VáraljaMet képei azt sugallják, hogy a magashegységi gleccserek igen érzékenyen reagálnak a valódi klímaváltozásnál kisebb nagyságrendû, rövidebb idõtartamú éghajlatingadozásokra is.
A jelenkorban az Alpokban tapasztalható gyors visszahúzódás például nagyon jól összhangba hozható a meridionális túlsúlyú klímakorszakunkkal, az atlanti hatások ebbõl kifolyó gyengülésével.
Lentebb már megállapítottuk, hogy a gleccsereknek "az a jó", ha télen sok hó esik, a nyár ellenben hûvös és nedves. A téli nagy hómennyiségbõl így valamennyi megmaradhat a következõ télre, és éppen ez a firnesedés, az örökjég-képzõdés és felhalmozódás alfája és omegája.
Az atlantikus tél jó hatásán mi, síksági emberek talán fennakadunk: hiszen az ilyen tél nálunk enyhe.
Nem úgy a magashegységekben: az óceáni légtömegnek igen nagy a függõleges hõgradiense: míg nálunk pl. +5 fok van, addig 2000 m körüli tengerszint feletti magasságban -5 fokot, vagy még hidegebbet mérnek.
Ráadásul ez a légtömeg nedves, és a hegységeknek a felszálló oldalán rengeteg hócsapadékot ejt ki.
El se tudjuk képzelni, hogy egy tartós félblocking, északnyugati áramlásos helyzet, ami nálunk enyhe téli idõt okoz, az Alpok északi oldalán, bizonyos magasság felett milyen világot csinál. A 90-es években állandóan az ORF (ÖsterReichisch Fernsehen) teletextes idõjárásjelentéseit bújtam. Az ilyen idõjárási helyzetekben rendszerint ezt írták: "an der Alpen nordseite anhaltend schneesturm"
Azaz, az Alpok északi oldalán állandó hóvihar. Hogy az ilyen több napig tartó, rendkívül sûrû, hegyvidéki havazás milyen hóréteget képes lefektetni, arról Zakopane-ban nyertem némi fogalmat 2010 március közepén. Félblocking, északnyugati irányításos helyzet volt, és a sípályákra 3 egész napon át ömlött a hó. Végül már olyan vastagra hízott a hóréteg, hogy sok is volt a síeléshez.
Ha az ilyen télre atlanti irányítású hûvös nyár következik, bizonyos tengerszint feletti magasságban a hó egy része könnyen átvészelheti a nyarat. 1980 augusztusában a Magas-Tátrában, a Csorba-tónál túráztunk. A tó fölött található az un. felsõ Vallenberg völgy, mely 2000 m fölötti magasságba megy fel. Itt, a legmagasabban elhelyezkedõ tengerszem katlanában elég sok olvadó havat találtunk, még hógolyóztunk is. A téli hótakaró kis része itt átvészelte a nyarat. Ez nyilván nem minden évben történik ott meg, ellenkezõ esetben ugyanis a Magas-Tátrában is lennének gleccserek (De klimatikusan nem sok hiányzik ehhez!)
A forró, száraz, kontinentális-szubtrópusi nyár viszont "zabálja" a hegyi gleccsereket. Arra is emlékszem, hogy 2003 európai léptékben rendkívül forró nyarán valamelyik újságban láttam egy képet, mely az mutatta, hogy a svájci gazda a magas Alpokban levõ rétjén úgy dolgozgatott, hogy napernyõt erõsített a feje fölé.
Az tagadhatatlan, hogy az utóbbi másfél évszázad általában melegedõ tendenciát hozott. Bár rögtön hozzá kell tenni, ez se volt monoton: az 1940-es évektõl az 1970-es évek végéig enyhén hûlõ tendencia mutatkozott mind a léghõmérsékletek, mind a tengervíz-hõmérsékletek tekintetében. Bizonyos gleccserek akkor elõre is törtek (Élet és tudomány folyóirat cikkei szerint)
Ezt a másfél évszázados, visszaeséssel megszakított melegedést talán nevezhetjük kismértékû klímamódosulásnak, de ÉGHAJLATVÁLTOZÁSNAK még semmiképp sem.