Atlanti ill. nyugat-európai blokk AC-k esetén attól szoktunk tartani (mi, a tél barátai), hogy 1. a blokkoló AC "ránk kenődik", vagy 2. nem kenődik ránk, hanem ennek az anticiklonnak az északi része épül le, azaz az általa a kontinens közepébe lefűzött alacsony nyomású terület északon veszti el a "támasztékát" Az atlanti alacsony nyomás és enyhe légtömegek északról kerülik meg a "csonkolt" blokkoló AC-t, és így érnek el minket ény-ról. A blokkhelyzet félblokká, félzónává fajul.
Most, érdekes módon, ennek éppen az ellenkezője látszik több futásban, ECM-nél és GFS-nél meglepő összhangban. A blokk AC déli része épül le, északi része marad, pontosabban megerősödik. Az atlanti ciklonok és enyhe levegő dél felől kerülhetik meg a az északra, északkeletre húzódott anticiklont, így érhetik el térségünket, ha valóban kialakul a helyzet.

Link     Link     Link     Link

GFS valamivel később indítja a folyamatot, de a lényeg nála is ez. Bizonyos kétkedéssel fogadhatjuk ezt a kimenetelt. Még elég friss ez a verzió, és egyelőre csak 200 óra fölött válik határozottá a folyamat. A következő futásokban még könnyen visszatáncolhatnak az operatívok. Illetve magát a folyamatot (a blokk AC délről való meggyengülését) valószínűleg nem "felejtik el" a következő futásokban sem, de időben kitolhatják: nem biztos, hogy a nyugatról támasztó AC ilyen gyorsan és ilyen mértékben számolódik fel, és hamarosan "benyalhatnak" majd az óceáni légtömegek.
Optimális esetben az észak-európai AC stacionáriussá válhat, keletre szorulása lelassulhat, megállhat. Ha így alakulna, az erőszakosan a kontinens belseje felé nyomakodó óceáni hatás kénytelen lenne délre, a Mediterráneumba leszorulva folytatni útját k-dk felé: csúszópályás ciklonok.
Meg kell mondani, jelen kép alapján ennek nem nagy esélye látszik, az AC túlságosan északon lesz ehhez. De hátha majd mégis... A következő futások döntenek.