Frei Tamás facebook blogjáról idézet:

"Jó hír ez számunkra, vagy sem? Ezt kérdezem, amióta csak elolvastam a Harvard Egyetem professzorának bejelentését (idézem szó szerint):

„Ellentétben a feltételezésekkel, a világ olajkészletei olyan példátlan tempóban bõvülnek, hogy be kell látnunk, az olajtartalékok gyorsabban nõnek, mint az olaj iránti kereslet.”

Mit jelent ez pontosan? Mégiscsak van olajunk bõven? Hiszen nem azt halljuk évek óta, hogy a mai kor barbár fogyasztásmániája pár évtized alatt kizsigereli, kizsigerelte a Föld évmilliók alatt felhalmozott természeti kincseit? Az utókor iránti felelõsség, a következõ generációk fenntartható élete, a globális felmelegedés, az alternatív energiaforrások, és még hosszasan lehetne sorolni azokat a kifejezéseket, melyeket nap mint nap a fülünkbe duruzsol a média.

Most mégis azt állítja a világ egyik legjelentõsebb energiakutató intézetének, a Belfer Centernek a vezetõje, Leonardo Maugeri, hogy az utóbbi évek felfedezései és extra mélységû horizontális olajfúrási technikái pár év alatt szinte kiapadhatatlan olajkészletekhez juttatták az emberiséget.

Az állítását ráadásul senki sem vitatja. A harvardi Maugeri professzor szerint új olajbonanza elõtt állunk, 2020-ra ugyanis napi 110 millió hordóra növekedhet a Föld olajbányászata, körülbelül egynegyedével lesz magasabb a mostaninál. Feje tetejére áll majd a világ, mert miközben a hagyományos, fõleg arab olajtermelõ országok tényleg kiapadó készletekkel tûnnek el a süllyesztõben, addig az Egyesült Államok, Kanada, Brazília és (egyetlen arab országként, amelyért ezek szerint mégis- csak megérte háborúzni) Irak tör az élre új technikák, új készletek és eddig kiaknázatlan tartalékok birtokosaként.

Amerika majdnem önellátó lesz olajból, ami lényeges változást eredményezhet a külpolitikájában. A közel-keleti térképek valószínûleg a fiókokban landolnak.
Olajpala, olajos szurokföld vagy éppen „pre-salt” olaj, olyan kifejezések ezek, melyekkel az elkövetkezõ években mindannyian megismerkedünk majd. A „pre-salt” olaj például igencsak furcsa képzõdményt jelöl. A Brazília partjainál, az Atlanti-óceán háromezer méteres mélységében, az óceánfenék két kilométer vastag tömör kõzetrétege alatti kétezer méteres, olajtartalmú sóréteget hívják így. Manapság már onnan is fel lehet hozni az olajat, eddig elképzelhetetlennek tûnõ technikákkal persze.

De ha már csak ott van? Ha már csak ott lesz? Hát akkor fel fogja hozni az emberiség, ne legyenek kétségeink. Kerül, amibe kerül, okozzon bármekkora környezetszennyezést. Mert épp ez a lényeg, és én emiatt nem tudom eldönteni, hogy örüljünk-e ennek az információnak. A harvardi professzor mindenesetre jó hírként kürtölte világgá, õ az olaj- és így a benzinárak tartós és lényeges esését jósolja már 2015-tõl. Akár még a benzinár „összeomlását” is elképzelhetõnek tartja, szerinte annyi olaja lesz hirtelen az emberiségnek.

De mi történik utána? Mi lesz a mostanra már épp kialakuló környezettudatos életünk új értékrendjével? A klímaváltozással? Az újrahasznosítható energiaforrások helyett visszatérünk a kényelmes és olcsóbb olajhoz? Már megint? Elkényelmesedünk, mert tudós mérnökök és olajfúró szakemberek pár generációval késõbbre tolták a problémát? Akkor ez most jó hír, vagy sem?"