Globális jelenségek

Én is kétségesnek tartom ezt a gondolatmenetet, pont azért, amiért Te.
Szigorúan mint hipotézist tettem közzé épp azért, mert érdekelt mások véleménye.

Nem, dehogy. Figyelmesen elolvastam mindent, amit írtál, el is fogadom az abban foglaltakat. Én is úgy tudom, hogy a nyári fennmaradás a jégtakaró kialakulásának, kiterjedésének kulcsa. E szempontból az enyhe, de csapadékos tél és a hûvös nyár együttese a kedvezõbb, mint egy jéghideg, de száraz tél.
A pályaelemeket illetõen kompromisszumként nekem is eszembe jutott az a megoldás, hogy glaciálisokra a nagy fokban excentrikus keringési pálya és a kis tengelyferdeség egybeesése jellemzõ.
Amit hipotézisként felvetettem, az az, hogy esetleg érzékenyebben reagál az albedó a rövid
idõtartamú lehûlésekre, mint az ugyanilyen felmelegedésekre.
Ha eszembe jut valami mûködõképesnek tûnõ mechanizmus, nem tudom nem megírni.

A gondolatmenetednek ez a része téves: "Melegedés esetén ellenben a hõenergia kezdetben a hó vagy jégréteg elvékonyítására fordítódik, tehát albedó növelés szempontjából ineffektív."

A jégsapkák több kilométer vastag belsejében tényleg csak a vékonyításra fordítódik az energia, de az albedóba nemcsak ezek játszanak bele, hanem az eleve vékonyabb (ezért könnyen visszahúzódó) peremi részek ill. az alacsonyabb szélességek hótakarója is. Ha mondjuk a nagyobb besugárzás miatt a jégsapkát szegélyezõ tundrán nem májusban, hanem áprilisban olvad el a téli hótakaró, akkor kapásból ott az albedócsökkenés.

Ugye, nem write-only módban fórumozol? A téli erõs lehûlés NEM indít el eljegesedéshez vezetõ circulus vitiosus-t, erre éppenséggel a hûvös nyár (tehát: kis tengelyferdeség, kis excentricitás, a precesszió részérõl pedig a nyárra esõ naptávolpont) képes. Az okot a #8401-ben leírtam, de az ismeretterjesztõ és szakirodalomban számtalan helyen megtalálod részletesebben kifejtve.

Tehát, éppúgy ahogy télen megvan az erõsebb lehûlés a jégmennyiséget növelõ circulus vitiosus elindulásához, ugyanúgy (vagy közel ugyanúgy) nyáron a jégmennyiség csökkenéséhez vezetõ circulus vitiosos-hoz kellõ plusz hõenergia adott. Mégis, a hosszútávú folyamatok ilyenkor a lehûlés felé haladnak. Miért?
Elõre kell bocsájtanom, hogy a következõ gondolatmenet csupán hipotézis, saját kútfõbõl.
Itt vissza kell utalnom arra a kijelentésemre, hogy e két folyamat MAJDNEM tükörképe egymásnak.
Nem teljesen egyformák ezek az önerõsítõ folyamatok, mégpedig azért, mert az indulásuk más.
Az albedó ugyanis felületi jelenség: már a talajra került roppant csekély vastagságú hó vagy jégréteg elégséges annak nagyfokú megnövekedéséhez. Azt mondhatjuk, a lehûlés azonnali növelõ hatással van az albedóra. Melegedés esetén ellenben a hõenergia kezdetben a hó vagy jégréteg elvékonyítására fordítódik, tehát albedó csökkentés szempontjából ineffektív.
A cikk azt állítja, hogy jelenleg egy interglaciális késõi szakában vagyunk. A Milankovic elmélet szerint földtörténeti léptékben a nem túl távoli jövõben újra glaciálisnak kellene bekövetkeznie. A cikkíró szerint kérdéses, hogy a széndioxid koncentráció antropogén megnövekedése végül engedi-e érvényre jutni ezeket a természetes folyamatokat, azaz: lesz-e újabb jégkorszak x ezer év elteltével?
Az biztos, hogy amíg vannak földünknek állandóan jeges területei, ott sohasem vagyunk messze a jég expanziójának önerõsítõ folyamatától. Ha teljesen elolvadnának a sarki jégsapkák, és jelentõsen felmelegedne a krioszféra, nyilván egész más lenne a helyzet.
Azonban a teljes elolvadás belátható idõn (néhány száz év) belül elég valószínûtlennek látszik. Az Arktisz állandó tengeri jege lehet, hogy eltûnik ennyi (vagy még rövidebb) idõ múlva, de a grönlandi, még inkább az antarktikus jégtömeg elolvadásához valószínûleg több ezer év kell. Nem kizárt, hogy a jégtakarók egy része "bevárja" a Milankovic féle "kedvezõ" pályaelemek eljöttét akkor is, ha a globális felmelegedés folytatódik.

Igy van, ez az elfogadott mechanizmus (nem én találtam fel a spanyolviaszt). Kb. 1 millió évvel ezelõttig ennek megfelelõen alakultak ki a glaciálisok, kb. 41 ezer éves periódussal. Ami kérdéses, az az, hogy akkortól miért váltottunk át 100 ezer éves, ránézésre az excentricitásnak megfelelõ periódusokra, miközben az excentricitás változása a besugárzást jóval kevésbé módosítja. Pl. beléphetett olyan visszacsatolási folyamat, ami csak ennyire hosszú távon érvényesül. Vagy: az egyre masszívabbá váló jégsapkák olvadását immár nem mindegyik, csak minden második-harmadik tengelyferdeségi maximum (vagy minden negyedik-ötödik precessziós ciklus) tudta beindítani. (Tudniillik a háromféle Milankovic-ciklus egymásra rakódása miatt a 41 ezer éves ciklusok "tetõpontján" hol kisebb, hol nagyobb nyári besugárzási maximum áll elõ.)

Ez mind igaz. Köszönöm a kiegészítést!

Ez érdekes, ugyanis ezzel azt mondod, hogy a kis tengelyferdeség mellett alakulnak ki a glaciálisok.
Mindenesetre folytatom a gondolatmenetemet -ha hibát találsz benne, kérlek, jelezd.

Legalább az excentricitásnál meg tudom magyarázni, hogy nem olyan kétélû.
Minél tojásabb a pálya, annál gyorsabb a keringés napközelben és annál lassabb naptávolban (Kepler miatt). Többet tartózkodik a bolygó a hidegben, mint a melegben.
Azonkívül nem tudom, milyen jellemzõje marad konstans a pályának az excentricitás változása közben, de van egy olyan érzésem, hogy a napközelpont kisebb mértékben kerül közelebb a naphoz, mint a naptávolpont távolabb.
Azonkívül a besugárzás a távolság négyzetével arányos.

"Igen ám, de ezek mind kétélû dolgok: ha a földtengely ferdébbé válik, akkor télen az érintett félteke jobban elhajlik ugyan a Naptól, de nyáron erõsebben is hajlik a Nap felé."

A kettõ közül a nyár a döntõ. A glaciálisokat az tudja beindítani, ha a nyár válik annyira hûvössé, hogy a télen leesett hó egyre nagyobb területen nem tud elolvadni. Ráadásul a sarkvidékeken az "enyhébb" tél még mindig bõven 0°C alatti hõmérsékleteket, ugyanakkor több csapadékot (több havat) jelenthet.

Ezen a ponton kerülnek elõtérbe a Földnek Milankovic féle pályaelem változásai. A tengelyferdeség, a precesszió, a keringési pálya excentricitásának növekedése a lehûlés irányába hat, magas értékük a glaciális idõszakokra jellemzõ.
Igen ám, de ezek mind kétélû dolgok: ha a földtengely ferdébbé válik, akkor télen az érintett félteke jobban elhajlik ugyan a Naptól, de nyáron erõsebben is hajlik a Nap felé. Excentrikusabb keringési pálya azt eredményezi, hogy a távolpont messzebb lesz a Naptól, a közelpont ugyanakkor kisebb távolságra, mint körhöz jobban közelítõ pályánál.

Elolvastam a 'Földtörténet klímaváltozásai és azok tanulságai' c. írást. A következõ gondolatok merültek fel bennem ennek kapcsán:

1. Paleoklimatológia nélkül nincs klimatológia. Egy olyan szisztéma, mint a földi klíma, extrém körülmények között mutatja meg igazi valóját. Ha hihetünk a méréseknek, akkor a jelenkorban kb. 200 év alatt a légköri széndioxid koncentráció 280 ppm-rõl 400 ppm-re nõtt. A klimatológusok többsége azt állítja, hogy ez drámai felmelegedésre fog vezetni világszerte.
Azonban, ha megnézzük a paleoklimatológiai adatokat, azt látjuk, hogy a kambrium idõszak elején a széndioxid koncentráció a mainak tizennyolcszorosa (!) volt, s ez a földtörténeti idõszak mégsem volt különösebben meleg. Ezzel szemben a kréta korban csak hatszorosa volt a széndioxid koncentráció a mainak, ez utóbbi mégis jóval melegebb volt a kambriumnál. A cikkíró meg is jegyzi, hogy eszerint a légköri széndioxid mennyiségén túl ma még meg nem határozható tényezõk is beleszólnak a földi klíma alakulásába. Kérdés, mik ezek a tényezõk, ma is fennállnak-e, ill. hogy változtak földtörténeti ókor, ill. középkor óta.
Kézenfekvõ hatótényezõ a napállandó, ez a közel sem konstans "állandó". Nem lenne érdektelen ennek görbéje az idõ függvényében. "Csillagász" kollégáink biztosan tudnának ilyet mutatni.

2.Roppant érdekes, és számomra titokzatos a klímatörténet "hûtõházi" és "melegházi" nagy korszakainak a léte. Azért érdekes, mert ezeknek a százmillió évekre terjedõ idõszakoknak a váltakozására a cikk szerint egyelõre nincs magyarázat. Annyi bizonyos, hogy ez a hullámzás nagymértékben szabálytalan, és hogy jelenleg "hûtõházi" periódusban vagyunk.

3. A cikk olvasása közben még nyilvánvalóbbá vált a számomra a víz kiemelkedõ fontossága a Föld klímájában és annak változásaiban. A víz elpárolgása során hõenergiát raktároz el, a vízgõz "energiakondenzátorként" funkcionál. A raktározott energia nagysága 2257 KJ/kg, azaz nagyon jelentõs szám. Ugyanilyen eminens fontosságú a jég. A jég negatív hõenergiát kondenzál azon az alapon, hogy olvadáshõje 334,5 KJ/kg. Mint látható, ez lényegesen kisebb a párolgáshõnél, viszont hatásaiban egészen más. Érdemes rövid összehasonlítást tenni, ami a jég és a vízgõz klimatikus hatásait illeti. Mindkettõ hõenergia raktár, csak ellenkezõ elõjellel. Azonban a jégnek van egy olyan tulajdonsága, ami a vízgõznek nincs: növeli az albedót, a felszín fényvisszaverõ képességét. Az albedót a felszínt érõ, ill. az onnan visszavert látható fény százalékarányában szokás megadni.