Friss ECM 200 óra fölött ismét az atlanti ciklonok lefűződését adja a kontinens centrumába, rajtunk 1000 hPa körüli alacsony nyomással, Északnyugat-Európa fölött AC-al. Tulajdonképp a pár nappal ezelőtti felállás ismétlődne meg, azzal a különbséggel, hogy kevesebb lenne a hideglevegő a környékünkön.
Tulajdonképp a GFS fáklya sem egy tipikus meleg. Dec. 6-a után az ens átlag a 30 éves középgörbén fut, 4-től hirtelen nagyra növő szórás mellett.
Szóval, szerintem egyelőre csak az dőlt el, hogy a hónap első 5 napja a  jelentős enyhülés jegyében telik. Ennek tetőpontja épp 5-e környékén mutatkozik, ócska Mikulásunk lesz. Utána viszont több lehetőség is van, és ezek közül egyáltalán nem mindegyik enyhe teles.
Amit viszont kissé aggasztónak gondolok télvárás szempontjából, az az, hogy a Hudson-öböltől északra igen megerősödik, Európa északkeleti peremterületein ezzel szemben elfogy a hidegdepó. Ha ez az eloszlás megvalósul, netán tartósodik, úgy az észak-kanadai hideg az óceánra "kifolyva" egyre-másra generálja a "megőrült" csigákat a labrador-izlandi térségben. Ezek keletre vándorolva nemigen találkoznak "ellensúllyal"
Ez bizony tartósan szabad atlanti hatást, szabad óceáni enyhelevegő-beáramlást jelentene Európába. Azaz az utóbbi telek "papírformáját" (kivéve 2016/17) Persze ez is durva leegyszerűsítése a dolgoknak, itt az egész félteke hőeloszlása, a teljes jet szisztéma számít. Lehetnek ebben is meglepetések, csak 240 óra felé haladva a hőeloszlás az euro-atlanti térségben olyan, ami rossz múltbeli eseteket juttat az ember eszébe.