Salo, i.e. 800 táján a Kárpát-medence mintegy 85%-át erdõ borította, emellett területi eloszlásban igen nagy hányadot képviseltek a vizes élõhelyek is: mocsarak, lápok, tavak, erek, patakok, folyómenti ártéri területek. Ma ez 7%. Még ha meg is duplázod a 7%-ot, még az sem közelíti meg nagyságrendben a természetes erdõsültségi arányt.

A Würm jégkorszakban, bár a szárazföldi jégtakaró óriási területeket hódított meg, a jelenleg sivatagos területek tekintélyes részén csapadékos volt az éghajlat. Összességében tehát amennyivel a jég hátraszorította az élõvilágot (bár jelentõs számú faj volt képes ezek peremterületein is megélni), legalább annyival csökkent a sivatagok területe, ami virágzó flórát és faunát eredményezett ma lakatlan és terméketlen területeken Afrika-szerte. Itt tehát megdõl az állításod.

Aszálytûrésen azt értem, ha egy egyébként csapadékos éghajlati zónában idõnként fellép maximum 1-2 éves száraz periódus. Természetesen nincs értelme aszálytûrésrõl beszélni, ha a terület évtizedekre/évszázadokra egy száraz éghajlati övbe kerül.