Bioszféra

Myloh, megevési céllal Jó reggelt
Köszönöm az infot, valami ilyesmi motoszkált bennem, bár lehet hogy esetleg keltetõben keltetett fácánok, (annyira nem félnek az ember közelségétõl), más munkája is "lehet bennük" (láttam a város más részeiben, többen is foglalkoznak vadmadarak tenyésztésével zárt, magas teniszpályányi röptetõkben ) de ez "nem látszik rajtuk", nincsenek "meggyûrûzve". Különben nevessetek ki, nincs szivem levadászni õket ha bejönnek akkor sem, mert szépek. Az a marha fácánkakas, aki a nyitott kocsibehajtón besétált peckesen, (csak úgy viritott rajta a piros fejdisze) különösen szép és nagy volt, szerencséjére Tomi kutya a kennelben volt bezárva, tombolt mint a fene, de a kakas oda se figyelt hogy a kutya szaggatja az acélrácsot. Jól megnéztük egymást, aztán megfordult és kisétált nyugodtan, én csak néztem. Egyébként a rókák is utánuk jönnek, nem törõdnek a kutyákkal, bátran sompolyognak, érdekes módon mindig a keritések mentén (az erre vetõdõ kóbor kutyák általában az út közepén járnak) Házi baromfi messze körzetben sehol nincs, igy a rókák a fácánok vagy a partra kitotyogó kacsák után jöhetnek. A vadlibák és a hattyúk itt nem jönnek ki a partra csak a kacsák, néha a vadludak. Tavaly egy teljes vadlúdcsapat földre kényszerült, leszállt a kertemben, amikor a szélvihar miatt nem tudtak tovább repülni (a szél már "visszafele" fújta õket, erõsen süllyedtek, nem tudtak a levegõben maradni). Érdekes, akkor Tomi kutya nem ment közéjük csak némán állt a teraszon, nézte õket, pedig sokan voltak, egyet biztos megfogott volna. Mintha érezte volna hogy bajban vannak. Igy szép Én se mozdultam, nehogy elriasszam õket, pedig lefotóztam volna õket, hihetetlen látvány volt. Szép és érdekes volt, amikor elmentek; rövid nekitotyogás után nagy robajjal és gágogással valami "sorrend" szerint (érdekes hogy nem egyszerre többen, csak akkor ugrottak többen a levegõbe amikor a kutya végül rájuk rohant), mint a vadászgépek felszálltak a vezérlúd után. A kutya csak ekkor rohant nekik, de elkésett. A kutya magyar vizslára és agárra emlékeztetõ keverék, viszonylag "vékony" és igen gyors, barátságosnak látszó de túlfûtött robbanékony harapós "hamiskutya" (a fiaim tartanak tõle, bár hozzám nagyon ragaszkodik és hallgat rám, de egyszer még az én kezem is véresre harapta ezért dühömben állatkinzás ide vagy oda, elnáspángoltam hogy "tudja ki a fõnök"; több botrány után sétálni sem viszem a Duna-partra mert féléves kora óta minden szembejövõ embernek-állatnak nekitámad kivétel nélkül) csendben, némán rohan és elrohanva, cikázva, visszakanyarodva váratlanul, lehetõleg rejtekbõl támad és akit-amit "kinéz magának" arról nem "száll le") Volt nálam egy kisfejsze, ha a ludak "sûrûjébe" dobom, valamelyik "ottmarad", de nem volt rá szivem, nomeg nem tudtam, elejthetek e bármilyen módon az udvaromon vadludat (vadászjog, vadászidény stb) Ilyen esetben "levadászhatok" az udvaromon vadludat, vadkacsát? Nomeg "védtelenek" voltak, a szél "verte" be a kertembe õket, csak tolongtak, gágogtak egy csapatban a kert végében, amig fel nem szállhattak. A kutya még a galambra, verébre is rátámad, érdekes módon kimerevedve állt és várt ("jelzõpózban", amire soha nem tanitottam), csak akkor "ment rá" a ludakra amikor kezdtek felszállni
Bocs a hosszért ez is kávé+pipa filó volt