Egy õstörténeti témájú könyvet olvasok éppen (Josef Kleibl: Ádám nyomában) Itt találtam egy térképet, mely a legutóbbi eljegesedés Európáját ábrázolja. Sajnos, megmutatni nem tudom a képet, ezért röviden leírom, mit láthatunk rajta.
A Skandináv-félszigetet és környékét a mai Grönlandéhoz hasonló jégpajzs fedi. Ugyancsak jégpajzs fedi a Brit-szigetek északi felét, pontosabban, a Brit-félszigetét, ugyanis a lesüllyedt tengerszint miatt a késõbbi sziget akkoriban Európa északnyugati félszigetévé vált.
Nagy jégtakaró fedi a teljes Alpokat, és egy-egy kisebb a Pireneusokat és az Északi-Kárpátokat. A növényzeti övek különösen érdekesen alakulnak: Oroszország északi fele és Közép-Európa északi része tundra, és ugyancsak tundra Nyugat és Délnyugat-Európa zöme, egészen a Pireneusi és az Appenini-félsziget, valamint a Balkán félsziget jelentékeny területéig. A mai Dél-Oroszország, valamint a Kárpát-medence sztyepp, azaz füves síkság.
Az elsõ feltûnõ dolog a jégpajzsok elhelyezkedése. Vajon miért nem az Északi-Ural vidékén alakultak ezek ki, és miért a klimatikusan manapság enyhébb atlanti partvidéken? A látszólagos ellentmondás világosan mutatja annak a megállapításnak az igazát, hogy az eljegesedéshez nem rendkívül kemény telek, hanem hûvös nyarak, és nagy mennyiségû hócsapadék szükséges (hogy a hótakaró ne tudjon nyáron maradéktalanul elolvadni, és megindulhasson a felhalmozódás)
Feltûnõ a délnyugat aránytalanul hideg volta a mai állapotokhoz képest. A féltekei nyugati áramlások nyilván akkoriban is megvoltak, mégsem tudtak ezek számottevõ enyhe, nedves légtömegeket sodorni az Atlanti-óceánról a mai Dél-Franciaország, Észak-Spanyolország területére, ahol olyan éghajlat uralkodott, mint manapság a Lappföldön.
Ennek oka nyilván az, hogy az Észak-Európai jégpajzs fölött általában óriási hideg AC helyezkedett el (hasonlóan a mai grönlandi légnyomási maximumhoz), és az sikerrel blokkolta az óceáni enyhébb légáramlatokat. Az atlanti nyugaton is keleti, északkeleti hideg áramlások uralkodhattak abban az idõben.