"Mi ezek elégetésével az eltemetett és az élõvilág számára rendkívül értékes szén-dioxid egy részét visszajuttatjuk a légkörbe (a mészkõhegységek még több CO2-t raktároznak). Hatására a növények gyorsabban képesek növekedni, továbbá kevesebb vizet veszítenek(...)"

Szerintem alapvetõen rosszul tesszük, ha bármilyen ügyben azt gondoljuk: mi, emberek tudjuk legjobban, mire van szüksége a természetnek. Hasonló "jószándék" vezérelte (azaz szerencsére csak vezérelte volna) a szibériai folyók délre fordítását: milyen szép és jó lenne kizöldíteni azzal a vízzel a közép-ázsiai sivatagot... Mai eszünkkel persze tudjuk, hogy a károk óriásiak lettek volna. (Az Aral-tavat így is feláldozták a "nemes cél" érdekében.) De megvalósult példaként lehet említeni Ausztrália élõvilágának történetét az európai ember megjelenése óta, ahová számtalan növény- és állatfajt hurcoltak be "természetjobbító" szándékkal, melyek aztán rendre "váratlan módon" fékezhetetlenül túlszaporodtak. A lényeget ZMarton is leírta: a légkör esetében is (csakúgy, mint az élõvilágnál) túlságosan összetett rendszerrõl van szó, hogy ilyen egyszerûen eldönthessük, mi hasznos és mi káros, így azt tesszük a legjobban, ha nem is próbálunk belenyúlni.