A témában a részecskefizikusok jártasak, néhányan nekem is tanítottak valamit belõle. Az ELTE-s oktatók közül talán Dávid Gyula cikkei között érdemes keresgélni, de az Atomfizikai Tanszék professzorai valamennyire mindannyian foglalkoztak talán a témával.
Megpróbálom a tanulmányaim alapján kommentálni a cikket.

"A francia kutatócsoport felfedezte, hogy bizonyos körülmények között a szubatomi részecskék, például az elektronok képesek egymás között az azonnali kommunikációra, függetlenül a közöttük húzódó távolságtól. Így nem számít, hogy 3 méterre vagy 10 milliárd kilométerre vannak-e egymástól." Itt valószínûleg a kvantummechanikai állapotok ún. összefonódásáról lesz szó, melyet a kvantumradír-effektussal lehet kimérni: Link
A relativitáselméletnek ez abban az esetben nem mond ellent, ha a részecskék hullámfüggvénye olyan, hogy a végtelenben cseng le nullára. Ekkor ugyanis a megtalálási valószínûség mindenhol egy nullánál nagyobb (bár igen kicsi) érték. Az összefonódás során, ha egy rendszerben ortogonális állapotok szuperpozíciója jelenik meg, melyeket egy (szintén ortogonális sajátfüggvény-rendszerû) jelölõvel megjelölsz, az állapotok szuperpozíciója a megjelölt egy-állapotba ugrik, ha nem jelölöm meg, akkor viszont a részecskék megkülönböztethetetlenné válnak. (Ez a Heisenberg-féle határozatlanság egy furcsa megnyilvánulása.)

"A holografikus struktúrák szétdarabolása nem az építõkövekhez, hanem kisebb egészekhez vezet." Vagyis fraktálszerkezetet mutat az ily módon készült fénykép (?).

"…szétválasztottságuk nem más, mint a megfigyelõt becsapó illúzió." erre az elõbb is utaltam. Két Gauss-görbe mindig átfed, még ha a púpok messze is vannak egymástól.

"A látszólagos fénynél is gyorsabb kommunikáció valójában arról árulkodik, hogy a valóságnak a kézzel foghatónál mélyebb rétegei is léteznek." Tudtommal a relativisztikus térelmélet ma már 11 tér és 1 idõ dimenziót feltételez, sok kvantummechanikai effektust csak így tudtak leírni.

(
"Ahogy minden mindennel összefügg, értelmetlenné válik a világegyetem jelenségeinek osztályozása, mivel az összefüggõ hálózatot alkotó természet fittyet hány minden ilyen felosztásra."
Azért ez így túlzás, bár nem biztos, hogy hazugság nevet .
)

"…az agy holografikus elvet használ a fogadott frekvenciák matematikai átalakítására." Ha jól sejtem, "spektrális térben dolgozik", tehát a frekvenciát értelmezi (mintegy Fourier-transzformálja a bejövõ jeleket, legalábbis az optikai interferenciakép a réseknek, mint térbeli 0;1-értékû ún. áteresztési függvénynek a Fourier-transzformáltja).

"ez a modell képes lehet megoldani tudományosan eddig le nem írható rejtélyeket, sõt általa a parapszichológiai jelenségek a természet részévé válhatnak." Önmagában ez a modell nem elég, kell, hogy legyen fizikai magyarázata, hogy miért lehet képes megoldani ezeket a rejtélyeket. Errõl késõbb.

(
"A régi írásokban ugyanerre, a mélyebb valóság elérésére gondolhattak, amikor a kozmikus egység érzésérõl számoltak be." Lehet, csak akkor még nem tudományos alapon tették nevet .
)

Az elemi részecskék a hatféle kvark, mindnek van háromféle színe, valamint van hat lepton (elektron, müon, tau-lepton és a hozzájuk tartozó neutrínók). Mindnek van anti- párja, és ezek kétféle helicitással rendelkezhetnek. Ezen kívül van négy közvetítõ részecske, melyek a négy alapvetõ kölcsönhatást "csinálják", a foton az elektromágneses kh-t, a gloun az erõs kh-t, a Z0-bozon a gyengét, és a Higgs-bozon adja a tömeget (és a tömegek között van a gravitáció). Õk százan a fenti szimmetriákkal csoportot alkotnak.
Máig oda jutottak, hogy a Higgs-bozon az egyetlen, amit még nem találtak meg. A relativitáselmélet (már a specrel is!) a mezõelmélettel kiegészítve a következõt mondja: bizonyos részecskék jelenléte egy-egy skalárpontenciál valamilyen hullámegyenletet kielégítõ kis rezgései. Ennek térbeli kiterjedése alapján csoportosíthatók a részecskék, pl. a foton az, amelyik mindenhol rezeg, nincs töltése, tömege, a spinje 1, stb. Ily módon a Higgs-bozont is leírja az elmélet, és az áltrellel együtt ez magyarázza a gravitációt. A kérdés, mekkora energiával lehet kelteni a Higgs-bozont? Ma úgy tudjuk, akármekkorával lehet, csak akkor kicsi lesz a tömeg. A Higgs-bozon ugyanis egy konstans skalárpotenciál rezgése. Ha pl. a fejemre teszek egy kanalat, és jól koncentrálok, akkor elképzelhetõ, hogy az idegpályámban úgy rezeg az elektron, hogy az valahogy Higgs-bozont kelt, ami a kanálban picit megváltoztatja az elektron tömegét, és emiatt a kanál elhajlik. Ehhez hasonló gondolatok ezrével merültek föl, ahogy a fenti cikkben is láthattunk erre példát.
Valami ilyesmi módon folytatódott a történet tehát.

Ja, és ehhez folytak kísérletek az LHC-ban, amikor felfedeztek c-nél gyorsabban menõ neutrínókat. Egyelõre három elmélet született erre. Elsõ gondolat az volt, hogy rossz az áltrel (nem valószínû). Aztán jött egy olyan magyarázat, aminek a részleteit sajnos nem tudom, de a hozzá tartozó számítás hibás volt (bár maga az elmélet elfogadható is lehet). Ezt Dávid Gyula pontosította (még nem láttam cikket tõle, csak mondta órán), és nem jött ki. A harmadik az volt, hogy a görbült térben történõ egyenes vonalú egyenletes mozgás helyett egyszerûen "kiegyenesítették a teret", átmentek, mint a nyíl (ez tûnik jó megoldásnak). Ez állítólag nem mond ellent a térelméletnek. Szóval az eddigi elméletek valószínûleg nem borulnak fel az új felfedezéstõl.
(Ez a mai fizika egyik legfontosabb kutatási területe egyébként, ezt jelzi a hsz. hossza is nevet , bocs érte.)