OFF: eszem ágában sem volt Hari Seldon, vagy más neves kutatók eredményeit megkérdőjelezni, hiszen - és köszönöm, hogy belinkelted Lász régebbi érdekes klimatológiai elemzését, melyben 4 csoportba sorolja hazánk, illetve, tágabb értelemben, a Kárpát-medence területén előforduló klímatípusokat. Szerinte ezektől (is) függ, hogy például a DAI történetesen úgymond működik-e, vagy csütörtököt mond. Ez sok mindent megmagyaráz- 
ON: sebtében átfutottam a modelleket, és érdekes dolgok látszanak nagyjából a hónap közepéig: a középtáv elején igen markás lehűlés valószínű, amely bizony a 0 fokos izoterma ´benyalásával´ is együttjárhat (jövő hét elején), majd újabb gyökeres átrendeződés kezd körvonalazódni: a következő hidegleszakadás kint az óceánon játszódhat le, a hosszúhullámú teknő előoldalán határozott melegadvekció kezdődhet, amely pár napra (?) meghozhatja a hamisítatlan vénasszonyok nyarát - hacsak, a gyorsan rövidülő nappalok miatt - a magassági melegadvekció, főleg az arra hajlamos vidékeken - nem jár majd együtt Hochnebel-képződéssel. Ez attól is függ persze, hogy az erős déli/délnyugati áramlás telibetalálós lesz-e, vagy tőlünk nyugatra marad a fő iránya. Ez utóbbi esetben bizony elképzelhetőnek tartom a makacs ködök/magasköd kialakulásának veszélyét. Az általam felvázolt időjárási alaphelyzetet hosszabb középtávon jól tükrözi a két ´királyi´ modell ENS-átlaga is, úgyhogy október derekán egyre esélyesebbnek látszik egy kellemesen meleg időszak, hacsak a köd nem szól közbe nevet