Elnézéseteket kérem, ha most nem a szén-dioxid éghajlatformáló szerepérõl irok, hanem másról. A Nature folyóiratban jelent meg még 1987-ben a következõ, csöppet sem érdektelen hir, miszerint egyesült államokbeli kutatók rámutattak arra, hogy kapcsolat lehet a Nap szakaszosan ismétlõdõ tágulása, illetve összehúzódása légkörünk lehûlése, illetve felmelegedése között. A francia Jean Picard és munkatársai a XVII. században pontos méréseket végeztek a napfoltok méretére, helyzetére vonatkozólag, s a pontos rajzaikból meghatározható a Nap tengely körüli forgásának sebessége. Az ugyancsak francia Elizabeth Ribes és mtsai végezték el a több száz éve készitett feljegyzések értékelését, s megállapitották, hogy a Maunder-minimumnak ismert kis jégkorszak idején a Nap 2000 km-rel nagyobb méretû volt, forgási sebessége pedig a mainál lassúbb.
(Az összehúzódó Nap mágneses tere viszont természetszerûleg erõsebb, nagyobb számú és méretû napfolt keletkezik a felszinén, igy nagyobb mennyiségû röntgensugárzás éri bolygónkat - ami elsõsorban az egyenlitõ melegitésében játszik szerepet. Lehet, hogy az éghajlati ingadozásoknak valóban okozója lehet a Nap?)