Hát, annak ellenére, hogy érthetõek s önös érdekedbõl jogosak is a szempontjaid, sosem fogom megérteni õket.
A szirti galamb talán ha 3-4000 éve háziállat, s mint ilyen, igen sokáig húsállat volt, s valamelyik indiai maharadzsa jött rá, hogy lehet õket színes-szagos állattá nemesíteni. Postagalamb párszáz éve van, s igazán "iparszerûen" csak a 19. sz. végétõl postagalambásznak (a Reuters eredetileg postagalambokkal vitt tõzsdei híreket...)
Persze, hogy oda fognak szokni a ragadozók, ahol terített asztal van... Ez a világ rendje!
A probléma az, hogy ezt a meccset már sok "csúnya gonosz ragadozó" ellen eljátszottuk... Sokuk kihalt, sokuk a szélén áll. Õk a bioszféránk legsérülékenyebb tagjai.
A zsákmányállatot tenyésztõknek meg kell barátkozniuk a gondolattal, hogy állataik akkor is a Természet részei, ha x ezer ftba kerültek. Akkor is táplálékot jelentenek a héja számára, ha gyûrû van a lábukon... Ahogy a gyerekedet nem engednéd ki egy csapat éhes pitbull közé, úgy az is a Te felelõsséged, hogy a galambjaidat olyan helyen tartsd, ahol nem éri õket baj.
Lehet, hogy érdemes lenne pár értéktelen (selejtes) galambot tartanod direkt eledelül, s azokat kiereszteni elsõnek, amire csaphatna a ragadozó, majd ha a sasok jól laktak, mehet a versenymadár. Nem jó ötlet? Kecske is jól lakik, káposzta is megmarad.
Ja, és még annyi: mégis csak beavatkozunk a Természetbe azzal, ha félnomád állapotban tartunk állatokat.