Bioszféra
Nem értek hozzá túlzottan, de most maximálisan egyetértek Lujóval.
Egy kis példa (legyen 2):
1. Tavaly előtt ősszel ültettem át egy majd 2 méteres birskörtét, ami mellett volt már egy új hajtás (kb. 70 cm). Tavaly tavasszal tőből kivágtam a fát, maradt a hajtás, mivel a farontó lepke közvetlenül az aljába petézett bele (már látható volt az átültetésnél is.
Ez a kis hajtás volt (még átültetés után is) messze a legjobban növő fám. Nyilván a nagy gyökér miatt.
2. Kis hurma csemeték visszafagytak idén márciusban nagyjából nullára. Viszont most 2-3 hét alatt már 10 cm felett tartanak, egészen sok kis ággal.
A lényeg, hogy baromi sok erő van a gyökerében, amiből nevelhetne magának új törzset, ami most mind elmegy a "szenvedésre", ahelyett, hogy nevelne egy új törzset (igen, csak ha talál egy jó alvórügyet!)
Na részemről ennyi, csak a fa érdekében

Marad, lesz ami lesz alapon.Egyelőre továbbra is hajt. Ha nyár végére feladja, akkor feladja. Bízom a jó végeredményben. azért köszönöm a segítséget!
Ha az oltás felett ép kérgű résznél (a lehető legmagasabban!) elvágod, a vágási felületet sebkezelővel (jó a bordói poros olajfesték is!) lekened, túlélhet. Ezt sürgősen meg kell tenned, hogy a gyökérzet feleslegesen ne táplálja a koronát, minden energia az alvó rügyekre menjen. Az oltás alatt is kihajthat, azt ne hagyd fejlődni, mielőbb tőből távolítsd el, és a gyökérsarjakat is. Az alany gondolom sajmeggy, más nemigen lehet. Egy négy éves fa gyökérzetében lehet annyi életerő, hogy ilyen módon túléljen - ha az alvó rügyek ki tudnak hajtani.
Lényegében igen, teljesen elrendezte körbe, akkor azt hiszem várom az elkerülhetetlent.
Kis szerencsével alulról kihajthat, hogy abból új törzset neveljek? Legalább a több éves gyökérzet használható lenne valamire.
Azért köszi, legközelebb körbetekerem.
Kis szerencsével alulról kihajthat, hogy abból új törzset neveljek? Legalább a több éves gyökérzet használható lenne valamire.
Azért köszi, legközelebb körbetekerem.
Kellett volna, gyakorlatilag eddig nem volt ilyen gond. Grátiszként az árvácskákat is kiszedte az ágyásból.
Vajon menthető vagy idővel fűrész lesz a sorsa?
Donnie: jó ötlet.
Vajon menthető vagy idővel fűrész lesz a sorsa?
Donnie: jó ötlet.