Madarak idegen dallamohoz való vonzódása nagyon egyszerû okra vezethetõ vissza. Mint minden lényeges dolog a világon, ez is a szex miatt van. :-)
Rigó (és bármilyen, dallamos éneket, vagy zajokat, zörejeket produkáló madár) öröklött énekminta alappal kezdi az életét, s ehhez aztán tanulással sajátítja el a cifrázásokat, az egyedi jellemzõket. A madarak nagy része kiváló utánzó, errõl lexikonokat lehetne írni. Lényeg, hogy minél egyszerûbb a dallama, annál fiatalabb, tapasztalatlanabb a madár. Minél több sallangot tesz a nótájába, annál többet látott, életrevalóbb, így a szaporodás során is rettentõ nagy elõnyt élvez. Ennek a bonyolításnak része, hogy más élõlényektõl vesz hangokat kölcsön.
Az énekes rigók saját dallamát nem is lehet dallamnak hívni, õk leginkább csak három-négy hangból álló kis foszlányok. Azonban a madár egyre több környéken élõ más madár dalából csempész bele, sokszor széncinke, barátposzáta, csíz, stb., de amin rendszeresen kiakadok, hogy kukorékolni is szoktak...
A lányok (madárlányok) meg fülelnek, összehasonlítják a dallamokat, s amelyik a legtöbb életrevalóságot tükrözi (bonyolultság, hangerõ, stb.), az lesz a papa.
Szóval a madárdal, annak gyakorlati megvalósítása fittségjelzõ, ne feledjük azt sem, hogy egy hangosan nótázó madár a ragadozók számára kivilágított céltábla.
Saját tapasztalatom szerint messze a seregély vezet a hazai utánzók körében, utána jól lemaradva a szajkó, majd egy kör hátránnyal a rigók...