Globális jelenségek

Azért attól elég messze voltunk, sõt január 20. után már igencsak jött a februárt idézõ zord idõ.
Ez fõvárosi adatsor egyetlenegy 10,1 fok volt januárban:

Link

Ez Szeged, és volt egy 10 fok feletti szintén, így valamit nagyon elnéztél:
Link

Ez viszont az elmúlt 233 év biztosan, sõt talán az elmúlt 500 év egyik legenyhébb januárja volt a 2007-es. Budapesten gyakorlatilag fagy is alig volt:
Link
Szegd se sokkal hidegebb sõt:-)
Link
Azonban a tartós 20 fok sehol sem állja meg a helyét, sõt egy 20,0 fokról tudunk amit Máza 2002 január 29-án mért be. Így nem érzed, hogy picit költõi túlzásba estél?:-)

Az biztos, hogy a tavalyi január megváltoztatta a januárról alkotott koncepciómat. A tartós +20 fok közeli hõmérséklet a tél papíron leghidegebb hónapjában számomra korábban ismeretlen volt.

Dobgós ugyan nem volt de tény enyhe volt és elõkelõ helyen végzett, a 231 évbõl a 20. helyen zárt az a január, viszont február is elõkelõ helyen végzett.

Ezeknek többnyire az áramlás határozza meg, ha teknõ épp elõoldalban van pont azon a részen akkor olvad ha jobban zonális az áramlási kép és a teknõ keletebbre vagy nyugatabbra van akkor olyan mértékû olvadás sincs ahogy az idén is látható. Valószínû, hogy ez is mint más is kicsit kaotikusabb mint ahogy sokan elképzelik, hogy megleszünk olvadunk és nincs vita:-)

Tavaly a megfigyelések óta volt a minimuma, de a Déli-sarkon a maximuma volt, sõt idén még több és vastagabb a jég, sokan mégis ezt is az olvadással magyarázzák, pedig pl délen kb 4 fokkla csökken az átlaghõmérséklet az elmúlt 10 évben. Igen ám de délen normális megfigyelés kb 1980 óta van többnyire helyenként elõbb de van új állomás is pl ami tavaly indult szóval rövid idõ bármit kijelenteni, de egy biztos délen az elmúlt években sokat hízott míg északon nyáron csökkent a jég mennyisége, de ki tudja mi volt pl 1934-ban vagy 1922-ben szóval rövid idõ áll rendelkezésre.
Még valami valaki kitalálta, hogy olyan mértékû jégolvadás mint tavaly történt legalábbis a felszín megolvadása utoljára 1897-ben volt, no de ezt honnan tudják, oké fúrásokból és egyéb izotópos vizsgálatokból, de ez ennyire biztos? Nem hiszem, de ha kiderítették és mégis volt akkor miért ne lehetne pl jövõre vagy 20 év múlva is ilyen, hisz nem más mint áramlás kérdése az egész, de azért leegyszerûsítve.

Visszaolvastam: nem 2012 telét, hanem februárját írtam, hogy kemény volt. Szó sem volt arról, hogy az egész tél kemény volt, de mi lenne, ha igen ? ( Piros fagyrisztások, megfagyott emberek, állatok, megbénult közlekedés, elfogyó tüzelõ, járványok stb...)

Tavalyi téli szezonban februárban volt nagyon kemény hideg,ideiben kicsit tolódott márciusra,ráadásul havas kiadásban is. Érdekes lehet a következõ téli szezon,azaz mikor szakad meg a tendencia abban,hogy a tél kb elsõ fele enyhe,amíg a "vége" bekeményít. Most már jó pár éve fordult elõ fordítva a felállás,azaz hogy februártól már szinte kora tavasz volt.

A 2011-12es tél összességében nem volt kemény. Emlékezz: a január például olyan enyhe volt, mintha októbert írtunk volna. Nem tudom, hogy a számok is igazolják-e, de 2012 januárja szerintem dobogós minden idõk legenyhébb januárjai között.

Lehet tudni az okát, hogy a tavalyi nagy arktiszi jégolvadás az idén miért torpant meg és ez miért nem téma ? Továbbra is súlyosabbnak tartom azt, ha olyan hideg telek lennének, mint a 2012 február volt nálunk. A legrosszabb persze az, ha az aszályos és hõgutás nyarak váltakoznak minden évben hideg meg hórekordos telekkel. Most sajnos erre tendálnak a folyamatok...

Idén pedig: Link Link Link

Négy nap alatt megolvadt Grönland... Link

Az átlagos jégkiterjedés napi adatait digitalizáló jómunkásember április 30-nál egy mínusz elõjellel és két nullával többet nyomott be.

A Szent Lõrinc-öböl adatsorában mik azok a kiugrások?
Link és Link
Minden évben ugyanakkor jelenik meg, nyilván valami szisztematikus hiba lehet, de mi?

De jelen állás szerint sokkal több mint tavaly: Link Érdekes lehet idén hol lesz a minimum.

Fennt északon elég komoly a helyzet: Link Nem sok jég fog maradni szeptemberre!

Hm-hm!
Van, aki ezt már 15 évvel ezelõtt észrevette!
De persze jobb késõn, mint soha!

Korszakalkotó írás meteorológiai szolgálatunk munkatársainak tollából: Link

Találó idézet: "A szélsõséges idõjárási események legtöbbször a meridionális áramlási típushoz köthetõek. Ilyen volt a 2002-es dunai árvíz, a 2010-es viharciklonok vagy a 2013. márciusi hóvihart kiváltó légörvény. A forró száraz periódusok sokszor ugyancsak a meridionális cirkulációs típushoz köthetõek, csak ilyenkor az adott terület a hullám magasnyomású területéhez, a déli áramlásokhoz kötõdik. Tény, hogy az utóbbi években megnövekedett a meridionális típus gyakorisága, amely a szélsõségek gyakoriságának növekedését vonja maga után."

Olyan ábrát tudnál linkelni, amin tisztán a hõmérsékleti(/index) értékek vannak és nem anomália? Az agyam eldobom a "kiválasztott 30 évektõl".

Akár ez is lehetne. Bár a CFC-k ugye antropogén módon kerültek a légkörbe, tehát magára a CFC-koncentrációra valószínûleg az idõjárás, a klíma, és a Nap sincs hatással, de a T-re attól még lehet, és az is lehet, hogy a periódus egybeesése csak látszólagos, vagy teljesen véletlen.

Csak arra gondoltam, hogy az eddigi mérések (és elsõsorban nem az IPCC és társai által kommunikáltakra gondolok) azért mutatnak valamennyi korrelációt a CO2 és a T között. Még ha nem is túl erõset. Ugye azon megy a vita, hogy belefér-e az általános, néhány száz éves melegedési trendbe az a néhány 1-2 évtizedes hûlési idõszak, ami volt. Azért kell ezeket a hûléseket fizikailag megmagyarázni, mert ha az azokat okozó hatást /feltéve, hogy egy van: az AMO-ra gyanakodnak/ ki tudjuk szûrni modellel, akkor szignifikánssá válhat a jelenleg még csak sejthetõ néhány száz éves melegedési trend. Márpedig, ha van trend, akkor az eddig meglévõ nem nulla korrelációnak nem lett volna szabad nullává válnia a cikkben említett szoláris hatás kiszûrése után sem.
Ha pedig valóban nulla lenne a korreláció (vagy pláne, ha maga trend), az pedig akár az egész légkörfizikát megrendíthetné, hiszen elméleti úton le lehet vezetni, hogy a jelenlegi koncentráció-tartományon a koncentráció növekedésével növekednie kellene az átlaghõmérsékletnek is.

Köszönöm szépen, érdekes volt olvasni a véleményedet. Sajna, alég analfabéta vagyok a témához, ezért szívesen olvasom, ha valaki érthetõen "lefordítja".
Ahogy értem, azt feltételezed, hogy létezik egy olyan változó, ami esetleg egyidejûleg az "okot" (CFC) és az "okozatot" (T) is meghatározza.

Bár annyira nem vagyok jártas, de egy-két dologra azért reagálnék. Illetve várom én is mások véleményét.

Ahogy nézem a grafikonokat, mintha jobb korreláció mutatkozna a CFC és a T között, mint a CO2 és a T között. De valami nekem nem stimmel: a CFC sugárzási kényszere nem olyan nagy, ami közvetlen (üvegházhatásból származó) melegedést okozna a koncentráció növekedésével. Ha jól tudom, a CFC-k kicsit nagyobb koncentrációban dúsulnak a sztratoszférában, mint lent, talán ez sem mindegy. Másrészt több helyen is azt tanultuk, hogy a CFC-k által okozott ózonlyukon nagyobb sugárzás lép be, ami nem tud mind visszaverõdni, hanem lent eloszlik, majd visszasugárzás közben alulról fogja meg az ózonréteg. Mindez a sztratoszférában némi melegedést okozhat, de itt lent elvileg nem akkorát. (Azt még hozzáteszem, hogy a CFC-k az ózonbontás folyamatában csak katalizátorok, tehát sajnos a CFC még nem is fogy (tartózkodási ideje 100 év nagyságrendû), emiatt jókora késleltetéseknek is fel kellene lépniük szerintem.)

Érdekes feltevés, hogy a CRE-elmélet szerint döntõen a kozmikus sugárzás játssza az ózonbontó molekulák koncentráció-változósait. Akkor mi magyarázza a napciklussal egybeesõ periodicitást?

Fontos, hogy a cikk a sztratoszférikus hõmérsékletrõl beszél. Valószínû, hogy ott a CFC dominál, mivel a CO2 jobban halmozódik a tropopauzáig (persze a zivatarok, meg a frontok aztán felvihetik a sztratoszférába is), ezért az itteni hõmérsékletekben szerintem nem biztos, hogy a CFC-ké a döntõ szerep.
A globális átlaghõmérséklet CO2-vel mutatott nulla korrelációjában nem hiszek, de a CFC-vel a 97% is durvának tûnik. Kérdés, hogy amikor a szoláris hatást elhagyta, nem hagyta-e el vele együtt az idõjárást is? Nem hiszem, hogy egy változatlan CFC-koncentráció mellett pl. az El Niño hatása ennyire eltûnne.
A másik: elméleti úton levezethetõ, hogy a CO2 sugárzási kényszere nagyobb (talán jóval nagyobb), mint a CFC-ké (hadd jegyezzem meg, hogy a CFC-k helyett bevezetett HCFC-ké, amik az ózont nem bontják, szintén jóval nagyobb, valamivel nagyobb a CO2-nél is, ha jól emlékszem.)
Ezek után mindenesetre furcsa az ilyen nagy korreláció. Ha mégis van, akkor meg kellene vizsgálni, nincsenek-e olyan jelenségek, amelyek hasonló idõbeli menetet mutatnak (mint pl. maga a napciklus), és nem annak van-e közvetlen(ebb) hatása, és a CRE-elmélet csak véletlenül látszik igaznak. Bár ennek azért szerintem nem olyan nagy az esélye.

Egy friss cikk szerint nem a co2, hanem a CfCs felelõs a globális felmelegedésért -> Link
(a témában jártasak mit szólnak hozzá?)

Hogy konkrétabb legyek, gyakran emlegetik az AMO-t (Atlanti több évtizedes oszcilláció), mint egy olyan klímaingadozást, amely néhány évtizedes idõskálán (talán) az egyik legnagyobb amplitúdójú ingadozás, kb. 30-40 éves periódussal. Jelenleg az az álláspont, hogy nem tudjuk a fizikai magyarázatát, de az óceánfelszín-hõmérsékletek ingadozásával együtt a szibériai maximum viselkedése is jelentõsen változik a ciklus fázisaiban (valamint leHET, hogy a zonális vs. meridionális irányítású klímák közötti 20-30 éves billegés is emiatt van).
Az IPCC és társai által hangoztatott klíma-elõrejelzéseknek az lehet az egyik fõ buktatójuk, hogy ezt a jelenséget a klímamodellek nem nagyon tudták modellezni, és amíg a fizikai magyarázat nincs meg, addig egy sikeres modellkísérlet inkább lehet véletlen. Ez az, ami miatt ezek a klíma-elõrejelzések gyenge lábakon állnak.
Ha megnézzük a ciklust, kb. '60-'80 között volt a "leghidegebb", ahhoz képest már kb. 2000 óta ismét inkább a hideg fázisban kéne lennünk. Lehet, hogy a meleg fázis most egy kicsit hosszabbra nyúlt (ami lehet akár egy általános melegedés miatt is), de ha igaz az elmélet, és az AMO nem állt le, akkor lassan ismét hûvösebb 1-2 évtizedben kellene lennünk.
Persze ez erõsen belemagyarázás jellegû, hisz ha a fizikai okát nem ismerjük, akkor semmi mást sem, így minden csak statisztikai alapokon nyugvó feltételezés marad, csakhogy ahhoz meg túl kevés az adat.

A következõ írásomban ki szerettem volna térni a kérdésre, de a "jó apropó" miatt ezt elõre hozom.
Tényleg gond van azzal az elképzeléssel, hogy a Föld átlaghõmérséklete okvetlenül korrelál a légköri széndioxid koncentrációval. Elég rápillantani a VáraljaMet által néhány hozzászólással lejjebb belinkelt tengervíz és léghõmérsékleti görbékre. Eléggé közismert, hogy a múlt század elejétõl mindkettõ emelkedett kb. a negyvenes évekig, onnantól a hetvenes évek második feléig határozott csökkenés mutatkozott. Ezután újabb melegedés indult, de úgy látszik, a legutóbbi években ez is megállt, sõt kezd lassú lehûlésbe átmenni. Ezenközben a széndioxid légköri koncentrációja igen nagy valószínûséggel folyton növekedett.
Ebbõl aztán kézzel fogható a széndioxid tartalmon kívüli, "egyéb" tényezõk komoly szerepe a klíma alakulásában.
Meggondolandó az is, hogy ha a földi idõjárásnak, mint fizikai folyamatnak vannak erõsen stabil állapotai (és vannak, különben nem is beszélhetnénk éghajlatról), akkor kell hogy legyenek olyan negatív visszacsatolások, melyek a valamilyen irányba meglódulni kezdõ paramétereket visszatérítik az átlag közelébe. Itt lehet szerepe az "egyéb" tényezõknek, melyek nem tudom, milyen mélységig ismertek és megvizsgáltak.
A klíma "öngyógyító" mechanizmusainak léte nagy szerencséje az emberiségnek. Kezünkre játszanak, de nem szabad visszaélni velük.

Térjünk még vissza kissé a 'Földtörténet klímaváltozásai és azok tanulságai' címû cikkhez.
A paleoklimatológia eredményei alapján úgy néz ki, hogy az óceánok és kontinensek elhelyezkedésének, hegyláncok fekvésének igen nagy a hatása a Föld éghajlatára. Fentiek nagyon sokat változtak az idõk folyamán, és ezzel együtt változott a klíma is.
Érdekes és sokatmondó tény, hogy azokban az idõszakokban, mikor geomorfológiai okokból akadályoztatott volt a hõtranszport, általában csökkent a Föld átlaghõmérséklete.
Ilyen idõszak volt a karbon kor vége, mikor is létrejött a szuperkontinens, a Pangea. Számos, az áramlások útjában álló hegylánc is képzõdött, mindebbõl kifolyólag a hõtranszport mind a légkörben, mind az óceánban erõsen korlátozottá vált.
A szuperkontinens déli része elég magas szélességeken feküdt, itt hamarosan hatalmas méretû eljegesedés jelentkezett. A jéggel borított terület nyúlványai északon a 30. szélességet is megközelítették.
Elsõ olvasatban elég furcsának tûnnek ezek a megfigyelések, hiszen a hõtranszport csökkent volta elvileg nem változtatja meg a földgolyó energiamérlegét. Az összes hõ mennyisége változatlan, csak eloszlása módosul. Amennyit a magasabb szélességek hûlnek, ugyanannyit melegednek az alacsonyabbak. Mégis, a jelek szerint az elsõ hatás dominál. Miért?
Itt újfent a hó és jégfelszín magas albedójának circulus vitiosust elindító hatására gondolhatunk. Igaz, az egyenlítõ környékének is megvan a maga klimatikus "ördögi köre": magasabb hõmérséklet-erõsebb párolgás-a levegõ magasabb vízgõz tartalma- fokozódó üvegház hatás. Azonban különbség, hogy a magas páratartalmú levegõ elszállítódásának lehetõsége miatt e mechanizmus kevésbé koncentrálódik egy bizonyos területre, mint a boreális szárazföldi jégtakarók albedó növekedés szülte circulus vitiosusa. Sokat mondó, hogy az eljegesedési idõszakokban mindig jelen van jelentõs nagyságú szárazulat valamelyik pólus környékén, ahol nagy vastagságú jégtakaró létrejöhetett.
A korlátozott hõkicserélõdés hûtõ hatásának szabálya alól érdekes kivétel a kréta idõszak vége, mikor a hegyláncok elhelyezkedése erõsen csökkent hõtranszportot kellett volna eredményezzen, ezzel szemben a hõtranszport kitûnõ volt, s az éghajlat globálisan meleg.
Azonban ez az idõszak "melegházi" nagyperióduson belül foglal helyet, még a sarkvidékeken is elérhette akkor az átlaghõmérséklet a 17(!) fokot. A jégtakaró tehát hiányzott, ezért a csökkent hõtranszport se tudott volna ott öngerjesztõ lehûlést elindítani.
A kontinensek elhelyezkedése a kréta idõszak végén már erõsen megközelítette a jelenkori állapotot azzal a különbséggel, hogy akkoriban Ausztrália még nagyon közel volt az Antarktiszhoz. Ebbõl kifolyólag nem alakulhatott ki az a cirkumpoláris áramlási gyûrû, mely a meridionális hõtranszportot nagyon erõsen akadályozva nagyban hozzájárult a déli kontinens eljegesedéséhez. Úgy tûnik, hogy az eljegesedés geomorfológiai kulcsa a pólus közeli nagy szárazulat, és a körülötte akadálytalanul kifejlõdõ cirkumpoláris áramlás.
Az északi sarkvidéken ezeknek a viszonyoknak éppen az ellenkezõjét tapasztalni napjainkban (és a nem nagyon régi földtörténeti korszakokban): a szárazföld hiánya a pólus közelében, és a cirkumpoláris áramlások akadályoztatott volta. Teljesen természetes, hogy az antarktiszi jégképzõdés jóval megelõzte az arktiszit, s hogy az északi sarkvidék jégkészlete jóval sérülékenyebb a délinél.

"tény az antropogén beavatkozás újabb jelentõs változásokat generál hamarosan."
Miért generál (és esetleg mit és mikor, és mennyire jelentõset), és egyáltalán miért tény? Ilyen állítást még szerintem senki nem fogalmazott meg, legalábbis a rendes klimatológusoktól még nem hallottam.
Nem "késelek", csak érdeklõdöm.

Az OMSZ-os cikkben is látok olyan állításokat, melyek tudtommal még nincsenek bizonyítva, pl:
"A klímaváltozásért leginkább felelõs szén-dioxid", ebben a mondatban a "leginkább" szó egyelõre bizonyításra vár: honnan tudjuk, hogy nem mûködik olyan, általunk még fel nem fedezett, és a CO2-tõl független csatolás, amely dominálja a CO2 hatását? (Konkrétabban: ha a CO2 domináns, és elméleti úton igazolták, hogy a koncentrációjától logaritmikusan függ a sugárzási kényszer, akkor miért torpant meg a melegedés a CO2 további növekedése ellenére?)
Ezen kívül, számomra úgy tûnik, hogy a múltban észlelt idõjárási szélsõségek, ingadozások mértéke még mindig legalább egy nagyságrenddel felülmúlja az átlagoknak azóta bekövetkezett változásait (sõt, még pl. az ókor óta az átlagokban bekövetkezett változások is legalább összemérhetõk a mostaniakkal, ha kivesszük a Maunder-minimumot). Ez pedig azt sugallja, hogy ha az iparosodás elõtt valóban (dinamikus!! ez fontos) egyensúlyban volt a CO2 a klíma "állapotával", akkor az egyensúlytól most sem mászhattunk el nagyon. Ez kétféleképpen lehet: vagy a CO2 látszólag drasztikus megemelkedése a klíma szempontjából nem olyan fontos, vagy a klíma változása viszonylag gyorsan le tudta követni a CO2-t. (Én utóbbira tippelnék.)

Azt is értem, hogy ez egy olyan probléma(forrás), amelyrõl nem szabad hallgatózni, de felsülhetünk akkor is, ha túlzottan elõtérbe hosszuk más, akár természetes eredetû folyamatokkal szemben. (Erre szokott az a válasz jönni, hogy mi ellenük harcolunk. Szerintem nem, csak szeretnénk felhívni a figyelmüket arra, hogy még nem bizonyított az, amit õk tényként állapítanak meg.)

Egészen megdöbbentõ, ahogy a CO2 szint a mérések szerint az utóbbi háromszáz évben - hogy a korábbi hozzászólásokhoz is kapcsolódjak - exponenciálisan nõtt. A mérési hálózat a linkelt cikk szerint kiterjed a Föld minden kontinensére.
Az emelkedõ CO2 görbéje - szintén az utóbbi háromszáz évet vizsgálva - kísértetiesen hasonlít a Föld demográfiai görbéjére, vagy az emberiség összes energia felhasználásának görbéjére.
A CO2 szint emelkedéséért az emberiség a felelõs.
Kelet (Kína és India) rohamléptékben fejlõdik. Szemben a "nyugati világgal" a szorgalom és fõképp az ambíció még a társadalom döntõ részében megvan. Pénzbeli erõforrásaik szûkösebbek, ezért kénytelenek használni a környezetet kevésbé kímélõ energiaforrásokat. Lakosságuk a nyugati világ lakosságának kb. duplája (1,5 milliárddal szemben 3 milliárd).
Így hosszú ideig még csak reménykedni sem lehet abban, hogy a CO2 szint növekedése megáll.
Reménykedni abban lehet, hogy talán még sincs olyan szoros összefüggés a CO2 szint emelkedése és a Föld átlaghõmérsékletének emelkedése között.

Elértünk egy újabb kritikus szintet:

Link

Lehet késelni engem, de tény az antropogén beavatkozás újabb jelentõs változásokat generál hamarosan. És errõl kizárólag az ember a felelõs.

Nagyon tanulságos volt a CO2 vitaindító utáni szakértõ hozzászólásokat olvasni, köszönet mindenkinek !
Ugyanakkor ez utóbbi grafikonokat, ha korrektnek vesszük és nem kötekedünk, akkor az látható, hogy 2007-re tehetõ egy felmelegedési csúcs, ami egybevág azzal, hogy én is 2007-et vettem a legmelegebb középhõmérsékletû évnek hazánkban is. Azóta itt Pápán nem tudtuk 5-6 év alatt hozni az akkori értékeket, az idei év meg eddig úgy áll, hogy a Nagy Melegedés elõtti szintre eshet.
Már csak az a kérdés, hogy egy hosszabb lélegzetû trendforduló volt az elmúlt években, vagy egy pár éves megtorpanás után megint folytatódik a melegedés.
Persze ha nem is egyenes arányosságot, hanem exponenciális T emelkedést várunk a CO2 ppm folyamatos emelkedése kapcsán (amint itt elhangzott, hogy nem primitív egyenes arányosságot kell itt várni és reális, hogy egy emberöltõ alatt 6 fokkal melegedhet a légkör), akkor elgondolkodtató, hogy 6 évig miért van csökkenés ?

Forrás: NASA GISS: Link

Forrás: Met Office CRUTEM4: Link

Én is kétségesnek tartom ezt a gondolatmenetet, pont azért, amiért Te.
Szigorúan mint hipotézist tettem közzé épp azért, mert érdekelt mások véleménye.

Nem, dehogy. Figyelmesen elolvastam mindent, amit írtál, el is fogadom az abban foglaltakat. Én is úgy tudom, hogy a nyári fennmaradás a jégtakaró kialakulásának, kiterjedésének kulcsa. E szempontból az enyhe, de csapadékos tél és a hûvös nyár együttese a kedvezõbb, mint egy jéghideg, de száraz tél.
A pályaelemeket illetõen kompromisszumként nekem is eszembe jutott az a megoldás, hogy glaciálisokra a nagy fokban excentrikus keringési pálya és a kis tengelyferdeség egybeesése jellemzõ.
Amit hipotézisként felvetettem, az az, hogy esetleg érzékenyebben reagál az albedó a rövid
idõtartamú lehûlésekre, mint az ugyanilyen felmelegedésekre.
Ha eszembe jut valami mûködõképesnek tûnõ mechanizmus, nem tudom nem megírni.

A gondolatmenetednek ez a része téves: "Melegedés esetén ellenben a hõenergia kezdetben a hó vagy jégréteg elvékonyítására fordítódik, tehát albedó növelés szempontjából ineffektív."

A jégsapkák több kilométer vastag belsejében tényleg csak a vékonyításra fordítódik az energia, de az albedóba nemcsak ezek játszanak bele, hanem az eleve vékonyabb (ezért könnyen visszahúzódó) peremi részek ill. az alacsonyabb szélességek hótakarója is. Ha mondjuk a nagyobb besugárzás miatt a jégsapkát szegélyezõ tundrán nem májusban, hanem áprilisban olvad el a téli hótakaró, akkor kapásból ott az albedócsökkenés.

Ugye, nem write-only módban fórumozol? A téli erõs lehûlés NEM indít el eljegesedéshez vezetõ circulus vitiosus-t, erre éppenséggel a hûvös nyár (tehát: kis tengelyferdeség, kis excentricitás, a precesszió részérõl pedig a nyárra esõ naptávolpont) képes. Az okot a #8401-ben leírtam, de az ismeretterjesztõ és szakirodalomban számtalan helyen megtalálod részletesebben kifejtve.

Tehát, éppúgy ahogy télen megvan az erõsebb lehûlés a jégmennyiséget növelõ circulus vitiosus elindulásához, ugyanúgy (vagy közel ugyanúgy) nyáron a jégmennyiség csökkenéséhez vezetõ circulus vitiosos-hoz kellõ plusz hõenergia adott. Mégis, a hosszútávú folyamatok ilyenkor a lehûlés felé haladnak. Miért?
Elõre kell bocsájtanom, hogy a következõ gondolatmenet csupán hipotézis, saját kútfõbõl.
Itt vissza kell utalnom arra a kijelentésemre, hogy e két folyamat MAJDNEM tükörképe egymásnak.
Nem teljesen egyformák ezek az önerõsítõ folyamatok, mégpedig azért, mert az indulásuk más.
Az albedó ugyanis felületi jelenség: már a talajra került roppant csekély vastagságú hó vagy jégréteg elégséges annak nagyfokú megnövekedéséhez. Azt mondhatjuk, a lehûlés azonnali növelõ hatással van az albedóra. Melegedés esetén ellenben a hõenergia kezdetben a hó vagy jégréteg elvékonyítására fordítódik, tehát albedó csökkentés szempontjából ineffektív.
A cikk azt állítja, hogy jelenleg egy interglaciális késõi szakában vagyunk. A Milankovic elmélet szerint földtörténeti léptékben a nem túl távoli jövõben újra glaciálisnak kellene bekövetkeznie. A cikkíró szerint kérdéses, hogy a széndioxid koncentráció antropogén megnövekedése végül engedi-e érvényre jutni ezeket a természetes folyamatokat, azaz: lesz-e újabb jégkorszak x ezer év elteltével?
Az biztos, hogy amíg vannak földünknek állandóan jeges területei, ott sohasem vagyunk messze a jég expanziójának önerõsítõ folyamatától. Ha teljesen elolvadnának a sarki jégsapkák, és jelentõsen felmelegedne a krioszféra, nyilván egész más lenne a helyzet.
Azonban a teljes elolvadás belátható idõn (néhány száz év) belül elég valószínûtlennek látszik. Az Arktisz állandó tengeri jege lehet, hogy eltûnik ennyi (vagy még rövidebb) idõ múlva, de a grönlandi, még inkább az antarktikus jégtömeg elolvadásához valószínûleg több ezer év kell. Nem kizárt, hogy a jégtakarók egy része "bevárja" a Milankovic féle "kedvezõ" pályaelemek eljöttét akkor is, ha a globális felmelegedés folytatódik.

Igy van, ez az elfogadott mechanizmus (nem én találtam fel a spanyolviaszt). Kb. 1 millió évvel ezelõttig ennek megfelelõen alakultak ki a glaciálisok, kb. 41 ezer éves periódussal. Ami kérdéses, az az, hogy akkortól miért váltottunk át 100 ezer éves, ránézésre az excentricitásnak megfelelõ periódusokra, miközben az excentricitás változása a besugárzást jóval kevésbé módosítja. Pl. beléphetett olyan visszacsatolási folyamat, ami csak ennyire hosszú távon érvényesül. Vagy: az egyre masszívabbá váló jégsapkák olvadását immár nem mindegyik, csak minden második-harmadik tengelyferdeségi maximum (vagy minden negyedik-ötödik precessziós ciklus) tudta beindítani. (Tudniillik a háromféle Milankovic-ciklus egymásra rakódása miatt a 41 ezer éves ciklusok "tetõpontján" hol kisebb, hol nagyobb nyári besugárzási maximum áll elõ.)

Ez mind igaz. Köszönöm a kiegészítést!

Ez érdekes, ugyanis ezzel azt mondod, hogy a kis tengelyferdeség mellett alakulnak ki a glaciálisok.
Mindenesetre folytatom a gondolatmenetemet -ha hibát találsz benne, kérlek, jelezd.

Legalább az excentricitásnál meg tudom magyarázni, hogy nem olyan kétélû.
Minél tojásabb a pálya, annál gyorsabb a keringés napközelben és annál lassabb naptávolban (Kepler miatt). Többet tartózkodik a bolygó a hidegben, mint a melegben.
Azonkívül nem tudom, milyen jellemzõje marad konstans a pályának az excentricitás változása közben, de van egy olyan érzésem, hogy a napközelpont kisebb mértékben kerül közelebb a naphoz, mint a naptávolpont távolabb.
Azonkívül a besugárzás a távolság négyzetével arányos.

"Igen ám, de ezek mind kétélû dolgok: ha a földtengely ferdébbé válik, akkor télen az érintett félteke jobban elhajlik ugyan a Naptól, de nyáron erõsebben is hajlik a Nap felé."

A kettõ közül a nyár a döntõ. A glaciálisokat az tudja beindítani, ha a nyár válik annyira hûvössé, hogy a télen leesett hó egyre nagyobb területen nem tud elolvadni. Ráadásul a sarkvidékeken az "enyhébb" tél még mindig bõven 0°C alatti hõmérsékleteket, ugyanakkor több csapadékot (több havat) jelenthet.

Ezen a ponton kerülnek elõtérbe a Földnek Milankovic féle pályaelem változásai. A tengelyferdeség, a precesszió, a keringési pálya excentricitásának növekedése a lehûlés irányába hat, magas értékük a glaciális idõszakokra jellemzõ.
Igen ám, de ezek mind kétélû dolgok: ha a földtengely ferdébbé válik, akkor télen az érintett félteke jobban elhajlik ugyan a Naptól, de nyáron erõsebben is hajlik a Nap felé. Excentrikusabb keringési pálya azt eredményezi, hogy a távolpont messzebb lesz a Naptól, a közelpont ugyanakkor kisebb távolságra, mint körhöz jobban közelítõ pályánál.

Hófelszín albedója 80-90%. Füves területé 20-30%, erdõsé 5-10%. Az óceánok vízfelszíne ennél is alacsonyabb albedõval bír (A földgolyó átlagos albedója 39%)
Látható, hogy a különbségek igen jelentõsek. Az albedó a földfelszín besugárzás általi melegedésének kardinális -éspedig csökkentõ hatású- tényezõje.
Az albedó azért roppant nagy jelentõségû tényezõje a klímának, mert a hó és jégborította tájak hõmérséklet változásait önerõsítõvé teszi. A hõmérséklet csökkenés a hó és jégborította felszín megnövekedésén keresztül növeli az albedót, a megnövekedett albedó csökkenti a felszín által elnyelt sugárzást, ami további lehûlésre vezet -circulus vitiosus. Természetesen majdnem ugyanez az önerõsítés áll fenn -csak ellenkezõ elõjellel- melegedés esetén. Hogy miért csak "majdnem", arra nemsokára visszatérek.
Fontos körülmény, hogy az albedó változások lokálisan történnek, a jégborította területeken (sarkvidékek). A jég által elraktározott negatív hõenergia "hõelszívó" hatása szintén lokálisan jelentkezik, a jéggel borított területen. A vízgõznek, mint pozitív hõenergia depónak a hatása ezzel szemben az advekció miatt már közel sem ennyire helyhez kötött.
Mindez felhívja a figyelmünket az önerõsítõ mechanizmusok helyhez -méghozzá a jég és hóborította helyekhez- való kötöttségére. Az eljegesedett pólusok a földi klíma instabilitásának gócpontjai, melyek idõ múltával instabilizáló hatásukat kiterjesztik más klímaövezetekre is. Természetesen a fenti, instabilitást okozó tényezõk csak a jég jelenléte mellett, vagy ehhez nagyon közeli állapotban "mûködõképesek". A cikk is megállapítja, hogy az éghajlatváltozások a "hûtõházi" klímaszakaszokban jelentõsebbek.
A jéggel borított sarkvidéken bármely okból bekövetkezõ hõcsökkenés könnyen beindíthatja az elõbb leírt önerõsító mechanizmust.

Egy nagyon-nagyon tömör bevezetõ elõadás anyaga a témáról (az ELTE I. éves környezettan BSc hallgatóinak szólt): Link

Napállandó: a Nap "élete" során folyamatosan emelkedik, a kambriumban durván 5%-al alacsonyabb lehetett a mainál, a krétában már gyakorlatilag annyi volt, mint jelenleg. A grafikonon a "luminosity" paramétert nézd: Link

Hûtõház vs. melegház periódusok: legalapvetõbb okuk a lemeztektonikában keresendõ. Jégtakaró szárazföldön tud kialakulni, tehát "hûtõház" csak akkor mûködhet, ha valamelyik sarkvidék környezetében kiterjedt szárazföld van. Ehhez hozzásegít, ha a többi kontinens is úgy rendezõdik el, hogy meleg tengeráramlatok ne juthassanak a sarkok közelébe. Ha valamelyik sarkvidéken a jégtakaró, akkor a pozitív visszacsatolások (elsõsorban az albedónövekedés, de ilyen lehet a hidegebb tengervízben oldódó több CO2 is) folytán az egész Föld hûlni kezd. A jelenlegi "hûtõház" is azóta tart, hogy az Antarktisz különvált Ausztráliától, és elfoglalta helyét a Déli-sarknál.

Elolvastam a 'Földtörténet klímaváltozásai és azok tanulságai' c. írást. A következõ gondolatok merültek fel bennem ennek kapcsán:

1. Paleoklimatológia nélkül nincs klimatológia. Egy olyan szisztéma, mint a földi klíma, extrém körülmények között mutatja meg igazi valóját. Ha hihetünk a méréseknek, akkor a jelenkorban kb. 200 év alatt a légköri széndioxid koncentráció 280 ppm-rõl 400 ppm-re nõtt. A klimatológusok többsége azt állítja, hogy ez drámai felmelegedésre fog vezetni világszerte.
Azonban, ha megnézzük a paleoklimatológiai adatokat, azt látjuk, hogy a kambrium idõszak elején a széndioxid koncentráció a mainak tizennyolcszorosa (!) volt, s ez a földtörténeti idõszak mégsem volt különösebben meleg. Ezzel szemben a kréta korban csak hatszorosa volt a széndioxid koncentráció a mainak, ez utóbbi mégis jóval melegebb volt a kambriumnál. A cikkíró meg is jegyzi, hogy eszerint a légköri széndioxid mennyiségén túl ma még meg nem határozható tényezõk is beleszólnak a földi klíma alakulásába. Kérdés, mik ezek a tényezõk, ma is fennállnak-e, ill. hogy változtak földtörténeti ókor, ill. középkor óta.
Kézenfekvõ hatótényezõ a napállandó, ez a közel sem konstans "állandó". Nem lenne érdektelen ennek görbéje az idõ függvényében. "Csillagász" kollégáink biztosan tudnának ilyet mutatni.

2.Roppant érdekes, és számomra titokzatos a klímatörténet "hûtõházi" és "melegházi" nagy korszakainak a léte. Azért érdekes, mert ezeknek a százmillió évekre terjedõ idõszakoknak a váltakozására a cikk szerint egyelõre nincs magyarázat. Annyi bizonyos, hogy ez a hullámzás nagymértékben szabálytalan, és hogy jelenleg "hûtõházi" periódusban vagyunk.

3. A cikk olvasása közben még nyilvánvalóbbá vált a számomra a víz kiemelkedõ fontossága a Föld klímájában és annak változásaiban. A víz elpárolgása során hõenergiát raktároz el, a vízgõz "energiakondenzátorként" funkcionál. A raktározott energia nagysága 2257 KJ/kg, azaz nagyon jelentõs szám. Ugyanilyen eminens fontosságú a jég. A jég negatív hõenergiát kondenzál azon az alapon, hogy olvadáshõje 334,5 KJ/kg. Mint látható, ez lényegesen kisebb a párolgáshõnél, viszont hatásaiban egészen más. Érdemes rövid összehasonlítást tenni, ami a jég és a vízgõz klimatikus hatásait illeti. Mindkettõ hõenergia raktár, csak ellenkezõ elõjellel. Azonban a jégnek van egy olyan tulajdonsága, ami a vízgõznek nincs: növeli az albedót, a felszín fényvisszaverõ képességét. Az albedót a felszínt érõ, ill. az onnan visszavert látható fény százalékarányában szokás megadni.

Az elõbb-utóbb elkerülhetetlen változások halogatása abból adódik, hogy néhány évnél hosszabb távon vagy nem szeretünk, vagy képtelenek vagyunk gondolkodni. A politikusokat demokráciákban 4-5 évre választják, a diktatúrákban pedig kellõen erõs közfelháborodással bármikor elzavarhatják. Ezért õk sehol sem fognak olyan beruházásokat támogatni, amiknek az elõnyös hatása csak évtizedek múlva jelenik meg. Azt viszont ne feledjük, hogy a politikusok a "kisemberek" körében vadásszák a népszerûséget, végsõ soron az õ szándékaik szerint döntenek. Ha a "kisemberek" megértenék a probléma súlyát, a hosszú távú gondolkozás jelentõségét, és netán a választások idején sem feledkeznének meg róla, akkor igenis javítanának a helyzeten. (Nemcsak ebben a kérdésben...)

A villany-lekapcsolgatás egyébként szerintem egy dologra jó: legalább a köztudatban tartja a témát.

Érdekes, színvonalas olvasmány lesz, erre már a szerzõk neve (két egykori tanárom és egy korábbi fõnököm) is garancia.

A legvégén lévõ kis megjegyzés (miszerint az anyag 2004-ben készült) azért fontos; az emberi eredetû klímaváltozást illetõen ma már nem biztos, hogy ennyire óvatosan kellene fogalmazni.

A kérdéseidre, csupán röviden:
- A hólabda-Föld idején a Napból kisugárzott energiamennyiség még jelentõsen kisebb volt. Ezért a több jég, több visszavert energia negatív visszacsatolása olyannyira lehûthette a Földet, amennyire manapság már nem tudná. A folyamat beindításában viszont tényleg komoly szerepe lehetett a fotoszintetizáló élet elterjedésének.
- A táguló Föld elméletének elfogadottsága leginkább a lapos Föld elméletéhez hasonlítható. (Azaz, geológiai-fizikai abszurd.)

Ezt most találtam: Link - Császár Géza, Haas János, Nádor Annamária: A földtörténet klímaváltozásai és azok tanulságai
Még olvasom, de talán pont jól illik a CO2-témához egy kis "múltidézés"
Közben felmerülnek kérdések bennem, ilyenek, mint: mióta van üvegházhatás a Földön, és a "hólabda Föld" idején talán nem mûködött? és ha igen, miért? lehetett-e köze ehhez a fotoszintetizáló élõlények oxigén-termelése, egyáltalán az O2 légköri megjelenése? ha igaz az "expanziós elmélet", akkor egy kisebb sugarú Földön a légkör hogyan viselkedik? egyáltalán milyen a tudományos elfogadottsága a táguló Föld elméletének? stb.
Kár, hogy most találtam rá, így aligha lesz alvás ebbõl

"jobb félni, mint megijedni" ezzel teljesen egyetértek, én is ezt a mondást szoktam emlegetni üvegházhatás ügyben. Ha van egy igazolt fizikai mechanizmus, mely legalábbis potenciálisan világkatasztrófához vezet, akkor még gyanú esetén is erõteljes lépéseket kellene tenni annak megelõzésére, elhárítására.
Ehelyett mit látunk? Civilizációnk nem nagyon siet átállni olyan energianyerõ technikákra, melyek nem járnak fosszilis tüzelõanyagok égetésével. Persze nem szabad szem elõl téveszteni, hogy ez nemcsak, és nem is elsõsorban környezetvédelmi, tudományos kérdés. Ez keményen pénz és hatalmi kérdés, a befektetés és a profit arányának kérdése. A tõkés nem fog belevágni olyan vállalkozásba, melynél rossz vagy lassú a megtérülés. Az alternatív energianyeréssel (szél, nap, geotermikus, árapály) tudtommal az a probléma, hogy ezek a technikák aránytalanul nagy beinvesztálást igényelnek. Ráadásul a legtöbb ilyen erõmû szakaszos mûködésû, ezért a pauzák idején más erõmûveknek (melyek megint csak beruházást igényelnek) kell biztosítaniuk az energiaellátás folytonosságát.
Jelen pillanatban úgy tûnik, hogy a fosszilis tüzelõanyaggal mûködõ erõmûveknek egyetlen ütõképes alternatívája van: az atomerõmû. Az atomenergiát viszont a világ nagyon sok országában -szerintem indokolatlanul- "kiátkozták".
A másik nagy széndioxid forrás a közlekedés. Érdemi elmozdulás itt sincs: messze a belsõégésû motoroké itt az elsõbbség. Õszintén szólva, villanymotoros autóval én még nem is találkoztam. Nyilvánvaló, az átállás nagy megrázkódtatás lenne mind az autóipar, mind a töltõállomás hálózat részére. Nem csoda, ha nagy az ellenérdekeltség. Egyébként a villanyautó is csak abban az esetben lenne megoldás, ha az azt mûködtetõ elektromos energia végsõ fokon nem fosszilis tüzelõanyagok égetésébõl származna. Ha hagyományos hõerõmûvek termelnék az autók "municióját", az a rosszabb hatásfok (dupla energiaátalakítás) miatt még a mostaninál is elõnytelenebb helyzetet teremtene.
Az un. környezettudatos életmód (lekapcsolom a szükségtelen világítást, autó helyett biciklivel megyek, kevesebb csomagolóanyagot veszek a boltban, stb.) sok kicsi sokra megy alapon nyilván javít a helyzeten, de az energianyerés paradigmaváltását nem helyettesítheti.
A bulvárlapok, sõt sokszor szakemberek is, (részben) megalapozatlan rémképekkel ijesztgetik a kisembert, aki érdemben úgysem tud javítani jelen állapoton. A javítani képes "nagyok" pedig alig tesznek valamit az ügy érdekében. Mindennek fordítva kéne lennie.

A hozzászólásod nagy részével egyetértek, a következtetéssel nem. Úgy gondolom, "jobb félni, mint megijedni." Ha egyszer van egy létezõ, alapvetõ fizikai törvényekkel alátámasztott hatás, ami képes LEHET arra, hogy a Föld éghajlatát drasztikusan megváltoztassa, akkor ezzel a kockázattal tisztában kell lennünk. A tudomány dolga persze az, hogy ne dõljön hátra, hanem tovább vizsgálja az összetettebb, még alig-alig ismert kölcsönhatásokat, amik alapján már nemcsak kockázatokat tudna felvázolni, hanem valódi elõrejelzést is adhatna.

A kockázat viszont mindaddig létezik, amíg nem bizonyítunk olyan mechanizmust, ami a többlet CO2 által elnyelt többletenergiát kivonja a légkörbõl. A mérésekkel kapcsolatos hibalehetõségek nem a veszély meglétét cáfolják, legfeljebb a bizonytalanságot növelik.

"Olyan dolgokkal, melyeknek bekövetkezése korántsem biztos, nem kellene ijesztgetni az embereket." - akkor mondjuk a cigisdobozokon sem kellene a dohányzás veszélyeivel ijesztgetni?

Szerencsére nem kizárólag arra alapozzák, világszerte történnek mérések: Link

Az irodalomban azért a Mauna Loa-t mutogatják legtöbbet, mert a hosszú évek során az bizonyult a legkevésbé "zajosnak", abban mutatkozott a legkevesebb évszakos ill. helyi változékonyság, és az képezi le legjobban a földi és mûholdas mérésekbõl adódó globális átlagot. A térbeli változékonyság egyébként nem túl nagy. Ha a városok és ipartelepek közvetlen környezetétõl eltekintünk, többnyire plusz-mínusz 10 ppm-en belül maradunk. A "látványos" térbeli változékonyságot jelzõ térképeknél a skálát is érdemes megnézni: pl. Link