Valóban számos tényezõ állhat a háttérben, de ezek nyilván nem egyenlõ súlyúak. Én veszem a bátorságot, ezek közül kiragadok egyet (amit nagy súlyúnak vélek): ez a naptevékenység. Ennek alapján állítottam fel egy hipotézist. Íme:

Három elõfeltevésbõl indulok ki: 1. Az erõs naptevékenység gátolja a hõkisugárzást a sarkvidékeken. 2. Az erõs naptevékenység növeli a nyugatiáramlás hajlamot a mérsékelt szélességeken. 3. A Maunder-minimum vége óta a naptevékenység kisebb megszakításokkal majdnem napjainkig erõsödött. Azonban ez a tendencia kb. 25 évvel ezelõtt megállt és a visszájára fordult. Azóta a nap mágneses terének csökkenését tapasztalják, és a maximumok is ciklusról-ciklusra valamivel alacsonyabbak. Felteszem, hogy a naptevékenység hosszú távon elmarad az eddig jellemzõtõl. Ezek az elõfeltevések persze magyarázatot kívánnak, s meg is van rájuk a magyarázatom, de ezt most a rövidség okán mellõzöm.

Nézzük most már, hogyan hozható mindez összhangba az általad leírt négy klímakorszakkal:
1. A napfolt nélküli évtizedek után lassan erõsödni kezd a tevékenység, de még elég csekély. Ezért gyenge a nyugatiáramlás hajlam, gyenge az óceáni hatás -ezért nálunk a nyár meleg.A Maunder-minimum alatt a fokozott kisugárzás következtében a pólusok alaposan lehûltek, jégmennyiségük megnövekedett. Ez telente tekintélyes hidegbázis kiépülésére vezet, melynek légtömegei könnyen, gyakran elérik a mérsékelt szélességeket -ezért a tél nálunk zord hideg. Elõttünk áll tehát a meleg nyarú,hideg telû, "kontinentális" elsõ klímakorszak.

2. A naptevékenység további erõsödésével megnõ a nyugatiáramlás hajlam -az óceáni légtömegek gyakoribb beáramlása miatt a nyár hûvössé válik. Ugyanakkor a sarki jégtömegek csak lassan csökkennek, egy idõre konzerválják a Maunder-minimumbeli állapotot. Ezért telente még jelentõs hidegbázis épül fel, mely tél idején huzamosan blokkolni képes a megerõsödött nyugati áramlást. Ezért a tél nálunk hideg. Mindez megfelel a hûvös nyarú, hideg telû második klímakorszaknak.

3. A sarki jégtöbblet lassan elolvad, a pólusok melegedni kezdenek. A téli hidegbázis lecsökken, légtömegei ritkábban érik el az alacsonyabb szélességeket, így a tél nálunk enyhébbé lesz. Ugyanakkor az erõs naptevékenység erõs nyugatiáramlás hajlamot tart fenn, a nyár ezért továbbra is hûvös. Ebbõl adódik az enyhe telû, hûvös nyarú, "óceáni" harmadik klímakorszak.

3. A naptevékenység csökkenni kezd, a nyugati áramlások erejüket vesztik. Ezért a nyár forróvá válik. Emellett a sarkvidék is, az elmúlt korszakokból következõen, viszonylag meleg. Kicsi a létrejövõ hidegbázis, a tél relatíve enyhe marad. Elõáll a forró nyarú, enyhe telû negyedik klímakorszak, napjaink korszaka.

A hipotézis lehetõséget nyújt arra is, hogy valamennyire "a jövõbe lássunk". Ha valóban tartósan lecsökken a naptevékenység, úgy a nyugati légmozgások gyengék maradnak, és a megnövekedett kisugárzás miatt a sarkvidék lassan hûlni kezd. Így elõbb-utóbb visszaállna az elsõ klímakorszak. Itt kell beléptetnünk megfontolásainkba a környezetszennyezést, nevezetesen az üvegház-gázok emisszióját. Az üvegház hatás ellene dolgozik a sarkok kisugárzásának. Kérdés, melyik erõsebb: a gyenge naptevékenység okozta kisugárzási hajlam, avagy a kisugárzási hajlamnak az üvegház gázok miatti csökkenése. Ha az elsõ, úgy lassan mégis lehûlnek a pólusok, közeledünk a XVIII. század végi állapothoz. Ha körülbelül egyforma erõsségû a két hatás, akkor a sarkvidék megmarad relatív enyhének. Meg kell mondani, az ócáni hatás további eljelentéktelenedésével a tél az atlanti hatásnak különösen kitett Európában, annak is fõleg a nyugati részén így is valamivel hidegebbé válna.(Ennek bizonyos jeleit már most tapasztaljuk (ld. 2009/10 tél). Ha pedig az üvegház hatás okozta kisugárzás-csökkenés kerekedik felül, úgy tovább olvadnak a jégtartalékok, és forró nyár mellett a tél még enyhébbé válik.