Madarak és fák napja

Magyarországon a madárvédelem kezdetét 1902-tõl számíthatjuk, amikor Chernel István ornitológus Kõszegen, a párizsi európai madárvédelmi egyezmény keretében, a helyi állatvédõ egyesület segítségével, megszervezte a hazánkban az elsõ madarak és fák napját.

 

 

 

 

 

 

 

A rendezvény hivatalos ünneppé hosszú évek munkájának köszönhetõen 1906-ban, Herman Ottó segítségével válhatott.  Gróf Apponyi Albert akkori vallás- és közoktatási miniszterünk rendeletben hagyta jóvá, hogy 1906. április 27-én; minden hazai népiskolában iskolai ünnepséget kell tartani, a „Maradak és fák napján”.

 

 

 

 

 

 

 

Az ünnep a 90-es évek elejétõl, a környezeti nevelésben élen járó iskolák, és pedagógusainak munkájaként értékelõdött újra fel, amelyet a 1994-ben, a KTM miniszteri rendeletében minden év május 10-re jelölt meg jeles napként.

 

 

 

 

 

 

 

2011. évben a madaraink közül a széncinege (Parus Maior) kapta meg az év madara címet. (A fényképet Noli észlelõnknek köszönhetjük.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

/r/n

 

 

 

Elterjedés: Eurázsiai és észak-afrikai elterjedésû faj. Hazánkban mindenfelé költ, ahol természetes vagy mesterséges fészekodúkat talál.

 

 

 

 

 

 

 

Fészkelõhely: Optimális élõhelyei a lomberdõk, azok közül is elsõsorban az idõsebb tölgyeseket kedveli. Rendszeresen költ fenyvesekben, ártéri erdõkben, mezõgazdasági területeken, városi parkokban és kertekben is.

 

 

 

 

 

 

 

Költési idõ: Az elsõ tojásokat az idõjárástól függõen április elején vagy közepén rakja le. Június elején a populációk egy része másodszor is költ. A másodköltések aránya annál kisebb, minél sikeresebb volt az elsõ költés.

 

 

 

 

 

 

 

Fészkelés: Természetes vagy mesterséges odúkban költ, de megtalálhatjuk fészkét postaládában, fali üregben vagy vasúti rámpa rúdjában is. Az alacsonyabban levõ fészkelõhelyeket kedveli. A hím tél végén, kora tavasszal foglalja el a revírjét, és a költés ideje alatt védelmezi a fajtársakkal szemben. A revír nagysága a környezettõl függõen 0,2-1,0 ha lehet. A tojó egyedül építi a gyökér- vagy fûszál alapra sok mohából összehordott fészkét, amelynek csészéjét szõrrel és egyéb puha anyaggal béleli. A tojások száma 6-13. A tojásokat általában naponta, a délelõtti órákban rakja. A kotlás az utolsó tojás lerakása elõtt 1-3 nappal kezdõdik és 14 napig tart. Csak a tojó kotlik, ha elhagyja a fészket, a tojásokat szõrrel takarja be. Az elsõ fióka kikelését követõen 2-3 napon belül a többi is kibújik a tojásból. Az elsõ költésbõl származó fiókák a második fészekalj kikeléséig a fészekodú közelében maradnak.

 

 

 

 

 

 

 

Táplálkozás: A fiókanevelés idején legfontosabb táplálékát a hernyók képezik. Ezek közül elsõsorban a lombozatban élõket (kis és nagy téliaraszoló, tölgyilonca és a különféle bagolylepkefajok) kedveli. Sokszor megfigyelhetõ, hogy a nagyobb hernyók erõs kitines fejét lecsípi, és úgy eteti meg a fiókákkal. Pókokat is gyakran fogyaszt, fiókák táplálékából nagyobb számban kerültek elõ lombozatban élõ karoló- (pl. aranyos karolópók) és keresztespókok, valamint a talajon élõ farkaspókok. Ritkábban elfog egy-egy lószúnyogot, bogarat, szöcskét és poloskát is. Téli táplálékát bogarak, levél- és pajzstetvek, pókok, illetve különbözõ magvak alkotják. A széncinege a többi cinegefajhoz hasonlóan a lombkoronaszintben táplálkozik, de õsszel és télen gyakran keresi zsákmányállatait a talajon is.

 

 

 

 

 

 

 

Állománynagyság: Mindenfelé gyakori fészkelõ. Megfelelõ fészkelõodúk esetén tölgyesekben hektároként 1-4 pár is költhet. A túl sûrû populációkban jelentõsen megnõhet a természetes ellenségek, az erdei sikló, a menyét és a nagy pele által elpusztított fiókák aránya.

 

 

 

 

 

 

 

Vonulás: Állandó, illetve kóborló madár. A hazánkban költési idõszakban gyûrûzött cinegék nagyobbik része helyben marad, kisebbik része viszont messzire elkóborolhat pl. dél felé Olaszországba vagy észak felé Lengyelországba. A gyûrûzések azt mutatják, hogy a tõlünk északabbra, Szlovákiában, Lengyelországban vagy Oroszország keleti területén költõ egyedek egy része rendszeres téli vendég nálunk.

 

 

 

 

 

 

 

Védelem: Gyakorisága és nagyfokú alkalmazkodóképessége miatt hazai állománya nem veszélyeztetett. A korszerû erdõgazdálkodás következtében erdeink nagy részébõl kivágják az elhalt, korhadt, odvas fákat, ezért nemcsak a széncinege, hanem az összes odúlakó madár fészkelési lehetõsége is csökken. Az ilyen területeken 32 mm-es bejárónyílású mesterséges fészekodúk kihelyezésével elõsegíthetjük megtelepedését. Az erdõ korától, összetételétõl és sûrûségétõl függõen célszerû hektáronként 4-6 odút kihelyezni. Az áttelelõ példányok táplálékát madáretetõkbe kirakott napraforgómaggal, tökmaggal, dióbéllel vagy faggyúval egészíthetjük ki.

 

 

 

 

 

 

 

 A fák napja alkalmából 2011-ben az év virága a Leánykökörcsin (Pulsatilla Grandis).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A leánykökörcsin (Pulsatilla grandis) a boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó növényünk, melynek „bundás” bimbói márciusban jelennek meg.

 

 

 

 

 

 

 

A virágok gyakran már a talaj közelében kinyílnak. A virágzás általában rövid ideig, mintegy 2-3 hétig tart, de még májusban is találkozhatunk virágzó példányokkal.

 

 

 

 

 

 

 

Az egész növényt „sûrûn álló szõrök borítják”, ami megvédi a kora tavaszi fagyoktól. A halványkék vagy kékes-ibolya színû kehely alakú és általában felálló virága 6 sziromlevélbõl áll. A szirom levelek legalább kétszer olyan hosszúak, mint a porzók.

 

 

 

 

 

 

 

A nemzetség többi fajának virágai sötétebb árnyalatúak és – egy fajt (tátogó kökörcsin) kivéve – bókolóak.

 

 

 

 

 

 

 

A virágban található feltûnõ sárga színû porzótömeg és a porzószerû nektárképzõ mirigyeibõl áradó illat magához csalogatja a méheket és dongókat, gazdag nektárzsákmányt kínálva a megporzásért cserébe.

 

 

 

 

 

 

 

A páratlanul szárnyalt tõlevelek csak az elvirágzás után fejlõdnek ki. Virágzás után a szár megnyúlik és megjelennek a páratlanul szárnyalt tõlevelek, valamint továbbra is megfigyelhetõek az örvösen álló keskeny sallangokra osztott fellevelek.

 

 

 

 

 

 

 

A termések repítõkészülékeikkel látványos bóbitát alkotnak. A repítõkészülékek segítik a magok terjedését, és egyben az „ültetésrõl” is gondoskodnak, mivel nedvesség hatására visszacsavarodnak, kissé befúrva a magot a talajba.

 

 

 

 

 

 

 

Hazánk középhegységeinek és dombvidékeinek számos élõhelyén, hegyi- és irtásréteken, sztyeppréteken, sziklagyepekben, kartszbokorerdõkben, homoki és lösz gyepekben megtalálható.

 

 

 

 

 

 

 

Mérgezõ növény, ezért az állatok nem legelik le. Érintése az érzékeny embereknél ekcémát okozhat. A népi gyógyászatban teáját asztmás görcsök és fejfájást csillapítására használták.

 

 

 

 

 

 

 

A magyar elnevezésben a kék színt jelentõ ótörök „kök” szó rejtõzik.

 

 

 

 

 

 

 

Védett, természetvédelmi értéke 10.000,-Ft.

 

 

 

 

 

 

 

Közösségi jelentõségû (NATURA 2000) faj.

 

 

 

 

 

 

 

Forrás:

 

 

 

 

 

 

 

http://www.termeszetvedelem.hu/

 

 

 

 

 

 

 

http://www.vadonleso.hu/fajok/novenyek/leanykokorcsin/r/n

 

 

 

/r/n

 

 

 

Írta: Kerékgyártó Róbert /Kerekrobi/