A csapadékos télhez egyértelmûen zonalitás kell a Skandináv-félszigeten. Ez ugyan viszonylag enyhe idõt jelent, tehát sík- és dombvidéken az esõ is gyakran bejátszik, de a hegyekben ilyenkor hízik igazán a hótakaró. (Az arrafelé rekordhideg 2009-2010-es tél viszont egyben rekordszáraz is lett.)

A nyár már nehezebb ügy, szerintem manapság pont ezért nincs ott kiterjedtebb jégtakaró. Két, ott eltöltött nyár során azt tapasztaltam, hogy a "hûvös, száraz" párosítás legfeljebb átmenetileg, az átvonult hidegfrontok mögött áll elõ. (Ahogy az itthon is kinéz tavasszal: erõs ÉNy-i szél, ragyogó napsütés, gomolyfelhõk, elszórtan futó záporral.) Viszont ez az óceáni irányítású felállás része, tehát 1-2 nap múlva már ott a következõ elõoldal és az újabb front, a maga nagy esõjével. A tartós száraz idõszakokat az tudja kialakítani, ha Skandináviára ráül az anticiklon - ez viszont egyben kontinentális jellegû, tehát az átlagnál melegebb idõt jelent... (Elméletileg tartós izlandi vagy északi-tengeri középpontú Ac lenne "jó", ami É-i áramlást stabilizálna Skandináviában, de a gyakorlatban ez nem szokott stabilnak bizonyulni.)