Meteorológiai társalgó

Nekem a tél nem önmagáért a kedvenc évszakom. A hideget nem önmagáért szeretem. A hóesés, a havas táj semmi más földi szépséghez nem fogható gyönyörûsége a mozgatóm. Egy csodálatos nyári zivatar félórás nagyságrendben varázsolja el az embert, utána minden ugyanolyan, mint elõtte volt. Ezzel szemben egy igazi hóesés sok-sok óráig, majd elállta után, a lehullott hó a világ szürkeségét-piszkát eltakarva napokig gyönyörködteti a szerencsés keveseket. Úgy fogalmaznám én ezt meg, hogy a sok "már megint esik a hó" nyafogók a botfülûek, mi, akik meglátjuk benne a gyönyörûséget, a kevés szerencsés, akiknek "hallásunk van", érzékünk az igazi szépre. Pontosabban fogalmazva vannak a "vakok" és a "látók". És a fûtésszámla? - kérdezik. Valamit valamiért - válaszolom. Egy kemény, havas télért gondolkodás nélkül odaadnám egy nyári nyaralásomat. Aztán mondhatják, hogy, de hát a tavasz, a nyár szépségei? Akkor mondhatnák joggal, akkor lenne fair a dolog, ha az év 365 napján fele-fele arányban osztozhatnának a hóügyi mûvészek és széklábfaragók. De sajnos nekünk csak 3 potencális hónap adatik meg, abból is olyan igazi mûvészeknek való jó, ha 5-10 nap. Gyerekkoromban sokat tervezgettem, hogy vajon a világ mely sarkára is kellene elköltözni, de sajnos ez eddig nem sikerült. Talán majd egyszer megtehetem, hogy az év egy részét jó helyen töltsem. De addig is, az én képzeletbeli ajtóm mindig nyitva áll Tél Tábornok, a mûvészlelkek eme nagy mecénása elõtt.