2024. december 03., kedd

Ezekkel a négyévszakos gumikkal érdemes közlekedni télen is

Reklám - Publikálva: 2023-06-02 07:20 | Becsült olvasási idő: kb 3 perc.

Míg korábban a gyenge és silány minőségük miatt a szakértők óva intettek bennünket a négyévszakos gumiabroncsok használatától, mára már ezek a gumik is jónak és biztonságosnak számítanak, hiszen az elmúlt évek során a négyévszakos gumik igen nagy fejlődésen mentek keresztül.

Hazánkban egyre gyengébbek a telek, sőt, ha jól belegondolunk egyre később köszönt be az igazi hűvös, szeles őszi időjárás is. Télen is egyre ritkább az, ha elkezd havazni, de ha mégis esik a hó, akkor rendszerint az hamar el is olvad. Éppen ezért hazánkban is egyre nagyobb teret nyernek a négyévszakos gumiabroncsok az autóvezetők között – írja a Gumiwebshop.

Honnan tudjuk, hogy melyik gumi lehet számunkra ideális?

Új gumiabroncsunk kiválasztása során mindenképpen figyelembe kell vennünk a vezetési stílusunkat, illetve, hogy milyen körülmények között, körülbelül mennyit használjuk az autónkat.
Ha viszonylag ritkán ülünk a volán mögé, és főleg városi körülmények között használjuk az autónkat, illetve nem szoktunk száguldozni az utakon, akkor ideális választás lehet számunkra egy jó minőséggel rendelkező négyévszakos gumiabroncs is.

Ha nem tudjuk eldönteni azt, hogy pontosa milyen gumi mellett tegyük le a voksunkat, jó ötlet lehet a témában felhasználói véleményeket olvasni. De ha ennél is biztosabbra szeretnénk menni, akkor tekintsük meg a nagyobb abroncstesztek eredményeit. A német autóklub, az ADAC évről évre leteszteli az induló gumiabroncsokat, a Tyre Reviews pedig a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is megnézte, hogy melyek a legjobb négyévszakos gumiabroncsok a piacon.

Ezek a négyévszakos gumiabroncsok előnyei

Hatalmas fejlődésen mentek keresztül az elmúlt évek során a négyévszakos gumiabroncsok, ma már több típus is kiemelkedően jól teljesít akár zord időjárási viszonyok között is.
Bár a négyévszakos abroncsokkal valóban megúszhatjuk a tavaszi és őszi abronccserét, amely a szezonális abroncsok esetében elengedhetetlen, ennél a guminál sem szabad azt hinni, hogy soha nem kell gumishoz mennünk vele.
A négyévszakos abroncsokat évente centrírozni kell, illetve az egyenletes kopás miatt időnként meg kell őket tengelyenként is cserélni.

Mivel a négyévszakos abroncsokat valóban csak kompromisszumokkal szabad használni mindenképpen érdemes odafigyelnünk arra is, hogy milyen minőségű gumiabroncsot választunk végül ki. Ahhoz, hogy valóban a legjobbat vásároljuk meg, érdemes megtekinteni azt, hogy melyek értek el kiváló eredményeket az abroncsteszteken.

Sokszor a négyévszakos abroncsoknál azt hozzák fel ellenérvként, hogy valójában se nem alkalmasak a téli, se nem felelnek meg a nyári közlekedéshez. Szerencsére elmondható, hogy az utóbbi időben ez a negatív vélemény és sztereotípia igencsak megváltozott. A teszteredmények ugyanis feketén-fehéren bebizonyítják azt, hogy bár ezek az abroncsok valóban nem egyenértékűek a téli és nyári társaikkal, bizonyos helyzetekben, adott körülmények között mégis van létjogosultságuk.

Ezek az idei év legjobb négyévszakos gumiabroncsai

A négyévszakos abroncsok között is három kategóriából van lehetőségünk kiválasztani a számunkra legmegfelelőbbet, hiszen léteznek a csúcsminőséggel rendelkező, prémium kategóriás négyévszakos gumik, a középkategóriás abroncsok, illetve megtalálhatóak a piacon az ennél olcsóbb abroncsok is. Szakértők szerint azonban, ha biztosra szeretnénk menni, érdemes a prémium kategóriás modellek közül választanunk.

A 2023-as abroncsteszten az induló gumiabroncsokat 195/65 R15 méretben vizsgálták meg.
A teszteredmény alapján elmondható, hogy ha a négyévszakos gumiabroncsokban gondolkozunk, akkor ideális választás lehet számunkra a Michelin CrossClimate 2, a Firestone MultiSeason, a Kleber Quadraxer 3, illetve a Goodyear Vector 4Season Gen 3 is. A 10 induló négyévszakos gumiabroncs közül pedig a két utolsó helyre a Falken Euro All Season AS210, illetve a Toyo Celsius AS2 került.

Előfordul, hogy néhány abroncs nem indul a teszten, ennek ellenére mégis egy megbízható, és kiváló teljesítményt nyújtó gumiról beszélünk. A Continental AllSeasonContact, illetve a Bridgestone A005 EVO is kivételesen jó négyévszakos abroncsnak számít, csak azért nem vettek részt a tesztelésen, mert ezek a modellek hamarosan kivezetésre kerülnek.

Vissza a kategória főoldalra