2024. október 05., szombat

Meteorológiai esélylatolgatások

Adott napon: 
Keresés:
#71634
Úgy látszik, folytatódik, ill. "reinkarnálódik" a tavalyi tél (vég) cirkulációs hajlama: szinte 0 nyugati drift,  időnként bődületes azonalitások.
Most is, a modellek összes űrtávi próbálkozása a félzónával-félblokkal rendre elpárolog a térképekről. A nyugati áthelyeződés halott volta miatt a szárazföldi hideg közel tud jönni, el tud érni. Igaz, ennek a rezsimnek a "paklijában" benne van, hogyha az atlanti csiga mégis elvánszorog addig, hogy a hatása alá kerülünk, (beragadó) előoldal lehet a következmény. Most is ezen megy a modell huzavona: hideg AC vs előoldali enyhülés.
Véleményem szerint, ha most a keleties irányítású, magasnyomású, hideg verzió jut uralomra, az könnyen itt maradhat dec. első felében, kétharmadában. Ebben az időszakban nemigen szokott feltámadni a zonalitás. Karácsony környéke egészen más eset. Akkor még alapvetően blokkos, hideg teleken is szokott lenni hosszabb-rövidebb zónázó  epizód.
#71632
Köszi, Jóska, idén is! nevet
#71631
Igen, már olvasható az idei cikk! Azaz támadnak az állatok és átlagos telet várnak! nevet
#71622
Felhívnám a figyelmet arra, hogy a hűtőszékrény-effektus szépen összeáll, ajánlom Moszkva és Minszk felszíni hőmérsékleti diagramját:
Moszkva: Link
Minszk: Link
Gyönyörűen megmutatják, hogy a hidegraktár szépen felépül.

Ráadásul nem nagyon látszik a zonalítás felállása.
London: Link
Thórsavn: Link
Reykjavík: Link

Azaz a decemberi előjelek télies hónapra utalnak.

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2024-10-05 07:35:48

Szolnok

11.0 °C

27002

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

129252

Hírek, események

Szélvihart hoz a Dunántúlra a mediterrán ciklon

Szélsőségek | 2024-09-13 19:04

pic
A mediterrán ciklon nem csak sok esőt és lehűlést, hanem nagy szelet is hoz, főként a Dunántúlra.