dobott a szerkesztésből, az új anyagok és  javítások megtartása nélkül. Szigorú...így bocs, ha kicsit zötyög az elveszett utókorigálás miatt az alsó szöveg, de remélem érthető miért inkább gyertyánt láttál zöldben, hóban és valószínűleg miért.

Tehát az esetek:
A nyáron a beton aszályban a lékes-körös felújítású üzemmódos erdőkben, a lék közepén, az árnyalás nélküli két éves természetes újulatú, tehát az anyafákról behullott makkból kikelt csercsemeték, szó szerint kopp karóra száradtak augusztus végére. Ezeknek végük, mondtuk, új makkhullásra kell várni vagy makkvetés lesz, de azt lékes-körösbe nem teszik nagyon,mert ott a léket körbeálló javafák szaporítóanyagát szeretnénk ha magától, természetesen úton, annak módja és rendje szerint felújuljon és erdővé alakuljon majd hosszú évek után. Erre befutottak a szeptemberi esők, 1100-120 mm és visszatérve az egyik út menti lékbe,  majd beleestem a környező szedresbe, mert így néztek ki a korábban leégett, megsült, csemeték.A kórók.
Íme:

 

Olyan friss üde zöld hajtásokat hozott mintha április közepe lenne, szeptember közepén. Ilyenkor már barnulnia kellene a cserlevélnek is lassan, mert ősz jön, nem tavasz. Ezt diktálja a DNS-be kódolt parancs. De mivel egész nyáron kb. vegetált és tetszhalott állapotban volt, mint télen, így úgy gondolta behozza a lemaradást s még kicsit dolgoztatja a jó öreg klorofilljait, holott azt már bontania kellett volna és visszaszívnia a cukrokat (attól olyan színes az erdő ősszel), tápanyagokat a fagyoktól (ha tudta volna!) védettebb kis szárába és a gyökérzet felé, hogy a tél után újra legyen mit nyomni gyorsan a rügyfakadásba, levélbomlásba, amelyek marha sok energiát igényelő folyamatok.

És még ez rendben van , mondták  kollégák, hát jó, volt aki látott már ilyet de nem sűrűn. (Ez a jelenség nem tévesztendő össze az ősz ipászta képződéssel. )
De a csúcs az december közepén volt, éppen véletlenül 400 méter felett nem volt sár, hanem fagy és 2 cm hó. Na uzsgyi fel, nézzük meg közelről milyen is az a a hó.  És erre kb. 470 méter magasságban, északias, árnyas kitettségben, meredek, andezitgörgteges, lejtő-törmeléktakarón álló gyertyán elegyes állományban világít valami nagyobb, üde zöld izé....na uccu nézzük meg mi az...ez volt:

   

Kislevelű hársak elegyes csoportja, majdnem teljes zöld lombozatban. Megbolondultak ezek?, Már kopasz az erdő, mi a fenét csináltak eddig, már régen sárgán kellene bomlani a talajszinten a levelüknek. De nem. Enyhe, vagy tavasz van 10-12 fokban napsütésben, vagy november és 3-5 fokban ködszitálással, akkor még  fotoszintetizáljunk, amíg lehet. Nincs talajfagy, így a gyökérzet folyékony vízhez jut. A lombhullatók azért lombhullatók, nagyon egyszerűsítve, mert télen a fagyott talajból nem tudnak vizet felvenni. Hársék kis csoportja másként gondolta, csak azt nem tudom milyen biokémiai folyamattal varázsolta át a hormonális óráját és a nappalok rövidülésére beprogramozott bio-kronoszoftverét ,mely már régen téli mélynyugalomba kellett volna küldje. Erre ez:

Összefoglalva a te gyertyánod zöldességét január idusán, meg ezeket is, messziről úgy néz ki a kép az erdőről, hogy az extrém erdőkárok és hatások ellenére úgy egészben működik rendben minden. De ha közel hajolsz, kiderül, hogy itt is, ott is sok soha nem látott furcsaságba ütközöl. És sznte végig vonulva az éven sorolhatnám a példákat.
Ezért szoktam írni és mondani, hogy Nekünk az erdők a gleccsereink!