Véleményem szerint a földi klíma egyik kulcsa,egyben instabilitási pontja az Arktisz atlantikus területe,nevezetesen,Grönland,Izland és a Skandináv-félsziget.Az,hogy a globális szélrendszerek sajátosságából kifolyólag itt rendkívüli erõvel ütközik össze a meleg,nedves levegõ a sarki hideggel,plusz az Északatlanti-áramlat túl dinamikussá,és sebezhetõvé teszi ezen terület éghajlatát.Csodálkozva olvastam egy hozzászólásban,hogy míg az utolsó jégkorszak óta az északi hemiszféra jégborítása jelentõsen csökkent,addig a délié alig változott.Úgy tûnik,az északi sarkvidéken és környékén nagyobb tere van az önerõsítõ klimatikus folyamatoknak,mint a föld egyéb részein.Érzésem szerint a Skandináv-félsziget különösen kitüntetett hely az északi hemiszféra klímamozgásainak szempontjából.Ebben nagy a szerepe a domborzatnak: a hegyláncok "megcsapolják" a ny-dny-i áramlások enyhe,nedves levegõjét,emiatt Norvégia nyugati része rendkívül csapadékos.Nem tudom,hány fokkal kéne csökkennie a globális átlaghõmérsékletnek ahhoz,hogy az itt lehulló hó átvészelje a nyarat,és meginduljon a jégfelhalmozódás.Gyanítom,nem nagyon sokkal.Alátámasztani látszanak a fentieket az utolsó eljegesedés viszonyai.Az európai jégtakaró centruma éppen Skandinávia volt,a jégár nyugaton elérte Anglia déli részét és Írországot,keleten viszont csak Moszkva vonaláig terjedt,az attól keletre fekvõ terület jégmentes volt.A jégtakaró topográfiájában,s magában az eljegesedés tényében biztos nagy szerepet játszottak a csapadékhozó atlanti szelek.Lehetséges,hogy aránylag csekély globális lehûlés újra Grönlandhoz hasonlóvá tenné Skandináviát,és hemiszférikus öngerjesztõ hõcsökkenést indítana el.