2024. december 22., vasárnap

Zivataros, főként északkeleten heves zivataros hétkezdés

Időjárás-változás - Publikálva: 2023-07-16 20:30 | Becsült olvasási idő: kb 1 perc.

HEVES ZIVATAROK ESÉLYE EZÚTTAL FŐKÉNT AZ ÉSZAKKELETI ORSZÁGRÉSZBEN!

 

 

Érvényes kedd reggel 8-ig:

 

A hétfői nap folyamán a Kárpát-medencét észak felől ismét egy hullámzó frontrendszer közelíti meg. Ennek déli előterében szubtrópusi eredetű levegő áramlik hazánk fölé, ennek köszönhetően folytatódik a forró időjárás.


A hétfő délutáni órákra a medencét kitöltő, alapvetően száraz légtömeg labilizálódik, és bár maga a front nem igazán éri el az országot, egy peremhullámnak köszönhetően észak, északnyugat felől némi nedvesség érkezik fölénk.


Az északkeleti megyék fölött egy nagy összeáramlási zóna alakul ki, valamint az Alpokalja térségében és a délnyugati határvidéken is konvergens állapotok uralkodhatnak az Alpok szélárnyékában. Emellett némi örvényesség advekcióval is számolhatunk, ezek így együtt (labilitás + érkező nedvesség + nagytérségi emelőhatások) pedig már jó táptalajt képeznek záporok, zivatarok képződéséhez.


Legnagyobb eséllyel és területi lefedettséggel északkeleten várható zivatartevékenység. A vertikális szélnyírás az erős multicellás és/vagy rövidéletű szupercellás típusokat támogatja, ennek köszönhetően helyenként heves kísérőjelenségekre is számítani lehet. A másik fő tájegység a késő délutáni óráktól a nyugati, délnyugati határsáv lehet, ott kisebb eséllyel, de szintén nem zárható ki károkozó esemény.


JÉG: aprószemű jégeső viszonylag nagy számban lehetséges a "félszáraz" nedvességi viszonyok mellett, helyenként azonban a 2-3, esetleg 4 cm-t is elérheti a maximális átmérő.


SZÉL: erősebb cellákhoz kapcsolódóan 60-75 km/h-s, de lokálisan 80-90 km/h-s, légzuhatagból pedig még erősebb széllökés is előfordulhat.


CSAPADÉK: rövid idő alatt 25-35 (40) mm hullhat az intenzívebb zivatarokból, ez főként a hegyvidéki területeken okozhat problémákat.


Éjszakára a délután induló keletkezés nagyrészt lecseng, de az Észak-Dunántúlon nem esélytelen egy második hullám, amiből azonban veszélyes kísérőjelenség már nem valószínű.

Vissza a hírek főoldalra