Tehát, éppúgy ahogy télen megvan az erõsebb lehûlés a jégmennyiséget növelõ circulus vitiosus elindulásához, ugyanúgy (vagy közel ugyanúgy) nyáron a jégmennyiség csökkenéséhez vezetõ circulus vitiosos-hoz kellõ plusz hõenergia adott. Mégis, a hosszútávú folyamatok ilyenkor a lehûlés felé haladnak. Miért?
Elõre kell bocsájtanom, hogy a következõ gondolatmenet csupán hipotézis, saját kútfõbõl.
Itt vissza kell utalnom arra a kijelentésemre, hogy e két folyamat MAJDNEM tükörképe egymásnak.
Nem teljesen egyformák ezek az önerõsítõ folyamatok, mégpedig azért, mert az indulásuk más.
Az albedó ugyanis felületi jelenség: már a talajra került roppant csekély vastagságú hó vagy jégréteg elégséges annak nagyfokú megnövekedéséhez. Azt mondhatjuk, a lehûlés azonnali növelõ hatással van az albedóra. Melegedés esetén ellenben a hõenergia kezdetben a hó vagy jégréteg elvékonyítására fordítódik, tehát albedó csökkentés szempontjából ineffektív.
A cikk azt állítja, hogy jelenleg egy interglaciális késõi szakában vagyunk. A Milankovic elmélet szerint földtörténeti léptékben a nem túl távoli jövõben újra glaciálisnak kellene bekövetkeznie. A cikkíró szerint kérdéses, hogy a széndioxid koncentráció antropogén megnövekedése végül engedi-e érvényre jutni ezeket a természetes folyamatokat, azaz: lesz-e újabb jégkorszak x ezer év elteltével?
Az biztos, hogy amíg vannak földünknek állandóan jeges területei, ott sohasem vagyunk messze a jég expanziójának önerõsítõ folyamatától. Ha teljesen elolvadnának a sarki jégsapkák, és jelentõsen felmelegedne a krioszféra, nyilván egész más lenne a helyzet.
Azonban a teljes elolvadás belátható idõn (néhány száz év) belül elég valószínûtlennek látszik. Az Arktisz állandó tengeri jege lehet, hogy eltûnik ennyi (vagy még rövidebb) idõ múlva, de a grönlandi, még inkább az antarktikus jégtömeg elolvadásához valószínûleg több ezer év kell. Nem kizárt, hogy a jégtakarók egy része "bevárja" a Milankovic féle "kedvezõ" pályaelemek eljöttét akkor is, ha a globális felmelegedés folytatódik.