Nos Kedves Szomszédnevet, bár a komment frappáns, (a végét én talán kihagytam volna, de ez a modik dolga), de  néhol azért sántikál.
A magam részéről messzire elkerülném a kissé parttalan (és soha véget nem érő) érzelmi felhullámzások tarajos habjait meglovagoló beírásokat (akár pro, akár contra, akár "rinya," akár "hiszti", vagy ellentétei, vagy azok burkolt szinonimáinak változatai, ahogy helyenként itt egymásnak üzengettek).
S maradnék a terepi megfigyelések leíró jellegű tényeinél és az elméleti háttér tudás hozzákapcsolásánál. Edukácóinak, érzékenyítésnek nevezik ma nagyon modernül és kissé értelmetlenül, a sokkal szebb és közérthetőbb népszerűsítő ismeretterjesztés helyett. Utóbbin a hangsúly.
A jelenlegi AC-dominancia gyönyöre terén, ide vagy oda, talán ez a fenti (terepi gyakorlat+elmélet) kombináció visz közelebb a valós valósághoz, az ősz eddig eltelt időszakának jellemzői kapcsán. Legalább is a szűkebb pátriánkban, amit kiterjeszthetünk a középhegységi, őshonos fajokból álló, természetszerű vagy természetközeli erdőterületek, egy emlékezetesen meleg, emlékezetesen hosszú és még emlékezetesebben ismét(!) súlyosan aszályossá vált nyár utáni, aktuális állapotára.
Ugyanis pl. épp az ezer arcú őszt csodálók legtöbbje ezeket az erdőterületeket veszi célba, nem véletlenül, és helyenként, vagy többségében (tisztelet a kivételeknek) nem tudják, hogy valójában mit látnak és minek is örülnek annyira.
Igaz nem is a dolguk, hiszen számukra ez egy kikapcsolódási díszlet, a táj, az erdőstáj.
A miénk lenne, hogy felhívjuk a figyelmet:: a som éve egymásra rakodó klimatikus  bajok, főleg a nyarakból eredőek, egyáltalán nem tűntek el, sőt, ha ehet csak fokozódnak.   
Természetesen a saját, inkább szakmai szemüvegemen keresztül néznénk rá a folyamatokra közelebbről. Mert minden dolog megítélése annak is a kérdése, hogy abból éppen milyen kerettel, milyen dioptriásat hordunk. Pl. csak közelre látót, vagy távolba látásra is szolgálót. Leginkább a bifokális  a megfelelőbb, mert mindkettőre nagy szűkség lenne, a józan észszerűség megőrzése érdekében. (Igaz ez már-már kihalt állatfaj, de mégis mi még e mellett tettük le az esküt, hitet sok-sok éve...)  
A természetjárót, kirándulót, mint magam is erdőjáró, teljesen megértem, ha boldogan dobban a szíve, miután klímamenekültként visszatért az alpi hegyekből, vagy a dalmát partokról (pénztárca függvényében a beemelhető úticélok száma végtelen) és egyszer csak, átesve az életet (vissza)adó ciklonális ősz közepe, vége "özönvizeien", ebben a színekben ,formákban csodás, végtelenített indián nyárban találja magát, annak minden ékességével együtt.
De sajnos hiába kék az ég és zöld, s a fák menet közben elgyalogolva mellettük, s rájuk pillantva pazar színekben pompáznak, az elmúlt két hónap összegzése képpen azt kell mondanom: Visszatért!!!!
Sőt el se ment, csak alattomosan elbújt, elfedte magát.
Az aszály újra itt van, kicsit másként, kicsit máshogy, de az egyre fokozódó csapadékhiány konstanssá válása, és egyelőre ennek a tendenciának a tartós makroszinoptikus be-, iiletve sorozatos visszarendeződése nem sok jóval kecsegtet a jövőre nézve, a jelenegi állás szerint.          

Mini, főleg képsorozatokat használva, tőlem telhetően, rövidebb magyarázó szövegel az erdőfelújítások, az erdei kisvízfolyások (patakok) és a mélyben tárolt vízkészletek összefüggéseinek hidrológiája és az erdő-szteyeppésedést, ezzel az erdőklíma erőteljes és gyors eltűnésének jeleit (erdőfelnyílás) venném három egymást követő komment sorozatában kissé górcső alá. Akt ez érdekel.
Miközben a köd és a napsütés csatáját csodáljuk, nem árt ha mindez talán a fejünkben van, legalább is a hazai erdőkről, mint a legnagyobb hazai nemzeti zöld vagyonunkről, melynek végtelen ökoszisztéma értékeit be sem kell mutassam.

Holnap az erdőfelújításokról, makktermésről és összefüggéseiről lenne szó az első rövid részben,