Sokszor elámulok rajta, hogy a köz, de még a tudósok jó része is, milyen könnyedén dobálózik az "éghajlatváltozás" szóval. A klíma folytonos változásban van, abban ingadozások, "kis korszakok" vannak, azonban az éghajlatváltozás nagy szó. Természetesen lehet definiciókkal bajlódni, ti. hogy mekkora és milyen hosszan fennálló középhõmérsékletbeli és/vagy csapadékmennyiség-változás szükséges ahhoz, hogy ki lehessen jelenteni: megváltozott az éghajlat, és, mondjuk, mérsékeltövi helyett szubtrópusi (vagy szubarktikus) lett a klímánk.
Az új klímához természetesen új ökoszisztéma is tartozik, az adott hely növény és állatvilágának ki kell cserélõdnie. Fentiek értelmében valódi klímaváltozás volt pl. a legutóbbi glaciálist követõ felmelegedés. A Kárpát-medence kezdetben tundra volt, majd jött a mogyoró, késõbb a nyír-erdeifenyõ korszak. Csak ezután alakult ki a lomberdõ, ill. az erdõs sztyepp arculat, ami végeredményben máig jellemzõ.
Ilyen, valódi éghajlatváltozásról egyelõre távolról sem beszélhetünk, és az elmúlt néhány ezer évben sem volt még hasonló sem. Sem a középkori klímaoptimum, sem a kis jégkorszak nem változtatta meg alapvetõen Magyarország éghajlati öveken belül elfoglalt helyzetét. Pár évszázadra visszamenve meglepõ idõjárási szélszõségeket találunk a krónikákban, mégis mindvégig mérsékeltövi volt hazánk éghajlata, az most is, és nem vállalunk nagy kockázatot annak feltételezésével, hogy az is marad a következõ 1-2 száz évben. Szóval, ami eltolódás a klímánkban most tapasztalható, az szerény véleményem szerint bõven a szokványos éghajlatingadozások határán belül van.
Elcsépelt, de meg nem kerülhetõ kérdés továbbá, hogy a mostani éghajlatingadozás mennyiben antropogén, és mennyiben természetes tényezõk következménye. Az elmúlt év(tíz)ezredek mindenesetre azt mutatják, hogy a klíma minden emberi beavatkozás nélkül is állandó változásban van. Ezekre a természetes ingadozásokra "ül rá" a feltételezett antropogén változás. A klímakérdésben sok a bizonytalanság, ez utóbbit viszont tényként lehet elfogadni. Jó példa rá a múlt század negyvenes éveitõl a hetvenesek végéig tartott mérsékelt lehûlési folyamat, mely növekvõ légköri széndioxid-koncentráció mellett ment végbe.
A kérdés azért nagy jelentõségû, mert a "hokiütõ" arra alapul, hogy az üvegház-gáz tartalom növekedése monoton és visszafordíthatatlan (hiszen az ipar, a közlekedés bõvülése is az)
Ellenben ha a globális hõmérséklet-változás antropogén és természetes úton létrejött eltolódás eredõje, úgy a "hokiütõ" már csak igen-igen kétes feltételezés.
Számomra a legenyhébb kifejezéssel élve is különös, hogy míg a kutatók "hokiütõket" mutogatnak, semmiféle effektív intézkedés nem történik az antropogénnek feltételezett folyamat megállítására, visszafordítására. Az atomerõmûveket, melyek a fosszilis tüzelõanyagok egyedüli ütõképes alterntíváját jelentik egyelõre, egyre inkább kiutáljuk. Az autók milliói vígan pöfögik bele a légkörbe a széndioxidot az óceán mindkét oldalán. Az éghajlatváltozás története vagy csakugyan nem igaz, vagy ha igaz, úgy a legnagyobb fokban perverz. A nyugati ember, úgy látszik, nem tudja vagy nem akarja megfelelõen kezelni a problémát.
A napokban láttam egy érdekes kisfilmet a tv-ben Kína iparosodásáról. Ettõl az országtól sokan félnek, mert nyugatosodása, iparosítása óriási plusz terhelést jelent a globális környezetre nézve.
Kiderült a filmbõl, hogy a kínai ipar elsõsorban az ország kimeríthetetlen szénkészleteire támaszkodik kõolaj, földgáz helyett. De ott már azt is kitalálták, hogyan lehet eleve megkötni az erõmûvek termelte széndioxidot. Magasnyomású tartályokban tárolják, majd a föld mély rétegeibe préselik be a gázt, ahonnan az nem tud kiszabadulni a légkörbe.
A biológiai ártalmatlanításra is folynak ígéretes kísérletek. "Széndioxid-faló" algafajt találtak a kutatók, melyek révén a légkör fölös széndioxid-tartalma is nagyrészt kivonható lenne (persze kérdés, hogy mit tesznek majd az iszonyú algatömeggel)
Szóval, a Távol-keleten úgy látszik, komolyan gondolkodnak a probléma megoldásán, és talán tesznek is érte rövidesen.