Villámhírek
Ez a csapadékmező az éjszaka folyamán eléri hazánkat, de csak lokálisan lehet számottevő csapadék.
Részletek: Csütörtök este délnyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, mely az éjszaka folyamán lassanként továbbterjed északkelet felé is. Péntek hajnalban, kora reggel, már az ország délnyugati és középső kétharmadán döntően erősen felhős égbolt lesz a jellemző, ugyanakkor északkeleten még ekkor is kevés marad a felhő. Az esti, késő esti órákban még inkább csak délnyugaton, hajnalban, reggel viszont már a Dunántúlon, valamint a Duna-Tisza köze déli felében elszórtan számítani lehet záporok, egy-egy zivatar kialakulására. A keleties irányú szél elsősorban az ország északi, északkeleti harmadán élénkülhet meg időnként.
A legalacsonyabb hőmérséklet általában 16 és 21 fok között alakul, északkeleten lehet ennél hűvösebb, nagy városokban és tópartokon enyhébb a reggel.
Viszont jobbára 35 alatt a hőmérséklet, a legmelegebb délnyugaton van, ott a 34 fokot is elérte a hőmérő higanyszála.