A felszín-légkör kölcsönhatások ismerete elengedhetetlen a csapadék-háztartás szempontjából. A talajtípus és a növényborítottság és talajvíztartalom ugyanis erõsen befolyásolja a talajközeli légrétegek hõmérsékletét és páratartalmát.
DE!
Ennek vizsgálata nagyon nehéz. Ha egy nyári anticiklonban helyi hatásokra alakulnak ki zivatarok, akkor gyakran az elõbb említett három tényezõ határozza meg, hol milyen erõs/magas termikek alakulnak ki, majd pedig, hogy hol pattannak ki a zivatarok. Azonban a legtökéletesebb ilyen idõjárási helyzetbe is belerondítanak az anticiklon belsejében kialakuló, gyenge, (méretében) mezoskálájú légáramlások, amit már nem biztos, hogy a helyi hatások irányítanak. (Lokális konvergencia-zónák, meg ilyesmik, sõt, ebben az esetben már az orográfia hatását is ide kell sorolni.)
Ennek következménye az lesz, hogy eleve alig mutatható ki összefüggés a három tényezõ és a csapadékeloszlás között. Klimatológiailag ráadásul az erre tökéletes idõjárási helyzetek ritkák (tûzgyûrû típusú blocking, bárikus mocsár), a csapadékháztartást nagyobb részben eleve a különbözõ szinoptikus skálájú események relatív gyakorisága határozza meg, ami az amúgy is gyenge összefüggést tovább gyengíti, gyakorlatilag el is mossa. Mivel egy medence (például az Alföld) méretei általában a mezoskálába esnek, ezért az ottani talajviszonyoknak nem lehet jelentõs hatása a szinoptikus skálájú folyamatokra, így az ilyen medencéken belül elvileg sem lehet jelentõs különbség a helyi hatások miatt, és így a talajviszonyok megváltozása (pl. folyószabályozás) sem okozhat jelentõs mértékû mikroklíma-változást.