Bocs hogy belekotyogok, nagyon finom a gyenge galambhús, ettem már, de a postagalambokban valami olyan "méltóság" van, hogy az ember nem nyúl hozzájuk, megeti megitatja, aztán ha erõre kaptak elmennek. Pár éve leszállt itt egy gyûrûzött posta, ácsorgott a garázsbejáró elõtt és nézett rám. Olyan értelmesen "nézett rám", hogy szinte meghatódtam nevet Nem volt más csak konzervkukoricám (mivel napi eledelem része) adtam neki és mellé vizet, aztán békén hagytam. Elõbb ivott, majd szépen felcsipegette a kukoricát, megint, ivott és elment. Teljesen olyan érzésem volt, tudatában van a helyzetnek és "elvárja" hogy gondoskodjak róla. A szemébe nézve az ember szinte tudatos értelmet feltételez róla nevet Ja azért a gyûrû jelzését leolvastam (nyugodtan tûrte), el is küldtem a neten a postagalamb-szövetségnek, de senki nem jelzett vissza (pedig kérik a jelzést).